[27. - Chanel, fáj]

OMFG!!!!!!
AZ EGYIK KEDVENC FEJEZETEM AZT HISZEM.:3 Lol, amúgy sziasztok:D Most mikor rákattintom a fejezetre, a címet látva jöttem rá, hogy omfg már itt tartunk??????????? El sem hiszem, váá.:3 Mikor írtam, akkor nagyon vártam, hogy közzé tegyem és most tessék, itt van.:3 Ugh, ciki lesz, ha csak nekem tetszik ennyire a rész, so remélem azért nektek is elnyeri a tetszéseteket valamennyire lol. Próbáltam úgy írni, mintha Chanel elmesélné or visszagondolná az egészet, tekintve, hogy nem sok embernek tudná elmesélni a történteket.:D Azt pedig nem írom, hogy nektek meséli, mert sose szerettem, mikor egy történetbeli karakter "kiszól" a kis közönségnek, lol. Az én kis közönségemnek.:3 Azt csak én tehetem meg.:3 Szóval ezért van a nagy része dőlt betűvel, mivel ugye a múltban történt. Na jó, remélem témyleg tetszeni fog a rész! Jó olvasást babes.:3♥Xx.

Chanel Adele Sangster

Pár nap elteltével egy reggelen történt Ottawaban, az utolsó koncert előtt két nappal. Rémes volt végig nézni és hallgatni, Sophia és Liam veszekedését, és bár valahol mélyen örültem neki, nem bírtam ennyire összetörten Liamet látni.

A veszekedés végén megkönnyebbültem, hogy nem én és Niall kellettünk ahhoz, hogy Sophia lebukjon. Sophia elgyengült, egyre többet viselkedett furcsán. Állandóan a telefonját nézegette, amit Liam megunt, így egyszer elcsente, és megnézte Sophia üzeneteit.

Liam tehát jól sejtette, Sophia tényleg rendszeresen csalta őt. Liam durván bánt vele, ám tökéletesen megérdemelte. Nem csak egyedül Liam akadt ki. Lottie és Louis is, bár Louis inkább csendben. Azért én láttam rajta, hogy ő egyáltalán nem ezt várta, és nagyot csalódott Sophiában, valamint sajnálta Liamet. Most láttam csak igazán, mennyire fontos neki, és mikor Liam durvulni kezdett leállította őt.

„- Nem érdekel a magyarázkodásod! Ezerszer elmondhattad volna, ha akartad.

- D –de én csak… k –ki akartam várni a m –megfelelő pillanatot – akadozott a sírástól Sophia, mi pedig lesütött szemekkel ültünk ott.

- Milyen megfelelő pillanatot? Létezik erre megfelelő pillanat? – kiabált Liam.

- Liam kérlek – zokogott. – Hallgass meg, kérlek!

- Nem hallgatlak meg! Semmit sem akarok tudni! Elég volt annyi, amennyit olvastam. Nem akarlak többet látni. Menj el – mondta halkan, Sophia pedig csak állt vele szembe és nem mozdult. – Jó, akkor majd segítek, most utoljára! – fordult meg Liam és elviharzott mellette. Percekkel később még mindig nem történt semmi. Sophia kirohant utána, mi pedig még egymásra pillantani sem mertünk. Legalább is én nem mertem senkire sem nézni.

Majd hirtelen nagy csattanást hallottunk a folyosóról, én pedig Louissal elsőként pattantam fel és szaladtam ki megnézni, mi történt. Sophia bőröndje landolt a földön, a fal mellett, miközben ő maga a lakosztályból hátrált ki. Liam egy köteg pénzt számolgatva ment előre, majd Sophia kezeibe nyomta azt.

- Tessék, pénz, hogy vissza tudj utazni. Ne keress, úgy sem fogom felvenni a telefont. Ha még esetleg nem volt elég annyi, hogy a földig aláztál, javaslom, hogy keresd fel a legközelebbi újság szerkesztőségét és mesélj el nekik mindent. Viszlát! – mondta közepes hangerővel, miközben egymás szemeibe bámultak.

- V –vége? – kérdezte meggyötört hangon Sophia, bár egyáltalán nem tudtam sajnálni.

- Szerinted van kedvem még ez után elviselni téged? Menj már, vagy idegenekkel cipeltetlek ki. Mit nem értesz abból, hogy soha a büdös életbe nem akarlak többet látni?

- Szeretlek.

- Hát, hogyne, persze. Tudod mi a vicces? Hogy még ezek után is a képembe hazudsz!

- De én té…

- Menj el. Most – szakította félbe.

Sophia lesütötte a szemeit, majd visszaadta Liamnek a köteg pénzt, megfogta a bőröndjét és elindult a folyosón. Liam utána nézett egy pillanatig, majd ledobta a bankjegyeket és eltűnt a szobájában. Az ajtó hangosan csapódott utána.”

Hezitáltam akkor, mit tegyek. Liam után menjek és megvigasztaljam? Egyáltalán akart látni? Vagy hagyjam kicsit magára? Ha bemennék, úgy gondolná, hogy amint lelépett a barátnője, vagyis az ex barátnője, én már rá is hajtok?

De közben oly annyira be akartam menni hozzá! Át akartam ölelni és el sem engedni többé. Nem akartam, hogy szomorkodjon. Fel akartam vidítani.

Ám mégis jobbnak láttam, kis időre magára hagyni. Így végül nem mentem utána.

„Két óra telt el a botrány óta. Liam természetesen ki sem dugta az orrát a szobájából. A hangulat nyomott volt és döbbent. Halkan társalgott Lou és Harry egymással, míg a többiek csendben voltak. Niall is beleszólt egyszer –egyszer. Vacsorát rendeltek, és ahhoz készülődtek, míg én inkább visszamentem a lakosztályunkba. Liam ajtaja előtt megálltam, és szemeztem vele. Most már csak bekopoghatnék hozzá, nem? Csak, hogy megnézzem, jól van –e. Talán örülne nekem.

A kíváncsiságom és aggodalmam Liam iránt erősebb volt, a „Nem kéne tenned, Chanel!” gondolataim ellen, így halkan bekopogtam hozzá, majd miután nem jött válasz, benyitottam. Csend honolt mindenütt, így halkan indultam én is beljebb. Liam a kanapén ült előre hajolva, könyökeivel a térdein támaszkodott, míg arcát a kezeibe temette. Szívembe nyilallt a fájdalom, Liam látványa miatt. Nem akartam ennyire összetörtnek és szomorúnak látni. Ő nem ezt érdemli!”

Azokban a pillanatokban eszméletlen mérges voltam Sophiára, és dühöm iránta az óta sem múlik.

„ – Liam? – szóltam neki halkan, majd megálltam a kanapék előtt. Nem tudom, mit mondhattam volna. Annyi minden jutott az eszembe, de egyik sem lenne helyén való. Meg akartam ölelni, de fogalmam sem volt, mit reagálna rá.

- Chanel? – kérdezett vissza fojtott hangon, a fejét nem emelte fel a tenyeréből. – Köszönöm, hogy benéztél, jól vagyok – mondta magától. – Már amennyire jól lehet lenni ezek után. De jól leszek – nézett fel végre rám és egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg. Te jó ég! – De most egyedül szeretnék lenni. Kérlek, menj ki.

- Én… persze, kimegyek. Egyél valamit – mondtam még, aztán egy utolsó pillantást vetettem rá, és kimentem.

Az ajtónak dőltem és a hajamba túrtam, majd megdörzsöltem az arcomat és elmosolyodtam. Hát, ez sokkal jobban sikerült, mint reméltem. És az a gyönyörű mosoly…

A szobába mentem és felültem az ágyam közepére. Elvettem a telefonomat az éjjeli szekrényről és felmentem Twitterre. Kicsit körülnéztem, hiszen most az hiányzott a legkevésbé, hogy kiderüljön, hogy Liam és Sophia szakítottak és a fandom is megőrüljön.

De szerencsére minden békés volt, már amennyire én le tudtam szűrni a pár ember tweetjeiből, akiket követek.

Viszonylag korán lefeküdtem, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. Senkinek sem volt kedve semmihez. Kilenckor lefürödve az ágyamba feküdtem és a plafont bámultam. Nem azért, mert nem tudtam aludni. Azt eleve nem tudtam volna még, mivel a lányok még fürödtek, a lámpa égett és Lou állandóan beszélt hozzám valamit.

Én viszont egyáltalán nem figyeltem rá. Csak Liam járt a fejemben és nem tudtam őt kiverni onnan. Nem is igazán akartam.

Pár órája viszonylag megnyugtatott azzal a csodálatos mosollyal, amivel megajándékozott, viszont kezdtem érte újra aggódni. Nem tudom, mit csinál, vagy, hogy, mire gondol. Egyáltalán evett –e vacsorát vagy, hogy jól van –e. Oké, nyilván nincs jól, de én annyira szeretném felvidítani.

Ő viszont nem kér ebből, hiszen megkért rá, pár órája, hogy hagyjam magára. Megértem őt, bár nem igazán akarom tiszteletben tartani kérését.

- Tudom, hogy feleslegesen jártatom a szám, mert te teljesen máshol jársz – mászott mellém Lou, én pedig rá kaptam a tekintetem, aztán a kezemet az arcom elé tettem és megdörzsöltem azt.

- Ne haragudj! Tényleg nem figyeltem rád, bocsi. Liamen gondolkozom.

- Gondoltam. Nagyon sajnálom őt – feküdt le mellém. – De te szerintem felkaparhatnád a földről.

- Ha hagyná magát – sóhajtottam fel, Lou pedig felvont szemöldökkel nézett rám. – Mikor vacsoráztatok, akkor bementem hozzá. Azt mondta, hogy nincs jól, de majd jól lesz. És rám mosolygott. Őszintén mosolygott. Aztán megkért, hogy hagyjam magára. Lenyugodtam egy kicsit. De ez két órája volt. És őszintén, nem akarom magára hagyni. Nem akarom, hogy rémes, lehangoló, szomorú gondolatai legyenek. De, ha nem akarja, hogy ott legyek vele, akkor nem tehetek mást, minthogy megülök a seggemen.

- Kikészíted magad, te lány – nevetett fel Lou. – Nem hiszem el, hogy ennyire belezúgtál Liambe. Persze, nincsen ezzel semmi baj. Meg érthető is. Liam egy remek srác. Minden lány álma.

- És most már az enyém is – suttogtam.

- De nem értem, miért vagy így elkámpicsodorva. Komolyan, át kéne menned hozzá, és beszélgetnetek kéne! Tényleg nem kéne hagynod, hogy maga alatt legyen.

- De ha egyszer megkért, hogy hagyjam magára?

- Mint mondtad, az két órája volt. Azóta sok idő telt el. Lehet, most már azt akarja, hogy vele légy, csak nem mer szólni.

