2016. október 29., szombat

[62. - Néha úgy érzem, hogy megfolytom a szeretetemmel]

Hiiiii,
oh guys új szereplők így a történet vége felé, omg nem hiszem el, hogy jövő hónapban vége lesz Lanelnak. Ugh egész biztosan hiányozni fog a történet, mert attól eltekintve, hogy ez sem igazán úgy sikerült, ahogy elterveztem az elején, az első normálisan megírt történetem, meg azért Lanel! Úgy megszerettem őket.:( Van terveben még egy blog a Chanelt alakító szépséggel (akinek nem mellesleg tegnap volt a születésnapja, úgyhogy boldog születésnapot még egyszer Kristina!!♥) és Liammel, but az a jövő zenéje, egyáltalán nem biztos, hogy lesz is belőle valami. Jelenleg már az új történetemre koncentrálok, de arról is még kicsit később.:3 Visszatérve a részhez, mint már elmlítettem, új szereplők bukkantak fel, úgy éreztem, muszáj lesz megjelenniük, különben nem lesz kerek az egész. És bár kevés szerepük van, azért mégis csak lesz esélyetek megismerkedni velük, ráadásul egy titokra is fény derül!:3 Oh és még mielőtt elfelejteném! Omfg nagyon szépen köszönöm a hat pipát és három kommentet! Omg annyira örültem nekik, de tényleg!:3♥ Remélem így marad a blog végéig, és most is olvashatom aranyos kommentjeiteket!:3 Na nem jártatom tovább a számat, jó olvasást!:3♥Xx


Chanel Adele Sangster

Hétfő reggel hamarabb fent voltam, mint Liam. Édesen szuszogott mellettem, ezért nem akartam felébreszteni, így halkan kimásztam mellőle. Felkaptam a fekete csipke hálóinget, amelyik tegnap volt rajtam, majd elkezdtem begombolni néhány gombját. Felvettem még egy bugyit, ami szintén a földön hevert, majd a fürdőbe mentem, és miután elvégeztem a reggeli teendőimet a konyhába indultam. Nem voltam túlságosan éhes, így csak gyümölcsöket mostam és öntöttem őket egy tálba, majd kiskanállal és a telefonommal felindultam a hajó fedélzetére. A nap már hét ágra sütött, mégsem volt olyan nagyon meleg, mint tegnap és az elmúlt napokban, aminek örültem. Akár melyik nap, mikor reggel kiültünk Liammel kávézni, öt perc után folyt rólunk az izzadság, így mehettünk be fürdőruhát húzni, hogy le tudjuk magunkat hűteni a tengerben.

A legszebb szülinapom volt a tegnapelőtti, amit a huszonöt évem alatt átéltem. Oké, nem emlékszem mindegyikre, főleg nem az egy, két, három éves szülinapjaimra, de biztos vagyok benne, hogy egyik sem volt olyan jó, mint a huszonötödik. Liam eszméletlenül boldoggá tett és egyszerűen csak imádtam a tegnapelőtti nap minden egyes pillanatát. Az ajándékok, amikkel meglepett tökéletesek voltak, a programjaink, az, hogy találkoztunk Cibellével, a jetskizés, majd a vacsora, és az esti, tengerparti séta, szintén. Azt hiszem én voltam akkor a világ legboldogabb embere. Az meg, hogy annyira szeretem Liamet, hogy néha úgy érzem, megfojtom a szeretettemmel, megint csak egy dolog, amiről nem tehetek, ő viszont nagyon is. Teljesen szerelmes vagyok a srácba, amit rendszeresen éreztetek vele, így ő is tud róla. És nem csak, hogy tud róla, de viszonozza a szeretetem. Mert, ha nem jobban, de legalább ugyanannyira szeret engem, mint én őt.

Ezek a gondolatok és érzések őrültté tudják varázsolni az embert. Sosem éreztem még magam ennyire boldognak, kiegyensúlyozottnak, szabadnak. Mintha minden más dolog eltörpülne körülöttünk, és szinte csak mi léteznénk. Igen, szerintem erre mondják azt, hogy az ember csak rózsaszín ködöt lát maga előtt, és semmi mást. Azt hiszem, velem is így van.

Megráztam a fejem mosolyogva kusza gondolataim miatt, majd feloldottam a telefonom és egy ideig bámultam a háttérképet kettőnkről. Tegnapelőtt készítette Cibelle rólunk, amint a Batman&Batwoman –es pólónkban pózolunk. Oké, nem is pózoltunk, hanem pillanatkép lett, de az egyik legjobb, amit valaha is készítettek. Végül aztán beleléptem a kék appba, amit twitternek neveznek és böngészni kezdtem a tweetek között.
Elképedtem, mennyi rajongó írt kedves üzenetet és kívántak boldog születésnapot a minap. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kedvelnek és ilyen aranyos üzenetekkel és képekkel köszöntenek fel. Őszintén feldobta az is a napomat, mert tudom, hogy Liamnek mennyit jelentenek, ahogy az is, hogy normálisan viselkednek velem. Már amelyik.

Miután nem sok újat láttam a kezdőlapon, sóhajtva lezártam a telefonom és bekapkodtam a maradék pár gyümölcs szemet. Ezután újra lementem és a mosogatóba helyeztem a tálat, majd a háló szoba felé vettem az irányt, hogy meglessem Liamet. Már fent volt, telefonja a kezében, komoly ábrázattal tanulmányozta azt. Homloka ráncban volt, ajkait szerintem tudta nélkül biggyesztette lefelé, szemeivel pedig a képernyőt vizslatta. Elvigyorodtam, majd mellé ugrottam az ágyra, mire kiesett a telefonja a kezéből és ijedten pillantott rám. Kitört belőlem a nevetés, majd átkaroltam a nyakát és ajkaimat a homlokára nyomtam.
- Megijesztettelek? – kérdeztem kuncogva.
- Igen, egy kicsit – hebegte, majd lenyúlt a földre a telefonjáért és az éjjeli szekrényre rakta.
- Jó reggelt – nyomtam csókokat a homlokára, majd a halántékára és az arcára, miközben a kezeimmel a haját túrtam. – Jól aludtál? – mormogtam a szájába, mikor végre elértem oda.
- Mhm – morgott fel, én pedig elvigyorodtam és elhúzódtam tőle. – Régóta vagy fent? – kérdezte, miközben az egyik kezét az arcomra csúsztatta és hüvelykujjával végig simított az alsó ajkamon.
- Fél órája, talán. Voltam odafent, és egyáltalán nincs olyan meleg, mint az elmúlt napokban. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a tengerpartra. Vagy, neked már van terved?
- Nem, nincs, ha a tengerpartra szeretnél menni, akkor mehetünk.
- Remek – szálltam le róla, mosolyogva, majd kimásztam az ágyból is. – Akkor ki az ágyból, reggelizz, én pedig összepakolok a partra. És utána mehetünk.
- Rendben – ült fel, majd felállt és a telefonját a kezébe fogva, csak úgy kiment a szobából. Lehet paranoiás is lettem, de ez azért fura volt Liamtől. Általában mindig mosolyog, most pedig még csak meg sem eresztett egy halovány mosolyt felém. Csak úgy, egy szó nélkül kisétált a szobából. Lehet, hogy ez másoknak nem tűnt volna fel, vagy hülyének néznének, amiért rögtön kombinálni kezdek, azért mert a barátom bal lábbal kelt fel. De ismerem Liamet, és van egy sanda gyanúm, hogy itt többről van szó, mint egy rossz ébredésről. Vagy csak tényleg én voltam a hülye, amiért megijesztettem?

Ezen rágódva szedtem rendbe az ágyat, majd felvettem a földről az eldobált ruhákat és a fürdőben lévő szennyeshez vittem mindet. Zajokat a konyha felől hallottam, így gondolom, hogy Liam reggelit készít magának, ahogy mondtam. Talán az a baja, hogy megmondtam neki, mit csináljon? Kétlem.

Miután rendet raktam a szobában, egy piros egybe részes fürdőruhát vettem magamra. Hozzá kivettem egy fekete anyagból készült strandruhát, ami igazából csak egy kardigán volt, aminek a két szélén fehér margaréták díszelegtek az aljáig. Felvettem a fekete pántos sarumat, majd a fürdőbe mentem és felkontyoltam a hajamat a fejem tetejére. Ezután elővettem a strandtáskámat, belehajtottam egy nagy kerek alakú törülközőt, melyen tökéletesen elfértem mindenhogyan, rádobtam még napolajat és a telefonomat, valamint a pénztárcámat, hogy majd a parton lévő árusoknál tudjak egy magazint venni. Szemüvegemet a fejem tetejére raktam, aztán kikészítettem Liamnek egy fekete Tommy Hilfiger fürdőgatyát az ágyra. A strandpapucsa gondolom valahol kint kallódott, a törülközője pedig szintén fent a fedélzeten száradt a napon.
- Én kész vagyok, de egyél csak nyugodtan – kiáltottam neki, miközben felfelé indultam a fedélzetre a törülközőjéért.
- Te nem eszel? – kérdezte, mikor megálltam a nappali ajtajában.
- Én már ettem gyümölcsöt, nem vagyok éhes – mosolyogtam rá, mire ő bólintott, én pedig vágtam egy grimaszt. Mi baja van? Kérdezzem meg? Vagy tényleg csak sokat gondolok az egész szituációba?

Végül tartottam a számat, hiszen elég kínos helyzetbe hoztam volna magam előtte akkor is, ha igazam van, és van valami baja, meg akkor is, ha nincsen semmi, csupán csak én őrültem meg. És bár már tudjuk kezelni a kínos helyzeteinket, ez most más, és fogalmam sincs, mit reagálna rá. Max, ha továbbra is látom rajta, hogy bántja valami, akkor szóvá teszem. Most még nem.

**
Egészen két óráig a tengerparton voltunk, hiszen most valóban sokkal jobban lehetett bírni a hőséget. Leginkább a parton voltunk, főleg, hogy Liam elaludt, vagy csak úgy tett, mintha aludna. Fogalmam sincs, melyik történhetett, hiszen a pilóta alakú Ray Ban napszemüvege eltakarta a szemeit, így nem láttam, hogy aludt –e, vagy sem. Szinte egész végig nem beszélgettünk, ha szóltunk is egymáshoz annyit, hogy „Elmegyek a mosdóba.” vagy „Megyek, veszek újságot, neked kell valami?”
Mikor én nem bírtam már sokáig, akkor a vízbe mentem és megmártóztam, majd visszafeküdtem mellé és napoztam tovább. Kiolvastam az újságot is, amit vettem, aztán a telefonomon böngésztem egészen addig amíg Liam fel nem ébredt. Mivel már mindketten éhesek voltunk, összepakoltunk, aztán visszamentünk a hajóra, hogy ne izzadtan és sósan menjünk egy étterembe. Lezuhanyoztunk, utána pedig egy rövid gatyával felvettem a Batwomanes pólómat, hiszen odáig vagyok érte. Egyszerűen imádom.

A hajamat hagytam a kontyban, sminket nem raktam fel, mert egyáltalán nem volt kedvem hozzá, a napszemüveg pedig úgyis az orromon csücsült jó részt. A strandtáskából átpakoltam egy kisebb fekete táskába a cuccaimat, aztán kiterítettem a törülközőt és a fürdőruhákat, majd Liammel elindultunk vissza az autóhoz. Úgy döntöttünk, hogy a belvárosban eszünk, utána pedig sétálgatunk majd még egy kicsit, esetleg visszamegyünk a partra, hogy melyik, azt majd még meglátjuk.

