[31. - A mai nap egyáltalán nem róla szól]

Hiii srácok,
ok so 33 -an vagyunk. omfg. Nagyon köszönöm!:3 Nem tudjátok elhinni, hogy mennyire örülök neki!:3 Ebben a részben azt hiszem kicsit kicsináltam Chanelt, habár azt hiszem a következőkben sokkal jobban ki lesz.:D Nem igazán történik sok dolog, és nem akarom lelőni a poént, szóval jó olvasást!Xx.♥

Chanel Adele Sangster

Ma reggel jó kedvűen, frissen és üdén ébredtem a saját ágyamban. Utam rögtön a konyhába vezetett, és első dolgom volt egy isteni kávé elkészítése, míg tőlem szokatlan módon már a közösségi hálón voltam fent. Az összes tweet Niallról szól, mindegyikben ő szerepelt és már Louis is felköszöntötte, ami miatt a rajongók csak még jobban oda voltak. Kicsi kori képek, koncert képek, selfiek, videók, valamint összeszerkesztett videók voltak láthatóak mindenhol az ír szőkeségről, nekem pedig még csak a kedvem is jobb lett. Megbolondítottak? Totálisan.

A kávémat szürcsölgetve indultam vissza a szobámba. Elhúztam a függönyöket, majd megcsodáltam a remek időjárást, mely szürke eget és esőt tartalmazott. Visszahúztam a függönyt, hiszen nem vágytam arra, hogy valamelyik perverz szomszédom végig nézze, amint öltözködöm, majd letettem az üres bögrét az asztalra és mentem is a zuhany alá.

Tegnap este, vagyis ma éjszaka, mikor megérkeztünk Liam átölelt, megpuszilt, majd hazament. Bevallom rosszul esett, hogy nem mondott semmit. Azt hittem, hogy megfog kérni arra, hogy nála töltsem az éjszakát. És ha meg is kért volna, nemet mondtam volna neki, de tudtam volna, hogy legalább akarja. Így viszont itt van ez a fura érzés, melyet nem tudok hova tenni.

Megráztam a fejemet, majd elkezdtem a hajamat mosni, miközben próbáltam minden undok gondolatot kiűzni a fejemből. Nem érek rá nyafogni, és agyalni. Meg kell vennem Niall ajándékát, be kell csomagolnom és készülnöm kell a partira, mely szerencsémre Harrynél lesz tartva.

Már megint mekkora szerencsém van, hiszen a srácoknak semmi kedvük szórakozóhelyre menni, amit meg is értek. Nekik egy olyan hely kell, ahol van lehetőségük bármikor lepihenni, mivel borzasztó fáradtak.

Az ajándékok elintézése után utam a barlangba fog vezetni. Meg kell előbb még tudakolnom, hányra menjek Harryhez, illetve kell –e nekik bármiben segítség. Az úton majd felhívom Harryt, Liamre pedig nem akarok egyelőre gondolni. Valamint arra is kíváncsi vagyok, fog –e magától keresni.

Persze, hogy fog hívni Chanel. Fülig szerelmes beléd – súgta valami hangocska, én pedig próbáltam hinni neki.

Zuhany után köntöst vettem fel, majd fogat mostam és szárítani kezdtem a vizes hajamat. Miután megvolt, konnektorba dugtam a hajsütővasamat, hogy kellően felmelegedjen hajam kivasalásához. Azt hiszem, egyre jobban tetszik, ha a hajam egyenes tincsekben pompázik.

A hatalmas gardrób szobámba mentem és felvettem egy fekete csipkés fehérneműt. Az eszem csak folyamatosan Liamen járt, és nem tudtam azt a gondolatomat elkerülni, hogy mit szólna, ha látna ebben a fehérneműben.

Egy fehér farmert húztam lábaimra, fekete felsővel, mely a melleim alatt egy kicsivel végződött, így a hasam kint volt. Elővettem egy nagy Michael Kors táskámat, amiben kényelmesen el fog férni, minden kellhető cuccom. Máris elkezdtem a bele pakolászást, majd a fürdőbe mentem és elkezdtem a hajamat kivasalni. Miután ezzel megvoltam, vékony tusvonalakat húztam a szemhéjamra és a szempillaspirált is bőven kentem szempilláimra. Szájfényt tettem még fel, majd ezeket a dolgokat mind a táskámba raktam, a hajsütővasat pedig elpakoltam. Beraktam még egy szemüveget is, habár az idő nem igazán hajlik napsütés felé, sosem lehet tudni és nekem szükségem van napszemcsire, ha vezetek.

Kiválasztottam egy magas sarkú, fekete csizmát, majd miután felhúztam lábaimra, és bekötöttem, egy szőrmés kabátot vettem elő, melyet egyszerűen imádok. Magamra kaptam, fújtam kettőt a parfümömből, lehúztam a telefonom töltőről és készen álltam az indulásra.

Odalent úgy hagytam mindent, ahogy volt és a garázsba vezető ajtón mentem a kocsimhoz. Elvigyorodtam, amint megláttam a kicsikét. Az autóm volt talán az a dolog, amely legjobban hiányzott nekem, távollétem alatt.

Lekaptam a kocsi kulcsot a tartóról, aztán megnyomtam a garázs ajtó nyitásának a gombját, majd bepattantam az Audimba. Táskámat az anyós ülésre raktam és mielőtt elindultam volna, kivettem a telefonomat és a telefon tartóba raktam, mivel az úton telefonálni fogok. Beindítottam az autót, kitoltattam, megvártam, míg a garázs ajtó lecsukódik, majd már indultam is az autópálya felé, ami minél hamarabb a városba visz.

Mikor az autópályán voltam, kikerestem Harry számát, majd hívást kezdeményeztem és kihangosítottam. Remélem, fent van már.

- Oh, Chanel – szólt bele rekedtes hangon, én pedig a fejemre csaptam.

- Felébresztettelek? Ne haragudj!

- Semmi baj. Amúgy is kelnem kell már. Mennyi az idő?

- Tíz óra. Bocs még egyszer.

- Nem baj – mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Szóval, csak azért hívtalak, mert érdeklődnék, hogy hányra menjek hozzád. Niall bulijára. Meg, hogy miben kell segíteni.

- Erm, jó kérdés. Nem igazán szeretnénk díszíteni, habár meg lehetne szívatni azzal, hogy készülünk, mint egy öt éves bulijára.

- Szóval akkor rendeljek ugráló várat?

- Az tök király lenne – nevetett fel. – De erre már nincs idő. Majd jövőre. Viszont lufikat azt kéne venni.

- A városban vagyok mindjárt, szóval mondd, milyen kell és megveszem.

- Tényleg? Szuper vagy, köszi! Mindenképpen szerintem olyasmi jó lenne, mint Liam szülinapján.

- Mhm, betűk? – kérdeztem, miközben visszaemlékeztem és lehajtottam a megfelelő úton a belváros felé.

- Igen. Meg két kettest.

- Rendben akkor Niall és huszonkettő.

- Pontosan.

- Torta?

- Azt Liam és Louis intézik, remélem, nem cseszik el.

- Tudtál rendelni még egyet? – kuncogtam el magam, és a fejembe kúszott a emlék, mikor tegnap Niall kijelentette, hogy ő két tortát akar.

- Igen, nagy nehezen – sóhajtott fel, az ajkaim közül pedig kicsúszott egy nevetés.

- Meg kell hagyni, Niall nem semmi.

- Most mész cipőt nézni neki?

- Oh, igen. Remélem, találok valami jót. Lehet még hívlak miatta.

- Rendben. Oh és gyere, mondjuk fél nyolcra. Ne vacsorázz, lesz kaja.

- Értettem. Akkor majd találkozunk, szia.

- Szia – mondta, majd bontottam a vonalat.

Mikor megálltam egy piros lámpánál, akkor felhívtam Niallt is. Remélem, őt felébresztem.

- Boldog szülinapot! – kiáltottam a telefonba, amint felvette, ő pedig válaszul felnyögött, amire felnevettem. Ez az, felébresztettem!

- Köszönöm Chan, de igazán választhattad volna felköszöntésem egy csendesebb variációját.

- Miért, csak nem most keltél? – kérdeztem vigyorogva.

- Pontosabban felébresztettél.

- Jól van már, inkább örülj! – szóltam rá. – Szóval ma bulizunk? – kérdeztem tőle.

- Hát… nem tudom.

- Mi az, hogy nem tudod? Jézusom, a nagy Niall Horan nem akar bulizni a születésnapján? Huszonkettő vagy haver!

- Még nem egészen. Este nyolc után születtem pár perccel – javított ki, mire én csak megforgattam a szemeimet.

- Jól van akkor Horan – parkoltam le a mélygarázsban. – Punnyadj tovább, nekem most mennem kell. Majd még beszélünk. Boldog szülinapot!

- Köszi, Chanel – hallottam a hangján, hogy végre elmosolyodott, így nyugodt szívvel szakítottam meg a beszélgetést.

Kiszálltam az autóból, lezártam, majd lifttel felmentem az utcára és elindultam. Mint mindig, most is rengeteg ember volt mindenhol, hatalmas táskákkal a kezeikben és olyan vásárlós kedvet kaptam én is, hogy szívem szerint betértem volna a Louis Vuitton boltba nézelődni, ám magamra parancsoltam és eldöntöttem, hogy addig nem vásárolgatok kedvemre, amíg meg nincsenek Niall ajándékai.