- Gondolod? – suttogtam és elgondolkoztam azon, amit Lou mondott.

- Igen. Menj át! – noszogatott.

- Majd holnap Lou. Nem akarom, hogy még egyszer elküldjön. Ma már elhajtott egyszer.

- Te jó ég Chanel! – nyögött fel és felült. – Jó tudod mit? Aludj inkább! De fogadom, nem fogsz tudni, mert Liam annyira lefoglal! És akkor majd emeld fel a hátsód, és menj át hozzá!

Nem gondoltam volna, hogy egy óra múlva már be is következik az, amit Lou mondott. Komolyan kezdtem félni tőle. Elég kísérteties volt az egész. Mert, hogy, tényleg nem tudtam aludni. És tényleg megindultam Liamhez.

Nem kopogtam, hiszen már este tíz óra múlt. Halkan benyitottam a lakosztályba, majd ugyanúgy csuktam is be az ajtót. Sötétség és csend honolt mindenütt, míg nem a nappaliba értem, ahonnan nyílt a konyha. A lámpa égett ott, így hát arra indultam meg, majd nem sokára üvegcsörömpölést hallottam. A folyosó fala mögül előbújva pillantottam meg Liamet, aki esetlenül ült a pultnál és próbálta az üvegből a pohárba önteni a barna italt. Látszott rajta, hogy nem az lesz neki az első, én pedig szomorúan az ajkamba haraptam. Inni kezdett.

- Liam – sétáltam ki a sötét rejtekhelyemről, egyenesen felé. Felkapta a fejét és rám nézett, barna szemeivel pedig végig mért, tetőtől talpig.

- Chanel – vigyorodott el és lerakta az üveget, meg a poharat is, majd kifordult és ügyetlenül felállt. Megálltam ott ahol voltam, ő meg megrázta a fejét, majd elindult felém. – Milyen… jól nézel ki – botlott meg a lábában, és kis híján rám esett, ám ügyesen megtartotta az egyensúlyát, így épp hogy csak rám dőlt. Bal kezét a derekamra helyezte és közelebb húzott magához, míg másikat a csípőmre rakta. Átkaroltam őt a nyakánál fogva és végre magamhoz öleltem. Így álltunk egy ideig, mikor egyszer csak a nyakamba morgott és kezét a fenekemre csúsztatta. Ajajj!

A szívem a torkomba ugrott, gyorsabban kezdtem el venni a levegőt és mocskos módon vártam, hogy mikor markol majd bele a hátsó felembe. A fogaimat az alsó ajkamba mélyesztettem, hogy visszafogjam magam attól, hogy felnyögjek. És bár tisztában voltam azzal, hogy Liam ittas állapotban volt és nem rég esett túl egy szakításon, aljas módon többet akartam. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha itt és most túllépnénk a baráti zónán és olyan dolgok történnének, aminek nem szabadna. Például, hogy milyen lenne, ha Liam ujjai utat találnának a bugyim alá és ott érintenének meg, ahol a legjobban akarom őt az óta a nap óta, hogy találkoztam vele. Nos, talán nem. De nem hiszem, hogy meglepő lenne, elvégre, totál helyes.

Újabb kép repült a fejembe, amint feltesz a konyhapultra, eltávolítja, a felsőmet majd végig dönt a márványon és végig csókolja a testemet. Milyen lenne, ha a lábaimat behajlítaná, így a talpaim a pulton lennének, Liam pedig a lábaim közé bújna. Bizseregni kezdtem mindenütt már csak a puszta gondolat miatt is. Meg akartam tapasztalni, hogy milyen lenne, ha Liam kielégítene és nem éreztem zavarban magam. Akartam, hogy megtörténjen. Túl sokat vártam már a srácra és emiatt egyre mélyebbek lettek az érzéseim iránta, melyekről amúgy nem is tudtam, hogy vannak.

- Chanel.

Azonban minden kívánatos, mámoros gondolatom tovaszállt, amikor Liam kiejtette a nevemet a száján.

- Igen? – kérdeztem csendesen, az arcomat elhúztam a nyakától így a szemeibe tudtam nézni és kezeimmel a hajába túrtam hátulról. – Héj, jól vagy?

- Nem –nem tudom - motyogta, amint lehunyta a szemeit, a szemöldökeit összehúzta és a homloka beráncosodott.

- Liam, hányingered van? – néztem rá aggódva, mire ő egy nagyot nyelt. Annak ellenére, hogy mennyire élveztem a közelségét, el kellett válnom tőle majd magam után húzva őt a fürdőbe igyekeztünk. Éppen hogy felnyitottam a vécéülőkét, a srác már a térdein volt és körbe ölelve a vécékagylót, majd öklendezni kezdett. A hátát simogatva térdeltem mellette.

- Nem jön - suttogta, amint a fejét elfordította, így rám nézett. A szemei könnyesek voltak és pirosak. – Chanel, fáj.

- Mi fáj, baby? - kérdeztem aggódva, a hangom olyan halk volt, mint az övé. Abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt, hogy én minek hívtam őt. – Próbáljunk meg valamit, oké? – ajánlottam, amint az ajkaim harapdáltam. Ha Liam gyorsan túl akart esni a hányáson, akkor csak egy dolog jutott az eszembe. Az pedig nem volt más, hogy mint hogy meghánytatja magát. Vagy én őt. Ez lényegtelen.

- Oké – biccentett felém. - Chan? – első alkalom volt, mikor becézett. És ez őszintén tetszett.

- Mondjad – mosolyogtam rá halványan.

- Nagyon tetszel – vallotta be és mielőtt még válaszolni tudtam volna, újra a vécé fölé hajolt, noha ezúttal ki is adta magából, aminek jönnie kellett.

Miután Liam biztosan kiadta magából azt, amit kellett, felkeltünk és a mosdókagylóhoz támogattam. Megmosta az arcát, valamint a fogait és máris jobb színben volt.

- Gyere, feküdjünk le – mondtam halkan, majd kivezettem a fürdőből. Egy ajtó felé mutatott, én pedig arra tereltem. Belöktem az ajtót, majd bementünk és Liam rögtön lefeküdt, én pedig mellé ültem. Homlokát ráncolva felemelte a fejét és bele szagolt a párnába, majd fogta és elhajította a szoba végébe. Még a takarót is lerugdosta magáról, én pedig kérdő tekintettel figyeltem mozdulatait. – Nem akarom ezt az illatot érezni, ettől csak még rosszabbul leszek – motyogta.

- Émelyegsz még?

- Már nem – sóhajtott és a kezére fektette a fejét, én pedig magam mögül odaraktam neki a párnát, felálltam és a takarót is ráterítettem. – Jó, hogy itt vagy.

- Én is örülök neki – vallottam be suttogva.

- Mellém fekszel? Kérlek. Nem akarok egyedül aludni.

Ajkamat rágcsálva mérlegeltem, hogy mi legyen. Feküdjek mellé? Valószínűleg akkor csak reggel kelek ki onnan.

Barna tekintetét enyémbe fúrta, és bár sötét volt, mégis tökéletesen láttam őt. Megadva magamat feküdtem be mellé a takaró alá, és amint átkarolt, újra nagyot dobbantott a szívem.”

[26. - Igazságtalan voltam veled szemben]

Hey srácok!
Meglepetés rész szerdán!:3 Wow, először is kezdeném azzal, hogy átléptük a harminc feliratkozót, sőt, már harmincegyen vagyunk, aminek nagyon -nagyon örülök! Nem tudjátok elhinni, mennyire feldobnak ezek a számotokra apróságonak tűnő dolgok. Örülök, hogy tetszik a történet és nagyon szépen köszönöm, de nem csak a feliratkozókat, hanem a sok -sok pipát a részek után és a kommenteket is a fejezetek alatt. Ti vagytok a legjobbak!♥ Jó olvasást a meglepi részhez!Xx.♥

Chanel Adele Sangster

Mindketten megsemmisülten bámultunk Liamre.

- Lányok, mindjárt indulunk – mondta, én pedig kifújtam a levegőt, ami bent rekedt a tüdőmben, amint megláttam Liamet.

- Oké, rendben – válaszolt helyettem Lou, Liam pedig habozva, de kiment. – Te jó ég, azt hittem, meghallotta.

- Én is – néztem rá, majd ő csak megfogta a kezem és felhúzott az ágyról.

A repülőút kevesebb volt, mint legutóbb és valamivel nyugisabb is. Nem volt este, senki sem volt annyira fáradt, és bár rajongók is voltak, az égvilágon senki sem vett észre, mert Louval betértünk egy Subway –be a többiektől elszakadva. Lou csak küldött egy sms –t Paddynak, hogy az étteremben vagyunk, és, ha lehet, várjon meg valaki minket addig, amíg a rajongók el nem tűnnek. Persze aggódtam, ne hogye felismerjenek Louval, hiszen ő sem éppen olyan „névtelen”.

- Hé, ne parázz – lökött meg Lou és nyugtatólak mosolygott. Közben beálltunk a sorba, én pedig még mindig az alsó ajkamat rágcsálva pillantgattam körbe. – Mondom! Nem fog meglátni senki, nyugi. Válassz inkább egy szendvicset, mert hallom, ahogy a gyomrod korog. Biztos ez is rá tesz egy lapáttal. Meglátod, amint ettél, jobban fogod érezni magad, valamint idegeskedni sem fogsz.

Lou mondanivalójára koncentráltam, ezzel próbálva elterelni a figyelmem a rajongókról és telefonjaikról, amivel képeket készíthetnek, akár rólam is. Azt hiszem nem gondoltam végig, ezt az utazósdit egy világhírű bandával. Noha, abban kételkedem, hogy bárki bármit is kideríthetne a kis kettős életemről, vagy akár a bűnbandáról, de még mindig elég csúnyán megüthetem a bokámat. Mi van, ha az autókereskedésben lévő volt „főnököm” lánya rajongó, a férfi meglát rólam egy képet a lánya gépén, kép alatt a nevemmel, felismer és rájön, hogy áladatokkal jelentkeztem hozzájuk. Biztosan jelentené a rendőrségnek, akik gőzerőkkel dolgoznak, a betörök megtalálásán. Hiszen mégis csak gyanús lenne ez az egész. Minél hamarabb repülőjegyet kell foglalnom Londonba.

Ennek tetejében, még Taylor is aggaszt. Annyira önelégült és gúnyos vigyor volt az ajkain, mikor két órája utoljára láttam. Szinte biztos vagyok benne, hogy azonnal haza repült ő is. Mi van, ha elárul Damonnak? Még nem tudja, hogy nekem hallottam az anyukájával beszélni. Ha a hotelbe érünk, fel kell hívnom Shanet.