Nem igazán ízlett az étel, amit én rendeltem, így kicsit fancsali képpel ültem az asztalnál, amivel végre sikerült Liamet megnevettetnem.
- Nem ízlik? – kérdezte, miközben arrébb rakta a virágot kettőnk között és a poharát, hogy a tányérját közelebb tudja tolni hozzám. – Egyél az enyémből.
- Nem, nem akarom elvenni a tiédet. De örülök, hogy végre mosolyogni látlak ma először – mosolyodtam el én is.
- Hogy érted ezt? – komolyodott el, én pedig magamban már szájba csaptam magamat. Most komolyan, hogy baszhattam el a kedvét már megint egyetlen mondatommal?
- Hát, csak ma… úgy vettem észre, hogy nincs valami jó kedved. Nem akartam megemlíteni, mert gondoltam, úgyis elmondod, ha van valami… - hebegtem. – Vagy csak bal lábbal keltél, az is rendben van, bárkivel megeshet.
- Nem keltem bal lábbal és nincs rossz kedvem. Nem tudom, miről beszélsz – közölte, mire én lesütöttem a szemeimet és a tányéromba figyeltem. Pontosan erre gondoltam akkor, mikor úgy döntöttem, hogy még nem teszem szóvá a dolgot.

Annyira rosszul esett a ridegsége, hogy nem bírtam tovább a kellemetlen csendet és felpattantam a helyemről.
- Kimegyek a mosdóba – mondtam halkan, majd megfordultam és sietősen elindultam valamerre. Végül megálltam és a fejemet ingattam, hátha meglátom valahol a női mosdónak a tábláját. Ekkor viszont egy ismerős hang szólított meg, akiről azt hittem, hogy soha többé nem fogom hallani a hangját.
- Palmer? – kérdezte elég hangosan édesanyám, én pedig erősen az alsó ajkamba haraptam és tovább nézelődtem a női mosdó felé, mintha nem is hozzám szólt volna. – Elnézést – rakta a kezét a vállamra, mire én előrébb léptem, majd lassan megfordultam.

És annyi év után, ott állt előttem újra édesanyám. Szőke haja hullámosan omlott a vállára, az arcán meglátszott pár ránc, sminkje makulátlan volt, ahogy körmei is a kezén, amit a vállamra tett. Szája megremegett, én pedig tudtam, hogy az egész csak egy tökéletes színjáték. Sosem hiányoztam neki, soha nem is érdekelte, mi van, vagy mi lehet velem, most pedig a műsor és a hatás kedvéért próbálja eljátszani a boldog anyukát, aki újra látja hosszas esztendők után a gyermekét.

Az agyam ezt az összképet alkotta, hányingere volt az anyám műkönnyeitől, a szívem viszont egészen máshogy reagált. Gyakorlatilag kiakart szakadni a helyéből, a fülemben úgy zubogott a vér, hogy semmi mást nem hallottam azon kívül. Egyszerre vetettem meg és örültem annak, hogy újra látom a nőt, aki hét éven át felém sem nézett. Utáltam őt, amiért elüldözött otthonról, amiért megutáltatott velem mindent és a lehető legrosszabb útra terelt a sok pénzével, birtoklási vágyával és uralkodásával. Ugyanakkor legszívesebben átöleltem volna őt és elmorzsoltam volna pár könnycseppet a vállán.

Fogalmam sem volt róla, hogy érzek még iránta ilyen érzéseket. Egyáltalán, bármilyen érzéseket. Úgy voltam vele, hogy ők számomra nem léteznek, soha nem is léteztek, és csak a képzeletem szüleménye a gyerek-, valamint kamaszkorom. De látszólag ez nem így van, még mindig fortyog bennem a düh irántuk és nehezebb az újra találkozás, mint bármi mást eltudnék képzelni. Nem tudom, miért vannak kettős érzéseim, és miért érzek késztetést arra, hogy sírjak. Nem akartam sírni, évek óta nem sírtam már, most pedig biztosan nem fogok, az anyám előtt. Akkor azt hinné, hogy meghatott és viszont hiányzott nekem, pedig ez egyáltalán nem így van.

Mikor felbukkant anyám háta mögött Liam, egyszeriben fejbe kólintott a csúfos igazság. Egyáltalán nem vagyok egyedül, nyilvános helyen vagyunk, és Liam nem tudja, hogy eredetileg nem Chanelnek hívnak.
- Palmer, kicsikém, el sem hiszem, hogy te vagy az! – rántott magához anya, majd szorosan átölelt, én pedig magam mellett leengedett karokkal álltam megrökönyödve, és hagytam, hogy össze műkönnyezze a kedvenc felsőm.
Ekkor észbe kaptam, majd lassan eltoltam magamtól a két vállánál fogva.
- Sajnálom, de összetéveszt valakivel – próbáltam mondani a lehető legtökéletesebb angol akcentussal. Kétlem, hogy sikerült, de ez volt az, ami először eszembe jutott.
- Palmer, ne bolondozz már! Tudom, hogy te vagy az. Sokat változtál, leginkább a hajad, de gyönyörűbb vagy, mint valaha! Kész nő lett belőled. Annyira örülök, hogy a szíved visszahúzott a szülő országodba – ölelt át újra, én pedig lehunytam a szemeimet, és vártam, hogy elnyeljen a föld. Hát nem történt meg.
- Elnézést… Chanel? – szólalt meg Liam.
- Liam, most… nem a legalkalmasabb.
- Oh? Menjek is el, esetleg?
- Liam, nem úgy értettem.
- Miattam aztán nehogy összevesszetek – fordult anya Liam felé, majd kérdőn pillantgatott kettőnk között. – Kit ismerhetek meg személyedben? – kérdezte, miközben felé nyújtotta a kezét.
- Liam Payne. Chanel barátja vagyok – mondta, miközben szelíden megrázta a kezét. – Ön pedig biztosan…
- Palmer anyja vagyok, Hazel Montgomery. Örülök, hogy megismerhetlek.
Oly’ nagyképűséggel ejtette ki a saját nevét, hogy legszívesebben fogtam volna egy focimeccsre készült dudát és a fülembe sípoltam volna, csak, hogy ne kelljen hallanom újra és újra visszhangozva a hangját. Nem hiszem el, hogy kitálal még a vezetéknevével is, mikor Liam más néven szólított, mint amin ő.
- Bocsánat, de Palmer? – nézett mélyen a szemembe Liam, én pedig erősen fontolóra vettem, hogy bebújok egy asztal alá.
Minek a gyerekeskedés?
A legjobb lesz inkább, ha meglépek.

Kikerültem anyát, anya mellett felbukkanó nővéremet, húgomat és valószínűleg öcsémet, akiket még észre sem vettem, az öcsémmel pedig még életemben nem is találkoztam. Liam mellett sietős léptekkel indultam a kijárat felé, majd mélyet szippantottam a friss levegőből, amint az épületen kívül tudtam magamat. Észre sem vettem, hogy addig visszatartottam a légzést, csak mikor hevesen szippantottam be az orromon a levegőt. Szemeimmel rögtön a kocsink után kezdtem keresni, majd miután megvolt, hatalmas léptekkel próbáltam megszűntetni a jármű és a köztem lévő távolságot. Mikor odaértem neki dőltem, és arcomat a kezeim közé temettem. Nem hiszem el, hogy az anyám újra tönkre tette az életem.

Próbáltam nem hisztérikusan kezelni a helyzetet, és lenyugtatni magamat, azonban a mély levegővételek és a visszaszámolás száztól sem segített. Tudtam, hogy Liam másodperceken belül meg fog majd jelenni mellettem és kérdőre fog vonni, hacsak nem vázolta már fel az anyám a „szökésem” és új személyazonosságomról szóló saját sztoriját.
Hallottam amint a kocsi zára feloldódik, így felemeltem a fejem és Liamre néztem, aki rám sem pillantva haladt az ajtaja felé, majd felrántva azt ült be a járműbe. Mélyet lélegeztem, majd a pólóm alját gyűrkészelve beültem mellé. Szó nélkül indította az autót, majd kötötte be magát, és a visszapillantó tükörbe pillantgatott, végül elkezdett kitolatni. Mikor újra egyenesben voltunk, és megálltunk, mert jó pár kocsi ki akart hozzánk hasonlóan kanyarodni, Liam felém fordult, én pedig félve rápillantottam.
- Ha azt hiszed, hogy benyelem ezt az egészet, hazavezetek, és szépen megkérlek, hogy mondd el, mi a fene volt ez, akkor tévedsz. Mert most elmegyünk az anyádékhoz, és végre megismerhetem az egész családodat – közölte, majd hátradőlt, fejét előrefordította és tovább ment az előttünk lévő autó után.

Köpni, nyelni nem tudtam kijelentése hallatán, végül úgy döntöttem, hogy lakatot teszek a számra, és nem szólok egy szót sem. Nem akartam elhinni, hogy képes lesz akárhova is menni, ahova az anyám mondta neki, ezért meg sem próbáltam ellenkezni. Viszont mikor teljesen más irányba indultunk el, és már vagy öt perce követtük az előttünk lévő kocsit egyik sávból a másikba, tudtam, hogy az lesz, amit anyám akar. Felforgatja az életem, méghozzá újra.

Meg sem lepődtem, mikor egy ultramodell ház elé hajtottunk fel, és álltunk meg. Liam oldala felől láttam, amint Madison, a húgom és az öcsém, akinek még a nevét sem tudom, kiszállnak az autóból. Titkon ők is felénk pillantottak, a tekintetem pedig összetalálkozott Madisonéval. Rengeteget nőtt azóta, hogy én eljöttem, persze, már nem volt az a kisgyerek, mint anno. Kislánnyá cseperedett és csak belegondolni sem merek, hogy micsoda zsarnok válhatott belőle is.

Liam szó nélkül kinyitotta az ajtaját, majd kiszállt mikor Madison és az öcsém már a kocsi mögött voltak. Nem akartam Liamet követni, de tudom, hogy csak még jobban megharagudott volna rám, azt pedig nagyon nem akartam. Így hát kiszálltam én is és felnéztem a hatalmas házra, melyet az évek alatt vásárolhattak a szüleim, ugyanis Los Angelesben vagyunk, és itt nem volt házunk.
Láttam amint a lépcsőn felfelé lépdel édesanyám kihúzott háttal. Amint felért, megállt, hátrapillantott rám mosolyogva, aztán megfogta Madison és az öcsém kezét és elindultak az úton a bejárati ajtó felé. Ekkor már Liam a lépcső aljánál állt, így becsaptam magam után a kocsi ajtót és utána siettem.
A ház gyönyörű volt és hatalmas, valamint makulátlan tiszta, de nem is vártam mást. A folyosó végén anyu megállt és mosolyogva várt bennünket. Liam tisztelettudóan levette a cipőjét, én pedig követtem a példáját. Elég hülyén éreztem magam mezítláb, de azt hiszem ez most a legkisebb gondom. Liam mellé siettem, majd vele együtt sétáltunk el anyáig, aki aztán jobbra fordult, majd tovább ment egy újabb folyosón, utána pedig újra befordult jobbra egy nagyobb ajtónál.