Ötletem nem volt, hogy ki mit vesz majd Niallnek, megkérdezni pedig nem igazán lett volna okos döntés. Úgy értem, ha felhívnám Niallt, és megkérdezném, hogy mit szeretne születésnapjára, lehet, hogy simán kitalálná, hogy tervezünk neki egy kis partit. Azt pedig nem akartam. Liammel nem igazán akartam beszélni, egy picit megbántottam éreztem magam. Louisval nem volt valami jó kapcsolatom, szóval ő rá nem is tudom, hogy miért gondoltam. Harry is eszembe ötlött, de nem rég tettem le vele a telefont, így nem volt szívem újra felhívni. Biztos vagyok benne, hogy ő is most végzi valahol az utolsó perces vásárlásokat, és nekem is ezt kellene tennem, nem pedig a fenekemen ülni egy Starbucksben. De ha nem reggeliztem és korgott a gyomrom?! Szükségem volt egy szendvicsre és egy hűsítő latte –ra, noha ez már ma a második kávém rövid időn belül. Juj.

A cipős ötletem egyszerűen csodálatos volt, még mindig. Többször is gratuláltam magamnak gondolatban, amiért ennyire szemfüles és okos vagyok. Wow, Chanel, elég a fényezésből.

Viszont tényleg imádtam az ötletet, miszerint segítek neki a stílusa változtatásában egy picit, ahogy azt ő nekem mondta. És bár tudom, hogy a világ összes pénze a bankkártyáján van, ami azt jelenti, hogy megtudná magának venni a dolgokat, amire szüksége van, azt hiszem örülni fog az ajándéknak tőlem.

Míg elindultam a járdán az emberek között cikázva, akaratlanul is eszembe jutott, mikor ugyanezek a köröket róttam gondolatban és az utcákon is, mikor Liam születésnapjára vásároltam ajándékokat. Még ha Niallnek nehezebb is volt ajándékot venni, mint Liamnek.

Ugh, és itt van újra Liam. A gondolataimban. Állandóan róla szól minden, és nem mintha bánnám, de a tegnap esti cselekedete mégis csak rosszul esett. Még ha tudom is, hogy fáradt volt és hamar az ágyába akart feküdni. És amúgy is. A mai nap egyáltalán nem róla szól, hanem Niallről, szóval felfüggesztem a gondolataimat róla.

Miután vagy még kétszer összevesztem saját magammal, végre megpillantottam magam előtt a kijelölt cipő boltot, melyet már tegnap a koncerten megálmodtam. Megálltam a kirakat előtt és végignéztem a kínálatot, ahol rögtön kiszúrtam magamnak egy mesés bézs színű magas szárú csizmát. Elléptem, majd betoltam a hatalmas üvegajtót és máris az üzletben találtam magam. Egy eladó lány rögtön elém sietett, és megkérdezte, tud –e valamiben segíteni. Általában mindig leintem az eladókat, hiszen nem volt szükségem a segítségükre, valamint véleményükre, ám most a helyzet teljesen más. Most nem magamnak vásárolok – részben –, hanem főleg Niallnek. Így hát megkértem a lányt, hogy mutasson pár férficipőt. Amint odaértünk nézegetni kezdtem, míg az eladó türelmesen várt, így hát inkább megköszöntem neki, mire vette a lapot és távozott.

Fél óra múlva megvolt a tökéletes cipő Niall számára. Sötét barna Saint Laurent, melyek nagyszerűen fognak állni lábain. Megkértem egy másik eladót, hogy hozassa nekem Niall méretét. Miután megkaptam a dobozzal elindultam a női cipők felé, és szerencsére hamar megtaláltam azt a darabot, melyet a kirakatban kinéztem. Ebből is kérettem egy harmincnyolcasat, majd a két dobozzal indultam a pénztárhoz.

Magamban vigyorogva hagytam el az üzletet egy hatalmas papírtáskával a kezemben. Kicsit elkalandoztam, így már csak arra eszméltem fel, hogy egy srác belém jött sűrű bocsánatkérések közepette. Neki köszönhetően pillantottam meg a Ray Ban szemüveg boltot. Átvágtam az úttesten, ami igazából nem is úttest, mivel sétálóutca az egész. Betértem a szemüveg boltba, majd nézni kezdtem a napszemüvegeket, mikor megakadt az egyik fekete darabon a szemem. Kimondott férfi szemüveg volt, és mikor elé léptem elképzeltem magam előtt Niallt ezzel a szemüveggel a fején. Nem napszemüveg volt, de nem is dioptriás. Ez pedig szintén Niall stílus váltásához tartozhatna. Oké, talán több, mint jó vagyok.

Nem gondolkodtam rajta tovább, rögtön mutattam az eladónak, hogy ez a szemüveg lesz. Hozott egyet a raktárból, miközben választottam hozzá egy kék, plüss bevonatú tokot. Elővettem a pénztárcámat, majd a bankkártyámat és a leolvasóba toltam. Beírtam a pin kódot, majd a kártyámat újra vissza kaptam, ahogyan a szemüveget egy apró papír tasakban és a blokkot is hozzá.

Talán ez lesz a következő trend. Niall Horan szemüveget visel. Tökéletes kezdőlap címet kreálna, nemde? – ilyen és ilyesfajta gondolatokkal léptem ki a boltból, majd tovább indultam. Egyszerűen nem tudtam levakarni magamról a jó kedvet, mely Niall ajándékai miatt keletkeztek. Oly büszkén éreztem magam, és annyira szívesen elújságoltam volna Liamnek, hogy ő márpedig nem fogott ki rajtam azzal, hogy csak egy nappal ezelőtt mondta, hogy Niallnek születésnapja lesz. Mert, hogy megvannak az ajándékaim Niall számára, és elég jók. Szívesem felhívtam volna, ám tartottam magam ahhoz, hogy nem keresem. Este úgy is találkozunk majd.

Azért lecsekkoltam a telefonomat magamnak azt mondván, hogy csak az idő érdekelt. Közben pedig csak azt akartam látni a képernyőn, hogy egy nem fogadott hívás vár Liamtől.

Sóhajtva a zsebembe csúsztattam a készüléket és tovább sétáltam. Megálltam egy Pandora kirakatánál nézelődni, majd be is tértem az üzletbe. Millió ékszerem volt, de estére mégis valami újat szerettem volna. Így hát elkezdtem nézelődni a nyakláncok és gyűrűk között, mikor megszállt az ihlet.

Liam szülinapjakor is itt jártam, hogy a mini kis Audit rendbe rakassam, valamint a nevét gravíroztassam bele. Annak a tárgynak történelme van, és emlékszem Niallnek is mennyire tetszett. Így hát az eladópulthoz léptem és leszólítottam a srácot, aki ott állt.

- Jó napot, miben segíthetek? – kérdezte mosolyogva.

- Érdeklődni szeretnék, hogy esetleg vannak –e arany tárgyak, amik nem medálként szolgálnak, hanem mondjuk egy doboz üvegbe lehet állítani és kirakni valahova. Pontosabban egy kicsi golfütő kellene nekem.

- Pillanat, utána kell néznem, de tudom, miről beszélsz. Vannak ilyenjeink, de hogy golfütő kimondottan… - hallgatott, el miközben a hatalmas Apple computerre koncentrált. Inkább nem szóltam azért, amiért letegezett, hanem visszafogtam a csípős nyelvemet és Niall ajándékára koncentráltam. Bíztam benne, hogy sikerrel járok. – Találtam egyet – ütött valamit az iPad –be, majd felém is fordította, így láthattam a képen szereplő golfütőt. Pontosan olyan, amilyenre gondoltam. Tökéletes!

- Ezt szeretném mindenképpen. Valamint megoldható lenne, ha az oldalába gravíroznák, hogy Niall Horan?

- Természetesen. Töltsd ki ezt légy szíves, majd ide pedig nagy nyomtatott betűkkel írd le, a kívánt szavakat a gravírozáshoz.

Elvettem a tollat, amit elém tolt, majd sebesen kitöltöttem a kis cetlit.

- Mennyi idő körülbelül?

- Tizenöt –húsz perc.

- Szuper! Addig körülnézek – mondtam, ő pedig bólintott és máris hívta az embert, aki a gravíroztatott golfütőm ügyében intézkedik.

Visszatértem a nyakláncokhoz, ám végül nem választottam semmit. A golfütő is kész lett. Gyönyörűen ott díszelgett az aranyban Niall neve én pedig olyan boldog voltam, hogy a srácot egy kis borravalóval is megajándékoztam.

A tasakot a többihez fogtam és kiléptem az üzletből. Minden megvolt, amit akartam, még több is, már dél is elmúlt. Azon kezdtem gondolkozni, hogy a lufikat, mellyel Harry megbízott, hogy vegyem meg, hol vegyem, mikor megcsörrent a telefonom, én pedig izgatottságomat leplezni se próbálva vettem elő. A képernyőn Harry neve állt, így kicsit csalódottan vettem fel.

- Hey, Chan - köszönt szinte azonnal. – Sikerült megvenned mindent?

- Szia, Harry. És nem igazán – sóhajtottam fel.

- Ezt hogy érted? – érdeklődött.

- Mármint, meg vannak az ajándékok...

- Mit vettél? – szólt közbe, mire csak megforgattam a szemeim és elkuncogtam magam.

- Majd meglátod. Szóval, visszatérve az eredeti témára, már csak a lufikat kellene megvennem, de fogalmam nincs, hogy még is hova mehetnék.

- Oh, ne aggódj miattuk - nevette el magát. – Tulajdonképpen ezért hívtalak. Az előbb állított be vele Liam és Louis, szóval, már nem kell.

- Tényleg? Oh, rendben. Akkor azt hiszem, indulok haza. Liam ott van?

- Igen, pizzát rendeltek Louissal éppen az előbb.

- Aham. Rendben – sóhajtottam fel. – Akkor majd találkozunk este.

- Fél nyolckor. Szia Chan – szinte hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog.
- Szia – tettem le, majd felsóhajtottam ismét és visszaindultam a lift felé, amerről jöttem.