- Gyere – húzott egy asztalhoz a fal mellé, egy kiugróban, majd lerakta a tálcát és leültünk. – Rendeltem neked, mert totál nem itt jársz. Figyelj Chanel, megértem, hogy tartasz az elől, hogy meglátnak velünk, de most komolyan, ne izgulj. Hiszen csak egy twitter profilod van, az interneten szinte semmi információ sincsen rólad.

- Azt mondod? – motyogtam, noha tudtam, hogy ez nem igaz. Azt hiszem jó volt egy kicsit abba ringatnom a hitemet, amit Lou mondott.

- Igen. Hiszen egy tojás az ikonod! – mondta, én pedig halványan elmosolyodtam. – Ezen nevetned kéne, de elnézem neked. Most pedig fald fel ezt – bökött a fejével az előttünk pihenő tálcára, amin, egy tányéron egy hatalmas bagett volt megtömve salátával, sonkával, sajttal és egyéb zöldségekkel.

- Uff – szakadt ki belőlem.

- Ezt mind meg kell enned! – anyáskodott felettem Lou, miközben előhúzta a telefonját. – Közben lecsekkolom, hogy miket írnak a rajongók twitteren.

- Nem segítenél a felfalásában? Te miért nem eszel?

- Én nem régen reggeliztem, te pedig valószínűleg nem, mivel még mindig kiáltozik a gyomrod élelemért.

Csak egy grimaszt vágtam, majd magam elé húztam a tányért, és neki láttam a szendvicsnek.

- Senki sem említ rólunk semmit. És már tiszta a terep. Viszont szükségem van egy kávéra. Mehetünk a Starbucks –ba? Kérlek – nyafogott Lou, én pedig nagyot sóhajtva bólintottam.

- Tele vagyok. Köszönöm a szendvicset. Meghívlak a kávéra, amire annyira szükséged van! – álltam fel és a kezembe vettem a tálcát.

- Nincs mit, és igen. Szükségem van arra a kávéra.

Kitértünk a Subway –ből, majd a szemben lévő Starbucks –ba vettük az irányt. Míg Lou vaccillált, mit igyon, én addig már a szendvics után eldöntöttem, hogy egy hideg, epres Red Berry Yoghurt Frappuccino –t fogok rendelni. Végül aztán Lou egy nagy adag Iced Caffé Americano –nál döntött, így mikor sorra kerültünk rendeltem kettőnknek elvitelre.

- Milyen névre szeretnétek?

- Az Americano –ra Lout, a Frappuccionora pedig… - itt elakadtam. Soha sem mondtam még Starbucks –ban meg az igazi nevemet.

- Chanelt – válaszolt helyettem Lou, és egy kicsit furán nézett rám, bár nem hibáztattam.

Félreálltunk a kis kerek asztalhoz, ahol már készítették is az italainkat.

- Nem a nevemet akartam mondani – suttogtam Lounak.

- Miért nem?

- Mert… mióta ismerem Liamet, mindig Liamet mondok itt – suttogtam elpirulva, Lou pedig szélesen elvigyorodott.

- Na, ne! De cuki vagy! – nevetett, én pedig az egyik lábamról a másikra álltam.

Amint kikaptuk sietősen, orrunkra tolt szemüveggel hagytuk el a repülőteret és szálltunk be a fekete furgonba, ami csak ránk várt.

- Paddy! - vettük észre, mikor beültünk. – Nagyon köszi, hogy intéztél nekünk egy kocsit, de neked nem kellett volna megvárnod minket – mondta Lou, miközben hátradőltünk és becsatoltuk magunkat.

- Liam mondta, hogy várjalak meg benneteket. Ő akart maradni, de mondtam neki, hogy, ha itt marad, ti sosem juttok ki az épületből.

Lou vigyorogva rám pillantott, míg én kifelé a sötétített üvegű ablakon bámultam és a szívószálamat rágcsáltam, néhol beleszívtam a rózsaszín italomba.

Mikor megérkeztünk, a hátsó bejáraton mentünk be, mert elöl ellepték a hotelt a rajongók. A csomagjaink már a szobánkban pihent. Ismét egy lakosztályon osztoztam Louval és Lottieval amit nem igazán bántam.

Noha akkor, mikor beléptem és Lou neki kezdett az újabb meséjébe Liamről, meg rólam, és hogy én mennyire belezúgtam a srácba, azt kívántam, bár egyedül lennék. Nem akartam senkivel sem beszélni. Csak az ágyban akartam feküdni, kiüríteni a fejemet és rendet rakni benne. Ám mikor Lou telefonja megcsörrent, és hamarosan a képernyőn Lux volt látható, nem küldhettem ki a nőt. Sőt, mellém ült, és együtt integettünk bele a kamerába Luxnak, aki irtóra aranyos volt. Nagyon jól érezte magát az apukájával, de már hiányoztunk neki, és várja, mikor majd az anyja érte megy, ami pontosan, három nap múlva lesz.

- Chanel, ugye fogsz rám várni, mikor anyuval visszaérünk? – kérdezte aranyosan, én pedig szélesen bólintva mosolyogtam és megígértem neki, hogy még itt leszek velük, mikor ő újra megérkezik. Noha egyáltalán nem így terveztem, de ez a kislány rövid idő alatt oly’ annyira a szívemhez nőtt, hogy képtelen voltam neki nemet mondani. Arról nem is beszélve, hogy az anyukáját mennyire megkedveltem, így hát a visszautazásom ötletét még egy kicsit hátrébb toltam a fejemben a gondolataim között.

Miután leraktuk a telefont Lou átment Harryhez, hogy elmondja neki Lux üzenetét, én pedig végre egyedül maradtam. Lerúgtam a Converse csukámat a földre, majd a takaró alá bújtam és lehunytam a szemeimet.

Ha jól tudom, még volt pár koncert hátra itt, az USA –ban, míg Londonban nem repülünk. Addig ki kell tartanom, már csak Lux és a Niallel való megállapodásunk miatt is.

De Liam és Sophia annyira megnehezítik a dolgom. Na meg Louis. De Liam leginkább.

Előbb a csók, aztán ez a lebukás Zaynnel, mindeközben Sophia és Louis, végül Taylor felbukkanása, és a tény, mely nem hagy nyugodni, hogy Sophia és Taylor. Annyira biztos vagyok abban, hogy együtt voltak, mármint intim kapcsolatuk volt, vagy van. Pedig semmilyen bizonyítékom nincsen ellenük. És, ha jól tudom, ezen dolgoznom kéne Niallel. De ezek a dolgok annyira kifárasztottak most, hogy éreztem, ahogy ragadt le a szemem. Igen, előbb alszom egyet. Aztán pedig munkába lendülök.

Órák múlva ébredtem magamtól, noha a szobában nem voltam egyedül. Nem messze tőlem ült Liam mosolyogva, én pedig először megörültem neki, végül nem akartam elmosolyodni előtte. Belül ugrándoztam és nevettem, ám ezt neki, nem feltétlenül kell megtudnia.

Mielőtt bármit is szólhattam volna, sóhajtott egy mélyet, majd eltűnt az arcáról a mosoly.

- Chanel – mondta halkan a nevemet, és olyan jó volt hallani, ahogy kiejti, valamint nézni, ahogy mozog a szája, hogy ott helyben majdnem elaléltam. Pedig csak egy szót mondott. – Ne haragudj – folytatta.

- Miért? – kérdeztem vissza kis idő múlva, mikor már nem szólalt meg.

- Tudom, hogy több dolog miatt kell elnézést kérnem. Legelőször is azért, hogy bejöttem a szobádba és meglestelek, ahogyan alszol. De nem bírtam megállni. Aztán a ma reggelért. Felébresztettelek, leordítottam a fejedet, és a legrosszabb, hogy csak halványan emlékszem, hogy miért. Mármint, arra emlékszem, hogy miért. Azért, mert nem mondtad, hogy ismered Zaynt. Arra viszont nem emlékszem, hogy ki mondta ezt. Mivel tegnap este elmentem egy bárba, és ittam. Berúgtam. Nem nagyon, de kellően, így nem emlékszem a személyre, akivel beszélgettem. Aki ezt mondta nekem. Igazságtalan voltam veled szemben.

- Igen, az voltál. Fogalmam sincs, hogy ki az, az ember, aki ezt mondta neked. És megrémiszt, hogy te sem tudod. Félnem kellene? Mert valami őrült, követ és nyomoz utánam?

- Tehát igaz? – vágott közbe, én pedig csalódottan néztem rá. Ahelyett, hogy megnyugtatott volna, csak az igazság érdekli. És fogalmam sincs, megosszam –e vele.

- Igen – mondtam és lesütöttem a szemeimet. Ismét rosszul esett viselkedése.

- De miért nem mondtad el? – hallottam kissé kétségbeesett hangját.

- Nem akartam. És amúgy sem nagydolog. Kétszer találkoztunk.

- De nekem nagydolog. Tudod, mikor beszéltem utoljára vele? Tudod, hányszor próbáltam elérni?

- Nem. Fogalmam sincs róla. Sosem beszéltél róla. Vagy, hogy ennyire hiányzik. De akkor sem értem, hogy, ha elmondtam volna, mennyiben segített ez volna rajtad meg azon, hogy beszéljetek.

- Igazad van. Nem sokat tudtál volna tenni. Akkor is rosszul esik, hogy nem mondtad el.

- Jó, bocsánat – feleltem még mindig rá sem nézve. Úgy viselkedtem, mint egy duzzogó kamasz.

- Ne legyünk rosszban kérlek – suttogta, én pedig félve rá pillantottam. Nem akartam kimondani, de egyszerűen nem bírtam visszafogni magam:

- Én nem szeretnék rosszban lenni veled, de nem hagysz más választást – mondtam komolyan, és bár jól esett ez az őszinteség vele szemben, mégis fájt nézni meggyötört arcát.

Az ajtón nyitódásra mindketten odakaptuk a fejünket. Lottie állt ott kissé zavart arccal.

- Bocsi, nem akartam zavarni.

- Nem zavarsz. Liam úgyis menni készült – mondtam a srác helyett és nem is pillantottam rá.

- Hát persze – motyogta és felállt. – Ne haragudj – suttogta utoljára, majd elindult kifelé, és ketten maradtunk Lottieval.

Felálltam, majd a fürdőszobát kezdtem keresni, míg Lottie egy szót sem szólt. Milyen furcsa.

A fürdőben megmostam az arcomat, majd szempillaspirált tettem fel, és megcsipkedtem kicsit a bőröm, hogy jobban nézzek ki. A szám ki volt száradva, így úgy döntöttem átnézek Niallhez, akinél úgy is mindig van mit inni és enni.

- Melyik lakosztályban van Niall? – kérdeztem Lottiet, aki a bőröndjében turkált mikor visszaértem a szobába.

- Velünk szemben lévőbe – válaszolta.

- Lou is ott van?

- Aham – mondta, és fel sem nézett a ruhái közül, így rántottam egyet a vállamon és magára hagytam a lányt.

