[06. - Liam, és a pár napos kirándulásom]

Hello guuys!:)

Ah, végre, szombat, új rész, yee!:3 Gondolom ti nem vártátok a hétvégét, tekintve, hogy már csak két napotok maradt így a szünetből, but én a héten, vagyis szerdától iskolában voltam, és alig vártam, hogy végre itthon legyek egy kicsit nyugiban, lolz. És végre a rész, amire már vártam. Vagyis azt hiszem kicsit kezdenek beindulni a dolgok Lanelal (Liam+Chanel, haha:3) kapcsolatban. Legalábbis én izgatott voltam mikor írtam, és most is az vagyok, hogy vajon tetszeni fog -e. Ó, igen, amit még szerettem volna, az az, hogy meg van a blog első díja.:o Wow, nagyon szépen köszönöm ~Crystal -nak ((nevére kattintva megtekinthetitek a blogger profilját(:)). Nem igazán szoktam kirakni a díjakat, vagyis egy időben kiposztoltam, but már nem igazán van rá időm még ilyenre, soo inkább fordítom azt az időt a részek írásába. Remélem nem gond!:) Ó, és a turné utolsó napja.:( Mit csinálunk egy évig a srácok friss koncert képei nélkül?:(( But megérdemlik a pihenést.:3♥Ó, és boldog Halloweent.:D Pipáljatok, véleményezzetek a rész alatt, akkor is, ha nem tetszik, lolz. Jó olvasást!Xx.

Chanel Adele Sangster

Arrébb mentem, vissza a konyhába, ám a föld tiszta liszt volt, így mielőtt még beleléptem volna, felszaladtam az emeletre.

- Szia, Zayn.

- Mit csinálsz, drága? Otthon vagy?

- Ami azt illeti igen, és egy barátnőm itt van nálam…

- Ó. Azért hívtalak, mert unatkozom, és azt gondoltam, átmennék, vagy átjöhetnél.

- Sajnos, most nem jó, Zayn. De holnap felhívlak.

- Oké. Akkor holnap. Legyen szép estéd! – mondta még a telefonba, én pedig az ajkamat rágcsálva kinyomtam és visszacsúsztattam a hátsó zsebembe a telefont.

Visszamentem a lépcsőn, ám Liam még mindig a fürdőben lehetett, így neki láttam felseperni, és felmosni a konyhakövet, amit összepiszkoltunk.

Mire végeztem, Liam is megjelent, majd folytattuk a főzőcskézést, vigyorogva, egymást szívatva.

  

2015. július 18.

A telefonom csengésére ébredtem. Kinyomtam az ébresztőt, majd megdörzsöltem a szemeimet és felültem.

A szobában sötétség, és csend honolt, csak én csaptam némi zajt, mikor lelöktem magamról a takarót.

Magam sem hiszem el, de komolyan Kanadába repülök. Ami még hihetetlenebb, az a miértje. Hogy, miért repülök szülőföldem szomszédos országába, ahova álmomban sem képzeltem volna, hogy utazni fogok. A válasz pedig egyszerű.

Liam.

Azon az estén, mikor átjött főzni, akkor töltöttünk együtt hosszabb időt tíz percnél tovább, utoljára. Utána próbálni járt, majd visszarepült Californiába, hogy folytassa a bandatársaival való turnézást. És ezután is sűrűn beszéltünk. Kettő –háromnaponta kommunikáltunk telefonon, röviden beszámolt a koncertekről, boldogan mesélte, hogy melyik városban vannak éppen, és, hogy a rajongói mennyire, de mennyire csodálatosak. Mosolyogva hallgattam mindig végig, mert egyszerűen jókedvre derített akárhányszor, amikor hívott, és mindig megnevetetett, még telefonon keresztül is.

Közel kerültünk egymáshoz, és azt hiszem, igazán jó barátokká váltunk. Nem egyszer éreztem azt, hogy talán több is van közöttünk, mint egy jó barátság, ám az érzést, és a gondolatát, hogy lehetséges lehetne, mindig, azonnal elhessegettem. Liamnek van barátnője, nekem pedig ott van a bűnbanda. Nem lehet több köztünk Liammel, mert ő híres. Én pedig bűnöző vagyok. És, ha a kettőt összevetik, az egyenlet végére, mindig a lebukás jön ki. Mindig.

Mikor felvetett az ötletet, hogy mi lenne, ha utánuk utaznék, és vele töltenék pár napot, akkor is rögtön Damon, és a többiek ugrottak a szemem elé. Majd ők, mint mikor a tanárnő letörli a táblát az iskolában, úgy halványultak el a srácok is a szemeim előtt, majd erősödött fel Liam, és a pár napos kirándulásom.

De természetesen nem bólintottam rá rögtön, ujjongva.  Időt kértem, hogy hagy gondoljam át, mire azt kérdezte rögtön, hogy dolgozok –e, ami miatt nem tudok menni hozzá. Nemmel válaszoltam, magam sem tudom miért, pedig ez igazán jó kifogás lett volna arra, miért ne menjek. A helyzet viszont az, hogy menni akartam.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hatott meg szomorú, kérlelő hangja a telefonban, és hogy nem képzeltem magam elé, hatalmas, gyönyörű barna szemeit, és telt ajkait, melyeket most, a majdnem visszautasításom miatt lebiggyesztett.