[30. - Ennek nem most van az ideje]

Hiii,

srácok, ne haragudjatok, hogy ennyit késtem a résszel, de szombatra nagyon -nagyon beteg lettem, és képtelen voltam felkelni. Tegnap voltunk orvosnál, és mára lettem annyira jól, hogy betudjam kapcsolni a gépemet. Még egyszer ne haragudjatok a késésért! Duplán rosszul érzem magam, mert az utolsó részhez 4(!!!!!!!) megjegyzés érkezett. Irtózatosan örülök neki, nagyon jól esnek kedves, buzdító szavatiok!:) Ti vagytok a legjobbak!♥ Szombaton érkezem a következő résszel! Jó olvasást! Xx.

P.S: Szeretnék veletek egy kicsit az örömömben osztozni; ma kaptam a levelet a gimnáziumtól ahova felvételiztem és felvettek yeey!(:

Chanel Adele Sangster

Másnap szintén Liammel ébredtem, rögtön mosollyal az arcomon. Kicsit lustálkodtunk, aztán pedig mindketten felöltöztünk. Egy egyszerű fehér pólót vettem fel egy ’Paris is always a good idea’ felirattal, hozzá egy farmer shortot, majd fekete bőr Vans cipőket. Fülembe két ezüst rózsás fülbevalót raktam, kezemre pedig az egyik halvány rózsaszín karperecemet, mely a kedvenceim közé tartozott.

- Csinos vagy – jött be Liam a fürdőbe, és puszit nyomott az arcomra, majd a másik mosdókagyló mellé állt, és elkezdte mosni az arcát.

- És, ha éppen öltözök? – háborodtam fel.

- Oh, ez eszembe se jutott – emelte fel a fejét vigyorogva, és vigyorából tudtam, hogy hazudik.

- Na persze – forgattam a szemeimet. Míg a szemöldökömet kezdtem csinálni, Liam megmosta a fogát is. A fürdőben a víz folyását, a tubusok és üvegek nyílódását illetve záródását lehetett hallani, és ebben egy fajta nyugalmat találtam. – Nem akartam elsőnek sminkelni, de a múltkor szólt érte Louis, így inkább csináltam – törtem meg a csendet.

- Chanel, te mindenhogyan gyönyörű vagy, egyáltalán nincs szükséged sminkre.

- Csak te gondolod így – mosolyodtam el.

- Nem igaz! – hajtotta le a vécé tetőt, majd leült rá, és onnan vizslatott. Vagyis inkább a hátsó felemet.

- Mire vársz? – kérdeztem, mialatt elkezdtem kipödörni a szempilláimat.

- Passz - vont vállat, melyet a tükörből tökéletesen láttam.

- Nem kellene öltöznöd?

- Kellene.

Ezután nem mondott semmit, hanem mögém állt és karjait a derekam köré fonta. Az arcát a nyakamba fúrta mire elnevettem magam és megpróbáltam kibújni a karjai közül.

- Szúr a szakállad és meg kell csinálnom a sminkem. Miért vagy ilyen gyerekes?

- Én? Gyerekes?

- Miért? Van itt még valaki rajtad kívül?

- Haha - forgatta meg a szemeit, míg rám nézett a tükrön keresztül.

- Megmutathatom, hogy milyen gyerekes vagyok az ágyban, ha gondolod.

- Ez most célzás akart volna lenni? Fejlesztettél végre a flörtölési technikádon? – vigyorodtam el szemtelenül, amit ő a tükörben látott.

- Igen, kaptam egy pár tippet tegnap a repülőn, míg te rólam álmodtál – éreztem a bőrömön, ahogy az ő szájára is vigyor kúszott.

- Megmondtam, hogy nem rólad álmodtam!

- Hát persze. Hallottam amint kéjesen a nevemen szólítottál. Hiába tagadod.

- Bebeszélted magadnak! – mondtam, közben pedig ügyeltem rá, nehogy elpiruljak. Tegnap tényleg álmodtam vele, és elég erotikus álomban volt részem, ám ezt soha se vallottam volna be neki, még úgy sem, hogy bizonyítéka volt rá. Nem tudom elhinni, hogy a nevét nyögtem hangosan, vagy legalább is olyan hangosan, hogy ő hallja. Még szerencse, hogy a többiek nem tudnak róla!

- Tudod, szívesen hallgatnám, ha a nevemet nyögnéd.

- Nem hinném, hogy nyögnék, mivel gyerekes vagy. Az ágyban is – mondtam, és ettől az erotikával túl fűtött beszélgetéstől már most felnyögtem volna. Csak, hogy neki erről sem szabad tudnia.

- Addig cukkolsz, míg tényleg meg nem mutatom, milyen gyönyört tudnék neked okozni – morogta.

- Nem, kösz Liam. Meg vagyok a kis hernyócskád nélkül tökéletesen.

- Ezt most azonnal vond vissza! – emelte fel a fejét és kicsit ledöbbent, míg én elégedetten vigyorogtam.

- Nem vagyok egy számítógép, hogy visszavonjak dolgokat.

- Valaki nagyon szarkasztikus kedvében van ma reggel - dünnyögött és végül elvigyorodott.

- Ellentétben veled, tekintve, hogy te eléggé kanos vagy – csak ahogy a szavak elhagyták a számat, Liam ajkai kapcsolatba léptek a nyakam bőrével. Csókokkal szórta el a területet, lassan a vállam felé igyekezett, míg az ujjaival letűrte a ruhadarabot onnan, hogy hozzáférése legyen.

- Liam – sóhajtottam fel. Akármennyire tetszett ez az egész, nem ezt beszéltük meg. Két napos szakítás után, még mindig túl korai volt az egész.

- Igen, tudom, ne haragudj – hagyta abba, majd elengedte a derekam és egyet hátrébb lépett. – Nem kellett volna, hogy letámadjalak. Odakint felöltözök – fordult meg sietősen, aztán el is hagyta a fürdőt.

Miután befejeztem a sminkemet, kifésültem a hajamat, és hagytam, hogy a hullámos tincsek a vállamon pihenjenek. Egy ideig bámultam magam a tükörben, majd felsóhajtottam, elpakoltam a cuccaimat és lassan kiindultam a fürdőből.

A szobában Liam éppen a pólóját húzta magára, nekem háttal. Lábain egy szürke mackónadrág volt, sima fehér pólójában pedig annyira szexin festett, még hátul is, hogy igen, megint legszívesebben letámadtam volna. Nem tehetek róla, ez a srác beindít, de én hülye, mindig elhajtom, mikor próbálkozik.

- Nem sokára itt van a reggeli – mosolygott rám, amint meglátott, én pedig bólintottam. – Ugye nem haragszol az előbbi…

- Nem, dehogy haragszom Liam – vágtam közbe.

- Akkor jó – mosolyodott el, majd átölelt, éppen mikor kopogtattak és valaki már ki is nyitotta az ajtót.

- Ugh, elnézést – hallottuk Niall hangját, majd mikor elengedtem Liamet, hamarosan láttam is őt. – Nem akartam semmit megzavarni. Már megyek is.

- Várj Niall, nem zavartál meg semmit – mondta Liam és rám mosolygott, én meg vissza rá.

- Tuti? – fordult vissza felénk.

- Igen – bólintottam én is megerősítve.

- Akkor veletek reggelizem – jelentette be, majd mind a nappaliba mentünk.

- Mi újság? – tudakolta Liam, miközben leültünk a kanapéra.

- Semmi új. Ma este tényleg hazarepülünk Londonba? Alig várom!

- Ah, én is haver! Olyan régóta nem voltunk már otthon. Végre a saját ágyamban alhatok.

- Ja, én is. Még Chanel is itt ragadt a szülinapod óta – mosolygott a szőke, én pedig bólintottam.

- Mert annyira imád minket. Imád velünk lógni – vigyorgott Liam.

- Héj, ne fényezd magad ennyire, mert árt neked – szóltam közbe.

- Lehet benne valami igazság – kezdte Niall is. – Nekem azt mondta, hogy nem biztos, hogy sokáig tud maradni, mikor beszéltük, hogy eljön. Erre tessék – vigyorgott, én pedig a szemeimet forgattam.

- Annyira önteltek vagytok, és gyerekesek – csóváltam a fejemet.

- Tessék, gyerekesnek titulál állandóan! – tettette a felháborodottat Liam.

- Mi gyerekesek? – „akadt ki” Niall is. – Tisztában vagy a gyerekes szó jelentésével egyáltalán?!

- Én igen, viszont ti nem. Fárasztóak is vagytok, huh – legyeztem magam, ők összenéztek, nekem pedig muszáj volt felnevetnem arckifejezésükön.

Órák múlva már megint a fürdőszobában készülődtem, mivel Lou rám parancsolt, hogy öltözzek át, az utolsó USA beli One Direction koncertre. Fekete bőr szoknyát húztam, egy fehér, hátul cipzáras, elöl pedig mélyen kivágott felsővel. Nyakamba egy arany keresztes nyakláncot akasztottam, füleimbe arany, hosszú fülbevalókat raktam, kezemen egy vékony karperec volt, ujjaimon gyűrű. Egy gyönyörű, fekete magas sarkú szandált választottam a szettemhez, majd Lou jött és precízen megcsinálta a sminkem, valamint a hajamat. Eközben elmondta, mennyire örül, hogy végre megyünk haza, és hogy együtt lehet Luxal, aki amúgy már nekem is elképesztően hiányzott.

Lou javasolta, hogy egy fekete kalapot húzzak a fejembe, mivel hajamat csak simán kivasalta, és teljesen feldobta öltözékemet a kiegészítő. Igaza volt, így hát magamon hagytam, majd belepakoltam a kis bőr táskámba, és készen is voltam.

Lou már elment öltözködni, így egyedül maradtam. Lekapcsoltam a villanyt a fürdőben, és a hálóba léptem, ahol szintén magam voltam, mivel Liam a srácokkal volt, Niallék lakosztályában.

Gőzöm sem volt, hogy most mégis mit kéne csinálnom. Várnom, vagy elindulnom, végül inkább az utolsó mellett döntöttem, hiszen nem szerettem volna itt maradni. Amint kopogtatni akartam, kinyílt az ajtó és Louissal szemben találtam magamat.