Szemben bekopogtattam, majd benyitottam. Arra indultam amerről a hangok jöttek, és hamar kilátást nyertem Loura, valamint Harryre és Niallre.

- Sziasztok – köszöntem nekik mosolyogva.

- Helló Csipkerózsika! Hát felébredtél? – vigyorgott Lou, én pedig leültem mellé.

- Igen. Mi újság?

- Nem sok. Megyünk Lottieval, meg Harryvel az edzőterembe, te nem jössz? – oh, tényleg? Nekem ezt Lottie nem is említette.

- Erm, nem, most inkább kihagynám. Majd legközelebb – mosolyogtam Loura és a szemeim Niallre tévedtek, aki csak vigyorogva aprót bólintott. Tudtam, hogy tervez valamit.

- Hát rendben. Megyek és átöltözök – állt fel Lou és a combomra csapott. – Hazz tíz perc múlva a folyosón – mondta neki, majd rám vigyorgott és elhagyta a szobát.

- Én is átöltözök – állt fel Harry, majd el is tűnt.

- Na, ketten maradtunk – vigyorgott Niall. – De mielőtt hozzákezdenénk, kérsz valamit? – állt fel.

- Umm, egy ásványvizet, köszi.

- Ne már! – nyafogott. – Egy szelet pirítós, meg ásványvíz? Ezek mind jók, de nem állandóan! Cukros Lipton –t kapsz és hozok nassolni valót – vigyorgott, végül egyedül maradtam. Körülnéztem, míg Niall vissza nem tért, de nem álltam fel, jobb volt a kényelmes kanapén ülni.

- Parancsolj – nyomta a kezembe a barackos üdítőt, majd leült a másik kanapéra, velem szemben és a középre, a dohányzóasztalra rakta minden egészségtelen kaját, ami magával hozott. Két doboz Pringles, Haribo gumicukor, csoki és sós perec. – Láss neki! – bökött a fejével azokra, míg felnyitotta a gumicukrot és a csokit. Beleittam az üveg innivalóba, aztán elvettem az egyik Pringles –t és felbontottam, majd hátradőltem. – Mi újság? – kérdezte, miközben bekapott pár gumimacit.

- Nincsen semmi – sóhajtottam, és be akartam neki számolni Liam látogatásáról, ám nem akartam, hogy tudjon Zaynről. Vagy, hogy tudja, Liam mennyire megbántott. – Tennünk kéne valamit. Nem bírok már a fenekemen ülni – mondtam.

- Tudod, tegnap mikor felbukkant az a ismeretlen fickó, akit csak Sophia ismer, Soph nagyon furcsán viselkedett – mondta halkan, én pedig felpillantottam rá a chipsből. Kicsit megkönnyebbültem, hogy ezt, nem nekem kell felvezetnem.

- Tudom. Láttam én is. Szerinted…

- Több van köztük, mint baráti kapcsolat?

- Sophia nem hülye, hiszen idáig eltitkolta Liam elől, hogy csalja őt, viszont éles helyzetekben nem igazán tarol. Én egyből levágtam, hogy lefeküdtek egymással. Már csak az ember nézéséből is. Akit egyáltalán nem zavart Liam, vagy mi. Sophia pedig rettentően zavarban volt.

- Akkor már tudjuk, mit kell keresnünk. Hogy is hívták a fickót?

- Andrew – válaszoltam Niallnek, és végre kicsit jobban éreztem magam. Még mindig rossz érzés, hogy Liamet ilyen helyzetbe hozzuk, de nem tehetünk mást. Újra akarom érezni Liam ajkait enyéimen, és ehhez az kell, hogy Sophia örökre eltűnjön az életéből.

[25. - Ők mégis honnan a francból ismerik egymást?]

Heey babes!:3
Megérkezett a huszonötödik fejezet, wow, régóta fut már azért a sztori, és kezdenek beindulni az események. Ezúttal egy Chanel szemszöget hoztam nektek, és hm, remélem tetszeni fog!:3 Omfg, újabb feliratkozók, mindenkit imádoooook!♥ És. 12 pipa. mein gooooooottt. awaw ty babez, annyira örülök neki!:3♥ Ennél a résznél se fogjátok vissza magatokat!:D Jó olvasást:3♥Xx.

Chanel Adele Sangster

Hangos kopogás rántott ki az álmok közül. Amint felnyitottam a szemeimet, csuktam is vissza, hiszen világos volt, annak ellenére, hogy a hatalmas függönyök el voltak húzva.

Az ajtón újra kopogtattak hangosan, mire morcosan felültem és farkas szemeztem a nyílászáróval. Ki lehet az? És hol van Lou, meg Lottie?

A hajamba túrtam, majd lerúgtam magamról a takarót és leraktam a lábaimat a földre. Felálltam és lentebb húztam Liam pólóját magamon. Akármennyire szarul esett, amit mondott, nem vagyok hajlandó más pólóban aludni.

Az ajtóhoz trappoltam, elfordítottam a kulcsot és feltéptem. Kissé talán túl mérgesen meredhettem Liamre, de ő is ugyanolyan mérgesen nézett vissza rám, így kicsit meghátráltam. Meztelenül éreztem magam a pillantása alatt, habár nem is volt rajtam, csak két ruhadarab.

- Aludtam – morogtam.

- Mikor akartad elmondani, hogy Zayn a barátod? Úgy értem, a pasid? – támadott le, én pedig kis híján tátott szájjal néztem rá.

- Hogy mi van?

- Csak tudni szeretném, mikor akartál beavatni, mert kurvára nem fair, hogy ilyeneket elhallgatsz előlem! – mondta idegesen, és a hajába túrt.

- Én pedig azt szeretném tudni, hogy honnan vetted ezt a baromságot. Vagy talán Zayn mondta neked? – vontam fel a szemöldökömet, és a kezemet csípőre vágtam. Nem válaszolt, csak nézett. – Gondoltam, hogy nem. Később meghallgatom, honnan veszed ezt, most viszont szeretnék visszafeküdni az ágyamba – csaptam volna rá az ajtót, ám a kezét odarakta és erősen tartotta.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Nem tudom, mikor akartam elmondani, azt, hogy egyetlenegyszer találkoztam vele. Nem vagyunk együtt. Nem is leszünk. Különben is, mit érdekel ez téged? – kérdeztem mérgesen, és mikor szólásra nyitotta a száját, belé fojtottam mondani valóját. – Nézd, nekem semmi kedvem és erőm nincs ahhoz, hogy eltűrjem, amint úgy beszélsz velem, mint egy darab mocskos ronggyal. Menj, és ajnározd Sophiát, engem meg felejts el. Nem sokára úgy is indul a gépem vissza Londonba, szóval nem kell sokáig látnunk egymást.

- Whoa, miről beszélsz, Chanel? - kérdezte hirtelen, a hangja lejjebb esett jó pár oktávot.

- Szerintem tökéletesen hallottad - vigyorodtam el gonoszul. – Jó volt, szép volt, amíg tartott ez a kis valami köztünk, de szerintem mindketten látjuk, hogy ennek nincs értelme. Teljesen szétrongáltam a kapcsolatodat Sophiával, azt hiszem ideje lelépnem, hogy legyen helyetek és időtök megjavítani a helyzetet. Viszlát, Liam.

A szavaimmal egy időben, az ajtót becsuktam és mielőtt még Liam cselekedhetett volna, elfordítottam a zárat az ajtóban, majd a fürdő fele sétálva neki láttam készülődni.

Jól esett azt mondani, neki, hogy pár óra múlva indulok haza. Noha ez nem volt igaz, de az akkori arc kifejezése miatt, egy picit jobban érzem. De csak egy kicsit.

Honnan a francból szedte, hogy lefeküdtem Zaynnel? Vagy, hogy bármilyen kapcsolatom van vele? Mármint volt?

Mikor rákérdeztem, hogy ő mondta –e, hallgatott, tehát egyértelmű, hogy nem ő volt. Én nem voltam. Kettőnkön kívül pedig más nem tudott róla.

Szükségem volt egy hideg zuhanyra, majd miután kiszálltam a vízsugár alól, törölközőbe csomagoltam a testemet, valamint a hajamat is. Így mentem vissza a bőröndömhöz, majd kutakodni kezdtem a ruháim között. Valami kényelmeset kell felvennem, hiszen úgyis egész nap utazunk tovább Buffaloba.

Kezembe akadt a tegnapi shortom, így magam mellé dobtam, hiszen az tökéletesen megfelel mára is. Kiválasztottam egy lenge, fekete pólót fehér Kiss me or Kill me felirattal hozzá. Hm, találó. Remélem Liam is észre fogja venni.

Fehér, rövid szárú Converse csukámat húztam fel hozzá zokni nélkül, majd felálltam és a fürdőbe mentem. Megszárítottam gyorsan a hajamat Lou hajszárítójával, majd egy rendezetlen kontyba fogtam a fejem tetejére. Ezután visszaraktam a helyére, majd a saját sminkes dobozomat fogtam és magam elé húztam. Nem mintha szükségem lenne sminkre, így csak lecsuktam, rákattintottam a csatot, majd visszamentem vele a bőröndömhöz és beleraktam. Remélhetőleg más nem fog kelleni, így összecipzáraztam a bőröndömet, és felállítottam.

A hátitáskámhoz mentem, mely egy fotelben pihent és átnéztem, hogy benne van –e minden kellhető dolog. Elővettem az EOS szájfényt, és bekentem vele a számat, majd visszasüllyesztettem a táskába. A telefonom még töltődött, így ott hagytam az éjjeliszekrényen, majd kiindultam a lakosztályból azzal a szándékkal, hogy megkeresem a többieket.

- Hahó – szóltam be Niallékhoz, majd lassan beljebb sétáltam és Harry már jött is velem szemben.

- Jó reggelt! – mosolygott. – Reggelizünk. Te ettél már? – indult vissza a nappaliba, én pedig követtem őt.

- Még nem. Szia Niall! – mosolyogtam rá, amint megláttam a szőke fejét, amit természetesen fánkkal tömött.

- Hali – köszönt vissza teli szájjal, aztán az ételekre mutatott.

- Csak egy kávét innék, ha lehet – válaszoltam, majd leültem mellé, ő pedig hevesen megrázta a fejét, de beszélni még mindig nem tudott, mert tele volt a szája. – Nem lehet? – kérdeztem vissza, Harry meg nevetve töltött is egy csészébe.

- Persze, hogy lehet. Csak Niall szerintem azt szeretné mondani, hogy egyél is valamit – magyarázta Harry, Niall pedig vigyorogva bólogatni kezdett.

- Igen, bocsi – nyelte le végül. – Egyél bőven! Mi az, hogy csak kávét iszol? – háborodott fel, én pedig felnevettem.

- Jó, oké, akkor talán még egy szelet pirítóst megeszek hozzá.