Az elkövetkezendő napokban tehát megkaptam a feladatomat; mit találjak ki Damon, és a többiek számára, mégis miért repülnék el Kanadába. Liam teljesen izgatott lett, mikor a következő beszélgetésünkkor arról kérdezősködtem, hogy mégis hogyan gondolta ezt az egészet. Azt mondta, hogy tizennyolcadikán repülhetnék Edmontonba, majd akkor jönnék vissza, amikor csak szeretnék. Ezer dolgot felsoroltam, hogy miért ne mehetnék, mármint, hogy a barátainak nem baj –e, megengedik –e egyáltalán, satöbbi, ám ő mindent biztosított, így hát elvileg, szabad a pálya. Utána el kellett döntenem, hogy meddig maradok. És mivel egy hét múlva ők átlépik a Kanada és az USA közti határt, nyilvánvaló volt számomra, hogy egy hét, plusz egy fél napnál tovább nem fogok maradni.

Aztán jött a következő probléma. Liam ragaszkodott hozzá, hogy majd ő fizeti a repülőjegyet és a szállást. Rögtön tiltakozni kezdtem, és nem is engedtem, hogy foglaljon nekem jegyeket. Végül aztán megegyeztünk, én vettem a repülőjegyeket, ő pedig a szállásomat.

Végül pedig be kellett adnom a srácoknak, hogy miért tűnök el egy hétre. Büszke voltam magamra, amiért bevették, az idióta mesémet egy férfiről, akivel mostanában összejárok, és azért kell elutaznunk, mert felesége van, és mert nyugodtan szeretnénk együtt tölteni egy kis időt. Azt nem árultam el, hova készülök, mondván én sem tudom, és meglepetés lesz. És mivel a srácok úgy döntöttek, hogy hanyagolják egy rövid időre a munkával való foglalatoskodást, így gyakorlatilag mindenki szabadságra megy.

Feltápászkodtam az ágyból és egyből a fürdő felé vettem az irányt. Vettem egy forró zuhanyt, utána pedig öltözködni kezdtem. Halványkék farmert vettem fel, egy vékony, szürke felsővel, és szintén szürke szövetkabátot készítettem ki hozzá. Szokásos sminket tettem fel, majd felhúztam a fekete bokacsizmám, kifésültem a hajam és hagytam szabadon hullani a vállamra és a hátamra. Telefonomat lehúztam töltőről, zsebre vágtam, majd keresztülszeltem a szobát, és bezártam az egyik ablakot, amelyik ki volt nyitva. Ezután a kezemre vettem a táskámat, melyet felviszek magammal a repülőgépre, megfogtam a bőröndöm és leindultam a szobából. Az előszobában hagytam a bőröndöt, ráraktam a táskát, majd felszaladtam még az emeletre, és körbe jártam azt, hogy mindenütt be van –e zárva minden ablak, majd leszaladtam a hátsó ajtóhoz, benéztem a pánikszobába, majd visszamentem a földszintre. Ott is bezárkoltam mindent, majd az előszobában lévő kis szobába, mely a cipős gardróbom lenne, kinyitottam a falban lévő kis dobozka ajtaját, és bekapcsoltam a riasztót. Fogtam a bőröndöt, és kimentem, majd a kapu zárat is ellenőriztem, aztán pedig a taxira vártam, amit még tegnap este rendeltem ide négy negyvenötre.

Fél hat előtt pár perccel már a reptéren voltam. Mivel kába voltam a koránkeléstől, úgy gondoltam, nem árt, ha veszek valami cukorbombát. Erre a szerepre tökéletesen alkalmas lett volna egy liter coca cola, a McDonald’s –ból, ám azt egyáltalán nem kívántam, és nem is igazán kedveltem a szénsavas üdítőt.

Így a Starbucks –ba tértem be, és vettem egy jókora adag Java Chip Frappuccinot. Az eladó lány kedvesen megkérdezte, hogy mit írjon a pohárra, mire én elmosolyodtam, és azt mondtam, hogy Liam.

Az út alatt zenét hallgattam, és szívesen aludtam is volna, de egyedül, közterületen nem fogok elszunyókálni. Ki tudja, mikor lopnak meg.

A leszállás közeledtével azt vettem észre magamon, hogy izgulok. Nem értettem miért. És csodálkoztam is magamon. Miért izgulok? Sosem izgultam. Semmi miatt. Ez megint egy olyan érzés, ami számomra új.  Megint egy újdonság Liammel kapcsolatban.

Edmontonban, ahogy az előrejelzés is mutatta hideg volt, szörnyű széllel. Az ég felhős volt és szürke. Lehajtottam a fejem, és a táskám fülét szorongatva elhagytam a repülőt. Áldottam az égieket, amiért elől ültem, és gyorsan le tudtam szállni a gépről, hiszen így előbb bejutottam az épületbe, ahol össze kellett szednem a bőröndöm. Nos, ez még egy hatalmas feladatnak bizonyult.

Aztán végül hamar meglett a kofferem és boldogan indultam kifelé. Ezután jött életem leghosszabb sorban állása, hiszen meg kell bizonyosodnia az őröknek, hogy engedéllyel léphetek be az országba. A nyakam elzsibbadt, és a hátam fájt a sok üléstől, de tudtam, hogy ez mind megéri, amikor végre újra láthatom Liamet.