- Nocsak, nocsak. Chanel – ejtette ki a nevemet merő gúnnyal a száján és egy vigyor is elterült az arcán.

- Louis – mondtam komolyan, és izgatottan vártam, hogy mit fog a fejemhez vágni ezúttal, de csak azért, hogy én is visszavághassak neki. A veszekedések mindig lázba hoztak, és ez most sem történt másképp.

- Elég kihívóan öltöztél fel. A vak is látja, mennyire szeretnéd a bugyidba ügyködni Liamet.

- Oh, ennyire átlátszó lennék? A fenébe, pedig próbáltam titkolni – mondtam, a végén pedig a vigyort nem tudtam letörölni az arcomról.

- Csodálkozom, hogy eddig még nem sikerült, pedig már a sokadik éjszakát töltöd vele. Talán mégsem megy annyira jól a csábítás?

- Louis kérlek – néztem rá lesajnálóan –, ennyire ne becsülj le. Szerinted nem kínáltam volna fel a testemet az első adandó alkalommal neki?

- Na, jó, nekem erre nincs időm. Javaslom, állj kurvának, tényleg jól menne. Úgy sincs munkád, nem? – tört utat magának mellettem és idegesen arrébb állt, míg én utóbbi felszólalásán csak felnevettem.

- Mi olyan nevetséges? – jelent meg utána az ajtóban Harry, ajkain egy barátságos mosoly ült. Louis addigra már rég eltűnt az egyik ajtó mögött.

- Louis – mondtam őszintén Harrynek, mire ő felvonta a szemöldökét és arra nézett, amerre Louis elment. – Állandóan belém próbál kötni, és már –már nevetségesek a sértései.

- Ne is foglalkozz vele. És előbb, utóbb meg fog veled békélni. Amúgy nagyon csinos vagy, csak nem készülsz valahova? – váltott témát és pajkos vigyor csúszott az arcára.

- Ami azt illeti igen – mentem bele a játékba, és felkuncogtam. – Egy nagyon híres banda koncertjére készülök. Teljesen exkluzív jegyem van, ami igazából nincs is. Még az öltözőkbe is bepillanthatok! Majd elmesélhetem milyen volt – vigyorogtam, ő pedig felnevetett, példáját követtem én is.

- Én is akarok nevetni, mondjátok el! – jelent meg Niall és kisfiúsan ugrált mellettünk.

- És még ő akadt ki, mikor azt mondtam rá, hogy gyerekes! – mondtam el Harrynek, mire Niall leállt és durcásan összefonta a karjait.

- Nem hiába lesz holnap huszonkettő! – vigyorgott Harry, én pedig kicsit ledöbbentem, bár próbáltam mutatni, hogy nem. Azt hiszem sikerült is.

- Oh, az én Neilem már huszonkettő lesz? El se hiszem – jelent meg Niall mögött Liam, hangjában izgatottság tükröződött.

- Bizony, alig várom, hogy berúgjak! Meg persze, hogy megajándékozzatok! Hm, és a tortáról ne is beszéljünk. Remélem áfonyás lesz.

- Hogy mi van? – fordult felé Harry. – Eddig azt hittem, karamellásat akarsz! – akadt ki kicsit, én pedig felnevettem, hiszen nyilvánvaló volt, hogy Harry már gondoskodott a torta ügyében.

- Oh, igen tényleg. Nem baj, lesz két tortám. Karamellás, meg áfonyás. Ugye? – nyújtotta el a szó végét, ezzel hízelgést mutatva ki bandatársai felé.

Harry felsóhajtott és megdörzsölte az orrnyergét, míg Liam csak a szemét forgatta, aztán utat tört magának a fiúk között és míg Niall Harryt kezdte ostromolni a szülinapjával kapcsolatban, Liam csak velem volt elfoglalva.

- Elképesztően nézel ki – nyögte ki, én pedig elmosolyodtam.

- Köszönöm.

- Tudod, én és a hernyócskám, haragszunk még a kijelentésedért, de igazán örülnénk valamiféle… kiengesztelésnek – mondta, én pedig felnevettem, és kezemmel meglöktem a vállát.

- Állítsd le a kis hernyócskád Payne. Ennek nem most van az ideje.

Liam nem mondott semmit, csak vigyorgott, én pedig úgy szintén.

- Hé, skacok, indulunk – dugta oda a fejét Niall kettőnk közé, majd mindkettőnk vállán átvetette a kezét.

Órák múlva a koncert kezdése előtt, Liam egy külön öltözőbe húzott, majd letelepedtünk a kanapéra és hozzám bújt. Feje a mellkasomon pihent, míg kezével a csupasz karomat simogatta.

- Amúgy mikor akartál szólni Niall szülinapjáról?

- Oh, igen, kicsikét kiment a fejemből – kuncogta el magát.

- Ez nem vicces! Holnap egész nap kajtathatok ajándék után! – mondtam, és bár a helyzet tényleg nem a legjobb volt, amibe hozott, édesnek találtam kuncogását.

- Ha szeretnél, beszállhatsz az én ajándékomba – mondta teljesen komolyan, majd felnézett rám.

- Dehogy, az a te ajándékod! Majd én is kitalálok valamit. Egyébként mit adsz neki?

- Egy igen drága golf ütőt, valamint sapkát.

- Wow. Niall szeret golfozni?

- Imád. Szerintem a szünetünket végig golf pályákon fogja tölteni, és azt az unalmas játékot fogja játszani…

- A golf unalmas? Még sohasem próbáltam – tűnődtem el.

- Oh, hidd el nekem, hogy az. Belepusztultam, mikor végig kellett mennem egy egész pályán vele – nyöszörgött, én pedig felkuncogtam.

- Akkor biztosan jó sport lehet – vigyorogtam, ő pedig összeszűkített szemekkel nézett fel rám.

- Haha.

- Biztosan van klubtagsági kártyája egy golfklubba Londonban, nem de?

- Ühüm.

- Nem ér Liam, miért nem szóltál hamarabb? Most hogyan szüljek bármilyen ajándékot neki holnapig? – nyafogtam.

- Ne aggódj babe. Biztosan kitalálsz neki valamit – mondta, miközben a feljebb ült, majd magához húzott és a hajamba puszilt. – Ennyi volt a koncert előtti nyugi – mosolygott rám.

Mikor Louval kint álltam a színpad mellett és a srácokat figyeltem, fejben még mindig Niall ajándékán rágódtam. Aztán megakadt valamin a szemem. Harry és ő majdnem ugyanolyan cipőt viseltek.

Nem régiben Niall mondta, hogy szeretne valamit változtatni magán. Én akkor azt mondtam neki, hogy a gyönyörű szőke haját nehogy bántani merje, ezért váltson stílust. Kezdjen más ruhák hordásába. És azt hiszem a szőke, már bele is kezdett. Olyan fazonú csizmája volt, mint Harrynek, és jól állt lábain, akárcsak Harrynek is. Elmosolyodtam, majd képzeletben megveregettem a vállamat, amiért ennyire jó megfigyelő képességem van. Hála Damonnak, aki minden ilyesmire megtanított. Te jó ég, milyen régen beszéltem a srácokkal!

Már nem lenne értelme sms –t írni nekik, ha eddig akartam volna, megtettem már volna. Most viszont órák múlva repülünk vissza Londonba, holnap pedig miután elintéztem Niall ajándékát, megyek a barlangba.

Fejben ezt is kipipáltam, és örültem, magamnak, amiért ezt is sikerült elintéznem.

- Miért vigyorogsz ennyire te lány? – nevetett Lou és átkarolt, én pedig csak vállat vontam.

- Nem lehet jó kedvem?

- Dehogynem, sőt! Jó nézni, hogy így ragyogsz. Ha Liamre nézek, pontosan ugyanezt látom rajta is. Ti ketten együtt elvakítjátok a világot – mondta a fülembe, aztán felnevetett, ezzel egy időben Liam lelocsolt minket vízzel. Olyan lett a kalapom, valamint a felsőm, és a mellkasom. – Mocskos gazember! – kiáltott fel meglepetten Lou, most pedig én nevettem fel.

- Olyan gyerekes! – mondtam nevetve Lounak, aki bólintott, miközben egy hajtincsét szorongatta, mely vizes volt.

Koncert után iszogatni kezdtünk, majd nagy nehezen visszatértünk a szállodába, összepakoltunk és már indultunk is a repülőtérre.

Amint sikeresen, rajongó és paparazzi mentesen felszálltunk a magán gépre, előkerültek a pezsgős üvegek és poharak, mindenki jól érezte magát. Azt hiszem, kezd Lottie is megbékélni, habár még mindig nem néz rám, vagy, ha véletlen rám is pillant, gyilkolásra való tekintettel méreget. Értem én, hogy Sophia a barátnője volt, és most csalódás érte, de engem miért utál? Nem mintha olyan nagyon érdekelne. Ha nem szeret, hát nem, és addig, amíg nem idegesít, nincs vele bajom.

- Hé, Harry – huppantam le melléje, amint eltudtam szabadulni Liam ölelő karjai és Niall ragadós nevetése elől. A srác is egymagában volt, így hát tökéletes alkalom volt a kifaggatásra.

- Mizu? – nézett fel a telefonjából, majd le is zárta azt.

- A koncerten észrevettem, hogy Niallel egyforma fazonú csizmát hordatok – kezdtem bele.

- Oh, igen.

- Mióta van meg neki?

- Egy –két hete, azt hiszem – túrt a hajába.

- Tudod a méretét?

- A cipőméretét?

- Igen.

- Fogalmam sincs Chanel – nevetett fel.

- Jól van, rendben, ez is elég. Köszi. A szádat, meg tartsd – vigyorogtam, majd felkeltem mellőle és visszaandalogtam Liam mellé. – Kell Niall cipőmérete – motyogtam a fülébe, és átkaroltam a derekát.