- Majd meglátjuk – vette fel a fedőt a tálcáról, majd megfogta a pirítóst és megvajazta. Addigra Harry is odaadta a kávémat. – Wow, el vagyok kényeztetve. Köszönöm – köszöntem meg nekik vigyorogva, ők pedig csak rám kacsintottak. Egyszerre. – Na, jó, ez azért ijesztő volt. Vagy minden lányt így szoktatok elvarázsolni? – kérdeztem, ők pedig összenéztek.

- Hát, ööö… - kezdte Harry, én pedig hitetlenül felnevettem. – Csak vicc volt. Nehogy el hidd – mosolygott.

- Hát persze, most pedig még ne is higgyem el! – nevettem, ők pedig csak kuncogtak.

- Jaj, ne haragudjatok, hogy megzavarom, ezt a családi idillt – jött be a nappaliba gúnyosan vigyorogva Louis.

- Most mi bajod? – nézett rá nevetve Harry.

- Semmi – ült le az egyik fotelbe és már nyúlt is az egyik croissantért. – Tényleg semmi. Minden a legnagyobb rendben – vigyorgott. – Te, hogy vagy Chanel? – kérdezte még mindig széles vigyorral.

Felvont szemöldökkel néztem a srácra, mert nem tudtam eldönteni, hogy most tényleg, komolyan érdekelte, hogy mi volt velem vagy csak bunkóskodni jött. De aztán észhez kellett térítenem magam, és rá kellett jönnöm, hogy Louis sosem jelenne csak úgy meg körülöttem, hogyha nem akarnak nekem beszólni vagy éppen eltávolítani valahonnan.

- Nézd, szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy a hátad közepére sem kívánsz - mondtam végül egy nagy sóhajjal kísérve. – Felesleges megjátszani, hogy érdekel, mi van velem.

- Igazad van – értett egyet és egy bólintással mutatta ki, hogy mekkora paraszt igazából is. Mármint, ne értsetek félre. Ha nem lenne ilyen beképzelt és nem hordaná fenn ennyire az orrát – legalábbis velem szemben – akkor nem lenne semmi bajom vele. Láttam, tudtam és tapasztaltam, hogy mennyire mókás és jó fej srác, amikor a rajongóival beszél vagy a testvérével esetleg akárkivel, aki nem én vagyok, és szerintem mi is képesek lennénk jóban lenni, de van valami bennem, ami idegesíti őt. És ezzel semmi bajom nincsen. Nem lehetek szimpatikus mindenkinek. De az, hogy folyamatosan vagy megaláz, vagy leszól más emberek előtt és elrontja a kedvem, szerintem már egy picit túlzás. Ennyire irritáló nem lehetek! - Mellesleg csini a felsőd – kacsintott rám, amikor végül elolvasta, hogy mi volt ráírva. – Gondolom a másodikat nekem céloztad, az elsőt meg Liamnek.

- Akkor most, hogy ezt tisztáztuk, én szerintem le is lépek – jelentettem ki még mielőtt egy újabb szócsatába keveredhettem volna a sráccal. – Majd később még lehet, átnézek, ha Louis már nem lesz itt. Jó szórakozást! – mosolyogtam a két srácra, akik megszeppenten ültek a kanapén.

- Aw, ne már! Hova mész?! – szólalt fel Louis. – Csak azért, mert itt vagyok, nyugodtan rámászhatsz Niallre és Harryre. Nem fogok megharagudni.

- Undorító vagy, mondták már?! - nevettem el magam amint fel és le jártattam a szemeimet a srácon. – Csodálom, hogy a bandatársaid nem üldözted még el magad mellől. Azon se csodálkoznék, ha nem lenne barátnőd – mondtam kissé magabiztosan és lenézően, noha a családi állapotával nem voltam tisztában. És bár még sosem hallottam, hogy bármelyik srác is említette volna, attól még lehet barátnője.

- Tudják, hogy milyen vagyok, szóval nem kötnek belém, mint egyesek. A magánéletemhez meg aztán végképp semmi közöd, ne várd, hogy majd kisírom magam a válladon. És amúgy sincs szükség még egy szerelmi háromszögre.

- Mi lenne, ha egyszer végre befognád a lepcses szádat?! – kérdeztem halál nyugodtan, noha belülről majd’ felrobbantam. De nem adom meg neki azt az örömöt, hogy bármit is érzékeljen dühömből. – Vagy tudod, mi lenne a legjobb? Ha nem ütnéd bele az orrod olyan dolgokba, amikbe nem kellene! Vagy anyukád nem tanított meg erre? Hogy nem szabad mások dolgába beleszólni?!

- És neked nem tanította meg anyukád, hogy nem szabad mások boldogságának útjába állni?

- Nem, képzeld el, hogy nem! - néztem rá vérben forgószemekkel. – Én magamtól tanultam meg mindent! Mindent magamtól értem el és éppen ezért van az, hogy én képes vagyok befogni a pofámat, amikor arra kérnek! Ellentétben veled! Te csak jártatod a szádat annak ellenére, hogy senkit nem érdekel az, amit mondani akarsz!

Amint befejeztem megfordultam és ott hagytam őket. Hallottam amint Niall és Harry felmorrantak, ám nem igazán érdekelt. Én tényleg el akartam jönni hamarabb, hogy ne veszekedjünk Louissal, de hát ő kiprovokálta. Borzasztó mekkora egy utálat van benne irántam, mivel ezt rendesen ki is mutatja, én sem érzek másképp.

- Hé, Chanel. Várj – szólt utánam Niall, majd mindketten feltűntek az ajtóban.

- Mi az srácok? – kérdeztem semlegesen. Nem voltam rájuk mérges, meg semmi, de mosolyogni sem volt kedvem.

- Louis nem úgy gondolta… - kezdte Harry, mikor nevetés szakította félbe és Sophia meg Liam kiléptek a lakosztályukból. Mind hárman őket néztük.

- Sziasztok – köszönt előbb Sophia, majd Liam is felnézett ránk.

- Reggelt – mondta Harry, majd utána mi is Niallel, mikor Lou és Lottie tűntek fel a folyosó végén.

- Hé, mi ez a gyülekezés? – kérdezte nevetve Lou amint mellénk értek.

- Mi csak Niallékhoz indultunk – kezdte Sophia, de aztán elhallgatott és kissé elkerekedett szemekkel bámult valakire nem messze tőlünk.

Mind egyszerre néztünk oda, én pedig nem akartam hinni a szemeimnek, mikor Taylort pillantottam meg pár méterre.

- Oh, szia Sophia – intett neki és egy szexi vigyort villantott, majd rám ugrott a tekintete. Még mindig széles vigyor terült el az arcán, én pedig szertettem volna ott a falba verni a fejemet. Rohadt életbe, hát ez mit csinál itt? Örültem, hogy Philadelphiában nem buktam le előtte, sőt tanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek, melyet az édesanyjával folytatott. Azt hittem, majd én zsarolhatom, sakkban tarthatom valamivel, de hát most, hogy látott a srácokkal, semmi esély erre. Ha én megzsarolom őt, akkor ő is engem. Nem beszélhetek, mert akkor elmondja Damonnak, hogy valójában az One Direction turnékísérője vagyok. Az egyenlő lenne a halálommal.

Idő közben Louis is kijött, Sophia pedig megnémult állapotban, komoly arccal állt még mindig Liam előtt. A srácok, Lou és Lottie kérdőn pillantgattak rájuk, míg én még mindig paráztam. Azt sem tudom, mikor éreztem utoljára ilyen pánikot. Azt hiszem, pár évvel ezelőtt az első néhány bevetésemkor. Azóta nem.

És igazából most sincs miért idegeskednem, hiszen, ha Taylor megzsarol, akkor én is meg tudom zsarolni a telefonbeszélgetéssel. Tisztán hallottam az édesanyjával és hát természetesen erre sincs mentség. Az egyedüli személy a bandából, akinek megengedett a családjával tartott kapcsolat, az Shane. Senki más. És ő megszegte az egyik szabályt.

Én is megszegtem egyet. Hazudok a fiúknak, miért utaztam el, már másodjára.

- Szia – köszönt neki vissza lesütött szemekkel Sophia, amire én is feleszméltem. Várjunk csak.

Ők mégis honnan a francból ismerik egymást?

- Hogy vagy? – kérdezte könnyedén Taylor, én pedig a földet pásztázva vártam a párbeszéd folytatását.

- Jól – válaszolt Sophia valamivel jobban, mint eddig, így felnéztem én is. Magára erőltetett egy hamis vigyort. – És te?

- Én is. Örülök a találkozásnak – mosolygott rá Taylor megint, majd rám, és a szobájába vezető ajtó elé lépett.

- Én is Andrew – válaszolt mosolyogva Sophia, majd a tekintetét újra lesütötte.

Andrew? Sophia megcsalta Taylorral Liamet. És ebben száz százalékig biztos voltam.

Miután Taylor eltűnt az ajtó mögött kínos csend telepedett ránk. Nem akartam mutatni, hogy bármi is érdekelt ebből, ami itt folyt, így hát elsőként mozdultam meg, és Lou meg Lottie mögött a szobámba mentem. Lou követett, míg Lottie rögtön Sophiához lépett.

- Hű, hát ez kínos volt. Te tudod ki ez a pasas? – kérdezte visszamutatva a hüvelykujjával, miközben leültem az ágyamra és a telefonom után nyúltam.

- Nem – ráztam meg a fejemet. – De van egy furcsa érzésem – néztem fel rá.

- Milyen furcsa érzésed?

- Nem mondod el senkinek, ugye?

- Persze, hogy nem Chanel! Bennem megbízhatsz – ült le mellém.

- Szerintem Sophia és e között a fickó között több van, mint baráti kapcsolat – mondtam halkan, mikor Liam benyitott. Mindketten elkerekedett szemekkel meredtünk az ajtóban álló srácra.

[24. - Chanel és Zayn, Zayn és Chanel]

Heyy guys!:3
Soo,  itt is a kövi Liam szemszög!:3 Ez egy jó rész lett szerintem, mert kiderül néhány szaftos dolog, plusz alapból Liam szeszög, und szeretem a szereplőimet kicsit kínzoni&kicsinálni, soo.:3 Omfg remélem tetszeni fog a rész, ne fogjátok vissza magatokat a vélemény nyilvánítással se, haha.:D Újabb és újabb olvasókat, köszöntöm a blogon!♥ És átléptük a 10,000 oldalmegjelenítést, wow!:3 Nagyon örülök neki. A 11 pipáról az előző részen meg már ne is beszéljünk!:D♥ Jó olvasást babezz.:3♥Xx.

