[57. - Sose hittem, hogy beleszeretek valakibe, akiért képes lennék mindent feláldozni]

Hiii babies,
újabb időbeli ugráson vagyunk túl ezért láthatjátok elöl a dátumot, hogy tudjátok legfeljebb mennyit és hova ugrottunk. Um kíváncsi vagyok a véleményeitekre a résszel kapcsolatban, én őszintén nem tudom, hogy mit mondjak róla, vagy hogyan vélelkedjek róla.:3 Szall már alig várom, hogy komizzatok, haha!:D Szép hétvégét és jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

2015. december 23. - 24.

- Jó reggelt szerelmem – dörmögte Liam a fülembe, míg én csak felsóhajtottam és az oldalamra fordultam, így neki háttal voltam. Lefeküdt mellém, kezét a hasamra rakta, lábát átvetette az enyémen és szorosan hozzám bújt. Mosolyogva lehunyt szemekkel élveztem a reggeli nyugit, miközben Liam szuszogását hallgattam a fülemnél. Már azt hittem újra elaludt, így óvatosan a hátamra fordultam és az arcára néztem, ő pedig hirtelen hozzám hajolt és megcsókolt.

- Jó reggelt – kuncogtam a szájába.

- Csináltam reggelit – suttogta.

- Mhm – csókoltam meg újra mosolyogva.

- Nem kérsz? Mert akkor megeszem az összeset. Meg aztán még téged is.

- De én is kérek a reggeliből – könyököltem fel az alkaromra, Liam pedig felült és leemelte az éjjeliszekrényről a megpakolt tálcát. Még mielőtt a Batman –os bögréje után nyúlhatott volna, megkaparintottam előle és kortyoltam egyet a keserű italból. Nevetve megrázta a fejét, én pedig mosolyogva figyeltem az édes arcát.

Komótosan megreggeliztünk, közben pedig Liam ismertette a mai programunkat.

- Elmegyünk kivágni a fenyőfánkat, aztán te veszel díszeket, én pedig megveszem a kacsát.

- Még mindig nem értem, hogy hogyan felejthetted el a karácsonyfa díszeket… - szóltam közbe.

- És neked hogy nem jutott eszedbe? – nézett rám, közben pedig próbálta visszatartani a mosolyát.

- Nekem elég volt összetakarítani, miután Watson az összeset összetörte – vágtam vissza.

- Oké, mindketten elfelejtettük. Aztán itthon neki látunk főzni.

- Rendben. Huszonötödikén megyünk anyukádékhoz, ugye?

- Igen – bólintott, miközben elcsent előlem egy banán szeletet.

- Szilveszterkor pedig jönnek Niallék bulizni.

- Így van – adott csókot az arcomra, én pedig kiittam a poharam tartalmát, aztán megfogtam a tálcát és óvatosan felálltam vele az ágyból. Leindultam az alsó szintre, és amint leértem a lépcsőn Watson felpattant és farkát csóválva futott felém.

- Szevasz, Watson – köszöntem neki, miközben a konyhába indultam, ő pedig mögöttem ugrálva követett. Leraktam a tálcát, aztán raktam még a táljába száraz kaját, noha biztos voltam benne, hogy Liam már adott neki, mikor a reggelit készítette. Én előszeretettel szerettem Watsont elkényeztetni és állandóan jutalom falatkákkal jutalmaztam, míg Liam ezért nem rajongott. Watson már annál jobban.

Rögtön a tálhoz ugrott és enni kezdett, én így nyugodtan betudtam pakolni a mosogatógépbe. Mire végeztem, ő is felfalt mindent, így megvakargattam a fejét, majd visszaindultam az emeletre, ő pedig persze követett.

- Ó nem kiskutyám, eszedbe se jusson az ágyunkra ugrani – jött ki Liam pont a fürdőből és Watson elé állt, míg én csak elkuncogtam magam, adtam Liamnek egy puszit és a fürdőszobába mentem.

Miután felöltöztünk, Liammel kocsiba ültünk és elindultunk valamerre. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy merre megyünk, Liam pedig azt mondta, hogy minden évben itt szokta kivágni a fát. Izgatott voltam, hiszen eddig sosem voltam még olyan helyen, ahol a fát nekünk kell kivágni. Korábban sosem karácsonyoztam otthon, hanem mindig együtt voltunk a srácokkal a barlangban, idén viszont talán beköszönök nekik, ha lesz alkalmam rá. Liamet persze izgatta, hogy előtte, hogyan töltöttem a karácsonyaimat, én pedig azt mondtam neki, hogy egy miniatűr fával, rendelt kajával, rengeteg tejszínhabos kakaóval és filmekkel karácsonyoztam. És mivel lelkiismeret furdalásom volt, hogy hazudtam neki, elmeséltem egy korábbi karácsonyomat is, melyet még otthon töltöttem Miamiben.

- Na, láttál már egy szép fát?

- Még nem – válaszoltam neki.

- Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha vennének egy ilyen kicsit hozzád? – guggolt le az egyik törpe fa mellé és mosolyogva nézett fel rám.

- Aranyos vagy, de Liam nem igazán lennénk ott, és a fa ott csak meghalna. Feleslegesen vágnánk ki. Így viszont, még megnőhet és elviheti majd következő évben valaki más.

- Igazad van – állt fel, majd elém lépett és hosszú csókot nyomott a számra.

Nem sokkal később kiválasztottunk egy nagy, gyönyörű fenyőfát, amit Liam elkezdett kivágni. Eléggé nehezen birkózott meg vele, ráadásul én körbe röhögtem, mert amilyen morgások néha elhagyták a száját, egyszerűen nagyon megnevetetett. Persze, mikor felemelkedett, piros arcán neki is egy vigyor játszadozott. Miután megvolt, ő fogta a fa végét, míg én kesztyűt húztam és megfogtam az elejét. Összevissza szurkált, ráadásul a nevetéstől alig jutottunk el a kasszához, ahol aztán kifizettük és becsomagolták nekünk, hogy autóba tudjuk rakni. Liam kölcsönkérte Niall fekete Range Rover –ét, melyre neki nem volt szükségem, mivel hogy Írországban volt a családjánál. Ahogy Harry és Louis is a családjukkal töltötték az ünnepeket. Így a fa bekerült az autóba, végül pedig mi is.

- És most merre? – kérdezte, amint beültünk.

- Hát nekem díszeket kell vennem.

- Nekem pedig a kacsát.

- Szóval mehetnénk egy bevásárló központba? Mondjuk abba, ami itt van nem messze az autópálya mellett?

- Rendben baby – kötötte be magát, mire én is úgy tettem, ő pedig a gázpedálra lépett.

Nem sokkal később már a bevásárló központ körül köröztünk, hiszen képtelenség volt egy parkolóhelyet találni. Láttam Liamen, hogy kicsit kezdett besokallni, de nem csak ő, hanem én is.

- Tudod mit, te menj és válogass, én pedig amint leparkolok, megyek a húsboltba. Aztán üzensz, ha végeztél, oké?

- Ah, rendben. Üzenek majd – hajoltam hozzá egy csókért, majd kikötöttem magam és kipattantam az autóból. Megkerültem és egy utolsó intés után elindultam a hosszú parkolón keresztül az egyik bejárathoz. Rengeteg ember özönlött be, úgy ahogy kifelé is. A fejemet forgatva indultam meg, miközben egy lakberendezős bolt után kutattam a szemeimmel.

*

Pár órával később két nagy táskával sétáltam ki a lakberendezéses boltból, majd középen megcélozva egy padot, leültem és írtam Liamnek egy sms –t. Nem sokkal később írta, hogy ő is mindjárt végez, és hogy aztán felvesz a főbejárat előtt. A szavaiból levéve, még a húsboltban lehetett, szóval ülve maradtam, hiszen mire az autóért megy, és a főbejárat elé ér, az beletelik egy kis időbe, odakint pedig hideg van. A közösségi oldalakat futottam át, végül sóhajtva elraktam a telefonomat és az embertömeget kezdtem kémlelni. Végül kiszúrtam két lányt, akik sűrűn pillantgattak a telefonjukba, majd rám, de mikor én feléjük néztem, ők megfordultak. Aztán újra vissza és tovább vizslattak engem. Hirtelen olyan volt, mintha mindenki engem nézne, én pedig az arcomhoz kaptam és végig néztem magamon. Se kajamaradék, se hiányos öltözet. Végül felálltam, és kisiettem az épületből. Odakint már sötétedett, hideg szél fújt, így a kapucnimat a fejembe húztam, az egyik kezemet pedig próbáltam a kabátomban elrejteni. A furcsa lányokon gondolkoztam, akik odabent vizslattak. Vagy a blog miatt ismertek, vagy lelepleződtünk Liammel. Mostanában egyáltalán nem ügyeltünk arra, hogy meglátnak –e minket együtt, vagy nem. Persze még mindig félek, hogy mi lesz akkor, mikor kiderül, és mi leszünk a középpontban. Elakartam már mesélni Damonéknak, hogy barátom van, de nem vitt rá a lélek. Egyszerűen nem bírtam kinyögni. És tudom, hogy az egész csak rosszabb lesz, ha a hírekből tudják meg, nem pedig tőlem. Egy részem félti Liamet tőlük, és komolyan volt már olyan, hogy elgondolkodtam rajta, mi lenne, ha normális életem lenne. Ha akármiben is tehetséges lennék, a rabláson és a bajkeverésen kívül, és lenne egy normális állásom, valamint feltétel nélkül tudnám Liamet szeretni. Mennyivel könnyebb lenne minden. De hát nekem sosem volt könnyű semmi. A bajkeverésen kívül persze. Kezdem azt hinni, hogy ilyen elcseszettül jöttem világra, egy elcseszett családban, és mindenért ők a hibások. Amiért én ilyen vagyok. Aztán mindig rájövök, hogy felnőtt vagyok és magamért csakis én felelek. Nem kenhetem a felelősséget a szüleimre, mikor én voltam az, aki elszökött tőlük. Én akartam ezt. Én választottam ezt az életet. Sosem hittem, hogy majd beleszeretek valakibe, akiért képes lennék mindent feláldozni. Erre tessék, megtörtént, most pedig szidom magam, amiért ilyen hülye voltam. Ahhoz pedig túlságosan önző vagyok, hogy kihátráljak ebből a kapcsolatból.