Ahogy sorra kerültem az ajkamba harapva nyomtam a pasas orra alá a személyigazolványom, melyen én látszódtam még frufruval, csak éppen más név állt rajta. Imádom ezeket az áll neveket! Mindig én találom ki őket, azokból a nevekből, amelyek tetszenek. Madison Liberty. Az egyszerű és a különleges keveréke.

- Üdvözlöm Kanadában, Miss Liberty – biccentett az ember, majd visszaadta a kis kártyácskát, én pedig már ott sem voltam.

Átérve a kapun, rengeteg emberrel találtam szembe magam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy kit kellett keresnem, így hát félre álltam, elővettem a telefonom és csekkoltam Liam utolsó üzenetét, ahol is megosztotta velem, hogy kit kell keresnem. Miután tökéletesen az agyamba véstem Paddy kinézetét, eltettem a készüléket, és már kicsit több eséllyel próbáltam megtalálni a biztonsági őrt.

Győztes mosolyra húztam a számat, amikor tekintetem megakadt egy táblán melyre „Miss Sangster” volt írva, elég nagy betűkkel. Kikerülve az előttem lévő embereket, végül eljutottam Paddyig, aki mosolyogva köszöntött.

- Jó napot Miss Sangster!

- Szia Paddy! – tegeztem le rögtön, és kezet fogtam vele. – Kérlek, szólíts Chanelnek.

- Rendben Chanel. Mehetünk?

- Igen.

- Vihetem a bőröndöd? – kérdezte udvariasan, és, ha már ennyire figyelmes volt, nem akartam elutasítani. Odaadtam a neki a kofferem, amit megemelt, s úgy indultunk ki az emberek kavalkádjából.

Nem sokára egy fekete furgonba szálltam be Paddy mellé, aki még a csomagtartóba helyezte a bőröndöm és beült mellém. Elindultunk és én bekötöttem magam.

- És, jól utaztál Chanel?

- Igen, a gépen minden jó volt. Csak hosszú az út.

- Hát az biztos. De ne aggódj, Liam biztos nem fog városnéző túrára vinni. Ki van purcanva ő is – nevetett.

- Hát azt meghiszem! – mosolyogtam a mellettem ülő férfira, és nem tudom miért, de örültem neki, hogy egy ilyen kedves ember vigyáz Liamre.

Ezután még beszélgettünk pár semleges témáról, például az időjárás, ami szörnyű nyárhoz képest, hogy Londonban is ugyan ilyen a helyzet és a többi. Közben én az ablakon bámészkodtam. Természetesen jártam már Kanadában, voltam már a Niagara –vízesésnél is, ám túl kicsi voltam rá, hogy emlékezni is tudjak.

Izgatottan doboltam az ujjaimmal az ajtó oldalán, mikor bekanyarodtunk a hotel hátsó bejáratához.

- Elől van egy pár rajongó, így Liam kérte, hogy hátul menjünk be – tájékoztatott Paddy, mire én egy bólintással jeleztem, hogy értem. Leparkoltunk, én pedig már ugrottam is ki a kocsiból. Paddy kivette a bőröndömet, majd együtt indultunk be.

- Gondolom, be kell jelentkeznem? – kérdeztem tőle, aki bólintott, így hát a recepció elé araszoltunk.

- Itt megvárlak – állt meg kicsit arrébb Paddy mosolyogva, mire én bólintottam és a pulthoz léptem.

- Jó napot! Liam Payne már foglalt nekem egy szobát, Chanel Sangster névre.

- Pillanat, máris keresem – ütött be valamit a komputerébe, én addig kicsit körbe pillantgattam, de nem volt nagyon időm mindent megszemlélni, mert a recepciós nő, már meg is szólalt. – Meg is van. Hetvenes szoba – csúsztatta elém a kártyát, amivel gondolom, az ajtó nyitódik. – Még ide szeretnék kérni egy aláírást, hogy átvette a kártyát, és birtokba foglalta a szobát.

Aláírtam a pontozott vonalon, majd megköszöntem és Paddyhoz mentem.

Beszálltunk a liftbe, és Paddy megnyomta a harmadik emelet gombját. Az alsó ajkamat rágcsálva vártam, hogy a lift a harmadik szintre érjen. Mikor kinyílt, az ajtó, egy hosszú folyosót pillantottam meg. A lámpák gyéren világítottak, bár nem volt szükség rá.

- Itt a szobád, Liamé pedig ez az – mutatott az én ajtóm mellé. Tehát egymás mellett vannak a szobáink.

- Szuper, köszi. Előbb lerakom a bőröndöm.

- Rendben – intett, én pedig lehúztam a kártyát, és kinyílt az ajtó. Gyönyörű lakosztályt kaptam, és már megbántam, hogy hagytam Liamet, hogy kifizesse.

Becsuktam az ajtót és beljebb sétáltam, a bőröndöt középen hagyva körül néztem. Ekkor kopogtattak az ajtón, mire megfordultam, elmosolyodtam és visszasiettem. Kinyitottam, és ott állt előttem Liam egy alsóban és fekete pólóban.

- Chanel! – kapott az ölébe, mire én nevetve átöleltem a nyakát. – De jó, hogy itt vagy! – mormolta, és végigsimított a hátamon.