Liam James Payne

Idegesen járkálva vártam, hogy a lányok megérkezzenek, és végre tudjak Chanelel beszélni. Alig vártam, hogy a próbának vége legyen, és azt hittem, mire végzünk, ők is itt lesznek. Ám még mindig nem érkeztek meg, ami miatt egyre nyugtalanabb voltam. Egyszerűen, csak muszáj Chanelel beszélnem!

- Lenyugodnál Liam? Kanos vagy? – kérdezte Harry, mire Niall felnevetett.

- Dehogy vagyok kanos! – vágódtam le melléjük. – Csak beszélnem kell Chanelel.

- Hm. Szóval Chanel – mondta Harry, én pedig a fejemet a kezeimbe temettem és megdörzsöltem a szemeimet.

- Ne idegesíts Harry – motyogtam.

- Eszem ágában sincs. De miért is vagy ideges?

- Mert beszélnem kell vele, és ők még nem érkeztek meg!

- Mi olyan fontos beszélni valótok van? – kérdezte Niall.

- Valami – válaszoltam kurtán, aztán a fejemet újra visszatemettem a tenyerembe. Lehunytam a szememet, és próbáltam helyreállítani rendezetlen levegővételemet.

A szívem dübögött a mellkasomban, és magam sem értem miért, de izgultam is. Izgultam a Chanelel való beszélgetés miatt, és ideges voltam, amiért még nem volt itt.

- Na, jó haver, próbálj meg megnyugodni! – rakta a hátamra a kezét Niall és felhúzott magukhoz, mivel a térdeimen könyököltem. – Mindjárt megjön Louis a kajával, eszünk, Chanel is megérkezik, és beszélhetsz vele – mondta, én pedig bólintottam és kifújtam a levegőt.

- Nem értem miért görcsöltél rá ennyire, de a ti dolgotok – mondta értetlenül, mégis vigyorogva Harry, majd felállt mellőlem és telefonálni indult.

- Itt vagyok – futott be Louis is végül, és lerakta elénk a több zacskó McDonald’s –os kaját.

- Király vagy Louis!

- Tudom – ült le Harry korábbi helyére, és már nyúlt is az egyik zacskóért. – Liam, eszel?

- Még szép, hogy eszik! – mondta helyettem Niall és a kezembe dobott egy barna tasakos ételt, amiből áradt a gyors kaja szag.

Kiegyenesítettem a hátamat, majd szétnyitottam a tasakot és belenyúltam. Kivettem egy hamburgert, és amíg ki nem nyitottam, addig nem is döbbentem rá, mennyire is éhes vagyok valójában.

Harry is visszajött, így négyen elpusztítottunk mindent, amit Louis hozott, majd jól lakottan dőltem hátra. A kedvem is jobb lett egy fokkal, lenyugodtam egy kicsit, és a hasam sem volt már üres.

A srácok elterelték a figyelmem, és velük együtt nevettem, ezért észre sem vettem, hogy a lányok megjöttek, addig, amíg Sophia az ölembe nem vágódott. Átölelte a nyakamat, míg fejét a mellkasomba fúrta.

- Ne haragudj – mormogta, aztán a száját a nyakamra nyomta, én pedig elmosolyodtam és közelebb húztam magamhoz. Magam sem értem, miért…

- Te se haragudj rám – mondtam halkan.

- Kicsit túllőttem a célon. Igazad van, nincs miért féltékenynek lennem, és megpróbálok jobban megbízni benned. De tudnod kell, hogy én, sem csallak meg. Nem lennék rá képes – mondta, belém pedig olyan bűntudat nyilallt, hogy legszívesebben felkiáltottam volna.

Az eredeti tervem az, az volt, hogy koncert előtt, beszélek Chanelel. Az egész délutánom ott volt rá, de azt hiszitek, sikerült vele csak egyszer is kettesben maradnom?

Sophia, Lou vagy a srácok állandóan keresztbe tettek és nem tudtam, még csak megszólítani sem. A bűntudat közben oly annyira dolgozott bennem, hogy egyáltalán nem hárítottam Sophia néhol túlságosan is intim közeledését, noha nem is akartam, hogy beinduljon.

A koncert eszméletlen jó volt, mint mindig, Louis azt hiszem, kezd kevésbé haragudni rám, szó szerint disznó ólat csináltunk a színpadból és rengeteget locsoltuk egymást vízzel.

És bár a színpadon életem legboldogabb pillanatait éltem meg, csak úgy, mint általában, amint vége lett a koncertnek, szinte semlegessé váltam. Túlfáradt voltam ahhoz, hogy mosolyogjak, túlfáradt voltam ahhoz, hogy egyik lábam elé tegyem a másikat ezért kis híján Paddynek kellett kivinnie a kocsihoz.

- Elfáradtál baby? – bújt hozzám a járműben Sophia, nekem pedig még az is nehezemre esett, hogy a karomat átvessem a vállán.

- Igen – motyogtam.

- Remélem azért még egy kis energiád maradt rám – motyogta a mellkasomba, én pedig felsóhajtottam.

- Nem tudom Sophia. Tényleg fáradt vagyok.

- Hozzám is fáradt vagy? – emelte fel a fejét a mellkasomról.

- Soph... – motyogtam és a fejemet felé fordítottam, majd kinyitottam a szemeimet.

- Legalább addig ne utasítanál vissza, amíg a szállodába nem érünk – egyenesedett ki és visszahúzódott a helyére.

- Sophia, kérlek – sóhajtottam fáradtan.

- Aha – motyogta duzzogva, én pedig újra lecsuktam a szemeimet. Nem hiszem el, hogy nem bírja elfogadni azt, hogy fáradt vagyok.

A szállodában Chanel és Lou előttem mentek, és míg én végig Chanel fenekét bámultam, hívatlan képek ugrottak a szemeim elé. Ahogy magához szorított. Ahogy a kezeim a csinos fenekére simultak. Ahogy az ajkai felfalták az enyémeket.

- Liam? – kérdezte Paddy furán, mire feleszméltem és felnéztem rá. Egy helyben álltam a folyosó közepén és már csak ő volt ott velem.

- Mi? – ráztam meg a fejemet.

- Te jó ég, nagyon nyúzott vagy. Menj aludni. Holnap délig fel se kelj.

- Oké – motyogtam, majd az ajtónk felé fordultam. – Jó éjt Paddy – mondtam mielőtt bementem volna.

- Neked is Liam.

Villámgyorsan letusoltam, és bár próbáltam kiengesztelni Sophiát fürdés közben, hajthatatlan volt.

Mikor végre feküdtem, és nem a lábaimon álltam, megkönnyebbültem, és alig vártam, hogy elaludjak. De a fáradtságtól, már az elalvás is nehezen ment.

Idegesen fordultam el Sophiától, noha nem miatta voltam mérges. Idegesített, hogy majdnem összeestem a fáradtságtól, most mégsem jött álom a szememre.

Túl sok minden járt a fejemben, közben pedig semmi. Megannyi kérdés és teória töltötte meg a gondolataimat, noha egyiknek sem volt lényege. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért voltam Sophiával, ha Chanel volt az, akire este, lefekvés előtt gondoltam valamint reggel, felkelés után. Azon kaptam magam, hogy vele akartam lenni minden szabad percben, Sophia pedig csak egy akadály volt. Pedig fordítva kellett volna lennie mindennek. Sophiáról kellett volna álmodoznom és vele kellett volna minden időmet töltenem, míg Chanelnek kellett volna az akadályt játszania. Fogalmam nem volt, hogy még is mi volt ez az egész, de nem tetszett. Ne akard saját magadat becsapni Liam.

És ha a saját gondolataim nem kergettek eléggé az őrületbe, a nyakamon lihegett Louis is. Félre értés ne essék, imádom Louist. Ő az én bátyám, aki sosem volt és mindig, mindenben számíthattam rá. De amikor a nap huszonnégy órájában tüzes tekintettel illet vagy engem, vagy Chanelt, nem igazán segít. Azt is észrevettem, hogy mostanában elég sokat beszélget a húgával és Sophiával is. Úgy értem, nem volt vele gondom, sosem hinném azt, hogy le szeretné csapni Sophiet a kezeimről, csak... csak hát nem tudom. Volt valami megmagyarázhatatlan dolog e mögött a dolog mögött és valahogy nem sikerült átlátnom a helyzetet normálisan. Bár nem sok mindenre tudok úgy gondolni, hogy normális. Mert, hogy az életem nem az, az egyszer biztos. A gondolataimról nem is beszélve.

Sóhajtva felültem, majd leraktam a lábaimat a földre. Nem bírtam egy helyben feküdni, és nem bírtam tovább gondolkozni. Nagyon halkan felöltöztem, majd visszanéztem még Sophiára aki mélyen aludt. Fogtam a telefonomat, és elhagytam a lakosztályt.

A hotel kihalt volt, a recepciós majdnem bealudt a helyén, ám a leérkezésemre felrázkódott és haptákba állt, majd biccentett egyet. A legkevésbé sem foglalkoztam vele.

Amint kiléptem a friss éjszakai levegőre megkönnyebbültem. A hőmérséklet kellemes volt, fújt a szél, ám nem hidegen, nem volt fülledt meleg sem, így elindultam valamerre, zsebre dugott kezekkel.

Én magam sem értettem, miért egy bárban kötöttem ki, de nem is igazán izgatott. Túlságosan is kívántam egy sört, így mikor a pultos srác elém rakta, megköszöntem és rögtön beleittam. Az idő egy óra felé mozoghatott, a bár csendes volt, alig egy páran voltak. A második sörömnél tartottam, mikor kettővel arrébb ülő bőrkabátos fickó megszólított.

- Öregem, úgy nézel ki, mint akinek szerelmi bánata van.

Csodálkozva meredtem rá, hiszen nekem nincs szerelmi bánatom, csak egy kis gondom a szerelemmel.

- Hát… szerelmi bánatnak nem nevezném…

- Ugyan, ezer százalék, hogy egy csaj van a dologban. Vagy több? – vonta fel a szemöldökét, én pedig ismételten meglepődtem. Elvigyorodott, majd a bár felé biccentett és megkérdezte: - Meghívhatlak valami erősre?

- Legyen – bólintottam elgondolkozva. Nem akartam berúgni, bár igazán jó lett volna. De nem koncert előtt, nem úgy, hogy senki sem tudja, hol vagyok, és nem is ilyen kutyafáradtan.

Az idegen rendelt két vodkát a legfinomabb fajtából, én pedig félre toltam a sörös üvegemet.

- A pia nem megoldás, de egy kis időre igazán jó módszer – mondta majd átcsúszott egy széken, így már szinte mellettem ült.

- Egyetértek – bólintottam. – És igazad van. Ráhibáztál. Nő van a dologban.

- Tudtam én. Szép?

- Gyönyörű – sóhajtottam fel és akaratlanul is szemeim elé kúszott Chanel. Elképesztően nézett ki ma, és reggel mikor a pólóban és egy bugyiban ott illegette magát előttem, igazán nehéz időkön mentem keresztül.