Mikor megpillantottam magam előtt a fekete autót, szinte rögtön bepattantam Liam mellé. A táskát hátra raktam az ülésre, majd bekötöttem magamat és a bőr ülésnek dőltem. A meleg levegőtől megborzongtam, majd lehúztam a kesztyűimet és Liamre pillantottam.

- Na, sikerrel jártál baby? – kérdezte közben pedig rám mosolygott, én pedig elvesztem a pillanatban és csak néztem azt a gyönyörű mosolyát.

- Igen. És te? – kérdeztem, közben pedig lesütöttem a szemeimet, és az ölemben lévő kesztyűvel foglalkoztam.

- Én is. Hazaérünk és neki láthatunk a főzésnek.

- Oké – mosolyogtam rá halványan, majd a fejem az ablak felé fordítottam és azon bámultam kifelé.

- Mi a baj? Történt valami? – kérdezte rögtön aggodalmas hangon, mire felé fordultam, hogy eloszlassam aggodalmát.

- Dehogy, minden oké – hajoltam hozzá, hogy egy puszit nyomhassak szexi, borostás arcára.

Otthon átváltoztattuk a konyhát csatatérré és megfőztünk valamint sütöttünk mindent, amit szerettünk volna. Hulla fáradtan estünk be az ágyba a céllal, hogy tévézünk, de elég hamar álomba szenderültem és Liam nem is keltett fel többet aznap.

Újra az erdőben voltunk, a roskadozó faháztól nem messze, melyet annyira jól ismertem már. Ez úttal nem egyedül jártam az ismerős utakat, hanem Liammel. Most is hangosan dobogott a szívem, mint minden alkalomkor, mikor idejövök. Az arcomon vigyor játszadozott, Liamet nevetve húztam magam után a ház felé. Ujjaink összevoltak kulcsolva, amit imádtam. A kunyhó mögé mentünk, majd Liamre pillantva izgatottan a fára csaptam, hogy a kapcsoló megjelenjen. Beleillesztettem a tenyeremet, aztán magam után húztam a liftbe. Azt kérdezte suttogva, hogy hol vagyunk, hova megyünk, mire én csak vigyorogva elé álltam és hosszú csókot nyomtam ajkaira. Amint leérkeztünk kihúztam a liftből, és megszorítottam a kezét, majd elindultunk a sötét folyosón. Majd kiugrottam a bőrömből, annyira izgatott voltam, így a lépteimet is megszaporáztam. Liammel beléptünk a barlangba. Végig néztem a fiúkon, akik fekete szerelésben mind megjelentek. Felálltak egy félkörbe, és mind minket vizslattak. Miután végig néztem rajtuk, felnéztem Liamre, akinek értetlenség tükröződött az arcán. Homloka ráncba szaladt, majd lenézett rám. Kik ezek az emberek? – formálta a szájával a kérdést, hangot viszont nem adott ki. És hol vagyunk? – kérdezte újból, én pedig elengedtem a kezét, utoljára rámosolyogtam, majd megindultam a srácok felé. Arcukon mindegyikőjüknek egy mosoly játszadozott, akár csak az enyémen. Beálltam szorosan Damon és Taylor közé. Fegyverük, melyek az oldalukra voltak rögzítve belevájtak a húsomba, és nyomták az oldalamat. Liamre néztem és a látványa felülmúlhatatlan volt. Leginkább ijedtséget véltem szemeiben felfedezni, és a szokásos szeretet mellett, mely mindig ott volt, mikor rám nézett, csalódottságot láttam. Hátrálni kezdett, mire mi egyszerre léptünk feléje egy lépést. Az összhang, ami köztünk uralkodott, már –már megfélemlítő volt. Végül mikor szólásra nyitottam a számat, hogy elmagyarázzak Liamnek mindent, Taylor a hatalmas mocskos kezét az arcomra helyezte, orromat és számat lefogva, így még levegőt is alig kaptam. Dylan, Nate és Shane megindultak Liam felé, míg engem hátulról Will fogott le. Kezeimet a hátam mögé vezette és szorosan szorította, egyik lábával az enyém elé állt, így a teljes súlyomat magára helyezte. Visítani szerettem volna, ordítani Liamnek, de egy hang sem jött ki a torkomon, kezdtem megfulladni levegő hiányában, a szemeim újra és újra leakartak csukódni. Láttam amint a három srác elfogta Liamet, Damon pedig egy utolsó pillantást rám vetve lassan Liam felé kezdett sétálni. Will felemelt, Taylor pedig segített neki engem arrébb vonszolni. A fülemben Liam kiáltásai tisztán csengtek, annyira életszerűen, és tisztán, mintha csak mellettem állt volna…

- Chanel!

Szemeim felpattantak, kezeimmel elengedtem a takarót, melybe úgy kapaszkodtam, mintha az életmentő övem lett volna. A szívem szaporán ütődött a mellkasomnak, kapkodtam a levegőt, hiszen olyan érzésem volt, mintha mindjárt megfulladtam volna. Liam riadt tekintetét nem bírtam állni, így lehunytam a szemeimet, csak hogy nehogy még egyszer a pánikkeltő szempárba nézhessek. Fejemet visszaraktam a párnára, nyakamnak valami nedves nyomódott, de egyáltalán nem érdekelt, mibe feküdtem bele.

- Chanel az isten szerelmére, jól vagy? Szólalj meg! Nyisd ki a szemeid – Liam ismerős kezei megérintették a vállamat, majd finoman megráztak, mire kinyitottam a szemeimet. Szinte visszakergetett a rémálomba a barna szempár, mely aggódóan mustrálta az arcomat. – Chanel – simított végig az arcomon Liam, miközben a nevemet suttogta újra meg újra. Magához húzott, közben pedig lefeküdt mellém. Mély levegőt próbáltam venni, de elég szaggatottra sikeredett és ekkor döbbentem csak rá, hogy sírok. Nyüszítés tört fel belőlem, hisztérikusan kapkodtam a levegőt, miközben próbáltam saját magamat lenyugtatni, de nem ment. Liam kezét a fejemre helyezte, majd szorosan magához húzott, míg én az egyik kezemet az oldalára helyeztem és, ha lehet, még közelebb bújtam hozzá. – Shh, itt vagyok. Semmi baj. Csak álom volt – suttogta Liam a fülembe, én pedig magamban ezt kezdtem mondogatni. Csak álom volt.

*

Másnap reggel arra keltem, hogy Liam megmozdult mellettem. Kinyújtottam a kezeimet utána, és el is kaptam a karját. Éreztem, amint visszaereszkedett mellém, majd fél oldalasan rám feküdt, én pedig magamhoz öleltem. Illata bekúszott az orromba, fejét a nyakamba fúrta, majd elmosolyodtam. Felnyitottam a szemeimet és lenéztem rá, izmos keze szorosan fonódott körém, atlétája felcsúszódott a derekán, így pontosan ráláttam a Calvin Klein feliratra. A takaró engem takart, ő pedig azon feküdt, egyik lábát az én lábaim közé rakta, másikat pedig mellé fektette. Így feküdtünk egy ideig, de aztán felemelte a fejét és rám nézett. Az arcára egy halvány mosoly kúszott, mikor egyik kezemet odavezettem. Fejét a tenyerembe hajtotta, majd lehajolt hozzám, és megcsókolt. Lassan csókolt és óvatosan, és mikor elváltunk, homlokát az enyémnek döntötte.

- Jó reggelt – suttogta.

- Szia – köszöntem vissza, miközben próbáltam az ajkaira fókuszálni a tekintetemmel, de nem sikerült, mert a feje annyira közel volt hozzám.

- Pisilni indultam – mondta, én pedig felkuncogtam és nyomtam még egy csókot a szájára.

- Nekem nagyobb szükségem van rád, mint neked a vécére – mondtam, miközben tovább csókolgattam a száját.