- Minek az neked?

- Cipőt fogok neki venni! És mivel későn tájékoztattál a szülinapjáról és a buliról, amit szerveztek neki, segíteni fogsz megszerezni a méretét.

- Oh, istenem – sóhajtott fel.

- Ne fohászkodj, hanem inkább gyerünk, ereszkedj térdre!

- Chanel, ne tedd ezt velem – nyöszörgött. – Ha megérzem a lábszagát, valószínűleg kidőlök.

- Kérd meg, hogy hagy próbáld fel – mondtam kuncogva, majd elengedtem és Niall felé löktem, aki most Louissal hülyült a nagyképernyős tévé előtt.

Visszaültem Harry mellé a fehér bőrkanapéra, majd meglöktem őt, számítva arra, hogy ez a kis jelenet vicces lett. Rögtön felkapta a fejét, majd mindketten a srácokat kezdtük bámulni.

- Mi folyik itt? – huppant le mellém Lou, míg Lottie a bátyjához csatlakozott.

- Liam éppen megtudja, hogy jó –e neki Niall cipője.

- Erm, akarom én ezt érteni? – vonta össze a szemöldökeit.

- Cipőt akarok venni Niallnek születésnapjára, és Liam azon ügyködik, hogy megtudja a méretét.

- Miért nem kérdeztél engem? – vágott hülye fejet Lou. – Negyvenkettes cipőt hord.

- Oh, köszi. Liamnek meg most már ne szóljunk, úgy érzem ez jó lesz – dörzsöltem össze a tenyereimet gonoszul, Harry pedig felnevetett. Liam rám nézett kétségbeesetten, mire én feltartottam a hüvelykujjamat, aztán összenevettem Louval. Ez érdekes lesz.

[29. - Valamit szeretnék veled]

Hiiii,

megérkeztem a következő résszel! Huh, ez a hét megint olyan gyorsan elment szerencsére, és már csak a jövőhét, aztán pedig szünet!! Köszönöm az előző részhez érkezett két kommentet és 9 (!!!) pipát, nagyon jól estek!:3 A mostani rész ezúttal Chanel szemszög, és remélem, hogy tetszeni fog. Ne fogjátok vissza magatokat a véleményezéssel! ;) Jó olvasást.Xx♥

Chanel Adele Sangster

Másnap reggel Liam mellett ébredni a legeslegjobb érzés volt a világon. Ő még aludt, mikor én felkeltem. Háttal voltam neki, férfias keze a derekamat ölelte át. Feje a nyakamnál volt, éreztem, ahogy odaszuszogott. Hatalmas mosoly terült el az arcomon, majd óvatosan megmozdultam és a hátamra fordultam, így ráláthattam békés arcára. Feje immár a vállamon volt.

Tegnap este mikor megpróbált megcsókolni elutasítottam. Egyszerűen csak gyorsnak találtam a tempót, amit ő diktált. Nem akartam máris vele csókolózni, mikor alig egy napja szakított. És legfőképpen nem akartam elrontani a kapcsolatunkat azzal, hogy nem bírok várni pár hetet, mikor aztán sokkal, nyugodtabb szívvel csókolnám meg. Én őt, és nem ő engem.

Úgy gondolom, hogy mivel tegnap este elutasítottam, így nem fog többet próbálkozni, így mikor már én úgy érzem, hogy eljött az idő, nekem kell majd lépnem, nem igaz? Hiszen ő nem fog, félve az újabb visszautasítástól. Azt tudom, hogy szeretne velem csókolózni, akkor miért ne csókolhatnám meg én őt?

Túlságosan is belegabalyodtam a Liammel való csókolózós gondolataimba, ami nem tett jót nekem. Eközben ujjaimmal újra és újra a hajába túrtam, amit már csak akkor vettem észre, mikor felnyöszörgött tiltakozás képen.

- Chanel - nyafogott Liam amint oldalra fordult és a fejét a fehér párnába temette. Elkuncogtam magam rajta, mire ő csak a derekamat takaró felső alá csúsztatta az ujjait és lustán simogatni kezdte a bőrömet. - Mióta vagy fent? - kérdezte rekedtes hangon, bár aligha értettem meg, tekintve, hogy még mindig a párnába volt temetve a feje.

- Fél órája körülbelül – válaszoltam vigyorogva amint a könyökömön támaszkodtam és az oldalamon feküdtem. – Niall már kétszer bejött. Abból egyszer úgy tettem, mintha aludtam volna, és azelőtt, hogy felkeltél...

- Felébresztettél a hajam tépésével - szólt közbe, mire megforgattam a szemeim.

- Tehát, ott tartottam, hogy másodára pedig akkor jött be, mielőtt felkeltél volna.

- Mit akart?

- Csak hogy elmennek a többiekkel reggelizni, és ha van kedvünk, akkor csatlakozzunk.

- Gondolom elmentek már akkor.

- Mhm, biztos – válaszoltam. - De jó lenne, ha te is felkelnél. Nem sokára el kell hagynunk a szállást.

- Miért van az, hogy te jobban tudod a menetrendünket, mint én magam?!

-  Azt hittem, hogy már túl estünk azon, hogy alábecsülöd a képességeim.

- Én is. De úgy látszik, hogy a reggeli énemnek még nem sikerült felfognia.

- Különben is, örülnöd kellene annak, hogy legalább én tisztában vagyok a dolgokkal. Ha nem lennék, itt hagynának téged.

- Hát akkor még jó, hogy vagy nekem, nem igaz? - nézett fel rám álmos szemekkel, és édesen mosolygott rám.

- Hát, össze is rakhatod a két kezed értem – vigyorogtam.

- Komolyan mondtam – mosolygott, ám már nem olyan szélesen, mint az előbb. – Nem is tudod elképzelni, mennyire örülök neki, hogy megismertelek.

- Én is így vagyok veled Liam – mosolyogtam rá, majd egy szintre hajoltam vele és az arcára nyomtam egy puszit.

- Szóval, akkor ma utazunk tovább? – halottam kérdését a szobához tartozó fürdőből. – Akkor ki kéne kelnem az ágyból – folytatta.

- Igen, szerintem is fel kellene állnod – mondtam kuncogva. – Én már készen vagyok – mentem ki elé.

- Jól nézel ki – mosolygott fel rám szexin a párnák közül. Zöld ruha volt rajtam, hajamat erős lófarokba kötöttem, a lábaimon egy fekete bőr Vans cipőt húztam, pilláimat kipödörtem kicsit és az ajkaimra szájfényt tettem.

- Ne hízelegj, hanem mozdulj meg és öltözz! – fordultam el, és hangozhattam akármilyen komolynak az arcomon hatalmas vigyor terült el. Kétségkívül nagyon jól esett a megjegyzése.

- Hé, nem hízelgek! – háborodott fel, én pedig nem bírtam megállni, hogy fel ne nevessek. – Ezt bóknak szántam! Ilyen rosszul megy? Gyakorolnom kell kicsit. Az is igaz, hogy régen csináltam. Tegnap se engedted, hogy megcsókoljalak – mondta a végét kicsit halkabban.

Oh, nem számítottam rá, hogy ezt fel fogja hozni.

- Liam – fordultam vissza felé, és egy nagy sóhajt hallattam, miközben ő egy párnával szöszmötölve felnézett rám. Arca akár egy édes kölyökkutyáé, olyan volt. – Azért nem akartam, hogy megcsókolj, mert szerintem túl gyorsan haladunk. Most estél túl egy szakításon, és kicsit úgy éreztem, hogy…

- Ne, ne mondj ilyet! – szakított félbe és felült. – Chanel, én egyáltalán nem akartalak kihasználni! Kérlek, ne gondolj erre. Nem ez volt a szándékom. Én tényleg szeretnék veled… nos, valamit szeretnék veled – fejezte be és megvakarta a tarkóját, én pedig közelebb sétáltam hozzá és önkénytelenül is mosolyogtam. Olyan édes volt, miközben elpirult.

- Liam… ezt nem egészen értem – ráncoltam a homlokomat. – Mit szeretnél velem?

Felállt velem szemben, és mivel nem magas sarkút viseltem, magasabb volt nálam.

- Azt próbálom kinyögni, hogy tetszel nekem. Nagyon is – mondta halkan és komolyan, barna szemeivel fogságba ejtette az én kékjeimet.

Te jó ég, tetszem neki!

- Szeretném, ha valamikor, a közel jövőben, hamarosan – használt több jelzőt a mostra, esetleg két hét múlvára, amivel megnevetett, így ő is elmosolyodott – szorosabb kapcsolat lenne közöttünk, mint barátság. De, mint ahogy mondtad, túl gyorsan haladunk. Várni fogok kicsit, de már most alig várom azt a napot, mikor végre elvihetlek randizni – fejezte be mosolyogva.

- Rendben, megbeszéltük – mosolyogtam rá. – Örülök, hogy tisztáztuk ezt. De most már tényleg fel kéne öltöznöd – néztem végig rajta, és a félmeztelen látványa jobban beindított, mint az gondoltam volna. Francba, hogy pont most beszéltük meg, hogy várunk!

- Rendben – terült el az arcán egy nagy, kanos vigyor. – Addig is megtanulok normálisan bókolni és flörtölni – jelentette ki. – Most pedig, ha megbocsájtasz – bolondozott, majd megfordult és eltűnt a fürdőszobában. Néztem egy ideig utána, majd megráztam a fejemet. Mikor lettem én olyan őrült, hogy vigyorogva szemezek egy ajtóval?

Aztán eszembe jutott, hogy Liam ruhákat sem vitt be magával, miközben azt mondta, hogy öltözni megy. Felkuncogtam, majd elhagytam a szobát.