Amint mi is odaértünk, azt hittem, hogy csak viccelnek velem. Egészen biztosan viccelnek velem, és anya felhívta apát az úton, hogy tegyen úgy, mintha foci meccset nézne a tévében. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy az én apám, soha nem nézett meccset a tévében, gyakorlatilag sosem ült le a tévé elé. Ő, soha az életében nem tévézett, most pedig beakar engem ezzel a szarsággal etetni? Ugyan már, komolyan ennyire hülyének néznek?

Erősen a számba kellett harapnom, hogy nehogy utat engedjek a csípős szavaknak, melyekkel őket illettem volna. Végül egy horkantást és szemforgatást engedtem meg magamnak, ugyanis nem bírtam ki, hogy ne reagáljak az egész helyzetre semmit. Apám hátra pillantott, majd megilletődve felállt, mintha nem is tudná, hogy ki áll a luxus nappalijában. Komolyan, egy színházat is vehetne, remekül megállná a színpadon is a helyét az egész család, dirigálhatnának jobbról balra.
- Ezt nem hiszem el. Palmer, tényleg te vagy az? – fordult teljes testével felénk, majd megkerülte a bőr kanapét. Megforgattam újra a szemeim és összefontam a karjaim magam előtt, nehogy rá is rátörjön, az ölelgethetnék.
- Én csak pont belé botlottam, mikor rendeltük az ebédet. Rögtön felismertem az arcáról, noha azóta tényleg rengeteget változtál – mondta anyu részben apának, részben pedig nekem. – Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy ilyen véletlen folytán újra látom a lányomat! Van fogalmad róla, mennyire hiányoztál nekünk? – tettette tovább a törékeny asszonyt, aki elvesztette a kislányát.
- Erősen kétlem, hogy így van, mert még csak meg sem próbáltatok megkeresni… Aminek örülök is. Remélem, ez továbbra is így marad. Nem értem, miért rángattad ide Liamet és ezáltal engem is, semmi mondanivalóm nincsen nektek és egyáltalán nem vagyok kíváncsi egyikőtökre sem. Eddig is szépen uralkodtatok nélkülem, hát ezután is menni fog.
- Azt hittem, belülről is megváltoztál miután eltűntél, hogy teljesen új ember lettél, de most bebizonyítottad, hogy itt van még a kishúgocskám az új külső mögött. Akár hiszed, akár nem, de tényleg hiányoztál és örülnék, hogy, ha előbb végig hallgatnál minket és utána alkotnál újra véleményt a családodról – szólalt fel Leana, a nővérem, mire én kínosan elnevettem magam. Tudhattam volna, hogy nem marad ki az egészből. Mindig, mindenhez van valami hozzáfűzni valója.
- Ti nekem már régóta nem vagytok a családom, és ezt csak is magatoknak köszönhetitek. Liam, kérlek, menjünk – fordultam felé, mire ő rám nézett, és láttam a szemeiben, hogy erősen mérlegel. Miért nem érti meg, hogy nem vagyok rájuk kíváncsi? Minek erőltetni azt, ami már régen elromlott? Egyáltalán, miért üti bele az orrát az én dolgomba?
- Chanel, nem akarom, hogy újra elfuss a családod elől. Adnod kéne nekik egy esélyt, őket újra megismerni – mondta nekem halkan, én pedig megingattam a fejem és lesütöttem a szemeimet. Nem hiszem el, hogy nem az én oldalamon áll.
- Te nem ismered őket. Nem nekem kell őket újra megismerni, csak te akarod őket mindenáron. Rajta hát, de én nem fogok veled tartani. Ebben biztosan nem – indultam el kifelé, miközben erősen koncentráltam, hogy ne sírjam el magam. Nem hiszem el, hogy anyám asszisztálásával Liam az, aki megsirat. Képtelen vagyok felfogni, hogyan tudta anyám ennyire manipulálni Liamet abban a pár percben az étteremben, míg én kint vártam a kocsinál.
- Palmer, ne menj el kérlek, csak így! – kiáltott utánam Leana, de én nem foglalkoztam vele, a szandálomat felkapva kisiettem az ajtón. Nem foglalkoztam semmivel sem, a szandálomat szorongatva indultam meg sietős léptekkel valamerre. Nem néztem, hogy merre megyek, és valahogy nem is érdekelt. Ideges voltam, feldúlt, összezavarodott és roppant mérges. Szükségem volt a talpamba maró kavicsokra, melyek némi fájdalmat nyújtottak, így eltereltem a gondolataimat. A meleg levegő is foglalkoztatott egy ideig, viszont miután már a fájdalmat sem éreztem a talpam alatt, újra volt min rágódnom. Nem értem, miért pont velem történik ilyen. Nyilvánvalóan túl sok jó kártyát osztottak nekem mostanában, ami miatt kaptam ezt a büntetést. Álmomban nem mertem volna gondolni, hogy majd összefutok anyával, és a testvéreimmel Los Angelesben. Nyílván volt egy olyan felem, amelyik tartott ettől, ezért vonakodtam, mikor felmerült, hogy repüljünk Amerikába. Végül megnyugtattam magam azzal, hogy úgy sem fogok találkozni senkivel. Ahhoz túl nagy pechemnek kell lennie. És erre tessék. Lehettem volna én is sokkal óvatosabb, körül tekintőbb. Ez a találkozás viszont rádöbbentett arra is, hogy a korábban emlegetett rózsaszín köd korántsem olyan jó, mint én azt ahogy hittem. Teljesen elvakított és szerelmes tinivé varázsolt, ami miatt rögtön hibáztam is. A legrosszabb pedig, hogy lehet végzetes hibát követtem el, mert fogalmam sincs, mit fog Liam arra reagálni, hogy hazudtam a nevemmel kapcsolatban.

2016. október 22., szombat

[61. - Boldog szülinapot baby!]

Hiiiii,
ugh az utolsó Liam szemszög a blogban..:3 Ugh Liam ez a kép. Ami azt illeti, négy rész+epilógus van hátra, viszont gondolkodom egy második évadon, melyen még elég sokat kellene dolgozni... De nem döntöttem még el mi lesz. Nem tudom érdemes lenne -e egyáltalán megvalósítani, meg ilyenek. Mikor írtam a részt akkor tetszett, aztán már így visszaolvasva kicsit húztam rá a számat. Hosszú rész lett, ahhoz kétség sem férhet, um remélem nektek tetszeni fog!:) Megint időugrás volt, de ezt a részben is olvashatjátok, csak gondoltam még megemlítem.:D A visszajelzések egy kicsit megapadtak, örülnék, ha a blog vége felé megint megtöbbszöröződnének, már csak azért is, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre. Na befejeztem most már, jó olvasást!:3 X♥



Liam James Payne

Nem is emlékszem rá, mikor volt olyan nyaram utoljára, mikor csak otthon feküdtem és azon gondolkoztam, hogy mit kéne csinálni. Azt sem tudom, mikor unatkoztam utoljára. A rajongók azt hiszik, hogy, csak mert szünetünk van, nem rohangálunk ide, meg oda, és egész évben Londonban vagyunk a családunkkal, hogy kiélvezzük a szabadságot. Pedig ez magamról nem igaz, hiszen én tudom, hogy milyen mozgalmas nyár van majdnem mögöttem. Ugyanez elmondható Harryről is, aki egy filmben szerepel, és állandóan forgatásokon van. Niallnek és Louisnak is akadnak dolgaik, Harry tehát a szünetét szintén dolgozásra használja ki, én pedig a barátnőmmel egyik helyről utazok a másikra. Augusztusban volt az első olyan hét, mikor egy huzamban itthon voltunk Chanelel, majd következett még egy, végül kicsúszott Chanel száján, hogy elege van a szélsőséges időjárásból Londonban. Én pedig egyből tudtam, hogy utazni akar valamerre. Tehát a nyárból mindössze két hetet töltöttünk Londonban, egyet Wolverhamptonban a szüleimnél, a maradék hetekben pedig utaztunk. Nyár elején jártunk Spanyolországban, átugrottunk pár napra Portugáliába is, ezután persze ki nem hagyhattuk Párizst és a francia tengerpartot sem. Voltunk Rómában, eltöltöttünk egy hetet az olasz tengerparton, utána pedig rögtön következett Görögország. Imádtam a kalandokat, melyeket Chanelel átéltünk, a spontaneitást, mikor csak kipattant egyikünk fejéből, hogy repüljünk máshova. Megérkeztünk egy idegen országba a repülőtérre, se szállásunk, se autónk, tiszta ruháink már alig voltak, de egyikünk sem idegeskedett azon, hogy mi lesz velünk. Mert, hogy valahogy lennie kellett. És hát persze, hogy találtunk hotelt, apartmant, ahova mehettünk, ahogy autót bérelni is tudtunk, kimostuk a ruháinkat valamint venni is tudtunk újakat.

Ha egy kicsit jobban megkapargatjuk a felszínt, nem csak azért utaztunk, hogy jól érezzük magunkat, és hogy emlékezetes nyarunk legyen. Igazából csak beakartuk indítani Chanel blogját, ezért elutaztunk egzotikus helyekre, hogy minél több megtekintése legyen. Míg ő dolgozott, addig én süttettem a hasamat és gyönyörködtem benne. El sem akartam hinni, hogy rá találtam, és az életemben tudhatom. Hogy vagyok olyan szerencsés, hogy szeret engem. Talán kicsit paranoiás is lettem, de félni kezdtem, hogy majd jön valaki más, aki jobb lehet, mint én, és elveszi tőlem Chanelt. Féltem attól, hogy egyszer csak nem fog többé szeretni, vagy történik vele valami és elveszítem őt. Boldog voltam, ugyanakkor rettegtem belül, hogy valami ilyesmi fog bekövetkezni. Hiszen Sophiával is szép volt és jó volt minden egy nagyon hosszú ideig. Aztán ő is rám unt, és megcsalt. És bár kétlem, hogy Chanel ilyesmire vetemedne, akkor is félek, hogy elfog hagyni. Hangot nem adtam gondolataimnak és kétségeimnek, hiszen biztos, hogy magamra haragítottam volna Chanelt.

Egyik este, mikor Rómában voltunk, kiraktam Chanelt egy étterem előtt, én pedig elmentem parkolót keresni, mert az étteremé tele volt. Mikor visszafelé sétáltam, és megláttam a kirakatban azt a gyűrűt, egyből tudtam, hogy itt a kulcs, ez az a dolog, amivel örökké magamhoz láncolhatnám Chanelt. És bár még csak egy éve vagyunk együtt, nem tudnám másik nővel elképzelni az életemet. Izgatott lettem, a rettegéseimmel szemben pedig volt már végre valami, amit felmutathatok. Még hozzá a gyönyörű gyűrű, melyet másnap megvettem és azóta is magamnál őrzöm. Nem akartam azonnal megkérni Chanel kezét, de nem is akartam túl sokáig halogatni. Nem akartam kivárni, amíg valaki vagy valami elszakítja tőlem és azt sem akartam, hogy ő maga találjon rá a gyűrűre. Tudtam, hogy mindenki majd azzal fog jönni, hogy csak egy éve vagyunk együtt, de nekem ez az egy év éppen elég volt ahhoz, hogy el se tudjam képzelni magam tíz év múlva Chanel nélkül.