- Chanel, tényleg nagyon kell pisilnem – mosolyodott el szélesen, én pedig nagy nehezen elengedtem, és felsóhajtottam. Lábaimat felhúztam, és átöleltem a takarót, miközben figyeltem, hogy miként megy a fürdőszobába. Lecsuktam a szemeimet és élveztem még az álmosságot, mely bennem lappangott, így tudtam csukott szemekkel pihenni. Liam visszajött, lefeküdt az oldalára hozzám közel, én pedig kinyújtottam a kezeim felé. Hozzám bújt, én pedig puszit nyomtam a fejére és a kezemet odaraktam. – Chanel – szólalt meg halkan Liam, mire felhümmögtem még mindig csukott szemekkel. – Boldog karácsonyt! – emelte fel a fejét, én pedig kinyitottam a szemeimet és egyből a mosolygós arcát láttam meg először.

- Karácsony van?

- Igen baby – nevetett. – Nem aludtunk téli álmot.

- Pedig jó lenne – mormogtam, ő pedig felkuncogott. – Boldog karácsonyt – hajoltam hozzá, ő pedig mosolyogva megcsókolt.

- Csináljak reggelit? – kérdezte, én pedig bólintottam.

- Igen kérlek – válaszoltam aztán még egy csókot adtam a szájára.

- Rendben baby – állt fel és kiindult a szobából, én pedig egy ideig néztem utána, aztán a hasamra fordultam és lecsuktam a szemeimet. Fejemet Liam párnájába fúrtam és mélyet szippantottam isteni illatából. Végül meguntam egyedül fent, így felálltam és lecsoszogtam a konyhába. Nem emlékszem, hogy átöltöztem volna, mielőtt elaludtam volna, de valószínűleg Liam átöltöztetett, mielőtt ő is elaludt tegnap este. Egy hosszú pólójában és bugyiban csatlakoztam hozzá, és miután köszöntöttem Watsont, csentem egy epret és felugrottam a konyhapultra, ő pedig mosolyogva nézett rám.

- Te öltöztettél át? – kérdeztem, miközben beleharaptam az eperbe.

- Igen. Tegnap este elég hamar bealudtál.

- Tudom. Csak lefárasztott az ugrálás a konyhában. Viszont alig várom, hogy ma együnk.

- Komolyan várod? – nevetett fel.

- Ühüm – bólogattam hevesen, ő pedig újra megtöltötte a gofri sütőt és lecsukta a tetejét, hogy a tészta megsüljön. - Te mit vársz a mai naptól? – kérdeztem mosolyogva, mire ellökte magát a pulttól és elém állt. A lábaimat a derekára fontam és közelebb húztam magamhoz.

- Hm, nem is tudom. Én csak örülök, hogy veled tölthetem a karácsonyt – mosolyodott el, én pedig megcsókoltam, miközben a hajába túrtam. Ekkor megcsörrent a telefonja, mire mosolyogva elváltam tőle, ő meg oldalra nyúlt és felemelte a készüléket. – Harry az – mondta nekem mosolyogva, majd felvette.

Reggeli után leellenőriztem, hogy az ételekkel minden oké -e, majd Liammel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet sétálni, később délután pedig feldíszítjük a karácsonyfát. Az idő repült, sétáltunk kézen fogva a csípős hidegben, közben nevettünk és nem túl sok figyelmet szántunk a velünk szemben jövőkre.

- Még nem volt alkalmam rákérdezni, de az éjjel valamit álmodtál és nagyon megrémisztettél. Elmondod, hogy mit volt az?

- Nem emlékszem rá Liam, de nem nagydolog. Mindenki álmodik rosszat.

- Baby, nem hiszem el, hogy nem nagydolog – állt meg, mire én is megálltam. – Nagyon rémült voltál, és már csak azért is érdekel, mert az én nevemet kiáltoztad. Kiabáltál és forgolódtál és totál leizzadtál, aztán mikor felkeltél nem néztél rám és sírtál. Sokáig sírtál.

- Nem emlékszem sem az álomra, sem arra, hogy sírtam – hazudtam.

- Tényleg nem? – enyhült meg az arca, én pedig megráztam a fejemet.

- Arra emlékszem, hogy felkeltem és rosszat álmodtam, de már nem tudom, hogy mi volt benne. Vagy, hogy miért kiáltoztam a nevedet.

- Talán lehet jobb is – sóhajtott, majd magához húzott, én pedig átöleltem és a fejemet a mellkasába fúrtam. Állát megtámasztotta a fejem tetején, miközben egyik kezével simogatta a hátamat, míg másik a derekamon pihent.

- Bocsi, hogy megijesztettelek – motyogtam.

- Ugyan Chanel, nem tehetsz róla.

Miután elengedett, elmosolyodott és gyengéd csókot nyomott az ajkaimra, majd tovább sétáltunk a parkban. A téma szerencsére elterelődött és a következő évről kezdtünk beszélgetni.

- Szeretnék januárban visszamenni a házba, ahol kirándultunk.

- Komolyan? – néztem fel rá, az arcomra széles mosoly kúszott.

- Megígértem, nem de? És megtanulunk síelni.

- Annyira jó lenne Liam!

- Akkor leszervezem újra, rendben?

- Oké – adtam az arcára egy puszit, ő pedig szélesen rám mosolygott.

- Szeretnék aztán otthon is sokat lenni. Nem bánnád, ha eltöltenénk pár hetet anyuéknál?

- Dehogy Liam, de, ha gondolod, akkor én maradok Londonban, hogy a családoddal tudj lenni.

- Chanel, ez butaság! Jaj baby, miért gondolod, hogy nélküled szeretnék otthon lenni? Ki sem bírnám!

- Hát nem tudom, csak úgy eszembe jutott – vontam vállat. – Plusz majd tuti dolgoznom is kell a blogon, úgy hogy…

- Igaz. Mindegy, természetesen, mikor lesz időd, jössz hozzám, ugye?

- Igen – néztem fel rá mosolyogva.

- És, um… mi van a te szüleiddel? Mármint nem beszélsz velük karácsony miatt vagy valami? – kérdezte bizonytalanul, nekem meg hirtelen a levegő is megakadt a torkomban. Hogy jönnek ide a szüleim? Hogy jutott eszébe?

- Miért kéne beszélnem velük csak azért, mert karácsony van? – kérdeztem közömbösen, közben pedig próbáltam nem nagyon felhúzni magam a téma miatt, a gátot pedig a fejemben olyan erősen tartani, mint amennyire tudtam. Nem hiányoznak az emlékek.

- Hát… nem tudom. Csak eszembe jutott. Végül is a szeretet ünnepe. Azt hittem, hogy…

- Több éve nem beszéltem velük Liam.

- Több éve? Se egy sms, se egy levél?

- Nem – ráztam meg a fejem. – Nem érdekelnek, oké? Tökéletesen megvagyok nélkülük.

- Még a szülinapodon sem üzentek?

- Fogalmuk sincs, hogy hol lakom.

- Email?

- Nem Liam, a költözésem után, mindent megváltoztattam.

- Oh…

- Ne beszéljünk erről, kérlek.

- Rendben, bocsánat – kért elnézést, én pedig felsóhajtottam és rápillantottam a szemem sarkából. Elgondolkodó arcot vágott, mire puszit nyomtam az arcára, hogy eltereljem a gondolatait. Rá mosolyogtam, ő pedig visszamosolygott rám.

Megfordultunk és visszasétáltunk az úton, amerről jöttünk, eközben pedig próbáltam a Liam által előjött emlékeimet gondosan visszazárni a kis kapum mögé.

[56. - Így adtam egy okot]

Hiii babies,
ugh okay idk hogy számítottatok -e ilyen történésekre pont most vagy egyáltalán lol. But én élveztem írni, tetszik is, szóval remélem, hogy nektek is fog!:3 Ugh ne haragudjatok, hogy késve megy fel a rész, de Magyarországra utaztunk hirtelen, és Beccsut beraktam a blogba, de nem tudta közzétenni a fejezetet nem tudom miért:D Úgy hogy ne haragudjatok, itt a rész!:) Jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

Ma a harmadik fotózáson nézem Gigit, akin látni lehet, hogy imádja a munkáját és vérprofi. És nekem is eléggé tetszik ez az egész felhajtás itt. Ahogyan körbe ugrálják Gigit, amilyen profin kisminkelik, a ruhák, amikben pózolnia kell.

Már a vége felé jártak, mikor a zene hangerejét lentebb vették, Gigi felállt a székről, amin eddig ült és felém vette az irányt.

- Gyere csajszi, most te jössz – állt meg előttem és a kezeit felém nyújtotta.

- Tessék? Hova?

- Lőnek rólunk pár fotót, na, gyere már – kapta el a kezem és felhúzott.

- Rólunk? De én…

- Ne ellenkezz, már régen lebeszéltem. Nincs ebben semmi. Megnézzük, mennyire imád a kamera. A képek pedig a tieid lesznek. Azért egyet én is szeretnék majd és, ha te nem szeretnéd, hogy az internetre felkerüljenek, akkor nem fognak.

- De Gigi…

- Nincs de! Gyere – húzott az ezüstös vászon elé mosolyogva. – Héj, vigyorogj a kamerába – mutatott arra, majd átölelt, én pedig mivel nem akartam leégni, azt csináltam, amit mondott. Mosolyogtam a kamerába.

*

Egy óra múlva Gigivel nevetve távoztunk a stúdióból és ültünk be a ránk váró autóba.