- Én is örülök! – mondtam mosolyogva, majd kis idő után eltolt magától és végig mért.

- Jól utaztál? Minden oké?

- Igen, persze.

- Tényleg, úgy örülök, hogy eljöttél – ölelt magához megint.

- Én is Liam!

- Tetszik a lakosztály? Én itt vagyok melletted Louissal.

- Igen, már Paddy mondta.

- A repülőn minden rendben volt?

- Igen, persze.

- Hosszú volt, ugye?

- Eléggé… De ez nem érdekes, te mesélj! Ha nem jöttem volna biztos aludnál egész nap! Nem vagy fáradt?

- De, az vagyok, de hát ez ezzel jár.

- Meddig is tart a turné?

- Október harmincegyig.

- Uh. És addig haza sem jössz?

- Nem tudom Chanel, biztos lesz majd egy –két nap, mikor hazautazhatunk.

- Ja, értem – bólogattam.

- De most is, csak huszonegyedikén lesz koncert, szóval addig pihenhetünk.

- Ó, oké.

Szélesen mosolygott, ám valami mégsem volt olyan, mint mikor otthon találkoztunk, és rám mosolygott. Lehet a fáradtság miatt, de mosolya nem ölelte körbe az arcát, mint általában, a tekintete pedig olyan… szomorú volt? Liam szomorú? 

[05. - „…lehet azt hinném, hogy udvarol nekem”]

Sziasztook!

Itt van az otodik fejezet Magyarorszagbol posztolva lol:3 remelem tetszeni fog!(: Pipaljatok es kommenteljetek alul, ha tetszik!☺️ Jo olvasast!Xx.

Chanel Adele Sangster

Másnap reggel hirtelen ébredtem meg. A szobámba voltam, az ágyamban, egyedül. Azaz álom – tehát tényleg az volt –, pedig olyan valóságos volt. Várjunk csak. Komolyan Liammel álmodtam?

Teljesen kábán battyogtam le az alsó szintre. Szükségem volt egy jó erős kávéra, így hát teljesen üresen ittam tej és cukor nélkül.

Szóval azt álmodtam, hogy letámadtam. Én Liamet. És ő nem ellenkezett. És miért gondolok erre úgy, hogy nagyon jó volt?

Annyira zűrzavaros a fejemben minden. Össze vagyok zavarodva. Ami nekem nagyon új. Sosem éreztem még ilyet. És igazából azt sem tudnám pontosan megnevezni, hogy mi ez. Egyszerűen csak ezt érzem, ha felbukkan Liam. Akár a gondolataimban, akár a való életben.

Lehoztam a gépem, és a kanapé sarkába beülve bekapcsoltam. Átnéztem még egyszer a kertészet oldalát, majd felhívtam őket. Segítőkészek voltak, lebeszéltem mindent, úgy hogy három órára jönnek is, hogy elkezdhessék a kerti tavacskámat.

Aztán felhívtam szándékosan Shane –t, mivel Damon nem igazán szeret telefonon kommunikálni, sokkal inkább állít be hívatlanul. Azt pedig most nem akarom, így hát próbálom megelőzni.

- Mi újság? – kérdeztem.

- Semmi sok. Nincs munkaötletünk. Neked nem akad esetleg valami? Chanel az – magyarázta közben a többieknek.

- Nem, nekem sincs ötletem. De gondolkozok rajta. Valami új?

- Semmi. Umm, mégis. Estére bulit szerveztünk a klubba. Ugye jössz?

- Erm, még meglátom Shane.

- Miért? Programod van?

- Igen. Ruhákat szortírozok, és nincs kedve most bulizni. Majd máskor.

- Jól van. Akkor majd beszélünk, szia.

- Szia! – nyomtam ki. Hála Istennek! Merem remélni, hogy, ha a klubban bulit tartanak, akkor Damon nem tolja ide a képét. Nagyon szeretem a hülye, komoly fejét, és a legjobb barátom, mindenben számíthatok rá, de nem akarom, hogy találkozzon Liammel.

A szobámba mentem és vettem egy frissítő zuhanyt. Reggelente általában mindig zuhanyozok, így ma sem tettem másként. Az időjárás július elejéhez képest hideg, szeles és esős. Sokáig tartott megszoknom ezt az állandó esőt, ködöt, egyszóval a nyálkás időt, mikor idekerültem, de mára már egészen kedvelem. Miami –ban csak a napsütés volt, és az állandó negyven Celsius, ami uralta az egész évet. Persze voltak esős napok, sőt, néha hetek is, de olyankor meg az emberek panaszkodását lehetett csak hallani. Viharos időben senkinek sem szabad szörföznie, így hát szinte az egész város fel volt háborodva az időviszonyok miatt. Rémes volt hallgatni a sok elégedetlen embert. Én bezzeg örültem, mikor esett, emiatt pedig sokszor ferde szemmel néztek rám. Kit áltatok?! Rám mindig ferde szemmel néztek.

És nem mintha, nem imádtam volna az emberek csúnya tekintetét magamon. Ez csak egyet jelentett. Mégpedig azt, hogy nem olyan vagyok, mint azt mindenki várja. És, ha nem olyan vagyok. Nos, akkor vagyok önmagam.