Éhes voltam, ám megvártam Liamet a rendeléssel, magam sem tudom miért. Éppen mikor felvettem a telefont, azzal a gondolattal, hogy hülye vagyok, amiért még nem rendeltem, kijött Liam, haja nedves volt még a víztől, fehér póló rásimult a felső testére, és tökéletesen láttam szőrös mellkasát, valamint hasát. Szinte összefutott a nyál a számban, miközben még mindig kinézetét pásztáztam. Piros kockás ing volt a derekára kötve, nadrágja terep zöld színű volt és térde fölött végződött. Egyszerű sportcipőt viselt, és összességében annyira jól nézett ki, hogy legszívesebben rá vetettem volna magamat, fittyet hányva az előbbi kis megállapodásunkra, vagy a korgó gyomromra.

- Rendeltem reggelit – nyögtem ki vigyorogva mindezek helyett, pedig tényleg nagyon szívesen visszacsalogattam volna könnyen a hálószobába.

- Szuper. Már éhes vagyok – sétált közelebb hozzám mosolyogva, aztán beletúrt a hajába, majd leengedte a kezét maga mellé. – Na, mi az? – vigyorgott.

- Nincsen semmi. Mi lenne? – próbáltam összeszedni magamat, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna az előbb. Mintha nem éppen arról fantáziálgatnék, hogyan tépném le róla a ruháit.

- Annyira megbámultál – vigyorgott ellenállhatatlanul. – Jól nézek ki? – kérdezte, majd lenézett magára.

- Igen. Helyes vagy – mondtam annyi közömbösséggel, amennyivel csak tudtam. Kétlem, hogy összejött volna.

- Helyes vagyok?

- Igen, az vagy.

- Hm, tehát helyesnek tartasz.

- Igen, de nem értem, miért rugózunk most ennyire ezen a témán – mondtam, miközben ő egyre közelebb lépdelt hozzám.

- Csak jó tudni. Az előbb nem mutattál felém semmilyen érzést, mikor én bevallottam, hogy tetszel  nekem.

- Hát, mert vártam a megfelelő alkalomra. Ha akkor mondta volna, hogy helyes vagy, félre értetted volna, és talán az ágyba rántottál volna néhány régi flörtölős technikádat bevetve, tekintettel arra, hogy bokszer alsóban voltál.

- Oh, nem, nem! Addig nem, amíg kicsit nem csiszoltam a flörtölős technikámon – ismételte el a szót, úgy, mint én. – Talán kérek pár tippet Harrytől, vagy Louistól, ők úgy is singlek, és tudnak segíteni – vigyorgott ellenállhatatlanul. – Vagy van pár tanácsod talán neked is számomra? – lépett még közelebb hozzám, így már az arcomon éreztem légzését.

Annyira közel voltunk egymáshoz, mégis a szemeibe tudtam nézni. Elfogott az a szexuális vonzalom, amit már régebben is éreztem. Lélegzetem elakadt, meleg lehelete csiklandozta az arcomat. Oly’ szívesen megcsókoltam volna a puha ajkait!

Ekkor csengettek az ajtónál, én pedig a búba küldtem azt, aki a nyílászáró mögött lapul. Nem létezik, hogy ilyen gyorsan meghozták a reggelit!

Liam végig simított az arcomon, aztán elmosolyodott, ellépett előlem, majd elindult kinyitni az ajtót, míg én csak álltam ott megsemmisülten és kapkodtam a levegőt. Mi a fenéért is utasítottam el tegnap?

És tényleg a reggeli jött meg. Liam vigyorogva betolta a zsúr kocsit, majd elkezdett az asztalra pakolni róla, míg én alig bírtam lábaimat mozgásra bírni.

- Hm, mennyi finomság – csapta össze a tenyereit, miután minden az asztalon volt és megdörzsölte azokat. Leült az asztal végébe, míg én a másik végébe, így egymással szemben foglaltunk helyet. – Azt se tudom, mivel kezdjem – mondta, miközben a szájából már kilógott pár eper, amiket betömött.

- Nekem édes mindegy, milyen sorrendben falod fel ezeket, addig, amíg nem keversz kettőt, mert akkor többet nem eszem veled! – mondtam mosolyogva, miközben a tányéromra figyeltem, amin már ott gőzölgött a baconos omlett.

- Youghurt, omlettel? Vagy juharszirupos palacsinta, vajkrémes pirítóssal? Hm – gondolkozott hangosan, én pedig felnevettem.

- Ez mind undorító! Ki ne merd próbálni… - pillantottam fel rá, mire ő is rám nézett, és egyszerűen nem tudtam megunni azt az édes, játékos, pajkos vigyorát a fején.

- Mert különben? Ja, igen, nem eszel velem többet – vigyorgott gonoszul.

- Komolyan mondtam Liam!

- Rendben, nyugi, nem akarok gyomorrontást repülőút előtt.

- Akkor jó.

- De azért elmesélem, hogy pár évvel ezelőtt elmentünk a srácokkal egy mekibe, és Niall megmutatta mennyire isteni a sült krumpli, vanília fagyival. Fagyiba mártogattuk a krumplikat, ő meg még fagyi, ketchup, sült krumpli kombinációval is kipróbálta. Aztán ivott rá kólát. Na, jó, az tényleg undorító volt, de a fagyi, sült krumpli elég jó együtt – mesélte vigyorogva, én pedig a fejemet csóváltam. – Aztán mentünk újra tölteni a poharainkat, és mindegyik italból raktunk a pohárba összekeverve.

- Emlékeztess, hogy ne menjek veletek gyors étterembe.

- Oh, pedig úgy is elfogsz velünk jönni – vigyorgott. – De, ha már itt tartunk. Erről még sosem beszéltünk. Már tudod, mennyire őrültek a rajongók, és, ha tudomást szereznének rólad, ezer százalék, hogy megannyi sértő, fenyegető üzenetet kapnál. Fotósok is állandóan a nyomodban lennének. Nem lenne több magánéleted, a média mindent tudna rólad. És mivel tudom, mennyire nehéz ez, és néha szörnyű, ezért megértem, ha továbbra is rejtve akarsz maradni. Csak akkor nem igazán mozdulhatunk ki a szállodából.

- Ezen már én is gondolkoztam – kezdtem, mikor ő befejezte – és igen, szeretnék még rejtve maradni, ha lehet. Tudom, mennyi rivaldafényt kaptok, és már az a pár üzenet is bosszantott, amiket azért kaptam, hogy Niall mégis miért követ twitterren – mondtam, ő pedig sajnálkozva nézett rám, arcán egy aranyos mosoly játszadozott.

- Nem baj Chanel, emiatt nem kell aggódnod. Addig maradsz tudatlan, ameddig akarod.

- Jó, csak akkor miattam mindig csak a probléma lesz. Ha le kell maradnom a repülőtéren, ha valamilyen biztonsági őrrel kell, maradjak…

- Emiatt ne problémázz Chanel. Majd én mindent elintézek. Nem kell aggódnod.

- Rendben és köszönöm – mosolyodtam el és a barna szemeibe néztem, melyek ragyogtak. Azt hiszem miattam. Szeretném azt hinni, hogy miattam.

Reggeli után Liamnek segítettem összepakolni a ruháit, majd rádöbbentünk, hogy egy takarító valószínűleg ellopta pár alsóját és zokniját, hogy jó pénzért eladhassa őket őrült rajongóknak.

Nevettünk az egész helyzeten, hiszen nevetséges volt. Valamint újabb példát tudott mondani Liam, mennyire elveti néha néhány rajongó a sulykot.

A folyosón aztán összefutottunk a többiekkel, akik szintén bőröndjeiket pakolták kifelé. Mindegyikőjük kérdő tekintettel meredt ránk, majd a fiúk, megdöbbenésüket leplezve kezdeményeztek könnyed beszélgetést Liammel, míg engem Lou vonszolt arrébb.

- Na, jó, mi folyik köztetek? Tudni akarok mindent! Ne is próbálj terelni, vagy hárítani! – szólalt fel kicsit hangosabban, mikor a számat szólásra nyitottam volna. – Úgy is megtudok mindent aranyom, szóval jobb, ha neki látsz a mesélésnek!

- Lou… - kezdtem nagy levegővel, és azon gondolkoztam, mégis mit mondhatnék neki – azt hiszem boldog – fejeztem be idiótán mosolyogva. – Soha egy percre sem szomorodik el, állandóan ugrat, szívat, történeteket mesél és nevetünk. Sokat.

- Oh babe, ez csodálatos! – visongott halkan, miközben a kezeimet szorította. – Annyira összeilletek. Egy hetet sem adok nektek, és már együtt lesztek!

- Hát azt nem hinném…

- Ne légy ilyen negatív! – ripakodott rám, majd mindenki elindult a bőröndjét húzva, így mi is, leghátul, közben meséltem neki a megállapodásunkról.

„- Felébresztettél a hajam tépésével - szólt közbe, mire megforgattam a szemeim.

- Tehát, ott tartottam, hogy másodára pedig akkor jött be, mielőtt felkeltél volna.

- Mit akart?

- Csak hogy elmennek a többiekkel reggelizni, és ha van kedvünk, akkor csatlakozzunk.

- Gondolom elmentek már akkor.

- Mhm, biztos – válaszoltam. - De jó lenne, ha te is felkelnél. Nem sokára el kell hagynunk a szállást.

- Miért van az, hogy te jobban tudod a menetrendünket, mint én magam?!

-  Azt hittem, hogy már túl estünk azon, hogy alábecsülöd a képességeim.

- Én is. De úgy látszik, hogy a reggeli énemnek még nem sikerült felfognia.

- Különben is, örülnöd kellene annak, hogy legalább én tisztában vagyok a dolgokkal. Ha nem lennék, itt hagynának téged.