- Na, milyen volt? – kérdezte, miközben bekötötte magát és én is így tettem. – Várj, előbb van kedved beugrani egy Starbucks –ba?

- Igen, persze, menjünk – bólintottam.

- Akkor kérem a fővárosba, ott pedig majd egy Starbucks –nál parkoljon le – hajolt előre Gigi, hogy közölje az irányt a sofőrrel is, aki egy bólintással jelezte, hogy tudomásul vette. – Szóóóval – dőlt hátra – milyen volt? – vigyorgott.

- Hááát, jó – nevettem. – Oké, nagyon jó volt! Még sosem csináltam ilyet. És a képek tényleg jók lettek – vigyorogtam, miközben próbáltam elhessegetni azt a gondolatot, hogy mégis mi a franc lett velem.

- Akkor holnap is benne vagy? A fővárosi parkban fogunk fotózni. Egy nagyon jó barátom lesz a fotós. Majd bemutatlak neki. Ő nagyon érti a munkáját, és, ha szeretnéd ezt csinálni, akkor ő a legjobb, akivel csak elkezdheted. De hagylak szóhoz jutni. Ja és holnap remélhetőleg megkapjuk a mai képeket.

- Igaz, hogy nagyon élveztem, de még mindig az a véleményem, hogy ennyi idősen már nem kezdenek el karriert építeni, tapasztalatom sincsen, és nem tudom. Egyszerűen csak nem akarok celeb lenni, érted? Tudom, hogy ez Liam mellett nehéz lett, de már jó ideje titkoljuk a kapcsolatunkat és eddig minden olyan jó volt. Már csak attól ezer feliratkozóm lett, hogy Niall bekövetett Twitteren.

- Teljesen megértelek, de mint már mondtam, nem kell divatbemutatókon fellépned. Nem kell máris a Vogue –nak pózolnod és interjút adnod – mosolygott. – Elég lenne például, ha létrehoznál egy fashion blogot. Vagy Youtube csatornát. Habár azt hiszem a fashion blog hozzád sokkal jobban illene – mosolygott. – Tudod, manapság mennyi pénzt lehet ezzel keresni? Rengetegen csinálják ezt.

- Oké és mi kell egy ilyen fashion bloghoz?

- Hát először is létre kell hozni egy weboldalt, aztán pedig fotók. A véleményed a divatról, a ruhákról, amiket a fotókon viselsz. Utazhatnál is. Ha jól csinálod, hamar rád találnak és leszerződtetnek. Onnantól pedig van munkád – magyarázta. – A cég néha megmondaná, milyen témákban csinálj bejegyzést, vagy ajánlanak néhány dolgot, amiket csinálhatsz.

- És, ha egy cég sem figyel fel rám? Mármint hogy akadna bárki is rám, miután megcsináltam a weboldalt?

- Azt mondtad, hogy lett pár követőd Twitteren Niall miatt.

- Igen.

- Megoszthatnád például ott. A rajongók tuti rácuppannának. Azután pedig terjedne, hidd el nekem. Mi lenne, ha holnap még ruhát és sminket is kapnál? Szerintem simán lőhetünk rólad egy sorozatot egyedül. Lehetne az első bejegyzésed témája.

- A fotózásban benne vagyok, most már csak azért is, mert tényleg jól éreztem magam az elmúlt napokban veled. A blogot pedig még átgondolom.

- Szuper! – vigyorgott boldogan.

A telefonom rezegni kezdett, mire előhúztam a táskámból és mikor megláttam, Shane nevét a kijelzőn, azonnal kinyomtam. Gigi is előhúzta a telefonját, én pedig megkönnyebbültem, amiért nem szólt, hogy nyugodtan vegyem fel a telefont, vagy valami. A telefonom újra rezzent egyet, én pedig lenéztem a képernyőre. Feloldottam a telefont, aztán az üzenetekben léptem, hogy megnézhessem mit írt Shane.

Várunk a barlangban! X

Állt a zöld buborékban, én pedig felsóhajtottam majd lezártam a telefont.

- Gigi, most jut eszembe, hogy vacsorát ígértem Liamnek, mire hazaér a koncertről és még vásárolnom is kell, szóval most a kávé nem fér bele, ne haragudj.

- Oh, semmi baj. Már így sem mentél miattam a koncertre.

- Nem miattad nem mentem, hanem én döntöttem így, hogy ma kihagyom. Tényleg nagyon jól éreztem magam. Holnap a szokásos időben?

- Igen – bólintott. – Hol rakjunk ki?

- Oh, um otthon kitudnátok rakni? Kellene a kocsim.

- Persze! Egyedül úgy sem megyek már.

- Bocsánat.

- Jaj, ne kérj bocsánatot. Én is megyek Zaynhez – mosolygott.

Gigi sofőrje kirakott a házam előtt, elköszöntem Gigitől, majd megvártam, amíg az autó kihajt az utcából, és bementem a házba. Gyorsan lecsekkoltam, hogy minden rendben van –e, majd már be is pattantam az autómba és a barlang felé száguldottam. Leparkoltam a szokásos helyen, majd izgatottan lépkedtem az erdőben egészen a roskadozó faházig.

- Helló Chanel – vigyorgott Nate, én pedig csak mosolyogva lepacsiztam vele, miközben tovább sétáltam a többi srác felé, akik most a hatalmas asztalnál foglaltak helyet.

- Chanel. Meg van már a beosztásod? – kérdezte Damon, mire én megálltam.

- A mim?

- A beosztásod. A Pandoraban.

- A beosztásom? – kérdeztem vissza és egy hajtincsem után kaptam, amit csavargatni kezdtem.

- Még nincs meg? – kérdezte tök normálisan, én pedig megráztam a fejemet.

- Az a helyzet, hogy khm, nem volt még időm bemenni. Jelentkezni – vallottam be, miközben a tekintetemet inkább a konyhai berendezéseken legeltettem.

- Mi van? – állt fel Damon.

- Oké, totál kiment a fejemben! Csak annyi minden történik mostanában – mentem a kanapéhoz, és felálltam rá, majd lehuppantam normálisan.

- Te elfelejtetted, hogy küldetésed van? – indult meg felém, én pedig az alsó ajkamba haraptam.

- Igen – válaszoltam őszintén. – De még ma elmegyek – pattantam fel, de ekkor Damon már mellettem állt. – Ne haragudj – néztem a szemeibe bűnbánóan.

- De kurvára haragszok! Mi van veled, meghülyültél? Hogy felejtheted el, hogy feladatod van? Mégis mi fontosabb, mint a küldetés? – ordította, én pedig egy rezzenés nélkül néztem a szemeibe. A francba, ezt nagyon elbasztam.

- Én tudom, hogy mi lett mostanában Chanelnek fontosabb, mint a banda. Egy másik banda – szólalt meg mögöttünk Taylor, én pedig ökölbe szorítottam a kezeimet. Tuti neki megyek, ha bármi mást is szól.

- Tőled akarom hallani – sziszegte Damon.

- Mondtam, hogy kavarok egy pasival, és majdnem lebuktunk a felesége előtt…

- Hazudik – szakított félbe Taylor, én pedig mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam.

- Szóval a pasidat választod a rablás helyett? Tudod ez mit jelent Chanel? – kérdezte rémisztően nyugalmasan Damon ahhoz képest, hogy az előbb még hogy felhúzta magát.

- Nem a pasim! Csak szexről szól az egész.

- Akkor nem kéne elfelejtened, hogy munkád is van! Húzzál abba a rohadt Pandorába, és ajánlom, hogy pár napon belül kipakolhassuk azt a kócerájt! – kiáltott fel megint, én pedig őt kikerülve elindultam kifelé.

Dühös voltam Taylorra, de még dühösebb voltam magamra. Hogy a faszba felejthettem el, hogy mennem kell jelentkezni az állásra? Még az önéletrajzomat is megcsináltam a francba már! Hogy mehetett ki a fejemből? Így adtam egy okot Damonnek, hogy gyanakodni kezdjen, Taylornek pedig, hogy kitálaljon Liamről.

A lakásom felé vettem az irányt, majd mikor leparkoltam ott, jöttem rá, hogy a gépem Liamnél van. A kurva életbe!

Liam felé vettem az irányt, és imádkoztam érte, hogy már senki se legyen otthon. Bár az óra még csak delet ütött, Paddy általában egy felé szokott értünk jönni, így minden esély meg van rá, hogy Liam még otthon van. Leparkoltam, majd kiszálltam és gyorsan bementem a kapun. A Liamtől kapott kulcsomat bedugtam a zárba, majd megkönnyebbülve fordítottam el a zárban, hiszen az ajtó zárva volt. És ha az ajtó zárva volt, akkor Liam sem volt már itthon.

Miután kinyomtattam az önéletrajzomat, átöltöztem. Egy sötét kék felsőt vettem fel egy fekete farmerrel, hozzá fekete magas sarkút. Újra csináltam a sminkem, beraktam egy fülbevalót és egy nyakláncot, majd egy fekete Chanel táskába bepakoltam a szükséges dolgaimat. A hajamat egy szép kontyba fogtam össze. Az önéletrajzot egy fóliába tettem, majd leviharzottam az emeletről, bezártam az ajtót, autóba ültem és elindultam az ékszerbolt felé.