Szürke –fehér kötött pulóvert húztam egy fehér spagetti pántos trikóra, majd szürke mackónadrágot, szintén szürke mamusszal. Hosszú, szőke loboncomat egy rendezetlen kontyba fogtam, majd a fejem tetejére ültettem. Sminkelni nem akartam, hiszen semmi értelmét nem láttam. Lehet, jön egy vagy két emberke, elmondom nekik mi a dolguk, aztán ők dolgoznak, én pedig majd a nappaliban gimnasztikázok.

Le is robogtam az emeletről, majd az apró edzőtermem felé vettem az irányt, ami a folyosó végén bal oldalt található. Van egy futópadom, súlyok, amiket emelgethetek, valamint bordásfal. Az egyik sarokban van pár színes polifoam szivacs, a tetejéről felkaptam az elsőt, amit legutoljára használtam, két kis darab tíz kilós súlyt, majd ki is mentem velük a nappaliba. A terasz ajtó elé raktam le őket, majd úgy döntöttem ideje enni valamit. Mivel nem úgy öltöztem fel, és kedvem sem volt kimenni, így más nem maradt csak a rendelés. Méghozzá a WHITE BOMB –ból, akárcsak tegnap.

Megrendeltem a mai menüt, majd egy magazinnal – amit ma hozhatott a postás, előrendelés jóvoltából –, lehuppantam a kanapéra, és amíg meg nem jött az ebédem, azt nézegettem. Hiába, most még az újság sem kötött le. Folyamatosan Liamen kattogott az agyam. Piszkálta a fantáziám. A kelleténél jobban.

Mégis, hogy volt pofája beülni a kocsimba részegen? Akkor talán, na jó, biztos, hogy eltekintettem felette, de így visszagondolva a történtekre… együtt reggelizni? Majd még azon a napon este egy „köszönöm kosár”? Ha nem lennék talpra esettebb, lehet, azt hinném, hogy udvarol nekem?

Miután megjött az ebédem, én pedig mindet elfogyasztottam, leparkolt a ház előtt a kertészet céges autója, majd kiszállt belőle egy nálam vagy tíz évvel – ha nem többel – idősebb férfi. Kimentem üdvözölni, majd megmutattam neki a terepet. Elmondtam neki, mit akarok, és, hogy, hogy képzelem el, valamint, hogy törekedjen a tökéletességre, majd magára hagytam. Ablakból még figyeltem, amint visszamegy a kocsijához, elő hívja társát, majd együtt elkezdik behordani munkaeszközeiket. Innentől kezdve nem foglalkoztam velük, csakis saját magammal.

A telefonom pityegni kezdett, ezzel felhozva a figyelmem az edzésre. Fogtam magam, és felmentem átvenni egy Nike sportmelltartót és nadrágot, mely néhol átengedi a levegőt, plusz szívja a nedvességet. Ezért imádom ezeket a termékeket! Megbízhatóak, kiváló „szolgáltatás” nyújtanak, és bár, kicsit drága, de teljes mértékben megéri az árát. Felkötöttem még a hajam egy normális kontyba majd néhány csattal feltűztem a kimaradt szálakat. Szeretem, ha lófarokban van a hajam, ám mikor edzek, zavar, hogy még az is a nyakamra tapad. Így hát edzéshez mindig kontyot varázsolok a fejem tetejére.

Mezítláb mindig is utáltam lenni, így zoknit húztam a lábaimra, majd mentem is vissza a kikészített edzőeszközeimhez. Még egyszer kinéztem az ablakon, csak, hogy biztos legyek a kertészek munkásságában. Majd nekiálltam az edzésnek, legelőször is a bemelegítésnek.

Nem igazán szeretek bent a lakásban edzeni, ám az időjárás, más választást nem hagyott. Meg persze a kertészek is jöttek, ám ők mentek is el, mert mintha dézsából öntenék, úgy szakadt le az ég elég szép kis vihart produkálva. Így hát délután négy órakor már olyan sötétség uralkodott az utcákon, mintha este nyolc óra lenne.

Megmagyarázhatatlan okokból késztetést éreztem, hogy ki álljak az esőbe. Az előtt, sosem voltak ilyen fura gondolataim. Meg sem fordult a fejemben, hogy edzés után, izzadtan kiálljak a hideg esőbe, hogy másnap majd egy jó kis tüdőgyulladással a doktornál végezzem. De mi az az „az előtt”? Mi előtt? Vagy, lehet, helyesebb lenne úgy feltenni a kérdést, hogy ki előtt?

Megráztam a fejem, és felmentem letusolni. A langyos víz jól esett, és sokkal jobb kedvűen jöttem ki a zuhany alól. Komolyan, mik ezek a hangulatingadozások, Chanel?

Sosem voltam szívbajos, a viharokat pedig nagyon imádtam, hallgatni, nézni. Így hát visszaöltözve korábbi otthoni szerelésembe, kiültem egy fehér, bolyhos pokróccal a teraszra. Lábaimat felhúztam a székbe, és bebugyoláltam magam nyakig a takaróba. Hangosan dörrent meg az ég, majd villámlott is, bár azt nem láttam, csupán csak az egy –két másodpercig tartó világosságot érzékeltem. Fél öt volt még, de úgy éreztem, mintha éjszaka közepe lenne.

Az edzés a kelleténél jobban kifárasztott, és csak jól esett kint ülni, a hideg levegőben.