- Bocsánat, nem akarlak félbe szakítani, de azt hiszem jobb, ha előbb bemutatkozom.

- Ne, ne tedd. Nem tudom megmagyarázni, miért nem akarom, de egy idegennek jobb lesz kiönteni a szívem. Illetve… lehet, mégsem olyan jó ötlet – gondolkoztam el. Mi van, ha ez után rögtön rohan egy újsághoz?

- Ne aggódj Liam, nem fogom szét kürtölni a médiában, amit megosztani kívánsz velem – mondta bíztatóan mosolyogva, én pedig felsóhajtottam és a hajamba túrtam.

- Oké, akkor felismertél.

- Igen. De csak mikor átültem ide. És azért mondtam, hogy talán előbb be kellene mutatkoznom, mert Zayn egy barátja vagyok, Andrew.

- Tényleg? – kaptam fel erre a fejemet.

- Igen. Mostanában sokat voltam vele.

- Mit tudsz róla? Jól van? Nekünk nem válaszol a hívásokra, és üzenetekre, ami nagyon rosszul esik.

- Tudok róla. Én sokszor mondtam neki, hogy hívjon titeket vissza, de hajthatatlan. Nem akar még egyelőre semmilyen kapcsolatot létesíteni veletek. Nagyon nehéz neki.

- De nekünk is! És hiszem, hogy könnyebb lenne, ha beszélnénk egymással, legalább telefonon. Az, pedig ami pár hete történt twitteren, Louissal.

- Akkor mélyponton volt, de most már sokkal jobban van. Még egy kis idő, és biztosan meg fog titeket keresni.

- Ezt jól hallani – mosolyodtam el, és tényleg örültem neki.

- Szóval, szeretnéd elmesélni a dolgokat a lányokkal? 

- Nos, gondolom, tudod, hogy van egy barátnőm – kezdtem bele. – Ám a képbe csúszott még egy lány. Egy gyönyörű széplány – sóhajtottam fel. – Chanel a neve. És megcsaltam vele a barátnőmet, Sophiát. Erről Soph nem tud semmit sem. Chanelnek pedig azt mondtam, hogy hatalmas hiba volt, ő pedig természetesen megharagudott rám, amit teljes mértékben megértek. Fogalmam sincs, hogyan békítsem ki Chanelt. Mert, hogy nem akar szóba állni sem velem. Sophia pedig állandóan gátol abban, hogy beszélni tudjak Chanelel. Ő játssza az akadályt, miközben ennek pontosan, hogy fordítva kellene lennie. Sophia után kellene érdeklődnöm, és Chanel után pedig kicsit sem! – fogalmaztam meg egy korábbi gondolatomat.

- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg egy kis idő után, mire én bólintottam.

- Milyen színű Chanel haja? – kérdezte Andrew, én pedig kicsit hülyén bámulhattam rá, ami miatt elmosolyodott. – Fontos, tényleg.

- Hát szőke. Szőkésbarna.

- Na jó, nem akarok bekavarni, de két –három hete Zayn kavart egy Chanel nevű lánnyal egy párszor és csak annyit tudok róla, hogy szőke hajú.

- Láttad őt?

- Igen, egyszer. Akkor ment Zayntől, mikor én jöttem.

- Azt hiszem, van képem róla a telefonomban – húztam elő gyorsan, majd feloldottam és a képekbe mentem. Nem kellett sokáig keresgélnem, hiszen mindjárt az utolsók között volt. Persze Niall készítette a képet titokban. Mindig megpróbálja feloldani a telefonom, de sosem sikerül neki, ezért bosszúból készít egy rakat képet, majd lerakja, én pedig idők múlva veszem csak észre, és törölöm ki az összeset. Most persze áldottam Niallt, amiért többször is lekapta Chanelt, majd a szerintem legfelismerhetőbbet Andrew orra elé toltam.

- Igen, ő az.

- Ő Zaynnel volt?

- Igen. Ő volt Zaynnél, és mikor rákérdeztem, ki volt ez a lány csak annyit mondott, hogy egy barátnője. Lyukat beszéltem a hasába, mire elmondta a nevét.

- Ez lehetetlen! – mondtam, miközben leborítottam a negyedik pohár vodkámat. – Még egyet legyen szíves – szóltam oda a pultosnak. – Chanel és Zayn?

Zayn és Chanel?

- Nem tudom, mi dolguk van még egymással, de ha akarod, beszélek Zaynnel, és…

- Nem, dehogy! Isten ments! Ne említsd ezt légy szíves Zaynnek.

- Rendben. És mit fogsz csinálni most?

- Először is beszélek Chanelel. Tudni akarom mennyire komoly ez a kapcsolat közöttük.

- Sok sikert kívánok Liam. Remélem, még találkozunk. Köszönöm az italokat! – állt fel, és odaadott egy bankjegyet a pultosnak. Miután fizetett kezet fogtam vele.

Néztem, ahogy kilép a bárból, majd visszafordultam a poharam felé és a gondolataim már megint, csak úgy pörögtek.

Lehet Chanel is megbánta a csókot? Azért nem akar velem beszélni, mert ő is megcsalta Zaynt? Együtt vannak? Előlem direkt hallgatta el? Tényleg én kavartam bele, Zayn kapcsolatába?

[23. - Beléd van zúgva]

Hey guys,
itt a következő rész!:) Remélem jól telt a hetetek, az enyém szuperül, mivel szünetünk volt haha.:D A részről annyit, hogy Chanel szemszög, és remélem tetszeni fog, szerintem, nem lett olyan rossz!(: A következő rész előre láthatólag egy hét múlva érkezik. A második ruhát Chanelnek a koncertre Beccsu készítette!♥ Oh, és amíg el nem felejtem, az oldalak között most már megtaláljátok a blog trailerét is, melyet még egyszer köszönök M. Gin -nek a Skyscraper Blogdesign egyik adminjának!:) Jó olvasást!Xx♥

Chanel Adele Sangster

Másnap reggel Lou és Lottie hangjára ébredtem fel. Az óra tízet mutatott, és én újra meglepődtem, milyen sokáig aludtam. A lányok még pizsamában ültek az ágyukon és reggeliztek, mikor életjelet adtam magamról.

- Jó reggelt! – mosolygott Lou és vidám hangjától máris jobb kedvem lett.

- Szia, Chanel – köszönt Lottie is, miközben a müzliébe kanalazott.

Tegnap este úgy döntöttem, hogy a lányokkal egy lakosztályban lenni mégis csak jobb lesz, mint egyedül, így hát hárman kivettünk egy hatalmasat, ahol bőven elférünk és van mindegyikőnknek külön ágy.

- Van reggeli neked is bőségesen – mutatott a kocsira Lou, ami az ágya végében állt.

- Umm, jó reggelt – motyogtam, miközben a szememet dörzsölve felültem.

- Jó ég, ez Liam pólója? – kiáltott fel Lottie, mire rögtön lepillantottam magamra, és a fejem egy szempillantás alatt pírba borult. Ha egyszer nem akartam visszaadni neki…

- Ja – válaszoltam közömbösen, és lelöktem magamról a takarót.

- Miért van rajtad Chanel? – kérdezte újból Lotts, én pedig alig bírtam megállni, hogy ne forgassam meg a szemeimet.

- Mert ez a pizsamám? – kérdeztem vissza, majd leszálltam az ágyról és elindultam valamerre a fürdőt keresve.

- De hogyhogy nálad van egyáltalán egy felsője?

- Mert mikor a szülinapja volt és részegen befeküdtem mellé az ágyba, felvettem magamra, hogy ne fehérneműben legyek – mondtam hangosan, majd becsuktam magam után a hatalmas, fényűző fürdő ajtaját.

Megmosakodtam, majd mikor kiindultam meghallottam egy férfihangot, így megtorpantam és visszahúzódtam a fürdőbe.

Liam volt itt.

Közelebb hajoltam a nyíláshoz, és úgy füleltem.

- Tényleg a pólómban alszik?

Te jó ég, Louék most komolyan elárultak?

- Igen – válaszolt Lottie.

Vagy inkább csak Tomlinson árult be.

- A fürdőben van? – kérdezett újra Liam, mire beljebb húztam az ajtót, míg teljesen csukva nem volt. A fülemet az ajtóra tapasztottam, hátha hallok még valamit, de sajnos már csak a hangjukat érzékeltem, hogy mit mondtak, nem értettem.

Idiótaság és rettentős gyerekes lenne, ha a fürdőben bujkálnék addig, amíg Liam el nem megy. Ráadásul már rendesen kivenni sem tudtam, hogy ki beszél, így tippem sem lett volna, mikor hagyta el Liam a lakosztályunkat.

Nem füllett rá a fogam, hogy a pólójában és bugyiban kisétáljak elé, noha igazán élveztem volna. Végül megemberelve magamat kinyitottam a fürdő ajtaját, és a folyosón lassan visszaindultam a többiek felé.

Mikor felfedtem magamat, három szempár szegeződött rám, én pedig rövid pillantást vetve Liamre mentem a zsúrkocsihoz, amely ételektől roskadozott.

- Szia, Chanel – köszönt Liam, miközben még mindig engem nézett, én pedig szigorúan az omlettre koncentráltam.

- Szia – köszöntem vissza, hangom könnyednek hangzott, amelynek kifejezetten örültem. Elvettem egy fehér tányért, majd ráraktam két pirítóst, gyümölcsöket és yoghurtot, elvettem egy kis kanalat és töltöttem kávét is.

Csendben nézték, ahogy tevékenykedem, majd a gőzölgő bögrét az éjjeliszekrényre raktam a tányérral pedig felültem az ágyra és magamra húztam a takarót. Elég volt Liam kutakodó tekintetéből, és azt hiszem így is eleget szexiztem előtte.

Kínos csend telepedett ránk, amit én próbáltam ignorálni, mégsem sikerült kihúznom magamat alóla.

- Chanel, beszélnünk kéne – sóhajtott fel végül Liam.

- Mondd csak – haraptam bele a pirítósba, majd elvettem a kávémat és belekortyoltam.

- Négy szem közt…

- Most reggelizek – mondtam a szám elé rakva a kezem, hiszen a pirítós még nem csúszott le.

- Kérlek, nagyon fontos lenne!

- Hol van már Liam? – kiáltott valaki a folyosón.

- Jó, oké, akkor majd, hangpróba után. Délben találkozunk lányok – eresztett meg egy ideges mosolyt, én pedig felpillantottam rá, pontosan a szemeibe. Azt hiszem nem kellett volna…

- Szia – köszönt halkan Lottie és Lou, és én is intettem egyet, ő pedig kedvetlen arccal elfordult és kisietett a lakosztályunkból.