Végül is a leánykérés kissé elhúzódott, hiszen azóta voltunk otthon Londonban, utána pedig Los Angelesbe repültünk. Chanel rengeteget dolgozott mostanában, és tudtam, hogy ez LA –ben sem lesz ez másképp, hiszen mióta Cibellevel, a fotósával jó barátnők lettek, ha programunk van és én beleegyezek, Chanel mindenhova hívja magával a fekete göndör hajú lányt, hogy készítsen jó pár gyönyörű fotót a barátnőmről. Persze nem estünk túlzásokba, a csaj jó fej, és nem tölti minden szabadidejét velünk, vannak más ügyfelei is, megbízásai, tehát nem gáz, mikor kimozdulunk és velünk tart. Én is kedvelem őt, mert jó fej lány, Chanel is kedveli, és jól csinálja, amit csinál. Amire kilyukadni akartam az az, hogy egyáltalán nem lett harmadik kereke a kapcsolatunknak, mert ugyanannyi időt vagyunk kettesben Channel, mint azelőtt.

Mikor eszembe jutott, hogy közeleg Chanel szülinapja, rögtön tudtam, hol fogjuk megünnepelni. Riasztottam a srácokat, és elmondtam neki, hogy, ha tudják, úgy intézzék dolgaikat, hogy LA –ben maradjanak, mert mi is repülünk oda nem sokára. Tudtam, hogy Chanelt kicsit nehezebb lesz meggyőzni róla, leginkább a múltja és a családja miatt, de bíztam benne, hogy menni fog. Cibellevel sikerült végül meggyőznünk őt, így hát telefonon lefoglaltam egy nagyobb vitorlás hajót, ahol aludni fogunk, amíg Amerikában tartózkodunk. Én is és Chanel is beleszerettünk a hajóba, oly annyira, hogy érkezésünk után pár napig ki sem mozdultunk, csak a hajó fedélzetén voltunk, valamint boltban és étteremben. Persze közre játszott az is, hogy a hajón csak mi ketten voltunk, a kikötő környékén pedig egy rajongóval sem paparazzival nem találkoztunk össze.

A fiúkkal viszont végre sikerült egy találkozót lebeszélnünk. El sem hittem, hogy végre mindannyian ugyanazon a helyen tartózkodunk egy időben. Hiányoztak már, hiszen elég régen láttam a hülye fejüket és bár beszéltünk rendszeresen telefonon, facetimeon vagy smseken keresztül, szerettem volna végre hallani, hogy mi mindent történt velük azóta, hogy utoljára találkoztunk.

Az első találkozásunkkor Louis elhozta az új barátnőjét, Daniellet is magával, aki nagyon kedves és szimpatikus lány. Talán Chanel nézett rájuk ferde szemmel az elején, de aztán mindannyian ledöbbentünk Louis normális magatartásán, amikor Chanel a köreinkben volt. Nem ignorálta őt, nem szólogatott be, nem tett megjegyzéseket sem, hanem teljesen normális volt, mintha mi sem történt volna. És ezért persze Chanel sem volt már olyan buja, így kezdeményezett Danielle felé, és végül egész jól kijöttek. Rákérdezni nem akartam Louisnál, hogy mégis mi ütött belé, hiszen minden tökéletes volt úgy, ahogyan volt. Plusz volt egy olyan sejtésem, hogy Louis viselkedését Danielle befolyásolta. Ez a lány újra boldoggá tette őt, és a lehető legjobb irányba terelte Louist. Őszintén örülök, hogy egymásra találtak, és nagyon remélem, hogy sokáig együtt is maradnak. Louis boldogsága mellett pedig az, hogy végre elkezdett normálisan viselkedni Chanelel csak hab a tortán. Eddig nem hangoztattam, de borzasztó kellemetlen volt úgy egy légtérben lenni velük, hogy éreztem, vibrál köztük a levegő. Most viszont megkönnyebbültem és hirtelenjében úgy éreztem, minden a lehető legjobban halad az életemben. Van egy csodálatos barátnőm, akit elképesztően szeretek, barátaim, akik mindig mellettem állnak, a családom, akik mindenben támogatnak és végül persze a rajongók, akik annak ellenére, hogy szüneten vagyunk, támogatnak minket és nem szűntek meg minket szeretni.

Minden klappolt, minden csodálatos volt és tudtam, hogy csak napok kérdése, és Chanel ujjára húzhatom a gyűrűt.

Ma reggel pedig mikor felébredtem, eldöntöttem, hogy letérdelek elé. Mert ma ünnepli ez az alvó gyönyörűség itt mellettem a huszonötödik születésnapját. Egy éve ilyenkor annyira elvoltam foglalva a turnéval, az albummal és Sophiával, hogy elfelejtkeztem róla. Még most is szégyellem magam érte, éppen ezért fogom a lehető legtökéletesebb és legemlékezetesebb nappá varázsolni a világon.
Tegnap este Chanel és Cibelle sokáig kint voltak a parton fotózni, ezért volt időm elkészíteni egy tortát Chanelnek. Igaz eléggé félve és rohanva csináltam, mert féltem, hogy bármelyik pillanatban betoppanhat, de jól sikerült azt hiszem. Kívül vanília krémes, belül pedig nutellás lett, ha finom lesz, biztosan hallgathatom majd Chaneltől egész életemben, hogy csináljam újra. De neki bármit.

Miután gyönyörködtem még egy keveset benne, óvatosan kiszálltam mellőle, pisiltem és arcot mostam, utána pedig kivettem a tortát a hűtőből. Levettem a torta tartó tetejét, amit csak azért raktam rá, hogy ne vegye át a sütemény a fridzsider szagát, majd kivettem a tegnap vásárolt gyümölcsöket és arról is leszedtem a fedőt. Megmostam a szemes gyümölcsöket, utána pedig félbe vágtam az epreket és elkezdtem kidíszíteni a torta tetejét. Ezzel hamar megvoltam, így visszamentem a szobába és meglestem Chanelt, aki már nem volt az ágyban. Gyorsan előszedtem a becsomagolt ajándékait és az ágyra raktam őket, majd visszasiettem a konyhába. Hallottam, amint visszament a fürdőszobából, így meggyújtottam a két szám gyertyáknak a tetejét, majd lassan elindultam vele a háló felé. Mikor beléptem a szobába csak a hátát láttam, barna haja kissé kócosan terült el a hátán, de imádtam mikor kócosan kelt fel reggel. Nem kellett sok idő, míg észre nem vett maga mögött, így megfordult és szélesen mosolyogva nézett előbb a tortára, aztán rám.
- Liam, ezt te sütötted? – kérdezte reggeli kicsit rekedtes hangján.
- Ülj le – kértem, majd a kezébe helyeztem a tányért.
- De Liam, te csináltad? – kérdezte vigyorogva, miközben a tortájába bámult, én pedig lefotóztam.
- Héj – nézett fel rám nevetve, mire én megint megnyomtam a középső gombot a képernyőn. – Liam, ne fotózz már! – nevetett.
- Oké, csak még egyet!
Mosolyogva megforgatta a szemeit, aztán rám nyújtotta a nyelvét, mire én vigyorogva lefotóztam, aztán a telefont az ágyra dobtam és mellé ültem.
- Boldog szülinapot baby – hajoltam hozzá, ő pedig az ajkait az enyémekre tapasztotta.
- Köszönöm – suttogta mosolyogva.
- Kívánj valamit – nyomtam egy apró puszit a szájára, mielőtt elváltunk volna egymástól, ő pedig egy kis idő után lehunyta a szemeit és elfújta a gyertyákat. Közelebb húzódtam hozzá, majd számat az arcára nyomtam, végül fejemet a nyakába fúrtam és ott hintettem be apró puszikkal.
- Liam, te sütötted a tortát?
- Igen – emeltem fel a fejem. – Remélem finom az íze.
- Ahw, de mikor csináltad? Annyira aranyos vagy, imádlak – nyomott csókot kuncogva az ajkaimra.
- Tegnap – válaszoltam meg mosolyogva a kérdését.
- Amíg a parton voltunk Cibellével? – kérdezte.
- Mhm – hümmögtem válaszul. – Hozok tányérokat, kést meg villákat – nyomtam puszit az arcára, majd felálltam és kimentem a konyhába az említett dolgokért. – Inkább előbb nyisd ki az ajándékaidat – biccentettem a fejemmel izgatottan a csomagok felé, melyek az ágyon pihentek még mindig mellette.
- Nem, előbb meg szeretném kóstolni a tortát.
- Oké, a szülinaposnak mindent – leraktam az íróasztalra a tányérokat és evőeszközöket, majd Chanel is oda hozta a tortát. – Vágd meg – adtam a kezébe a kést, mire ő kiszedte a gyertyákat, és megvágta. – Héj, az első szelet mindig az ünnepelté.
- Nem, a tiéd – kuncogott, majd vágott még egy vastag szeletet. – Mhmm, ez nutella?
- Bizony – vigyorogtam büszkén. – Tessék – nyújtottam felé az első szeletes tányért, de ő csak elvett egy villát és a másik tányérral az ágy felé igyekezett. Mosolyogva megforgattam a szemeimet, aztán leültem vele szemben a takaróra. Figyeltem az első reakcióit a tortára, és majd csak azután nyomtam bele én is a villámat.
- Liam, ez isteni!
- Hm, tényleg elég jó lett – válaszoltam teli szájjal. – Akkor örülsz neki? Ízlik?
- Naná, imádom Liam! Akkor is imádnám, ha pocsék íze lenne, mert te készítetted nekem és sok időt fektettél bele.
- Valójában igen, mert elég macerás volt az egész a nutellával.
- Nagyon finom. Köszönöm – hajolt felém, majd egy habos csókot nyomott ajkaimra.  
- Nincs mit baby. Na, nyisd ki az ajándékod közben!
- Nem kellett volna semmit sem venned – mosolygott rám, miközben lerakta a tányérját.
- Dehogynem, szülinapod van.
Chanel mosolyogva húzta le a masnit a dobozról, aztán nyitotta ki azt. Kiszedte a fekete zacskót és szélesen vigyorogva nézett a pólóra, melyen a Batwoman felirat állt. Vigyorogva felálltam, aztán kihúztam az egyik bőröndömből az enyémet is, melyen persze Batman volt felírva.
- Liam! Úristem, imádom! – vette ki a dobozból az anyagot. – Olyan bolond vagy, hogy jutott ez az eszedbe? – nevetett, majd a kezét a tarkómra csúsztatta és magához húzott, hogy egybe forrasszuk ajkainkat.
- Igazából az ötlet régóta bennem volt és gondoltam, hogy szülinapodra megcsináltatom.
- Ahw, köszönöm – kuncogott, miközben továbbra is apró csókokkal hintette be a számat.
- Örülök, hogy tetszik. De van ott még más is.
- Hát persze – nevetett fel, aztán elhúzódott, majd oldalra nyúlt a kezébe vette a villát és bekapott egy falat tortát. Kiegyenesedett, aztán elvette a kis fekete dobozt, melyben a karkötő lapult, melyet ugyanott vettem, mint a gyűrűt. De a gyűrűhöz még később jövünk, jó helye van annak ott ahova elrejtettem Chanel elől. – Liam, miért vettél ilyen drága ajándékot? – nézett fel rám mosolyogva, miközben a mutatóujját végig húzta a karkötőn.
- Tetszik? – kérdeztem kérdését figyelmen kívül hagyva.
- Igen, nagyon szép. Köszönöm szépen – hajolt hozzám és megcsókolt.
- Ez még nem minden – motyogtam a szájába.
- Agh, miért költöttél ennyit? Tudod mit, nem is akarom tudni! – emelte fel a kezeit, én pedig felnevettem és a villámmal vágtam a torta szeletemből, majd a számba nyomtam a falatot. Mikor levette a pólós dobozt az alatta lévő rózsaszín dobozról, rögtön rám nézett, mire én szélesen elvigyorodtam és még több tortát tömtem magamba. Mindketten tudtuk, mi van a dobozban, pedig még csak én láttam az ajándékot. A felirat mindent elárulhatott Chanel számára. Viszont annyira jól nézett ki az üzletben a próbababán, hogy nem hagyhattam ott. Ha akkor ennyire tetszett, mennyire fog majd Chanelen? – Wow – emelte ki a dobozból a melltartót. – Szexi – hümmögött fel. – Honnan tudtad a mérete? Várj, gondolom kilested egy másik melltartóból.
- Talált süllyedt – vigyorogtam. – Vedd fel! – mondtam izgatottan, mire felnevetett és megrázta a fejét.
- Mhm, majd este – rakta vissza a dobozba. – De nagyon tetszik, köszönök szépen mindent Liam! – mászott az ölembe, majd kezeit a nyakam köré fonta és mosolyogva megcsókolt. – Szeretlek – motyogta, miközben folyamatosan csókokkal ostromolta a számat.
- Én is szeretlek – mosolyodtam el, miközben a kezeimet a póló alá simítottam a derekára. Hátra nyomtam a matracra, majd a dobozokat félre tolva elfektettem, miközben még mindig egy percre sem szakadtunk el egymástól. Mikor végül mindkettőnknek levegőre volt szüksége, oldalara nyúltam a karkötőért, majd a kezembe vettem és a csukójára csatoltam azt. Ezután az összes ajándék dobozt leraktam a földre, így több helyünk volt az ágyon. Hely pedig mindenképpen kell, hogy kicsit elmerüljünk egymásban közelebbről a reggeli órákban.