Újra előjöttek a Liammel kapcsolatos idióta gondolataim, melyek már őszintén kezdtek idegesíteni, zavarni. Nem tudom, miért érdekel a srác, a hatalmas barna szemeivel, és a világ legédesebb mosolyával a fején.

Liam annyira más. Teljesen más, mint a többi srác, a mai fiatalok. Ó, egy vagy közülük, Chanel! De Liam tényleg eltér a többiektől. Ő kedves, törődő, romantikus. A többi helyes srác egy talpnyaló, érzéketlen, beképzelt fasz.

De azt hiszem Liamben is van valami, elrontja a tökéletes összképet. Számomra legalábbis. És az a híressége. Millióan ismerik világszerte, és, ha továbbra is így összejárunk, találkozgatunk majd, valakinek biztos feltűnik majd a kis baráti viszonyunk. Arról nem is beszélve, hogy már kávézóba akart meghívni, így gondolom, nem csak nálam akar lenni mindig.

Erre valamit sürgősen ki kell találnom. Vagy, nem találkozhatok vele többet.

Berekesztettem idióta gondolataim, majd a viharra koncentráltam. Imádtam nézni, és ez meg is mutatkozott, hiszen széles mosoly terült el ajkaimon a mennydörgések hallatán. Fura dolog imádni, ha az égiek csatát vívnak egymással, nem igaz? Az emberek biztosan hülyének néznének, ha látnák, hogy egy lány a teraszon ülve, vigyorogva mered fel az égre. Na jó, ez így tényleg viccesnek tűnik, de nem tehetek róla. Nekem ez tetszik, és kész.

Eszembe ötlik egy bevetés, a sok közül, amit már végrehajtottam. Ez viszont az elején volt, az ötödik, vagy hatodik alkalom lehetett. A srácokkal még totál idegenekként viselkedtünk egymással, és bár Damon felé már kezdtem nyitni akkor, még vele sem volt meg az a kapcsolatom, mint most.

Éjszaka közepe volt, és úgy szakadt az eső, amilyet még életemben nem láttam. Hiszen Miami –ben sosem esett így, akkor pedig nem voltam még Londonban régen, tehát nem tapasztaltam még ilyen vihart sem.

Bőrig áztunk, miközben kipakoltuk az elektronikai boltot. Az ég eszméletlenül dörgött, nem egyszer ijedtünk meg, rázkódtunk össze a hangos hangoktól.

Emlékszem, mennyire boldog és elégedett voltam, mikor bevetés után, Damon az irodájában azt mondta nekem, hogy mindent nagyon jól csináltam, és, hogy egyre jobb vagyok.

Aztán gondolataim egy újabb akció felé kanyarodtak. Talán a srácoknak már van ötletük. Mindenesetre nekem nincsen. Nem tudom, mit kéne csinálnunk. Valami újat kéne kitalálni. Úgy értem, mostanában csak beépültem, előkészítettem a terepet, majd a srácok raboltak. Ezért kellene valami új, ahol mind együtt mozgunk, és hosszú idő után végre együtt hajtunk végre egy akciót mindannyian.

Hat órakor feltápászkodtam, és bementem a teraszról. A szobámban aztán egy tiszta fehérnemű kiválasztása után csípőre vágtam a kezem, és úgy szemeztem a szekrényemmel. Én magam sem tudom miért, de ki akartam öltözni, noha ez nem a valaha volt legokosabb ötleteim közé tartozott. Minek kellene kirittyentem magam, mikor csak Liam jön át vacsorára? Saját magamnak sem tudtam magyarázatot adni, miért is akartam ezt.

Végül egy fekete farmert húztam fel, melynek térdeinél egy –egy nagyobb lyuk volt, a mai trend szerint, majd fekete csipkés melltartómra, egy fehér hosszúujjút, és ezt megspékeltem még egy fekete kardigánnal. Úgy döntöttem hajamat egyszerűen, és lazán befonom, majd a fonatot feltűzöm. Így már is jobb volt az összhatás, ami miatt vállon veregettem magamat. Vékony tusvonalat húztam, majd halványpiros púdert vittem fel két pofimra. Aztán már csak egy kis szájfény kellett, két nyomatni parfüm, és el is készültem. Leugráltam a konyhába, majd tanácstalanul megálltam. Mikor ugráltál valaha is, Chanel? Soha. Nem tudom, mi ütött belém, mostanság.

A konyhában tevékenykedtem, megnéztem mik vannak itthon, kipakoltam a mosogatógépből, és mire végeztem, Liam már csengetett is.

Szélesen vigyorogva szaladtam az ajtóhoz, majd tártam ki azt, és mosolyom csak nagyobbodott, amint megláttam az előttem álló fiút, egy bevásárló kosárral a kezében, melyből mindenféle élelmiszerek lógtak ki.

- Szia Liam!

- Szia, Chanel – mosolygott édesen, és belépett, majd leengedte egyik kezébe a kosarat, és átölelt. Te, nem szoktál elpirulni, Chanel! Még jó, hogy van rajtam pirosító. – Bocs, hogy kicsit hamarabb jöttem, csak végeztem a bevásárlással, szóval nem láttam értelmét tovább húzni. Meg, kezdek éhes is lenni – mosolygott aranyosan.