*

Még mindig totál ideges voltam, miután kijöttem a hatalmas épületből. Persze, ezt odabent nem mutattam, sőt a lehető legédesebb oldalamat vettem elő a főnök asszisztensének, aki az önéletrajzomat csupán csak egy kupacra dobta, és nem óhajtott tovább foglalkozni velem. Azt mondta, hogy a főnök hétvégen átnézi az önéletrajzokat, utána pedig értesítenek, hogy jönnöm kell –e egyáltalán egy interjúra. Beültem az autómba, és nem tudtam, hogy most mit csináljak. Egy óra volt, Liam estére ér csak haza, tökéletes lett volna, hogy a barlangba menjek a srácokhoz, de mivel magamra haragítottam Damont, és azt sem akartam, hogy Taylor pofája eljárjon, így a barlang is kilőve. Végül céltalanul elindultam valamerre, és mivel tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak, így bevásároltam a vacsorához, utána pedig Liam felé vettem az irányt.

*

Egy hónappal később, 2015. október 30., London, Péntek

Áthúztam a fejemen a fekete felsőt, majd összefogtam a hajamat egy szoros lófarokba. A rablások közben is szeretek jól kinézni, így átmentem újra a mély vörös rúzzsal az ajkaimon, majd idegesen a tükörképemre mosolyogtam. Fekete bőrnadrág takarta a lábaimat, melyben remélhetőleg nem fogok fázni. A fekete csizmámat húztam fel, melynek a talpában nyomkövető chip van. Igazán szép darab, a srácoktól kaptam. Minden bevetésen ez van rajtam. Elővettem a fekete táskámat, beleraktam a telefonomat és egy hamis személyit, melyen Penelope Madison Allford állt, mint állnév. Ezzel a névvel jelentkeztem a Pandora –ba is, pár héttel ezelőtt, miután Damon lecseszett, amiért elfelejtkeztem a küldetésről. Végül felvettek, és már kezdhettem is ott dolgozni. Hamar belejöttem a dolgokba, egy csajszi segített leginkább eligazodni az üzletben. Persze Liam erről semmit sem tudott. Végül létrehoztam a blogot Gigi segítségével, melyről beszéltünk, és megvolt az első önálló fotózásom is, ami miatt Liam elmondása szerint nagyon büszke lett rám. Tényleg nagyon élveztem, ráadásul mindenki oltári kedves volt. Az egész stáb ismerte Gigit, ő pedig a legjobbakat irányította hozzám. Lőttek egy fotósorozatot magához a bloghoz, a közösségi oldalakra melyeket posztolni tudok, valamint egy bemutatkozó shootot, melyben London utcáin fotóztak igen drága ruhákban. Ezután napokig írtam a bemutatkozó szöveget, végül mikor készen voltam, posztoltam a blogra. Az első ember, akinek elküldtem az Gigi volt, hogy kikérjem a véleményét. Oda és vissza volt a képekért, valamint azt mondta, hogy a szöveg is nagyon megfogta, és alig tudtam lebeszélni, hogy megossza valahol, hogy az emberek felfigyeljenek rám. Gigi nem értette miért nem engedem neki, és hogy miért nem fogadom el a segítségét. Persze mondtam neki, hogy már nagyon sokat segített és hogy mindent köszönök. Végül leakadt a témáról, melynek örültem és elkezdtük szervezni a második fotózásom. Liamnek féltem elküldeni, hiszen tartottam a véleményétől. Ők és a srácok jelenleg Sheffieldben voltak a turné utolsó koncertein. Fogalmam sincs miért, zavarba jöttem már akkor is, ha Liam felhozta a blog témát, ami elég gyakran volt. Muszáj volt pár mondatot ejtenünk erről bármikor. Ha telefonáltunk, ha FaceTime –oltunk, mindig. Tehát a blog teljességében magyarázatként jött létre Liamnek, melyről Damonék semmit sem tudtak. És azt terveztem, hogy így is maradjon.

Lekapcsoltam a lámpákat, majd leindultam az emeletről. Odalent is lecsekkoltam mindent, majd az összes lámpát lekapcsolva a garázsba mentem, hogy elinduljak a barlangba.

Miután leparkoltam beindultam az erdőbe. Korom sötét volt, mely még jobban fokozta az izgatottságot bennem. Lesiettem a barlangba, ahol a srácok szintén izgatottan vártak rám. Pakolták a cuccokat a hatalmas sport táskákba, én pedig szintén beálltam Shanenek segíteni, mikor Damon magához hívott.

- Mit hoztál magaddal? – kérdezte, én pedig kicipzáraztam a táskámat és kiszedtem belőle mindent. A fegyveremet, a hamis személyit, a maszkot és a telefonomat, melyet rögtön kikapcsolt. Mióta „összevesztünk” azóta úgy kezel, mint egy óvodást. És bár igaza van az ellenőrizgetéseivel, akkor is kurva szarul esik, ráadásul megalázó is. Nem vagyok már holmi kezdő, akinek minden lépésről be kell számolnia a főnökének. Taylor önelégült vigyorától, pedig egyenesen a falnak megyek. Annyira beverném a képét, de akkor azzal csak azt bizonyítanám, hogy bizony neki lenne rólam mit elmesélnie a srácoknak. Damon a szemeimbe nézett, majd visszaadta a telefonomat, én pedig a táskám aljába mélyesztettem. Elraktam a többi dolgot is, majd visszamentem egy szó nélkül segíteni a srácoknak. Tény és való, hogy a legutóbbi balhé óta megváltozott minden. Mármint a balhé óta köztem és Damon között. Egyszer felejtek el valamit, és akkor ilyen nagydobra kell verni. De majd most megmutatom nekik, hogy nem kell egy idióta kezdőnek kezelniük!

Megfogtam az egyik nehéz táskát, majd kiindultam Will után. A ház mellett parkolt a fekete furgon, mellyel az ilyesfajta nagyobb bulikat szoktuk végre hajtani. Beraktunk mindent hátulra, Damon ült a volán mögé, mellé természetesen pedig Taylor. Hátra beültünk a srácokkal, majd elindultunk.

Damon az épülettől tisztes távolságra a szántóföldön parkolt le. Ahogy a kocsi leállt, elhúztam a hosszú ajtót és kipattantam a sötétségbe.

- Körülnézek, aztán pedig szólok az adóvevőn, hogy jöhettek – emeltem fel a tárgyat, a srácok pedig bólintottak.

- Dylan menj vele – szólt Damon mikor megfordultam.

- Egyedül is megtudom csinálni – fordultam vissza.

- Kérdeztelek? Dylan pattanj – szólt durván, én pedig egy vonallá préseltem össze a számat, hogy nehogy kicsússzon valami a számon, amit megbánhatnék. Dylan kiszállt Will mellől, majd együtt elindultunk a poros földúton.

- Chanel, Damon is tudja, hogy megtudod egyedül csinálni.

- Kirabolnám ezt az egész kócerájt is egyedül, de őt valószínűleg ez sem érdekelné. Azért mert egyszer az életben elfelejtettem valamit – morogtam, miközben nagy léptekkel haladtunk. A föld néhol kemény, néhol pedig egészen puha volt a talpam alatt, ami miatt néha kicsit megsüllyedtem, de engem ez sem érdekelt. Valószínűleg annyira trappolhattam, hogy a sarat is felvertem a nadrágomra.

- Egyedül nem rabolhatsz ki egy ekkora épületet Chanel. Ezt te is tudod. És azt is tudod, hogy milyen Damon. Hamarosan elfelejti az egészet. Mindig is te voltál a kedvence.

- Sokkal inkább Taylor, mint én – pillantottam rá oldalasan. – Az a rohadt kutya, ezer százalék, hogy miatta viselkedik így Damon – köptem a szavakat. Eszméletlen dühös voltam, pedig még csak nem is sejtettem, hogy Damon mire készül.

Hála a munkásságomnak, az épület tervrajzát követve körbe jártuk az összes kamerát hátul és oldalt, és mindet lelőttük egy fekete trutyival, mely behálózta az egész kamera elejét, de úgy, hogy még az forogni sem tud. Előre a terv szerint együtt mentünk, de az egyik trutyi félre ment, aminek így hangja volt, ezért az elöl álló járőrök járőrözni kezdtek. Ezért muszáj volt őket már most elkábítanunk, hiszen másképp nem tudtunk volna Damonéknak szólni. Dylan beszélt velük az adóvevőn, mikor Damon közbe szólt, hogy elindulnak, én pedig induljak vissza segíteni a táskákban. Eredetileg nekem kellett volna elintézni a kamerákat is, és várni rájuk, de Damon úgy rángat egy madzagon, ahogy azt ő akarja.

Az úton visszafelé próbáltam magamat mély levegőkkel lenyugtatni, és elmondtam Shanenek, Willnek és Natenek, hogy Dylan hol van, és hogy a kamerák és a kinti járőrök kivannak ütve, így mehetnek. Damon a kocsi hátuljánál várt rám. Amikor benéztem mögé, egyetlen táskát sem láttam így kérdőn pillantottam rá.

- Chanel, mivel késve csináltad meg a feladatodat, úgy döntöttem, hogy nem veszel részt az akcióban. Szállj be kérlek a kocsiba, és várj meg minket – beszélt nyugodtan, nekem meg elkerekedtek a szemeim.