**
Egy eszméletlen szeretkezés után, fürdőruhát húztunk és nagy hévvel ugrottunk a tengerbe, mely előszörre nagyon hideg volt, azután viszont egész hamar megszoktam. Úsztunk egy ideig a semmiség felé, miközben beszélgettünk, majd visszaindultunk a hajóhoz. Kifeküdtünk a napra, míg én hátamra, addig Chanel a hasára. Napoztunk egy kicsit, beszélgettünk, de leginkább csókolóztunk. Élveztem ezt a szabadság érzetet. Nem kellett elbújnunk csak azért, mert megcsókoltam Chanelt, vagy, mert ő kikötötte a fürdőruha felsőjét így nem csíkkal barnult tovább. Nem voltak lesifotósok, így botrány sem tört ki, amiért talán kicsit hevesebben a kelleténél csókolóztunk nyilvánosan, és lencse végre sem kapták a barátnőm jó seggét.
Miután már nem bírtuk tovább a meleget, elmentünk tusolni. Az idő már dél felé mozgott, mi pedig kezdtünk éhesek lenni, hiszen csak tortát ettünk reggelire. Cibellével lebeszéltünk egy ebédet az új, közös kedvenc éttermünkbe Chanelel a kikötőben. Természetesen Cibs is felköszöntötte Chanelt, lőtt pár képet rólunk valamint az ebédről, utána pedig átadta Chanelnek az ajándékát.

Az időt eléggé elbeszélgettük, már délután négy óra volt, mikor elköszöntünk egymástól és visszaindultunk a hajóra. Átöltöztünk fürdőruhába, majd jetsikre ültünk és elmentünk a jobb oldalon húzódó hegyek felé. Egy ideig én vezettem, aztán hagytam Chanelnek, hogy ő. Borzasztóan élveztük mindketten, teljesen más érzés vízen vezetni, mint szárazföldön. A nap tűzött ezerrel, a víz felcsapódott ránk, így melegünk nem volt, a látvány pedig gyönyörű volt. A víz néhol sötétkék, máshol egészen világoskék, türkizkék volt, az ilyen helyeken egészen sokáig leláttunk a tengerben.  Végül visszafordultunk, mert féltünk mindketten, hogy kifogy a benzin a motorból és a nyílt vízen maradunk. Chanel visszaadta a vezetést nekem, és szerencsésen visszaértünk a hajóhoz a jetskivel.

Chanel fent maradt napozni, míg én lementem a hűvösre, levettem a vizes fürdőgatyám és ettem egy szeletet a tortából. Mire újra vissza mentem, Chanel már a hűvösön feküdve aludt édesen. Mellé feküdtem, és egy ideig az arcát figyeltem, simogattam, meg puszilgattam, persze óvatosan, hogy nehogy felébredjen. Ezután csináltam róla pár fotót, végül felléptem a közösségikre és mosolyogva olvasgattam a jó kívánságokat Chanelnek. Annyira örülök neki, hogy a rajongók egy része ilyen jól bánik Chanelel. Előbb utóbb pedig úgyis mindenki be fogja látni, hogy egy kedves, szeretetteljes, jóindulatú, imádnivaló lány, aki nem érdemli meg az utálatot. Ezután érkezett egy értesítés, hogy Cibelle emailt küldött nekem, így beleléptem és végig lementegettem a képeket, amiket most csinált rólunk. Vissza írtam neki egy köszönömöt, aztán kiposztoltam azt, amin mindketten nevetünk. A képen Chanel az ölemben ült, kezeim a derekára voltak fonva, fejét hátrahajtotta nevetés közben. A Batwomanes pólót viselte természetesen, melynek az elején a bal mellére fehérrel az volt írva, hogy my boy és egy nyilacska felém. Rajtam is a Batmanes póló volt, melynek jobb oldalán a mell részénél, ahol általában zseb szokott lenni a galléros pólóknál, my girl és egy nyíl szerepelt. A nyíl persze Chanel felé mutatva. Elvigyorodtam a kép láttán, hiszen tényleg annyira jól le lett kapva. Cibelle egy remek fotós, és ezt újra bebizonyította.

Ezután kiraktam azt is, mikor elindultunk visszafelé a hajóhoz Cibellének háttal, ő pedig lőtt rólunk még egy képet. Az én kezem Chanel hátán pihent, míg az övé a nadrágom farzsebébe csúsztatva, a fenekemre simulva. A lényeg persze a pólókon volt, percek múlva pedig már mindenhol ezeket a képeket láttam. Végül kiraktam azt is, amelyiket most csináltam Chanelről miközben alszik, végül leraktam a telefont és Chanel felé fordulva lassan elaludtam én is.

**
Este hétkor ébredtünk meg mindketten, a hasunk kongott az ürességtől, a bőrünk ragadt a sós víztől, arról nem is beszélve, hogy megsültünk mindketten, hiába feküdtünk az árnyékban. Elmentünk zuhanyozni, majd visszavettük ugyanazt a szerelést, ami délben is rajtunk volt. Chanel derekán egy Denim farmer csücsült elöl a combjánál és a térdénél hatalmas lyukakkal, szinte nem is volt fedve a lába az anyag által. Csillogó Tommy Hilfiger övet vett fel hozzá, majd a Batwomanos felsőt beletűrte a nadrágba. Lábaira egy pántos szandált húzott, a sminkjét megigazította, feltúrta a haját, a vállára akasztotta a kis fekete táskáját és már készen is volt. Elképesztően nézett ki, a szívem akkorákat dobbant a mellkasomban, hogy féltem, mindjárt rosszul leszek. Büszke voltam, amiért ilyen csinos barátnőm van, ugyanakkor a lábaim megremegtek, mikor arra gondoltam, hogy még az este folyamán megkérem, hogy legyen a feleségem.

Miután én is elkészültem, kézen fogva elindultunk a bérelt autónk felé, mely a kikötő parkolójában parkolt. A forgalom borzalmas volt, ami miatt megőrültünk, hiszen teljesen elszoktunk a dugóktól már, alig jártunk autópályákon és nem indultunk útnak csúcsidőben. Persze az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy éhen akartunk halni, és el sem akartam hinni, mikor leparkoltam az általam kiválasztott étterem parkolójában. Gyorsan kiszálltam, becsaptam az ajtót és megkerültem az autót, hogy ki tudjam nyitni az ajtót Chanelnek és kisegíthessem. Ezúttal jó kislány volt, és megvárta, míg odaérek és kisegítem, máskor mindig kiszáll az előtt, hogy én az ő oldalára érhetnék. Mosolyogva puszit nyomott az arcomra aztán összekulcsoltuk az ujjainkat és beindultunk az étterembe. Elmondtam az ajtóban álló dolgozónak, hogy foglalásom van, mire jött egy másik pincér és fel is kísért minket az étterem tetejére. Csak a mi asztalunk állt ott, középen gyertya világított, a tetőn mindenütt fáklyák égtek. Hatalmas növények tették hangulatosabbá az egészet, a látvány pedig gyönyörű volt. Láttuk a strandot, az ezernyi kis apró, világító pontot, melyek a fények voltak és láttuk a holdat, valamint a tükörképét a hullámzó tengerben.
- Ahw Liam, ez olyan szép. Mindig sikerül ilyen bámulatos helyeken vacsorát szervezned – nézett rám kuncogva, majd leült a székre, miután kihúztam neki és én is helyet foglaltam vele szemben. – Kicsit alulöltözöttnek érzem magam.
- Baby, csodálatosan festesz, csak hétköznapian és nem alkalmian. De az meg tök mindegy, nem? Gyönyörű és tökéletes vagy így ahogy vagy.
- Hagyd már abba, elpirulok – kuncogott.
- Mit hozhatok inni? – jelent meg újra ugyanaz a pincér.
- Egy üveg hűtött pezsgőt kérünk, a legfinomabbat. Köszönjük – válaszoltam rögtön, ő pedig bólintott és máris magunkra hagyott minket.
- Pezsgőzünk? – vonta fel Chanel a szemöldökét, én pedig bólintottam.
- Remélem jó lesz.
- Végül is, mindegy mit iszunk. A kaja a lényeg.
- Azt hittem, hogy a társaság és a romantikus pillanatok a lényeg.
- Oh, az csak hab a tortán. Ha a kaja jó, minden jó – bólintott, én pedig felnevettem és megcsóváltam a fejemet. – Most mi van, te nem vagy éhes?
- De, tudod nagyon jól, hogy én is az vagyok – mosolyogtam.
- Akkor meg ne nevess ki – vigyorgott ő is.

Az étel persze isteni volt, tele ettük magunkat mindketten. Desszertnek fagyit ettünk, mivel egyikünknek sem volt kedve a süteményhez, vagy esetleg tortához, van még otthon abból, amit én csináltam. Ezután fizettem, majd elindultunk sétálva a part felé, az autót pedig a parkolóban hagytuk. Megálltunk egy virágárusnál, végül úgy döntöttem, hogy visszafelé veszek virágot Chanelnek, hogy ne kelljen egész úton cipelni, ráadásul víz is kell nekik és, tuti tönkre tennénk, majd ha a nyakamba borul, miután felhúztam az ujjára a gyűrűt. Igen, kétség sem fér hozzá, nagyon izgatott vagyok. Valahogyan biztos vagyok magamban és abban, hogy igent fog mondani, bár fogalmam sincs miért. Remélem, ez nem üt vissza, azért, mert túl magabiztos voltam. Viszont remegő ajkakkal sem állhatok elé, mint aki abban sem biztos, hogy egyáltalán megakarja kérni a barátnője kezét.