Illata rögtön megcsapott, és úgy hatott rám, mint a függőre a drog. Nem győztem mélyeket szippantani férfias illatából, és hirtelen azt sem tudtam, fiú vagyok –e, vagy lány. Szó szerint levett a lábamról, pedig csak pár percre ölelt meg, és mikor elváltunk, még el is pirultam.

- Nem baj, gyere csak – indultam befelé, ő pedig követett. – Még jó, hogy vásároltál. Én most néztem végig a fridzsidert, és a spájzot, és nem sok mindent találtam.

- Igaz nem beszéltük meg, hogyan legyen, ki vásároljon, de úgy gondoltam, hogy mivel gyakorlatilag meghívattam magam újból hozzád, tegnap pedig szó nélkül állítottam be…

- Ugyan, én örülök, hogy van társaságom, szóval egyáltalán nem zavarsz, vagy valami – csavargattam egy direkt elöl hagyott hajtincsemet zavarban. Mint egy szerelmes tini!

- Akkor jó.

- És, mihez vásároltál be? – kukkantottam a kosárba, amit felrakott a konyhaszigetre.

- Mivel azt sem beszéltük meg, hogy mit főzzünk, ezért úgy döntöttem, hogy feltalálom magam a szupermarket közepén. Szóval lesz egy kis hagyományos rántott hús, héjában sült krumpli, majonézes mártás, és, szilvás gombóc! – pakolt ki.

- Hű – mondtam izgatottan. – Idejét sem tudom, mikor ettem utoljára rántott húst.

- Csirkemellet vettem, remélvén, hogy szereted.

- Igen, persze! Nem hajlok a vegetáriánus életmód felé – nevettem.

- Remek! Berakhatom a hűtőbe a húst, amíg minden mást előveszünk, meg előkészítünk?

- Persze! – tovább pakoltam ki a fonott kosárból, majd mikor végeztem, azt félre raktam. – Mivel kezdjük? – néztem fel Liamre, mosolyogva, aki akkor állt mellém.

Nem sokkal később csupa lisztesek voltunk mindketten. Igazából én kezdtem a lisztdobálást a hajába, majd ő az arcomat kente össze a kezével, és egyszer annyira közel volt hozzám, hogy azt hittem, az álmom megismétlődik, és csókolózni fogunk.

Aztán persze fejbe kólintott a valóság, miszerint neki barátnője van.

- Na, ez jó, hogyan szedjem ki a hajamból a lisztet? Tiszta fehér – nézegette magát a lenti fürdőszoba tükrében, én pedig csak nevettem rajta.

- Nekem mindegy, akár itt is lefürödhetsz, ha gondolod – nevettem tovább a törülközőt markolva, mellyel az arcomról tisztítottam le a lisztet, ezáltal a pirosítót is. – De ezt mindenképpen megérte! – kuncogtam egyfolytában.

- Haha, esetleg, ha kimegyünk, kapsz egy kicsit még a pofidba!

- Ó, igen? – vontam fel a szemöldököm vigyorogva, mikor a hátsó zsebemben megcsörrent a telefonom. – Bocsi, ezt fel kell vennem – mosolyogtam bocsánatkérően, mire ő csak udvariasan biccentett, én pedig magára hagytam a fürdőben. A kijelzőn Zayn neve villogott, én pedig elhúztam a számat, de még mielőtt az agyam megálljt parancsolhatott volna, megnyomtam a zöld gombocskát.

- Szia, Szépség, itt Zayn.

[04. - És ez totál úgy hangzik, mint egy...]

Hey guys!:)
Itt is van a negyedik fejezet. Remélem tetszeni fog!:3 Nagyon örülök a pipáknak és kommentnek amik a részek alá érkeznek, soo ne hagyjátok abba, és tartástok meg eme jó szokásotokat, haha!:3♥ Jó olvasást!Xx.

Chanel Adele Sangster

Zaynnel egy igazán kellemes délutánt töltöttünk el együtt. Nem csak kielégítette a vágyaimat egy időre, de még az őrült gondolataimat is elfeledtette velem. Igen, Liamről. És igen, őrült gondolataim vannak vele kapcsolatban.

És, ha már Liamnél tartunk…

- A kávéházban nem tudtam nem észrevenni, hogy Liam nevet írattál a poharadra, baby. Talán barátod van?

- Tessék? Nem, nincs barátom – fordultam feléje, ő pedig elvette a kezét és a fejem fölé fektette.

- Nos, akkor csak egy opció maradt – vigyorgott, nekem pedig a szemöldököm az egekbe ugrott.

- Rajongó vagy, baby.

Most csak viccel velem, ugye? Nyílván ismeri Liamet, amiért erre a következtetésre jutott. Nekem pedig nem maradt más választásom, csak, hogy mindent bevalljak neki.

- Na, jó, honnan tudtad? – motyogtam lesütve szemeimet, csak, hogy hihetőbb legyen az egész. Édesen felnevetett, én pedig óvatosan felpillantottam rá.

- Szóval akkor valamikor engem is szeretned kellet – vigyorgott. – Ó, vagy megutáltál, mint a rajongók nagy többsége, és most csak bosszúból feküdtél le velem, hogy aztán szétkürtöld a világnak, mennyire béna vagyok, még az ágyban is? – vonta most ő fel a szemöldökét, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom. Őszintén nem értettem miket hadovált itt össze, bár ezt be nem vallottam volna be neki.