- Mi van? Ugye csak viccelsz velem?

- Nem viccelek. Szállj be!

- Damon nem fogok beszállni! Jogom van veletek menni! Én készítettem elő mindent! Nem hiszem el, hogy kihagynál a legjobb részéből, azért, mert kiment a fejemből leadni az önéletrajzomat.

- Ha nem ment volna ki a fejedből, akkor természetesen részt vehetnél az akcióban, de így nem. Ez a büntetésed.

- Azt hittem azt azzal letudtuk, hogy állandóan ellenőrizgetsz!

- Chanel megingott a bizalmam, ne rontsd tovább, szállj be az autóba!

- Nem! Jogom van ott lenni veletek!

- A főnököd vagyok, és szarok a jogaidra. Azt csinálod, amit én mondok!

- De nem vagyok már kezdő! Egy perc alatt ütöttem ki két biztonsági őrt az előbb!

- Azt együtt kellett volna csinálnunk! Most már a parancsokat is megszeged?

- Tudom, de Dylan mikor a kamerára lőtt, félre ment, így a biztonsági őrök felfigyeltek és muszáj volt őket elkábítanunk, hogy észrevétlenül az épülethez jöhessetek – magyaráztam.

- Balek – forgatta meg a szemeit Damon, majd lecsukta az autó hátulját és elhúzta az ajtót. – Ülj be Chanel. Ne mondjam még egyszer.

- A kurva életbe Damon, nem vagyok kezdő!

- Ez a büntetésed, szóval ülj be abba a kibaszott kocsiba!

Bevetődtem hátulra az ülésre, Damon pedig elhúzta az ajtót, majd kattant egyet, így bezárt a járműbe. Idióta.

Nagyobb balhéknál sosem csukjuk be az ajtókat, pláne nem zárjuk, mert, ha gáz van, gyorsan le kell lécelnünk, és az ajtó nyitogatással csak időt vesztünk. Erre ez a hülye, bezár ide, hogy véletlenül se tudjak utánuk indulni. De nem vagyok hülye. Ha azt mondja, hogy várjak az autóban, akkor biztos, hogy nem fogok a seggemen megmaradni, míg ők kirámoljak az ékszerboltot.

Vártam egy kicsit, hogy biztosra menjek Damon odaért, és éppen behatolni készülnek, majd fogtam az ülés alá elrejtett egyik fegyvert, és elöl az anyós ülésnél lévő ablakot teljes egészében kiütöttem vele. Felhúztam a fekete maszkomat, valamint a fekete bőrkesztyűt, majd a fegyvert a nadrágomba dugtam és kimásztam az ablakon. Rohamos léptekkel indultam meg újra a földúton, és amint egyre közeledtem az épülethez, láttam néhány fénycsóvát bentről. Több, mint biztos voltam benne, hogy már behatoltak és éppen kiütik a biztonsági őröket. Ahogy a Pandora oldalához értem, megálltam az egyik kör ablak alatt, melyet még akkor szúrtam ki, mikor a kamerákat deaktiváltuk. Magason volt, így az ujjaimmal tudtam csak felkapaszkodni az aprócska párkányba. Szerencsére a falnak volt egy kiállása, így arra felkapaszkodtam, majd nagy nehezen felhúztam magam. A fegyverrel újra betörtem az ablakot, mely talán túl nagy csattanással ért földet odabent. Bemásztam, majd leugrottam. A káosz közepében találtam magam. A srácok egy része pakolt, míg Will az elülső bejáratnál őrködött. Taylor a hátsónál, ők pedig túl kevesen voltak a pakoláshoz, így sokkal lassabban haladtak. Ekkor bal oldalt a pult mögött mozgást vettem észre, majd amint közelebb lépkedtem észrevettem egy embert, aki ott feküdt, és nagy nehezen feltérdelt. Elkezdtem felé futni, majd átugorva egy fekete kanapét rávetődtem az emberre. Az öklöm találkozott erős állkapcsával, körmeimmel a húsába vágtam, miközben a csípőmmel próbáltam annyira leszorítani kapálózó lábait, amennyire csak bírtam.

- Mi a fasz?! – ordított fel Damon, majd már hallottam is a lábaik dobogását, amint felénk közeledtek. Felemelkedtem, térdemmel az illető hasába térdeltem, majd mellettem elsüvített egy lövés az áldozatunk kezébe. Felálltam róla, Damon pedig arrébb húzta, míg én letérdeltem a véres padlóra, előhúztam a pisztolyomat és szétlőttem a vészhelyzet gombot, melyet az ember akart lenyomni. A gép nyekkenve adta meg magát, én pedig felálltam és lepillantottam Damonre, aki időközben el is kábította a pasit, majd a lábait egy csőhöz kötötte. Mielőtt még abba hagyhatta volna, és rám terelődött volna a figyelme, a srácokhoz siettem, és elkezdtem további két táskába pakolni a gyönyörű ékszereket. Damon visszaért és folytatta, közben pedig éreztem a tekintetét magamon. Nem büntethet meg újra, még akkor sem, ha szabályt szegtem, hiszen, ha én nem jövök, akkor az az ember ránk hívta volna a rendőrséget, mely nem a legjobb lett volna.

Kipakoltam még két táskát, majd Shanennel, Natel, és Damonnal hátra mentem a raktárba. Az adrenalintól mindenki nagyon gyorsan mozgott, így miután kipakoltunk mindent, rohantunk a nehéz táskákkal az autóhoz.

- Mi a szar? – kérdezte lihegve Taylor, miközben a kilincset ráncigálta.

- Damon nyisd már ki az ajtót! – kiáltottam a srácra, aki ledobta a táskákat és elővette a kocsi kulcsot. Bevágtunk mindent hátra, majd beültünk és Damon már indított is.

- Te kitörted az egész ablakot? – fordult hátra Taylor, én pedig megforgattam a szemeimet. Mintha nem lett volna elég nyilvánvaló. – Izzítod a tüzet kislány – motyogta, miközben visszafordult előre, én pedig lehúztam a fejemről a maszkot és a kesztyűket is. Hátrasimítottam a hajszálakat, melyek felálltak köszönhetően a maszknak, közben pedig a szemeim mindvégig Damonon tartottam, aki vezetett. Az autópályán aztán már Damon nem nyomta annyira a gázpedált. A hiányos ablak miatt kurva hideg volt az autóban, és akár hányszor csak arra gondoltam, hogy Taylor feje mennyire lefagyhat, elkellett rejtenem a vigyoromat. A srácok nem szóltak egy szót sem, ami idegesített. Nem kell csak azért bekussolniuk, mert én megszegtem Damon szavát. Vagy csak én nem éreztem a helyzet súlyosságát? 

[55. - Szakmai ártalom]

Hii babies,
duh első hét a suliból kipipálva. Nálam úgy tűnik eddig, hogy minden oké, az osztálytársaim jó fejek(!), a tanárok nagyon jók(!) (kivétel a fizika tanárt, aki olyan borzalmasan beszél, hogy egy szót sem értek belőle&tíz perces előadást vár el tőlünk egy atomból(?)), a suli hatalmas és úgy nagyjából tényleg minden oké. Egyedül a korán keléssel vannak problémáim, de remélem, hogy újra hamar beleszokok. Meséljetek ti is kommentben, vagy chaten, esetleg a facebook csoportban, valamint rám is írhattok fb -n, ha úgy tartja kedvetek, vagy csak nem akartok nyílvánosan beszélni valamiről. Segítek szívesen, ha tudok!:) Umm a részről annyit, hogy a kedvenc párosom tűnik fel benne, természetesen Lanel után. Vagyis nem is Lanel után, bc vannak még párosok, akiket imádok, de ők, mindenképpen a top 5 -be beletartoznak, haha.:D Esetleg, ha kíváncsiak vagytok Carryre, (top 2), vagy Hestellére (top 3), akkor nézzetek be a blogokba. Az elsőt én is írom.;) Okaay, túl sokat csacsogtam már, jó olvasást! X♥

Chanel Adele Sangster

Másnap reggel arra ébredtem, hogy mozog mellettem az ágy. A fejembe rögtön fájdalom nyilallott, ami miatt eltorzult az arcom és a fejemre húztam a takarót. Liam kezeit éreztem meg az oldalamon, miközben közelebb bújt hozzám, én pedig a fejemet tettem közelebb hozzá. Óvatosan lehúzta a fejemről a takarót, majd kisöpörte a hajamat az arcomból és puszit nyomott a homlokomra. Még közelebb bújtam hozzá, miközben éreztem, hogy elmosolyodott.

Sóhajtottam egyet, aztán felnyitottam az egyik szememet, majd a másikat is. Liam meleg karjai közt ébredni a világ legcsodálatosabb dolga. Még az sem tudja elrontani, hogy kalapáccsal ütlegelik a fejemet.

- Reggelt baby – sóhajtott a hajamba, én pedig válaszul visszamormogtam neki valami érthetetlent. Egy ideig még feküdtünk így csendben, de aztán muszáj volt megmozdulnom. Egy részt majd bepisiltem, másrészt pedig kettészakad a fejem. – Hogy vagy? – nézett rám gyönyörű barna a szemeivel.