- Oké, most már tudnom kell, miért nem akartál vele beszélni! – szólalt meg rögtön Lottie, én pedig újra erős késztetést éreztem a szemforgatásra.

- Történt köztetek valami? – kérdezte Lou.

- Dehogy – legyintettem.

- Elég feltűnően hárítottad – mondta Lottie „nem vagyok hülye” fejjel.

- Hagyd Lotts, ha nem akarja, akkor nem mondja el – szólalt fel az érdekemben Lou, bár úgyis tudtam, hogy ha kettesben leszünk, ki kell majd böknöm neki.

- Ne már! Azt hittem barátnők vagyunk! Chanel mondd el! – követelte Lottie.

- Oké, lehet kicsit összekaptunk. És lehet, kicsit haragszom rá – motyogtam, bár Lottie orrára biztosan nem akartam az igazságot kötni.

- De min vesztetek össze?

- Az nem lényeg – kaptam be egy ananász darabkát.

- Ah – nyögött fel Lottie, mivel gondolom belátta, hogy többet nem fogok mondani.

Reggeli után felkontyoltam a hajamat, majd egy egyszerű, kivágott zöldszínű tank topba bújtam és egy rövidnadrágba. Adidas Superstar cipőmet felhúztam, aztán elhagytam a fürdőt, és visszamentem a lányokhoz, akik szintén készülődtek.

- Léptem Sophiához – kapta fel a telóját Lottie, és már itt sem volt.

Leültem az ágyamra és magamhoz vettem a telómat, majd unalmamban felnéztem twitterre.

- Mit csináljunk csajszi? – ült le mellém Lou és felhúzta a lábait.

- Nem tudom. Én bekövettelek twitteren? – dőltem neki, miközben még mindig a telefonomat tanulmányoztam.

- Igen, majd később visszakövetlek – mosolygott.

- Oké – zártam le a telefonomat, aztán rá néztem. Tekintetével azt sugallta, hogy mondjam már el neki, mi történt köztem és Liam között, ám a szája csukva volt és mosolygott. Nagyot sóhajtottam és lenéztem a kezeimre. – Liam tegnapeste megcsókolt. Csókolóztunk. És Louis ránk nyitott. És Liam azt mondta, hogy hiba volt, meg hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie, és hogy sajnálja, amiért belerángatott, meg hogy nem kellett volna az orromnál fogva vezetnie és mindegy, a lényeg az, hogy megbánta, pedig szerintem tök jó volt, mármint én nagyon élveztem, de közben neki barátnője van. Sophia, aki történetesen egy szobával arrébb van, és lelkiismeret furdalásom is van miatta, közben pedig Liam annyira… ajh! – hadartam, a végén pedig felvettem egy párnát és az arcomba nyomtam majd belemorogtam. – Rosszul esett Lou, tudod? Nagyon megalázó volt Louis előtt, mikor azt hajtogatta, hogy hiba volt, és hogy sajnálja. Louis pedig gúnyosan vigyorgott, először azt mondta, hogy elmondja Sophiának.

- Na, jó, fogalmam sincs mi ütött Louisba, de biztosan nem árul el titeket. Szereti annyira Liamet, hogy ne árulja be – biztosított Lou, én pedig bólintottam.

- Én is ebben reménykedem.

- De te csókoltad meg?

- Nem, éppen ez az! Ő támadott le. Egyszer csak magához rántott és megcsókolt. És umm… - dörzsöltem a homlokom zavaromban – ez nem csak egy csók volt.

- Többször is megcsókolt?

- Igen.

- Szenvedélyes volt? Túlfűtött csókcsata? – kérdezgetett, én pedig újra a párnába temette ma fejem és bólogattam.

- Te jó ég, Chanel! Figyelj, Liam egy nagyon rendes srác, ha nem lennének hátsó szándékai, vagy, ha nem tetszenél neki, tuti, ezer százalék, hogy nem csókolt volna meg! Mert Liam sem úgy viselkedik, ahogy szoktott. Azt veszem észre rajta, hogy megőrjíted. Beléd van zúgva – mondta Lou, én pedig magam elé bámulva próbáltam felfogni a szavait.

Végül arra kértem Lout, hogy ejtsük Liamet, és csináljunk végre tényleg valamit. Magához vette a laptopját, és úgy döntöttünk felmegyünk a hotel tetejére.

- Rendelünk? – kérdezte Lou, mikor letelepedtünk egy két személyes kanapéra, melynek lábtartója és napellenzője is volt.

- Mit?

- Valami koktélt. De amúgy gépen is. Kell egy pár smink cucc, meg nézhetünk ruhákat is.

- Uh, az nem lenne rossz. Keveset pakoltam, mivel nem terveztem, hogy sokáig maradok, de Niall meggyőzött.

- Niall imádnivaló srác, ugye?

- Ühüm. Nagyon aranyos, vicces fiú.

- Na, rendelünk koktélt?

- Aha.

- Rendelsz nekem?

- Mit?

- Azt kérek, amit te – nyitotta fel a gépét, én pedig felálltam és a bár felé indultam.

- Mit kérsz gyönyörűm? – kérdezte a pultra támaszkodva a srác, szemtelenül vigyorogva, míg én csak a táblákon legeltettem a szemeimet, ahova a kínálat volt írva.

- Két Costa Rica koktélt.

- Máris baby – mondta és felemelkedett, majd elvett két poharat és miközben csinálni kezdte, engem vizslatott. Én rá se hederítettem, megfordultam, majd végigpásztáztam a tetőt. Lou a laptopjába volt merülve, rajtunk kívül még pár szerelmes pár volt idefent, és öt lány, akik visongva fürödtek a medencében. – Készen vannak a koktélok gyönyörűm – szólalt meg újra a srác, mire visszafordultam felé.

- Köszönöm – mondtam, majd bemondtam még a lakosztályunk számát, ő pedig beütötte a gépbe, így a számlához írt mindent.

- Nevedet elárulod? – vigyorgott fel rám a gépből, míg én a két pohár után nyúltam.

- Szükséges a számlához?

- Igen!

- Ne nézz ennyire hülyének, kérlek – néztem rá lesajnálóan, majd visszaindultam Louhoz.

- Rád mozdult a srác?

- Nem kicsit. Idióta – ültem le mellé.

- Lehet nem így gondolnád, ha Liam nem csavarta volna el a fejed – vigyorgott bocsánatkérően, miközben a koktéljába szívott a szívószála segítségével.

Válaszképpen megengedtem magamnak egy szemforgatást, majd hátra dőltem és megkóstoltam a koktélomat.

- Na ne durcázz, hanem gyere, közelebb és válogassunk – vigyorgott rám és a csupasz combomba csípett, én pedig közelebb csúsztam hozzá.

Miután Lou elküldte az igen hosszú rendelését, átadta nekem a gépét, kijelentkeztem, és bejelentkeztem a saját fiókomba, hiszen én is szoktam otthon rendelni.

A rendeléseket három napon belül fogják kiszállítani, Lou pedig utánanézett, hol leszünk akkor, így Montreal –ban fogjuk megkapni a rendelt cuccokat.

Én nem csak sminkes dolgokat, hanem ruhákat is rendeltem. Louval nagyon sokat beszélgettünk és nevettünk közben, az idő elrepült a fejünk fölött, és már mennünk kellet átöltözni, mert egy órán belül jöttek értünk és mentünk a stadionba.

Lou kezelésbe vett, és a végén olyan szexivé varázsolt, hogy alig akartam hinni a szemimnek, mikor a tükör elé álltam.

Lábaimon fekete bőr rövidnadrág feszült, míg felsőtestemen párduc mintás felső. Bőrkabátot vettem még fel, nyakamba egy hosszabb nyakláncot akasztott Lou. Fekete pántos magas sarkú ékesítette a lábaimat, a táskám egy része párducmintás, másik része fekete volt, így tökéletesen illet a szerelésemhez. Órát, karkötőt, fülbevaló és gyűrű is rajtam volt, hajam szög egyenesen állt, vadóc sminkem illett a szerelésemhez. Összességében annyira szexi Barbie babává változtatott Lou, hogy percekig megszólalni sem bírtam.

- Na? – türelmetlenkedett mellettem Lou. – Tetszik?

- Te jó ég Lou!

- Ezt igennek veszem – kuncogott és átvetette a karját a vállamon. – Igazán dögös lettél. Liam el fog ájulni.

- Oh? Szóval ezért volt ez az egész? – húzódtam el tőle és felvont szemöldökkel néztem rá, közben pedig próbáltam visszatartani a vigyoromat.

- Mondhatni… - motyogta, és el akart mellőlem húzni, de megállítottam. – Ravasz egy nőszemély vagy. De azért köszönöm. Imádom! – öleltem át, ő pedig kuncogva visszaölelt.

- Lányok, indulunk! – jött be Lottie, majd el is hallgatott, mikor meglátott minket. – Oh – mosolyodott el erőltetetten, mi meg titokban összenéztünk Louval. – Jól néztek ki lányok – mondta, majd megfordult és ki is ment.

- Tuti Sophia – suttogta nekem Lou, majd elindult, fogta a táskáját, és még én is gyorsan elraktam a töltőmet, valamint a telefonomat és követtem Lout kifelé.

Az oda út csendben telt, a gondolataim már megint Liam körül forogtak. Sophia végig üzengetett Lottieval, hiszen ő is hevesen írogatott valakivel. Louval mi csak összenéztünk, teljesen világos volt, hogy a téma mi voltunk, és végre kiderült, mennyire utál a kisebbik Tomlinson is.

Igazából nem izgatott a dolog, azt mondanak, valamint gondolnak rólam, amit csak akarnak. Egyáltalán nem érdekel sem Sophia, sem Lottie véleménye, nem hogy, még adjak is rá. Arról nem is beszélve, hogy én sem kedvelem őket.

Fogalmam sincs, hogyan bújjak ki a beszélgetés alól Liammel. Egyszerűen nem szeretnék vele kettesben maradni, nem szeretném neki szentelni a figyelmem, és nem akarom, hogy ő is ez tegye velem. Kell még egy kis idő, míg megemésztem a csókot, és az utána történteket, nem szeretnék erről többet beszélni. Legalábbis egyelőre nem.

Így úgy döntöttem Lou mellett maradok szorosan, és nem vetek még csak egy pillantást sem Liamre.

A tervem romba dőlt, hiszen amint megérkeztünk az öltözőjükbe a tekintetemmel rögtön őt kerestem, és akkora mosoly terült el az arcomon, amikor megláttam Niallel nevetni, amilyet elképzelni sem tudok.

Sophia odasündörgött hozzájuk, majd vonakodva, de Liam ölébe ült és átkarolta a nyakát, fejét a mellkasába temette, majd mormogni kezdett neki valamit. Liam elmosolyodott, kezét a hátára simította és közelebb húzta magához a barátnőjét, én pedig elfordultam, nehogy többet lássak belőlük.