- Hát akkor még jó, hogy vagy nekem, nem igaz? - nézett fel rám álmos szemekkel, míg feljebb nyomta magát az ágyon és annak ellenére, hogy tegnap elutasítottam, mikor megakart csókolni, az ajkait az enyémek ellen nyomta, én pedig megadva magamat lassan visszacsókoltam neki. Liam lassan felém kerekedett, az ujjaimmal a hajába szántottam, hátulról míg ő a kezeivel a felsőm alá nyúlt. Kirázott a hideg és az izmok megfeszültek a hasamban a hirtelen érintése miatt, de ugyanakkor egy kellemes melegség öntött el belülről. Amint a srác a lábaim között feküdt, ajkaival megállíthatatlanul csókolt és kezeivel ott simogatott, ahol csak ért, kezdtem elveszíteni a fejem. Mint minden olyan alkalommal, amikor hozzám ér. Nyüszítésem keveredett egy jól eső nyögéssel amint az ajkaink elváltak a másikétól és a nyakam bőrét kezdte el belepni csókokkal. A kulcscsontomhoz közelítve gyengéden ráharapott a bőrömre, majd meg is szívta azt egy picit. Észre sem vettem, hogy mennyire elfajultak a dolgok, csak amikor a felsőm a levegőben repült majd landolt egy kupacban a földön. Azonban nem izgatott annyira, mint kellett volna. Elvoltam foglalva Liammel, és azzal, amit a testemmel csinált. Lehunyt szemekkel élveztem, amint az ajkai bejárták a mellkasomat, a hasamat. Egyik pillanatról a másikra azt kívántam, hogy bárcsak levenné már rólam a melltartómat és venné kezelésbe a keze és szája után siránkozó melleimet. Helyette azonban mást kaptam. A köldököm alatt először puha ajkait, később pedig fogait éreztem meg amint a bőrömbe vájtak és véraláfutásos nyomot hagytak maguk után. A folyamatot megismételte egy függőleges vonalban a köldökömmel. Végül, csak hogy még jobban elérje, hogy a testem minden egyes része és darabkája kívánja őt, lusta csókokkal szórta el újonnan szerzett sebeimet.”

[28. - Nem éreztem úgy magam, mint ahogy kellett volna]

Sziasztok!☺
Itt a következő fejezet, ezúttal újra Liam szemszöget olvashattok. A hét közepén szomorúan vettem észre, hogy egyen kevesebben vagyunk, tehát valaki, akinek nem tetszett a történet, leiratkozott. Ez azért is szomorít el, mert ennek az illtőnek valószínáleg korábban tetszett a sztori, valamit viszont ronthattam, ami miatt nem szeretné tovább olvasni. Örülnék, ha a véleményeiteket bővebben kifejtenétek alul komment formájában, és nyugodtan, őszintén írjátok le, mi tetszik és mi nem tetszik. Viszont 13 (!!!!!) tetszik pipa, és két komment.:3 Nagyon örülök neki!:3 Jó olvasást!Xx.♥

Liam James Payne

Eszméletlen fejfájásra ébredtem fel. Úgy lüktetett a fejem, hogy bármit megadtam volna csak azért, hogy visszaaludhassak és újra az álom világában lehessek. Tudtam, hogy ez nem fog összejönni, akármennyire is szorítom a szemeimet, így hát megmozdultam, ám a kezeim valakibe ütköztek.

Gőzöm nem volt róla, mégis ki feküdhet mellettem, és mikor lassan felnyitottam a szemeimet rögtön Chanel arcát pillantottam meg, amint az ölében lévő gépét böngészi.

Apró mosoly kúszott az arcomra, hiszen még egy ilyen rémes reggelen is csodálatos mellette ébredni. Kezemmel tapogatóztam, majd hamar rájöttem, hogy csupasz combjába markoltam bele éppen.

Nem nézett le rám, de elmosolyodott. Nem tudtam eldönteni, hogy észrevette –e, hogy felébredtem, vagy csak a cselekedetemre reagált. Mindenesetre jó érzés volt először őt pillantani meg.

Újra lecsuktam a szemeimet és közelebb férkőztem hozzá, közben pedig felmorogtam.

- Jó reggelt – kuncogott fel, nekem pedig még nagyobb lett a mosoly az arcomon. Éreztem amint lecsukta a laptop fedelét és lerakta valahova máshova, majd visszafordult felém és a kezét a hajamra helyezte. – Hogy vagy Liam?

Kérdése vissza zökkentett a valóságba és se perc alatt eszembe juttatta Sophiát.

- Ne beszéljünk erről – motyogtam mosolyogva és még jobban átöleltem. – Feküdj le mellém.

Felvette a kezét a fejemről, majd lentebb csúszott és máris egy szögben volt a feje az enyémmel. Felnyitottam a szemeimet, és tetszett, amit láttam. Angyali mosolyával feldobta a kedvemet, nem csak a kedvemet, a napomat is. Állandóan ezt a mosolyt akarom látni.

- Nem úgy értettem – mondta. – Hanem, umm fizikailag?

- Oh. Fáj a fejem.

- Hoztam már ide gyógyszert. Vedd be – ült fel újra, én pedig nagy nehezen felkönyököltem. A kezében egy pohár narancslé volt és két szem gyógyszer. Bevettem őket, majd visszazuhantam az ágyba, míg ő lerakta a poharat. Megkerestem a kezét és visszahúztam magam mellé.

- Köszönöm.

- Nincs mit – mosolygott édesen.

- Mennyi az idő? – ráncoltam a homlokomat.

- Dél van.

- Ilyen sokáig aludtam?

- Igen.      

- Tegnap este ittam ugye?

- Igen.

- Horkoltam is?

- Picit – kuncogott fel ismét, nekem pedig pírba borult az arcom.

- Megmondhatod, ha nagyon gáz volt.

- Tényleg, csak egy kicsit hortyogtál. Mint mindenki, ha alkoholt fogyaszt.

- Akkor jó – csuktam le újra a szemeimet. – A srácok kerestek már?

- Igen. Mondtam nekik, hogy még alszol.

- Elmondtad nekik, hogy tegnap este ittam?

- Igen. Nem kellett volna? – kérdezte bizonytalanul.

- Igazából mindegy. Nincs értelme titkolni előlük bármit is. Mindenki tudja, mi történt. Bár én szívesen elfelejteném – csúszott a kezem a derekára és közelebb vontam magamhoz. – Nem baj, ha átölellek? – nyitottam ki hirtelen a szemeimet, hiszen az is lehet, hogy nem tetszik neki, hogy ennyire próbálok közeledni hozzá.

- Dehogy baj Liam – motyogta a és a fejét a mellkasomba fúrta, én pedig elmosolyodtam és másik kezemet a hátára vezettem.

Csendben feküdtünk összebújva, és már –már visszaaludtam, mikor megkordult a hasam, aminek Chanel is fültanúja volt.

- Mhm, ideje lenne valamit enni – mondta mosolyogva. – Én sem ettem még – folytatta, majd felült és fel is állt, én meg nyöszörögve a hátamra fordultam, aztán fél szemmel rá néztem. – Rendelsz te?

- Mit szeretnél?

- Hm, oldalast. Szósszal.

- Tört krumplival, salátával, rizzsel esetleg?

- Salátával és rizzsel. És egy hideg és édes krémlevest elfogadok előtte.

- Rendben – mosolygott, majd ki is indult a vezetékes telefonhoz. Míg ő rendelt elcsoszogtam vécézni, kimostam a fogamat gyorsan és megmostam az arcomat, majd vissza is dőltem meleg vackomba. – Azt mondták egy fél óra és felhozzák – jött vissza Chanel a szobába. – Nem bírsz kikelni az ágyból, igaz?

- Nem. Nem is akarok – vigyorogtam rá.

- Akkor jövök én is – ugrott rám, én pedig felnevettem és eldőltünk mindketten. Összegabalyodva feküdtünk az ágyban, én pedig egyáltalán nem bántam. Sőt, egyre jobban örültem neki.

Miután Chanelel teletömtük magunkat még desszerttel is, lefeküdtünk a kanapéra és bekapcsoltuk a tévét.

- Imádom ezt a semmit tevést – jegyeztem meg halkan. – Imádom ezeket a napokat, amikor csak az ágyban feküdhetek.

- Igazán megérdemled. Nem sokan bírnák ezt a tempót, amit nektek diktálnak.

- Mhm talán. Nem mindenkinek van ilyen motivációja hozzá – mondtam halkan, majd újra csendben maradtunk.

Chanel egyszer csak megmozdult a kezeim között, majd felült.

- Hova mész?

- Inni. Te kérsz valamit? – fordult meg és megcirógatta a kezével az arcomat.

- Ühüm. Vizet – mondtam szemeibe nézve mosolyogva, mire ő elengedett, felállt és kiment. Miután eltűnt a fal mögött sem tudtam letörölni a vigyort az arcomról. Annyira jó hozzám ez a lány, és annyira örülök, hogy van nekem. Annak meg még inkább, hogy anno, pár hónapja részegen beültem mellé a kocsijába.

Romokban lennék, ha ő nem lenne. Tudom, hogy nagyon –nagyon fájna az, amit Sophia tett. Természetesen most is fáj. Szomorú nem vagyok, leginkább még dühös. Dühös rá, amiért kihasznált, becsapott és megalázott. A szívem darabokban van, de ugyanakkor mégsem. És Chanel enyhíti mindezt. Enyhíti a fájdalmamat, a dühömet, a csalódottságomat, és leginkább a hiányérzetemet. Sosem fogom tudni neki elégszer megköszönni, hogy itt van mellettem. Nem éreztem úgy magam, mint ahogy kellett volna.

Amint megláttam visszajönni a pólómban, ami eltakarta a bugyiját is, beugrott egy kép tegnap estéről.

„- Chan?

- Mondjad – mosolyogott rám halványan.

- Nagyon tetszel – vallottam be és mielőtt még válaszolni tudott volna, újra a vécé fölé hajoltam, noha ezúttal ki is adtam magamból, aminek jönnie kellett.”