- Fáj a fejem – szólaltam meg, de még én is megijedtem a saját hangomtól. Rekedt volt és mély. Te jó ég, mennyit ittam tegnap?

Liam ajkait a homlokomra nyomta, én pedig átöleltem a nyakát.

- Liam ki kell mennem pisilni – suttogtam, ő meg felkuncogott és elengedett.

- Menj baby – ült fel. – Hozok neked egy jó feketekávét és gyógyszert, rendben?

- Köszönöm – suttogtam el, majd felálltam és a fürdőbe siettem. Alaposan kimostam a fogaimat vécézés után, majd amint visszabújtam az ágyba Liam már jött is egy bögrével és pohár vízzel a kezében. Felültem, ő pedig lerakta a bögrét az éjjeliszekrényre és a vizet két szem gyógyszerrel a kezembe nyomott. Bevettem őket, aztán pedig hálásan mosolyogtam Liamre, aki időközben bemászott mellém az arcomat. Megfújtam a fekete folyadékot, majd lassan kortyoltam belőle egyet.

- Hogy aludtál? – kérdezte, miközben teljesen felült az ágyban és az ágytámlának, dőlt, nekem pedig megfogta a szabad kezem és maga felé kezdett húzni, hogy ráfeküdhessek. A lábai közé ültem, és a mellkasának dőltem, miközben óvatosan megint kortyoltam egyet a kávéból.

- Mint akit kiütöttek.

- Hát ki is voltál – válaszolt halkan.

- Haragszol rám? – kérdeztem ugyanolyan halkan, mint ő egy kis idő elteltével.

- Dehogy baby, miért haragudnék?

- Amiért ittam. Ráadásul Louissal – motyogtam, de valamennyire megkönnyebbültem, hogy nem dühös.

- Fogalmam sincs mi játszódott le benned, mikor belementél, de végül egész viccesre sikeredett az este.

- Nagyon részeg voltam?

- Hát, szét folytál rendesen.

- De miért volt vicces?

-  Bekapcsoltuk a tévét aztán valahogy ránk kerestél a Google –ban, az pedig egy csomó régi képet adott ki rólunk és halálra cikiztél minket.

- Komolyan? – vigyorodtam el.

- Aha. És ezen nagyon sokat nevettünk. Mondjuk ez előtt is jó volt a hangulat.

- Argh, utálom, hogy nem emlékszek semmire.

- Később úgyis eszedbe jutnak a dolgok babe – nyomott puszit a fejemre.

Amíg megittam a kávét az ágyban voltunk, azután viszont felkeltünk, mert mindkettőnknek korgott a gyomra. Amint leértünk az emeletről, máris üres üvegeket pillantottam meg, melyekért le is hajoltam és a kukába vittem.

- Csinálnál te reggelit? Én elkezdek takarítani – mondtam Liamnek, aki már ekkor a konyhában volt.

- Nem kell baby, ráér később is. Gyere inkább csináljunk együtt reggelit.

- Liam, szeretnék összetakarítani. Hol vannak a szüleid?

- Szerintem még alszanak.

- Mikor jöttek meg este? Ugye nem járattam le magam előttük?

- Már aludtunk, mikor megérkezhettek.

- Akkor jó. Akkor gyorsan kitakarítok, mire felébrednek.

- Ah, oké – sóhajtott. – Mit szeretnél enni?

- Tök mindegy.

- Gofri?

- Hm, jöhet.

Miután megreggeliztünk, Liam segített rendet rakni, így hamar készen voltunk. A szobájába visszaérve a szekrény elé álltam, hogy valami ruhát vegyek elő. Liammel megbeszéltük, hogy ebédet főzünk, ahhoz viszont kellenek élelmiszerek, így felajánlottam, hogy bemegyek a városba. Liam persze ellenezte, de mikor közöltem vele, hogy drogériába is mennem kell női dolgokat vásárolni, beadta a derekát. Egy YSL farmert húztam a lábaimra, felülre pedig egy krémszínű meleg pulóvert, melyből mégis csak jócskán kint volt a hasam. Fekete csizmát halásztam elő a szettemhez, majd egy kabátot is elővettem. A fürdőszobában megcsináltam az alap sminkemet, majd összepakoltam a táskámba és Liammel leindultunk.

- Baby siess haza, oké? És hívj, ha van valami – nyomott csókot ajkaimra Liam, én pedig elmosolyodtam.

- Sietek – adtam neki még egy puszit, majd felhúztam a kabátom cipzárját. – Öröm lesz az autóddal száguldozni – vettem ki a kezéből a kocsi kulcsot.

- Hé! Csak óvatosan vezess, jó?

- Ne aggódj értem Liam. Majd jövök – adtam neki egy utolsó csókot, majd a garázsba mentem. Kinyitottam az ajtót és beültem, míg Liam az ajtóból figyelt. Elképesztően édes fejet vágott, olyan helyes volt, hogy baromira szerencsésnek éreztem magamat hirtelen. Végül elszakítottam a tekintetemet tőle és kitolattam a garázsból. Feltekertem a fűtést, majd a gázra tapostam, magam mögött hagyva Liam házát.

A városban aztán parkoltam a szupermarket előtt, és beindultam egy bevásárló kocsival. Gyorsra terveztem a bevásárlást, de Liam állandóan bombázott üzenetekkel. Végül kiderült, hogy felvásárolhatom az egész boltot, mivel otthon semmi sincsen. A bankkártyámmal fizettem, és miután bepakoltam mindent az autóba, tovább indultam a belváros utcáin. Leparkoltam egy drogéria előtt, majd besiettem. Megvettem a dolgokat, amikre szükségem van, Liam kérésére egyet a tusfürdőjéből és óvszert. Mivel a szépségszalon közelében voltam, ahova járni szoktam, így beugrottam és foglaltattam időpontot a fodrászhoz, valamint a manikűrre és pedikűrre is. Két nap múlva szerdára kaptam időpontot, így miután elköszöntem, előhúztam a telefont és bepötyögtem a naptárba a kilenc órát. Arra eszméltem fel, hogy neki megyek valakinek, így rögtön felkaptam a fejemet és egy szőke lányt pillantottam meg magam előtt. Ray Ban napszemüvege a feje tetején csücsült ezzel hátratolva hajtincseit. Világos kék szemeivel engem fürkészett, míg telt ajkai egy szolid

mosolyra húzódtak.

- Ne haragudj – mondtam.

- Semmi baj. Én sem figyeltem – amint megszólalt kissé mély, de mégis hátborzongatóan szép női hangján, egyből rájöttem ki ő. Gigi Hadid. Modell. Számtalan újság címlapján láttam már.

Mikor mögé pillantottam vettem észre Zaynt. Meglepődtem, hogy ő itt áll. A haja megváltozott, mióta utoljára láttam. Szőke lett. Fekete pólót viselt, a karján látszódtak a tetoválások. Az arca ugyanúgy borostás volt, mint mikor legutoljára találkoztunk.

Láttam rajta, hogy ő is meglepődött, én pedig nem akartam valamit elrontani azzal, hogy köszönök neki, mert jól láthatóan fogta Gigi kezét. De még nagyobb meglepetésként elmosolyodott és szólásra nyitotta a száját.

- Hé, Chanel – köszönt mosolyogva.

- Szia Zayn – köszöntem vissza.

- Gigi, ő itt Chanel egy ismerősöm – mutatott be a szőke lánynak, aki most elengedte Zayn kezét és sokkal szélesebben mosolyogva felém nyújtotta.

- Örülök Chanel – mosolygott. – Én Gigi vagyok.

- Én is örülök – ráztam meg a kezét.

- Igazából már szerettelek volna hívni. Hogy vagy? – szánta felém a kérdését Zayn.

- Erm, jól, köszi.

- Lenne kedved meginni egy kávét valamikor?

- Elég sok dolgom van, szóval majd talán írok egy sms –t, ha ráérek?

- Rendben. Csak nehogy az legyen, hogy akkor már nem vagyok Londonban – vigyorgott.

- Most nem érsz rá? – kérdezte Gigi. – Mármint nem szeretnénk feltartani…

- Ami azt illeti, most van egy kis időm – mosolyodtam el.

- Idevalósi vagy? – kérdezte újra.

- Már itt élek egy pár éve – feleltem.

- Gondolom, ismered ezt a helyet, mert itt futottunk össze. Szoktál ide járni? Sürgősen kéne egy időpont egy körmöshöz, de gőzöm sincs, hogy ki a tényleg jó – mondta miközben levette a szemüveget a fejéről és újra hátra tolta azzal a haját.

- Én is most jelentkeztem be, szóval, ha gondolod, kérhetek neked is egy időpontot, oda ahova én szoktam menni. Ő tényleg jó.

- Az szuper lenne!

Miután Gigit beírták rögtön utánam szerdára, úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a legközelebbi Starbucksba. A hely eléggé ki volt halva, így probléma nélkül foglalhattunk el egy asztalt hátul.

- Na és mi újság veled itt? – dőlt hátra Zayn és a kezét Gigi vállára dobta.

- Igazából éppen költözésen vagyok túl – hazudtam.

- Oh, akkor megértem, hogy sok dolgod van – mosolygott Gigi.