Kicsit elkalandoztam a gondolataim között, miközben Chanel Niallel csacsogott telefonon. A szöszke hazautazott Írországba, de megígérte, hogy meg fogja velünk ünnepelni a születésnapunkat. Vagyis a Chanelét és majd az enyémet is.
A telefonom megrezzent a zsebemben, mire homlok ráncolva szedtem elő és oldottam fel, majd léptem az üzenetekbe. Az értesítés anonymus számról jött, ami eléggé fúrta az oldalamat, így egyből rámentem. Az üzenetben a következő állt:

„Én a helyedben előbb megismerném a barátnőd igazi oldalát, és csak utána kérném meg a kezét. Már, ha még mindig akarod így menyasszonyodként, hogy tudod az igazságot.”

2016. október 15., szombat

[60. - Minden az én hibám]

Hiiiiii,
okaaaay so a mai részben már történnek dolgok.:3 Omfg, olyan izgatott vagyok a fejezettel kapcsolatban, fogalmam sincs, tetszeni fog -e nektek, átjön -e úgy az egész, ahogy szeretném, meg minden. Az eleje talán kicsit unalmas, ahogy a közepe is lol but aztán feltúrbóztam az eseményeket, szall tartsatok ki a rész végégi haha.:3 Aztán remélem, hogy a vége is elég jó lett. Mármint a legeslegvége:3 Okay nem dumálok tovább, írjátok meg véleményeiteket mindenképpen!!:3 Jó olvasást! X♥


Chanel Adele Sangster

Az időjárás még mindig kiszámíthatatlan volt Londonban, az egyik percben vakítóan sütött a nap, a másikban pedig szinte fekete felhők foglalták el az eget és öntözték isten álltakertjét. Az eső most is szüntelenül kopogott az ablakpárkányon, és bár egyes emberek idegesítőnek találják a hangját, engem mégis megnyugtatott. Képes lettem volna visszaaludni, de ekkor megérkezett Liam a boltból a reggelivel, és mikor belesett hozzám, látta, hogy ébren vagyok, így nem hagyott többé lustálkodni. Sóhajtva kikeltem az ágyból mikor újra magamra maradtam, majd a fürdőszobába indultam, hogy pisiljek és fogat meg arcot mossak. Miután ezekkel megvoltam, laza lófarokba fogtam rakoncátlan barna tincseimet, majd leindultam az alsó emeletre. Liam dúdolgatva készítette a reggelit, a nappalit és konyhát rántotta illata töltötte be, és mikor besétáltam a nappaliba, hallottam, hogy a rádió megy. Fejemet azonnal a nappaliban lévő szekrény felé fordítottam, ahol ott is pihent a Beats hangszóró mellett Liam laptopja a rádióadóval megnyitva. Elnevettem magam és beléptem a konyhába, majd átöleltem hátulról, miközben az arcomat a hátába fúrtam.
- Mióta hallgatsz rádiót? – kérdeztem őt mosolyogva, habár hangom nem hangzott többnek egy durmolásnál, tekintve, hogy az egészet elrejtettem Liam pólójában és hátában.
- Szoktam rádiót hallgatni, oké? – kérte ki magának, én pedig felnevettem és arcomat a karjára raktam, hogy előre leshessek az arcára. Ő is vigyorgott, így tudtam, hogy csak szórakozik velem. – Többnyire autóban – adta meg magát.
- Oké – nevettem ki, aztán a fenekére csaptam és felültem az egyik bárszékre. Furán bámultam a telefonomra pár méterrel arrébb tőlem, ami a konyhapulton feküdt.
- Hogy kerül ide a telefonom? – nyújtóztam utána.
- Nem tudom, biztosan lent hagytad tegnap – vont vállat, én pedig éppen megakartam nyomni a középső gombot, mikor felvillant és rezegni kezdett. A kijelzőn Shane neve jelent meg, mire én rögtön kinyomtam. Szerencsére nem csörgött annyit, hogy Liamnek feltűnjön. Feloldottam a telefont, majd az üzenetekbe léptem és vártam Shane sms –ét, hogy miért hívott. Idegesen az alsó ajkamba haraptam, mikor Liam felé pillantottam, de ő csak dúdolgatott és tovább csinálta már a reggelit. Ekkor megint búgni kezdett a kezemben a készülék, mire én újra kinyomtam.
- Chanel… - kezdte Liam, mire én ijedten felé kaptam a fejem, de ő még mindig háttal állt nekem – éhes vagy? – kérdezte, én pedig az egyik hajtincsem után kaptam és csavargatni kezdtem.
- Igen – válaszoltam, majd megköszörültem a torkomat, hogy véletlenül se remegjen meg a hangom. A fenébe is miért nem tud Shane egy üzenetet dobni?

Mikor harmadjára hívott, úgy döntöttem, hogy bekapcsolom, a ne zavarjanak funkciót, így csak a híváslistába lépve láthattam, mennyi hívásom jött be. Még egy pár Shanetől, de mivel neki nem vettem fel, így Nate, Will és Dylan is zaklatni kezdtek. Ekkor úgy döntöttem, hogy megkockáztatok titokban az emeleten egy hívást, így hát elhebegtem Liamnek, hogy megyek, felrakom tölteni a telefonomat, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat az emeletre értem. Bementem a hálószobába, majd kinyitottam az erkély ajtót és kiléptem a csípős hidegbe az aprócska szőnyegre. Az eső esett, az ég szürke volt és olyan érzésem volt, mintha délután öt óra lenne. Rányomtam az első névre a híváslistán, ami mint később kiderült, Dylan volt.
- Szia, Chanel – szólt bele, mire nyeltem egy nagyot és behúztam magam mögött az üvegajtót.
- Szia, Dylan – köszöntem neki barátságosan vissza, hiszen ő mindig is az egyike volt a srácok közül, aki mindig kedvesen és jóindulatúan bánt velem. Vele mégsem kerültem olyan szoros barátságba, mint Shanel, Natel vagy Damonnel. – Mi a helyzet? – kérdeztem kissé idegesen.
- Hát a srácok feszültek a rosszul sikerült akció óta, és Damon kérte, hogy hívjalak ide.
- Még mindig azon rágódnak? – kérdeztem az alsó ajkamat rágcsálva, Dylan pedig válaszul felsóhajtott a telefonban.
- Igen. És bár Shane próbálja oldani a feszültséget a fergeteges grill partival, amire készül, vibrál a levegő.
- Értem – mondtam halkan. – Nem tudod esetleg Damon miért akarja, hogy lemenjek?
- Olyannak ismered, mint aki az orromra köti, hogy mit szeretne? – nevetett fel kínosan Dylan, én pedig megdörzsöltem a homlokomat.
- Nem. De ne vedd magadra, igenis bízik benned – próbáltam kicsit vigasztalni a srácot, aki ugyanígy tett mikor a Pandorat raboltuk ki és Damon nem engedte, hogy részt vegyek a küldetésen.
- Mhm, gondolom, különben már biztosan végzett volna velem – válaszolt könnyedén, nekem pedig elkerekedtek a szemeim és lehuppantam a fonott székre. Szóval most már hangosan is kimondjuk, hogy annak vége van, aki elárul minket? Vagy akiben nem bízunk? Kezdhetem számolni a napjaimat?
- G- gondolod? – kérdeztem halkan.
- Tudom. De mindegy is – sóhajtott fel. – Akkor jössz?
- Um, igen, persze. Meglátom, mikor tudok elszabadulni. Mikor lesz a grillparti? – kérdeztem halványan elmosolyodva, hogy eltereljem mindkettőnk gondolatait.
- Oh, fogalmam sincsen. Tudod, hogy Shanenek nagy a szája, de lusta megmozdulni, ha arról van szó. Szóval mire még összekaparom – nevetett. – Miatta megkívántam a steaket.
- Oké Dylan – nevettem fel én is, hiszen láttam magam előtt, amint Shane jártatja a száját, miközben szétfolyik a kanapén. – Akkor nem sokára találkozunk.
- Igen, szia, Chanel – köszönt el, én pedig letettem a telefont.
- Wow, milyen pasival fogsz találkozni? – hallottam meg Liam hangját mögülem, mire kiesett a kezeim közül a telefon a kőre.
- Basszus Liam, megijesztettél – hajoltam le a telefonért, majd felálltam és felé fordultam.
- Ne haragudj – mosolygott. – Szóval?
- Um, az unokatesóm hívott – nyögtem ki.
- Az unokatesód? – lepődött meg. – Itt van Londonban? Még sohasem meséltél róla.
- Igen, tudom. Igazából évek óta nem találkoztunk és engem is eléggé meglepett mikor felhívott.
- De azt hittem, senkivel sem tartod a kapcsolatot a családodból.
- Nem is. Éppen ezért lepődtem meg. De nem akartam elutasítani, mivel ő jó fej és biztos nem fog azért zaklatni, hogy miért léptem le otthonról meg minden – dadogtam.
- És ma már találkoztok valami grillpartin? – kíváncsiskodott tovább, én pedig a fejemet legszívesebben a falba vertem volna.
- Igen. Van itt egy apartmanja, és grilleznek a haverjaival és elhívott engem is. Ezért nem mondtam nemet sem, mivel nem kettesben leszünk és így nagyon kérdezgetni sem tud.
- Értem. Én megismerhetem? – bukott ki belőle, én pedig próbáltam nem fájdalmas képet vágni.
- Menjünk be, mert kezdek szét fagyni – mondtam kérdését figyelmen kívül hagyva és mellette beléptem a meleg szobába. Követett, becsukta maga mögött az ajtót, én pedig felraktam tölteni a telefonomat úgy, ahogyan hazudtam korábban.
- Nem akarod? – kérdezte kissé csalódott hangon, én pedig máris megsajnáltam és felé fordultam.
- Dehogynem. Persze, miért ne találkozhatnátok? – léptem elé, majd átöleltem és kezeimet a nyaka köré fontam.
- Tényleg? – mosolyodott el szélesen, én pedig bólintottam és csókot nyomtam az ajkaira.
- A parti ma lesz – jelentettem ki, ő pedig vigyorogva bólintott.
- Akkor meg van az esti programunk. Na, gyere reggelizni – fogta meg a kezem és lehúzott a konyhába.

**

Liam egész nap az „unokatesómon” pörgött, valamint az estén, ami miatt én totál beparáztam. Haragudtam Damonre, amiért mindenképpen próbált elérni, haragudtam magamra, amiért felvettem a telefont és ennyire figyelmetlen voltam. Liamet pedig szinte megértem, hiszen alig avattam be bármibe is az életemből. Nem sokat tud a családomról, és hogy ha adódik a lehetőség valakit megismerni közülük, naná, hogy él vele.
Közben tájékoztattam Dylant a problémáról, mire ő totál normálisan kezelte a helyzetet és nevetve közölte velem, hogy akkor este nála a grill partin találkozunk. Megígérte, hogy nem fogja elárulni a srácoknak az ügyet, végül úgy köszönt el, hogy viszlát, később unokahúgi. Mindig is tudtam, hogy Dylan egy normális srác, de azt hiszem ezzel, hogy szívességet tesz nekem, egy szinttel fentebb emeltük a kapcsolatunkat. Csak legyen elég időm meghálálni neki, mielőtt Damon kicsinál.