Te jó ég, én tegnap este hánytam! Ráadásul Chanel előtt! Nem hiszem el, hogy ez még csak most esik le. Tegnap este sokat ittam, majd Chanel valahogy itt termett és hánytam előtte. Ennél gázabb már nem is lehetnék.

Ráadásul mielőtt kidobtam volna a taccsot, azt mondtam neki, hogy nagyon tetszik nekem. Nem elég, hogy hánytam egy lány előtt, aki tényleg nagyon tetszik nekem, a vécé kagyló fölött közöltem vele, hogy belé vagyok zúgva!

Ha eddig nem ment el a kedve tőlem, akkor most már tuti. Ennél romantikusabb időzítést és helyet nem is tudtam volna találni.

Próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mikor odaadta a vizet, és miután ittam, visszabújt hozzám. Mintha nem emlékeznék az esetre. De nem is tudom, hogy mi lenne a jobb. Nem emlékezni, vagy tudni róla?

Egyszer csak Niall, Harry és Louis bukkantak fel az ajtó mögött, amit előbb vett észre Chanelt, mint én.

- Sziasztok – köszöntem nekik, majd a szemeimet visszavezettem a képernyőre egy kis ideig.

- Hé, Liam, mi újság? Bejöhetünk? – kérdezte mosolyogva Niall, én pedig bólintottam. Chanel felült, mire felsóhajtottam és követtem példáját. 

Louis és Harry csendben leültek velünk szemben, míg Niall a mellettünk lévő fotelban foglalt helyet.

Nem értettem, hogy miért néztek rám úgy, mintha segítségre lett volna szükségem vagy mintha akármelyik pillanatban széttörhettem volna. Nem volt semmi bajom.

- Minden oké, Liam? – kérdezte meg végül Louis, mire egy aprót bólintottam.

- Persze, miért ne lenne? – kíváncsiskodtam sután, a kérdésem egy elég nagy parasztnak írhatott le. – Úgy értem, a körülményekhez képest eléggé jól vagyok és semmi komolyabb bajom nincs.

- Uh, oké – zárta le végül a témát Louis. – Te viszont elég fáradtnak tűnsz – intézte a szavait Chanelnek.

- Nem tudtam, hogy átjöttök ezért nem volt időm sminket feltenni. Ha nagyon zavar, akkor megcsinálom gyorsan – válaszolta nyugodtan és semlegesen Chanel, ami szerintem mindenkit meglepett a szobában. Más volt őt ilyen nyugodtnak látni, amikor Louissal beszélt. Általában egymás torkának esnek azon pillanatban, hogy egyik meglátja a másikat.

- Nem azért mondtam – rázta meg a fejét Louis. – Gondolom sokáig voltál fent Liam miatt.

- Igen – fogta rövidre, amiért hálás voltam neki.

Nem kellett a többieknek arról tudni, hogy kihánytam magamból mindent és úgy viselkedtem, mint egy kis gyerek aztán még be is vallottam Chanelnek, hogy tetszik.

A délután hamar eltelt. A srácok végre újra kettesben hagytak minket Chanelel, aminek úgy örültem, hogy saját magam is ledöbbentem. Elszundíthattam, hiszen mikor felkeltem, Chanel már nem volt mellettem és étel illatot éreztem. A hasam rögtön reagált az illatokra, így felsóhajtottam, megdörzsöltem a szemeimet és felültem.
Mikor felálltam, akkor lépett be Chanel is, így egymás előtt álltunk.
- Szia - mosolyodtam el.
- Szia. Jót aludtál?
- Igen, nagyon - nyújtózkodtam, aztán közelebb mentem hozzá és átöleltem.
- Hozattam fel vacsorát...
- Mhm, igen érzem - mormogtam a hajába.
- Éhes vagy már?
- Igen, eléggé.
- Akkor menjünk - vált el tőlem, én pedig megfogtam a kezét és ketten a konyhába mentünk. 
Leültünk a pulthoz egymással szemben, majd neki láttunk az ételnek ami előttünk terült el végig a márványon.
- Álmodtál valamit? - kérdezte Chanel.
- Nem emlékszem semmire - mondtam, miközben próbáltam visszaemlékezni. - Miért kérdezed?
- Csak kiváncsiságból. Nem szeretem azt, ha egy alvás után nem emlékszem arra, mit álmodtam. Pedig ez sokszor előforul.
- Igen, valóban jó lenne minden álomra emlékezni.

Ezutána a beszélgetésünk elhalt, de egyáltalán nem volt közöttünk kínos csend. Mindinkább kellemes volt, úgy éreztem, hogy szavak nélkül is tökéletesen megértjük egymást.
- Mit szeretnél csinálni vacsora után? - törtem meg végül én a csendet.
- Nekem mindegy Liam, amit te akarsz. Tőlem feküdhetünk az ágyban, tévézhetünk.
- Rendben - mosolyogtam. - Holnap utazunk tovább, ugye?
- Igen.
- Teljesen elvesztem a dátumok között, azt sem tudom, milyen nap van ma.
- Csütörtök - nevetett Chanel, én pedig mosolyogva figyeltem őt.
- Csodálatos mosolyod van - csúszott ki a számon, ami miatt ő is és én is elpirultunk.
Végül aztán félve egymásra pillantva mindketten felnevettünk, és a kínos érzés, ami a megjegyzés miatt keletkezett, már tova is szállt.
- Nehéz elhinni, hogy az utolsó koncertünk következik Amerikában egy hosszabb időre. Mármint turné után még jönni fogunk ide interjúk és mi egyebek miatt, de aztán egy ideig nem, csak akkor, ha én szeretnék önállóan és nem a bandával.
- Értelek Liam - mosolygott aranyosan. - Gyakorlatilag aggódsz a szünet miatt, ami majd a turné után kezdődik, és hosszabb lesz, mint azt te elképzelted.
- Teljesen megfogalmaztad a gondolataimat.
- Látom rajtad, hogy ez fajta félelemmel és idegességel tölt el, ha eszedbe jut, illetve ha rá gondolsz. De nem hihetetlenül jó lesz egy kicsit kikapcsolódni? Otthon lenni a családoddal, a barátaiddal, egész nap az ágyban heverészni, focizni, moziba menni?
- Jó, hogy ennyire könnyen eltudod képzleni a szünetemet - húzódott mosolyra a szám.
- Persze, a rajongók mindenütt ott lesznek, ha moziba mész, vagy, ha focizni, dehát ez eddig is így volt, nem igaz? Mindig is így lesz. És bár lehet néha kellemetlen, a szünetben mégis jól fog esni, ha pár lány odamegy hozzád, átölel képet készítesz velük. Attól tartok, hogy amiatt is szorongsz, vajon a rajongóitok melletettetek maradnak -e - mondta ki a soha meg nem fogalmazódott gondolatot a fejemben. - Persze, hogy veletek maradnak Liam, ez még csak kérdés sem! Nem fognak titeket kevésbé szeretni azért, mert nem koncertezitek körbe a világot és egy kicsit végre magatokkal foglalkoztok.
- Teljesen igazad van Chanel. Köszönöm, hogy így bízol bennünk. Bízol bennem. Most hogy mondod, alig várom, hogy otthon elfeküdjek a kanapémon és tévézzek, vagy Watsonnal játsszak... Várj, meséltem már neked Watsonról?
- Nem, még nem.
- Watson egy négy lábon járó rosszaság, aki imád mindent megszimatolni és megkóstolni.
- Kutyád van? Sosem mondtad - nevetett fel Chanel.
- Nagyon barátságos állat. Azt hiszem tudok neked képet mutatni vacsora után a telefonomon.
- Rendben - mosolygott.

Vacsora után meg is mutattam neki az ígért képeket Watsonról, és sajnos alig volt olyan, amin Sophia ne szerepelt volna.
- Oké, azt talán nem mondtm, hogy Sophiával közösen vettük Watsont. És azt sem, hogy Watson nagyon kedvelte Sophiát.
- Te is nagyon kedvelted Sophiát.
- Igen, talán akkor, mikor  pár hónappal ezelőtt megvettük együtt Watsont. Már nem.
- Ne szomorkodj miatta Liam - dőlt nekem és fejét a vállamra fektette. - Jól tetetted, hogy kidobtad.
- Azt mondod? - kérdeztem vissza, és próbáltam úgy tenni, mintha nem izgatna annyira, hogy a vállamnak dőlt és a fejét rajtam pihenteti, dehát egyszerűen hevesebben vert a szívem és csak erre a tényezőre tudtam figyelni.
- Igen. Inkább ígérd meg, hogy Londonban majd bemutatod nekem Watsont - emelte fel a fejét és rám nézett, mire én is rá néztem. Annyira közel volt a fejünk egymáséhoz...
- Persze, hogy bemutatlak neki. Biztosan imádni fog. Kevés ember az olyan, akit nem imád.
Hirtelen elhallgattam és csak gyönyörű kék szemeibe tudtam bámulni. Ajkai oly annyira hívogatóak voltak, mint legutóbb, mikor fejemet vesztve megcsókoltam. Akkor még hiba volt, hiszen Sophiával jártam. Most viszont single vagyok, szabad és, azt csinálok, amit akarok. Azt csókolom meg, akit akarok.
Ő szemei is levándoroltak számra, majd ösztönösen az ajkába mélyesztette fogait, ami megint olyat művelt velem, hogy képes lettem volna a kanapénak szorítani és addig csókolni őt, míg mindketten meg nem fulladtunk volna.
Magamban végre eldöntöttem, hogy most már pedig azért is megcsókolom, noha egy részem félt attól, mit gondolna ő, és, hogy nem -e bánná, ha eleget tennék vágyaimnak.
Mikor fejemet kicsit közelebb vittem az övéhez, ő újra a szemeimbe nézett, majd lehajtotta a fejét és elmosolyodott. Arca csakugyan felforrósodott, akár csak az enyém. Nem akart megcsókolni. Én pedig nyomultam rá. Ezt a cikit.