- Hát még van pár doboz, amit ki kellene pakolnom. Zayn, legutóbb nem említetted, hogy Gigi a barátnőd – mondtam a srácnak, akinek csak széles vigyor terült el a helyes arcán.

- Hát mert mikor utoljára találkoztunk még nem is voltunk együtt – mondta.

- Mikor volt az? – fordult Gigi mosolyogva Zayn felé.

- Még a nyáron. Akkor még nem voltunk együtt, nem? – ráncolta Zayn a homlokát.

- Akkor még nem. Ne már, hogy nem tudod, hogy mikor jöttünk össze – csapott gyengén Gigi Zayn mellkasára, miközben nevetés hagyta el az ajkait.

- Csak ugratlak – dugta ki a nyelvét Zayn, Gigi pedig megforgatta a szemeit.

- És hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte tőlünk, én pedig Zaynre néztem. Ő is csak engem nézett még mindig mosolyogva, én pedig arra vártam, hogy ő szólaljon meg. Mégis mit kellett volna mondanom a barátnőjének? Hogy a pasid rám cuppant az utcán?

- Chanel autóját nézegettem, mikor kijött a Starbucksból.

- Gondolhattam volna – forgatta meg újra a szemeit játékosan Gigi.

- És ti, hogy ismerkedtetek meg? – tereltem el inkább a témát rólam és Zaynről.

- Oh, totál átlagos volt az egész. Öcsémmel röplabdáztam a kertünkben, mikor ő kiütötte a labdát az utcára, Zayn pedig visszahozta. Aztán szóba elegyedtünk – mesélte tök normálisan Gigi. Talán egy kicsi előítéletes voltam vele az újságok és cikkek miatt, amit róla olvastam. Említettem már nem, hogy imádom a szennylapokat? Akkor a leginkább, mikor baromságokat hoznak le. – És neked van barátod? – kérdezte, én pedig meglepődtem hirtelen váltásán.

- Gigi – szólt neki halkan Zayn, mire a barátnője rá nézett.

- Most mi van? Muszáj volt megkérdeznem – mosolygott Gigi.

- Igazából van – mondtam lassan, miközben az ujjaimmal egy szórólapnak a szélét hajtogattam. – Liam az – néztem fel Zaynre.

- Mi? – kérdezett vissza döbbenten.

- Aha – haraptam az alsó ajkamba.

- Oh. Hát ezt nem tudtuk. Elég jól titkoljátok – mondta kicsit elgondolkozva Gigi.

- Ti is.

- Akkor hozzá költöztél? – kérdezte Zayn.

- Erm, egyelőre még nem.

Kihozták a kávéinkat és amint elment a pincérsrác, újra kínos csend telepedett ránk.

- És, gondolom megismerkedtél a többiekkel is – szólalt meg Zayn, miközben a szívószálát forgatta az ujjai között.

- Igen.

- És hogy vannak?

- Jól.

- Annak örülök.

- Na és Chanel hol dolgozol? Tudod, olyan szép arcod van, profilból is. Az alakodról meg már ne is beszéljünk. Irigyellek is érte, biztosan sokat edzel - mosolygott. - Na mindegy a lényeg, hogy…

- Te irigyelsz engem? – nevettem fel, és magamban vállon veregettem magamat.

- Wow csajszi, néztél már tükörben? Ez a farmer bomba jól áll neked, kiemeli a lábaid és a feneked. Valamint, mondom, az arcod annyira szép és természetes és komolyan nem gondolkoztál azon, hogy modell legyél?

- Mindig a munka – forgatta a szemeit Zayn játékosan. – Baby, egy kicsit letámadtad ezzel Chanelt, nem gondolod?

- Oh, tényleg? Bocsánat. Szakmai ártalom. De tényleg. Csak muszáj volt rákérdeznem. Mert tényleg jó esélyed lenne a szakmában.

- Nem tudnám magamat a kifutón elképzelni – válaszoltam feszengve, hiszen Gigi kitörése a modellkedésről megrémisztett. Mármint én, mint modell?

- Oh, nem is kellene. Mármint vannak olyan modellek, akik nincsenek a kifutón. Szerintem sikeres lennél.

- Nem tudom. Igazából munkát keresek és fogalmam sincs mit csináljak – vallottam be az igazat. – Viszont a modellkedéshez születni kell, nem? Mármint – túrtam a hajamba, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat – én nekem nincsen tapasztalatom. Sosem csináltam még ilyet. És azért a modellek nem ennyi idősen kezdik a karrierjüket, nem?

- Miért, hány éves vagy?

- Huszonnégy.

- Valamit valahol mindig el kell kezdeni. Ha éppen munkát keresel, akkor mi lenne, ha eljönnél velem holnap egy fotózásra, és megnéznéd, hogy milyen? Aztán pedig dönthetnél. Mármint, ha eljössz, abból még nem lesz semmi.

- Rendben, legyen – adtam be a derekam, hiszen abból, hogy elmegyek vele még tényleg nem lesz semmi. Ráadásul érdekel is, hogy hogyan zajlik egy ilyen fotózás.

- Szuper! Beírnád a telefonszámod? – nyújtotta az iPhone –ját, én pedig bepötyögtem a nevemmel együtt. – Tudod a neved is nagyot tarolna. Imádom – vigyorgott, mire én is rámosolyogtam. Megkértem én is őt, hogy írja be a telefonszámát a telefonomba. – Értem jön egy kocsi, szóval megmondhatom a sofőrnek, hogy előbb felveszünk téged is?

- Oké – lediktáltam neki a címet, ő pedig bepötyögte a telefonjába.

- Ez Liam címe.

- Ma nála alszom – válaszoltam Zaynnek.

- Mi lenne Zayn – kezdte Gigi, miközben ültében Zayn felé fordult –, ha jönnél velünk, és bemennél Liamhez? Biztosan örülne neki.

- Um, nem tudom – vakarta meg a tarkóját. – Régen nem beszéltünk.

- Hát éppen ezért.

- Biztos, hogy örülne neki Liam – mosolyodtam el.

- Oké – bólintott Zayn, Gigi pedig rám vigyorgott.

*

Liamről és az ebédről teljesen elfelejtkeztem, így miután felhívott, elindultam hozzá. Elköszöntem Gigitől és Zayntől, majd visszasétáltam oda, ahol parkoltam.

Mikor hazaértem, Liam egyből előttem termett.

- Hol voltál ilyen sokáig? – kérdezte aggódva, én pedig elmosolyodtam a kezébe adtam egy zacskót, majd hozzá hajoltam és megcsókoltam.

- Hiányoztál – mondtam a kérdését figyelmen kívül hagyva.

- Te is nekem – enyhült meg. – De merre voltál ilyen sokáig?

A konyhába indultam, a nappalin keresztül, közben köszöntem Geoffnak és Karennek. Liam követett, majd lerakta a táskát a pultra és a szüleire mosolyogva behúzta a konyhaajtót.

Elkezdtem kipakolni, majd gyorsan kikaptam a kezéből azt a táskát, amelyikben a női dolgaim vannak.

- Vettél nekem tusfürdőt? – kérdezte.

- Igen – vettem ki belőle, majd elé csúsztattam egy csomagot, amiben két doboz tusfürdő volt.

- Köszönöm.

- Találkoztam Zaynnel – böktem, miközben bepakoltam mindent a hűtőbe.

- Mi? – állt meg a pakolásban, mire én is és felé fordultam.

- Találkoztam vele.

- Vele… voltál idáig? – kérdezte elkerekedett szemekkel, én pedig hozzá léptem, miközben próbáltam elfojtani a kuncogást.

- Igen, de még mielőtt még jobban feltörne a féltékenységed, Zayn a barátnőjével volt.

- A barátnőjével? – ráncolta a homlokát.

- Igen.

- Perrie volt az?

- Nem. Gigi Hadid.

- A modell? – lepődött meg, én pedig bólintottam és csókot nyomtam az ajkaira. – Leültünk egy Starbucksba és beszélgettünk. A szépségszalonban futottunk össze – tértem vissza a konyhapulthoz.

- Értem – válaszolta lassan.

- Gigi azt mondta, hogy modellnek kéne lennem – meséltem.

- Mi?

- Ne lepődj meg ennyire! Azt mondta, hogy szép, természetes arcom, és nagyon jó alakom van. Szóval simán helyt állnék a szakmában. Persze erre mondtam neki, hogy semmi tapasztalatom és huszonnégy évesen már senki sem kezd bele, de rábeszélt, hogy holnap menjek el vele egy fotózásra, ahol megnézem őt.

- De babe, ez nagyon jó! Miért ne kezdhetnél huszonhárom évesen karriert?

- Nem tudom – vontam vállat. – Egyelőre holnap megnézem és kész. Végül lehet, tudok ott szerezni valami munkát. Egyébként… Gigi holnap értem jön. És jön Zayn is. Szeretne veled beszélni.

- Mi? Zayn idejön? – döbbent le megint.

- Igen. Ugye nem bánod?

- Dehogy bánom! Sőt, szólok a srácoknak is.

- Rendben – mosolyogtam rá. Ő is rám mosolygott, majd előhúzta a telefonját, ekkor pedig bedugta Karen a fejét az ajtón.

- Segítsek főzni? – kérdezte barátságosan, én pedig mosolyogva bólintottam.