Miután beszéltem Dylannel részben megnyugodtam, hiszen totál jó fej volt és úgy éreztem, hogy nem lesz semmi baj az estével kapcsolatban. A lelkiismeret furdalásom viszont rögtön ezután elkezdett fúrni, mikor Liam barna szemeibe pillantottam és utáltam magamat, amiért átverem és hazudok neki. Viszont nem volt más választásom. Nem tálalhatok ki neki. Elég lesz az előtt, mielőtt Damon megöl. Szeretném az időmet addig kihasználni vele, amíg csak lehet. És bár ezért be kell csapnom őt, magamnak már megígértem, hogy minden féle képen, akármi is történik köztünk, vagy velem, de be fogok neki vallani mindent.

Délben nem bírtam tovább otthon ülni, és az eső is elállt így Liammel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a kedvenc éttermembe ebédelni, utána pedig mászkálunk kicsit a városban a parti előtt. Egy khaki színű farmert húztam a lábaimra, csíkos hosszú ujjúval, valamint fekete kabáttal. Fekete csizmába bújtam, raktam fel egy alap sminket, hajamat egy lófarokba fogtam, majd egy kistáskába belepakolva késznek is nyilvánítottam magam. Liam is felöltözött, majd beindultunk az autójával a városba. Ebédeltünk, utána pedig sétálgattunk, bementünk egy könyvesboltba is, és míg ő a saját bandájáról olvasott könyvet – melyért kíméletlenül kiröhögtem – addig én valami izgalmas regényért kutattam. Végül vettem egyet, ahogy Liam is két képregényt, majd úgy döntöttünk, hogy beülünk a könyvesbolt melletti kávézóba és olvasgatunk. Az eső időközben újra eleredt, de mi biztonságban voltunk előle a fedett teraszon a kényelmes fotelekben. Míg ő a képregényét olvasta, én addig elkezdtem az én regényemet és csak néhányszor szóltunk egymásnak. El sem akartam hinni, hogy ennyire nyugalmas délutánt tudhatunk magunk mögött. Egyetlenegyszer jött hozzánk oda egy kislány az anyukájával, aki kért egy autogrammot és közös képet. Borzasztó aranyos volt, ahogy pedig Liam bánt vele, teljesen levett a lábamról. A paparazzik sehol sem bukkantak fel, vagy, ha igen is, mi nem vettük őket észre, és távolról készítettek képeket.

Este hét felé körülbelül már a felénél jártam a könyvnek, miközben Liam a negyedik képregényét olvasta. Idő közben vissza ment a könyvesboltban és vett még hármat. Gyerekes oldalán jót mosolyogtam, hiszen imádtam benne, hogy ennyire oda van még mindig a szuperhősökért. Probléma nélkül ült le velem egy nyilvános helyre képregényeket olvasni,  és legszívesebben felzabáltam volna érte.
- Baby, éhes vagyok – szólalt fel Liam, én pedig befejeztem a mondatot és aztán felnéztem rá.
- Menjünk Dylanhez? – kérdeztem, mire neki felcsillantak a szemei és összecsukta az újságot. És igen, sajnos a nevét is meghallotta, mikor telefonáltam, így hát csak Dylan vezetéknevét változtattuk meg.
- Nem tudom, mikorra mondta, hogy menj?
- Nem kötött ki időt, de gondolom, már lassan elkezdenek grillezni. Úgy hogy akár mehetünk. Csak még hagy fejezzem be ezt az oldalt.
- Rendben, addig én fizetek – rakta az asztalra az újságot, majd felállt és bement, én pedig miután elolvastam az oldalt, Liam képregényeivel együtt visszaraktam a könyvet a zacskóba.
Felálltam, majd Liam is kilépett a kávézóból, kézen fogott és elindultunk a kocsija felé. Mivel ugye Liam úgy tudja, hogy még nem jártam Dylannél, beütöttem a címét a gps –be, és elindultunk a számomra már ismerős utca felé. Az úton Liam a Dylannel való kapcsolatomról faggatott, nekem pedig muszáj volt a lehető leghiggadtabban válaszolnom kérdéseire, különben kiszúrta volna, hogy valami nem oké. A lelkiismeret furdalás szét mart belülről és már ezerszer elküldtem magamat a pokolba, amiért ezt teszem Liammel.

Mikor aztán leparkoltunk a ház előtt, mély levegőt vettem, majd kiszálltam a kocsiból. Liam követte a példámat, aztán kézen fogott és a kapu elé sétáltunk. Megnyomtam a csengőt, majd mikor Dylan beleszólt a kapu telefonba, beleszóltam, hogy Chanel vagyok, majd lenyomtam a fém kilincset és beléptünk a kertbe. A bejárati ajtóban Dylan széles mosollyal várt ránk, majd mikor felbukkantunk a bokrok mögül a kacskaringós macskaköveken, elkiáltotta magát és felnevetett.
- Chanel, ezer éve nem láttalak! – kiabálta túl a zenét, mely a házból jött.
- Szia, Dylan – köszöntem neki mosolyogva, végül átöleltem mikor előtte álltunk. – Remélem nem baj, hogy elhoztam a barátomat, Liamet.
- Nem, dehogy! Örülök, hogy megismerhetlek, Dylan vagyok – nyújtotta felé a kezét, Liam pedig mosolyogva elfogadta és megrázta.
- Liam és én is örülök, hogy megismerhetlek.
- Tyű, mennyit változtál mióta utoljára láttalak – fordult Dylan újra felém. – Bátran állíthatom, hogy kész nő lett belőled csincsilla – vigyorgott szélesen, mire megforgattam a szemeimet és a vállába bokszoltam.
- Még mindig, utálom ezt a becenevet. És már akkor is nő voltam, mikor te még csak tizenéves fiúcska – böktem a mellkasába, majd Liamet magam után húzva beléptem Dylan mellett a házába.
- Te jó ég, hogy hiányzott az a lepcses szád – nevetett fel, majd becsukta az ajtót mögöttünk. – Mondd Liam, hogy bírsz mellette? – tette a srác Liam vállára a kezét, és kicsit megveregette azt, míg a másik végtagját az én vállamra tette, így elkezdett bentebb tolni a lakásban.
- Oh, remekül. Tényleg elég nagy a szája, de azt hiszem vissza fog most már venni az én kis csincsillám – hangsúlyozta ki az utolsó szavakat vigyorogva, mire az oldalába könyököltem.
- Ne merészelj még egyszer így hívni! – néztem rá mérgesen, ők pedig felröhögtek Dylannel.
- Oké, szóval érezzétek otthon magatokat, néhány haverom meg a barátnőik vannak itt, de ne is próbáljatok velük társalgást kezdeményezni, mert elázott a csapat – nevetett Dylan. – Mit kértek inni? A grillen már sül a hús, remélem éhesek is vagytok.
- Mhm, jó illata van – szólaltam meg. – Én szeretnék egy vodkanarancsot jégkockával.
- Te, Liam?
- Van alkoholmentes söröd?
- Uh, haver, meg kell néznem, de nem vagyok benne biztos.
- Csak mert még haza kell vezetnem.
- Persze, értem, de félek, hogy akkor csak üdítővel és vízzel tudok szolgálni.
- Nem baj, akkor jó lesz egy kóla is – mosolygott Liam Dylanre, ő pedig bólintott és már el is tűnt a konyhában. A kertben voltak Dylan vendégei, akik tényleg elég részegnek néztek ki. Kíváncsi vagyok, honnan szedte fel őket Dylan.
Valahogy egy helyben maradtunk, és megvártuk Dylant az italainkkal. Liam elmondta, hogy már most nagyon szimpatikus neki Dylan, és örül, amiért beleegyeztem, hogy találkozzak egy családtagommal. Az italainkkal és Dylannel kimentünk a kertbe a grillhez, ahonnan áradt a meleg, így hát nem fagytunk össze. A haverjai észre sem vették, hogy még két ember csatlakozott a társasághoz, hanem tovább röhögtek és társalogtak totál részegen, értetlen hangon.
- Halkabban már gyerekek – kiáltott rájuk Dylan, majd visszafordult felénk. – Ne haragudjatok, de csak ma érek rá és mindenképpen szerettem volna már veled találkozni – nézett rám Dylan. – Csak akkor már a buli is le volt szervezve, így ide kellett, hogy hívjalak – magyarázta.
- Ugyan, semmi gond. Örülök, hogy felhívtál. Őszintén, te vagy az egyetlen a családból, akivel évek után most beszélek először.
- Azért ez durva. Mondjuk, megértem, hogy leléceltél. A szüleid még most is ugyanolyanok, mint amilyenek mindig is voltak. A testvéreidnek pedig szerintem átmosták az agyát, már bocsánat. Örülök, hogy te nem hagytad magad és sikerült elszabadulnod tőlük – mondta, én pedig egy halványt mosolyt erőltettem magamra a színjáték kedvéért. Valószínűleg Dylan nem is tudja, mennyire beletrafált. Alig tud rólam valamit, de a nyakamat tenném rá, hogy még mindig így mennek a dolgok otthon, Miamiben.

**
Később végre ehettünk is, mivel elkészült az étel. Még mindig csak Dylannel társalogtunk, de hát egyikőnk sem bánta. Szinte már kezdtem megnyugodni, hogy még sem lesz egy katasztrófa ez az éjszaka, mikor a lehető legrosszabb történt.

Betoppant Damon. És Taylor.

Hogy honnan vették, hogy mi itt vagyunk, arról fogalmam sincs, de biztos, hogy nem Dylanhez jöttek dumálgatni. Míg Damon csak komoly képpel közeledett felénk, addig Taylor arcára, undorító vigyor kúszott, mely miatt legszívesebben felálltam volna és bemostam volna neki egy jókorát.
- Csá, haver – csapott Damon Dylan vállára, majd leült mellé egy fotelba.
- Sziasztok. Mi a pálya? – kérdezte Dylan teljesen higgadtan. Jó, hogy ő tudja kezelni a helyzetet.
- Meddig akarsz maradni? Vagy mikor menjünk haza? – kérdeztem halkan Liamtől.
- Már menni akarsz? Azt hittem beszélgetni szeretnél még az unokatesóddal.
- Igazából már szeretnék csak haza menni – mondtam, mikor Damon félbe szakított minket.
- Nem mutatod be a kis barátnődet? – ütötte meg a hangja a fülemet, miközben végig nézett rajtam és egy kanos vigyor ült ki az arcára. Pfuj, sose láttam még így Damont!

Látványosan közelebb húzódtam Liamhez, aki a derekamra helyezte a kezét.
- Együtt vagyunk – mondtam magunkra utalva.
- Cica, a nevedre vagyok kíváncsi.
- Ne haragudjatok, már ő sem józan. Húzd el a csíkot Damon! – szólt rá Dylan.
- Szóval? – hajolt hozzám közelebb vigyorogva.
Elfordítottam a fejem, hogy még csak rá se kelljen néznem, mire belőle egy nevetés szakadt fel, Liam karjai pedig szorosabban fonódtak a derekam köré.
- Hagyd már haver, nem látod, hogy nem érdekled? Amúgy is, pasija van – szólt neki oda Taylor.
- Pft, jól van – egyenesedett fel Damon. – Különben még rám uszítják a biztonsági őreiket – röhögött össze Taylorrel, míg Liam még közelebb húzódott hozzám. Kezemet az övére raktam nyugtatás képen, majd a két fiúra néztem. Taylor minket bámult vigyorogva, míg Damon Dylannek mondott valamit. Megszakítottam a szemkontaktust, aztán közöltem Dylannel, hogy bemegyünk inni, majd felhúztam Liamet és előttük behúztunk a házba.
- Idióták – durrogott Liam.
- Ne is foglalkozz velük – mondtam, majd egy pohárba öntöttem némi vodkát. Azt kívántam, bár csak Liam ivott volna, és én vezetnék, hogy ne emlékezzen ebből semmire.
- Részeg barmok.
- Aha. Még mindig cola? – böktem a pohara felé.
- Hát mi más baby? Valakinek haza kell vinnie a kocsit – mondta mosolyogva, majd átkarolta a vállamat, én pedig neki dőltem. Nyomott egy puszit a halántékomra, én pedig a fejemet a mellkasára fektettem.

Nem sokáig állhattunk így, mivel egy kocsinak a riasztója ütötte meg a fülünket. Összenéztünk, majd Liam kibújt az ölelésemből, és a far zsebéhez kapott, hogy kihalássza a kocsi kulcsát.
- Azt hiszem ez a miénk. Mindjárt jövök – mondta, majd már el is indult kifelé, én pedig bólintottam és beleszívtam az italomba a szívószálon keresztül. Mivel túl erős lett, öntöttem még bele narancslevet, majd elbíbelődtem a jégkockákkal is. Tulajdonképpen csak arra vártam, hogy Liam visszaérjen, de a konyhában nem bukkant fel, a kocsinak a riasztója pedig már leállt. Így hát fogtam a poharam és visszaindultam a kert felé, ahol csak Dylant találtam egymagában ülve.
- Hol van Damon és Taylor?
- Azt mondták, hogy ők is mennek valamit inni. Nem a konyhában vannak?
- Onnan jövök, és ők nem voltak ott. Liam nincs itt?
- Nem, ő veled volt, nem?
- De igen, csak aztán beindult a kocsijának a riasztója, így kiszaladt leállítani… - és ekkor leesett, hogy hol van Damon és Taylor, és hogy Liam miért nem jön már. – A francba! – raktam le a poharat, majd berontottam a terasz ajtón a nappaliba, és kirohantam a ház elé.  Hangos érkezésemre, Damon és Taylor abba hagyta Liam püfölését, majd mindketten elrohantak két másik irányba. Rémülten kaptam a fejem Liam felé, aki a földön feküdt, meg se nyikkant. A fülemben eszeveszett hangosan dobogott a szívem, a lábaim remegtek és amint Liam mellé értem, hagytam is nekik, hogy elengedjenek és térdre eshessek. A fájdalom tompán nyilallt a térdeimbe, mindez mégis nem érdekelt, csak a rengeteg vér, mely már kezdett beteríteni mindent. A seb a bal oldalán volt, ahonnan a vér szivárgott, így megfogtam a pólóját, és amennyit csak a kezembe tudtam gyűrni róla, oda szorítottam. A szája is vérzett, az arca hideg volt, mint az éjszaka, vagy a beton, amin feküdt. Alig érzékeltem Dylan jelenlétét, aki csak káromkodott és szólongatott engem.
- Hívj egy mentőt – szólaltam meg erőtlenül, miközben egyik kezemmel a sebére szorítottam a pólóját, a másikkal pedig az arcát cirógattam.

Óráknak tűnő percek telhettek el, amíg végre hallottam a sziréna hangját és megérkezett a mentő. Elmondtam a mentősöknek mi történt, akik rögtön hordágyra rakták Liamet és elkezdték ellátni a sebét. Mehettem a mentővel, így rögtön megtudhattam, hogy a vágás nem mély, valószínűleg késsel ejtették rajta, elállították a vérzést. Eszméleténél még mindig nem volt, ami a legjobban bosszantott, hiszen az oldalán a vérzés elállt. A kórházban azonnal elvitték vizsgálni, én pedig leültem egy műanyag székre és magam elé bámultam.

Minden az én hibám. Ha nem lennék bűnöző, Liam sosem került volna kórházba miattam, és nyugodtan lehetnék együtt. Nem kéne a szemébe hazudnom, titkolóznom, nem lenne lelkiismeret furdalásom. A legnagyobb gondunk valószínűleg a rajongók és a média lenne, de persze, hogy nekem ennyi nem elég. Nem, nekem körözött bűnözőként kell keresnem a kenyerem, Liam tudta nélkül. Annyira önző vagyok. Hogyan is gondolhattam, hogy ez működni fog?

Gondolataim közül egy egyenruhás rendőr szakított ki, kissé barna bőrű, magas, borostás férfi.
- Chanel Sangsterhez van szerencsém? – kérdezte, én pedig bólintottam és felálltam.
- Lash nyomozó vagyok. Úgy tudom, hogy a barátját most szállították be a kórházba. Az utcán rátámadtak.
- Igen – bólintottam a távolba meredve.
- Elmondaná pontosan, hogy mi történt?
Újból bólintottam, majd belekezdtem:
- Liammel az egyik barátunknál voltunk, mikor hallottuk, hogy Liam autójának a riasztója beindult. Kiment megnézni, hogy mitől indulhatott be, illetve, hogy kikapcsolja. Percekkel később sem tért vissza, így kiindultam, hogy megnézzem, miért nem jön már. Mikor kiértem a járdán feküdt ájultan.
Miközben beszéltem a nyomozó végig jegyzetelt, én pedig próbáltam berögzíteni az agyamba az elmondottakat.
- Első elmondásra úgy gondolom, hogy a gépjárműt akarták ellopni, de Mr Payne megzavarta a tettest.
- Igen, én is erre gondoltam. Elég drága autója van. Meg sem néztem, hogy elvittek –e belőle valamit.
- Ha lediktálja a címet, akkor kiküldök két kollégát, hogy nézzék meg a járművet, próbáljanak ujjlenyomatot venni.
Miután lediktáltam a címet, a rendőr máris kiküldte a kollégáit, utána pedig kérdezett még pár kérdést, mint például, hogy biztos nem láttam –e semmi fura alakot, mikor kiértem a házból. Ezután azt mondta, hogy amint Liammel végeztek, érdeklődni fog az állapotáról, valamint, hogy kihallgatható lesz –e és akkor majd jön újra. Amint elment küldtem egy sms –t Dylannek, hogy két rendőr valószínűleg meg fog jelenni a háza előtt, hogy megnézzék Liam kocsiját, utána pedig újra leültem a műanyag székek egyikére. Kínzó volt a csend és a várakozás, így hát úgy döntöttem, hogy értesítem a srácokat, valamint Liam szüleit, hogy addig is eltereljem a gondolataimat. Először Karent hívtam, aki borzasztóan megijedt, majd közölte velem, hogy azonnal indulnak Geoffal. Utána Louist hívtam, végül pedig Harryt. Niall még mindig külföldön tartózkodott, így fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Azt sem tudtam, hogy hol van, azt meg pláne nem, hogy hány óra van nála. Így hát várok vele, amíg a srácok meg nem érkeznek.

Nem sokkal később Louis bukkant fel a folyosó végén. Az arcán aggodalom ült, szemeiben láttam, hogy amint ideér, rögtön lehord, és gyanúsítgatni kezd. Ám amikor mellém ért csak annyit kérdezett, hogy mi történt.
- Az egyik barátomnál voltunk, mikor beindult odakint Liam kocsijának a riasztója. Kiment megnézni, és mikor percekkel később sem jött vissza, kiindultam és láttam, hogy a földön fekszik ájultan.
- A kurva életbe! Te is tiszta vér vagy! Ennyi vért vesztett?
Szavai hallatán csak lenéztem magamra. A ruháim valóban csupa véresek voltak, a kezemre rászáradt a piros folyadék és tényleg rémesen festhettem.
- Nem sokat, de az oldalát megvágták késsel, és eléggé vérzett. A mentőben aztán elállították a vérzést – mondtam halkan.
Louis a kezeibe temette az arcát, majd leült mellém két székkel arrébb.
- Tettél feljelentést?
- Igen, de nem én nem láttam senkit.
- Hátha Liam emlékezni fog bármire is. Szóltál a szüleinek?
- Igen és Harrynek is – bólintottam, majd lift csengését hallottuk a folyosó végéről, így egyből arra néztem. Harry sietett felénk, és mikor hozzánk ért, felálltam és egyből átöleltem őt. Szükségem volt valakire, aki, ha nem teljes egészében, de támaszt nyújt nekem. Fogalmam sincs, mi van Liammel, azon kívül, hogy van egy vágás az oldalán. Aggódom érte, mardos a bűntudat, és legszívesebben én is megvágnám magam, hogy valamelyest enyhítsem a fájdalmat a szívemben.

És más jelenleg nincs Harryn kívül, akire támaszkodhatnék.
- Sh, Chanel, semmi baj – simogatta a hátam és valószínűleg azt gondolta sírok. A vállaim valójában rázkódtak, de egy könny sem jött a szemeimből. Némán zokogtam, könnyek nélkül, miközben azt hittem megfulladok. Felemészt a tudat, hogy Liam miattam került kórházba, hogy miattam került bármilyen bajba. Tudtam, hogy Damon rájött, én kapcsoltam be a riasztót Niallnél, ezzel pedig üzenni akart nekem. Kihúztam nála a gyufát, és most már bármi jöhet. Tényleg, bármi. – Jól van, minden rendben lesz – csitított Harry, miközben leültünk a székekre. A fejem a vállán pihent, szemeim csukva voltak és bár görcsösen kapaszkodtam belé, próbáltam a légzésemet egyenletessé tenni. Tudtam, hogy Harry még semmit sem tudott, és bár jól esett rajta pihenni és lenyugodni, muszáj volt nekem előbb bele kezdenem a történtekbe, még mielőtt Louis tenné.

Elhúzódtam Harrytől, majd zöld szemeibe néztem, melyben rémület és talán pár könnycsepp is lapult.
Halkan elmondtam neki is, hogy mi történt, hogy volt bent már egy rendőr is, és tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen. Ugyanúgy és ugyanannyit mondtam neki, mint Louisnak, hiszen a teljes történetről, csak Damon, Taylor, Dylan és én tudunk.
- Értesítetted a szüleit? – kérdezte a göndörke, miközben a kezemet simogatta a kabáton keresztül. Fejem újra a vállán pihent, egyik keze a vállaimon, a másik pedig a karomon pihent.
- Igen – suttogtam. – Niallt nem hívtam még. Vagyis, nem tudom, hol van most és nem tudtam, hogy…
- Semmi baj, majd mi felhívjuk – nyugtatott meg.

Nem sokkal később egy talpig sötétkékbe öltözött férfi jelent meg előttünk és tudtam, hogy ő az, aki Liamet vizsgálta. Féltem rá nézni, a szemeibe, ahol majd esetleg sajnálatot vélek felfedezni, vagy megbánást, amiért nem tudtak segíteni Liamen. Nem akartam ránézni, mégis muszáj volt, mikor megszólított minket. Hangjából semmit sem véltem felfedezni, a csend, amely a kérdés és a válasz között nyúlt el, kínzó volt. Legszívesebben rákiáltottam volna már, hogy mondja el, mi van Liammel, de még rápillantani is féltem. Nem akartam hallani, hogy elvesztettem őt.