- Nem, dehogy utállak! Egyáltalán nem utállak! Sőt, nagyon is bírlak – bizonygattam neki, aztán felnéztem rá.

- Ó, igen? Ez esetben szerencséd van! – gördült rám, és két kezemet az övéivel lefogva a fejem fölé szorította, mire felsikkantottam. Mocskosan vigyorgott le rám, mire nekem is egy ilyesfajta mosoly kúszott az arcomra.

Hét órakor gördültem fel a kocsi felhajtóra a garázsajtó elé. Már éppen nyomtam volna meg a gombot, mikor észrevettem valami pirosat a bejárati ajtóm előtt. Mi a fene?

Kiszálltam a kocsiból, majd a falban megbújva közelítettem meg a kaput. Óvatosan belestem a mintás rácsok között, majd előbújtam és döbbenten néztem az ajándék kosarat, amire egy piros szívecske lufi volt kötve. Hát ez meg?

Gyorsan beálltam a garázsba, majd a bejárati ajtóhoz caplattam. A kosár teljesen be volt csomagolva átlátszó fóliába, így tökéletesen láttam mi csücsült a fonott kosárban. Egy édes plüss mackó, mellette egy elég drága bonbon, egy kiváló minőségű vörös bor, és egy szál rózsa. A lufira fehérrel rámintázták, hogy „Thank you!”, az édes plüss mackón pedig egy fehér póló díszelgett egy szívecskével és a „Free hugs” felirattal.

Felvettem a kosarat, mikor a kapuban megszólalt valaki.

- Gondoltam, behívsz, és megihatnánk együtt azt a jó bort – mosolygott szívdöglesztően Liam. Ó, te jó ég!

- Köszönöm szépen a kosarat. És cserébe, igen, bejöhetsz, és talán fel is bonthatjuk a bort – mosolyodtam el én is, de közben a szívem hevesen kalapált. Hogy kerül ide már megint? Miért jött? Miért hozta a kosarat? És, ha már a kosarat hozta, miért nem ment el utána?

Elindult felém, én pedig tetőtől talpig végigmértem. Haja tökéletes beállítva, nem úgy, mint legutóbb, mikor láttam. Fekete Adidas pulcsi volt rajta, egy agyon használt farmergatyával és Nike cipőkkel.

- Szia – mosolygott édesen, mikor már előttem állt.

- Szia! Gyere be – álltam arrébb, mire belépett mellettem. – Nagyon szépen köszönöm a kosarat, igazán szép. Bár, nem értem, miért kaptam – nevettem fel, ő pedig követett a konyhába. Igazából vízbe akartam rakni, azt a gyönyörű szál rózsát, és tényleg kibontani a bort.

- Úgy éreztem tartozom ennyivel. És a bor tényleg nagyon jó, szóval önző módon nem akartam kihagyni – kuncogott, én pedig rá kaptam a tekintetem. – És gondoltam beszélgethetnénk, vagy valami – vakarta meg a tarkóját, én pedig szélesen elmosolyodtam. Ennivaló, mikor zavarban van!

- Jól gondolkodtál – mondtam gyorsan, mire visszaesett a keze a teste mellé és rám mosolygott. – De, az a helyzet, hogy még nem ettem semmit, és a gyomrom kong az ürességtől. Szóval, rendelhetnénk kaját. Mit szólsz?

- Oké, rendben, még én sem ettem, szóval, tőlem oké.

- Mit szeretnél?

- Nekem mindegy, megeszek bármit – nevetett aranyosan.

Rendeltem egy megszokott étteremből, amit egyszerűen imádok. A belvárosban helyezkedik el, és az egész fehér színű. Kívül, belül. A falai, a felirat, a bútorok, polcok, felszolgálók öltözéke. És nem csak, mert jól néz ki. Isteniek az ételek, úgy hogy más étterem szóba se jöhet.

- És – kezdtük el egyszerre, mikor letelepedtem a kanapé csücskébe, a kedvenc helyemre, ő pedig nem olyan messze tőlem. Elnevette magát, és az én arcomra is egy idióta vigyor ült ki.

- Mondd csak – mosolygott.

- Nem volt gond, a kimaradásod? Úgy értem, a barátnődnél.

- Hát, nehéz menet volt. De kibékültünk – mosolygott.

- Akkor szerencséd van – bólintottam vigyorogva, mire ő követett és utánozta a mozdulatsoromat.

- Igen. Na és, te gondolom, egyedül élsz ebben a szép házban…

- Ó, igen. Szeretek egyedül lenni. A másik az pedig, hogy barátom sincs.

- És család? – tapintott rá, az egyik legérzékenyebb témámra. Nem szerettem a családomról beszélni, nem is igazán szoktam. Ha tehetem, kerülöm a témát, ha pedig mégsem jön össze, akkor gyorsan lezárom. A magánéletem ezen, része nem tartozik senkire, csakis egyedül rám.

Az egyetlen ember, akit teljesen beavattam pedig Damon. Őt, muszáj volt, hisz’ ő a bűnszövetkezet feje, a főnök, ő mindent tud, mindenkiről. Előle nem titkolhatok semmit, tehát alap, hogy tud a dologról.

- Nem tartom velük a kapcsolatot – mondtam gyorsan, és nem pillantottam rá, ő pedig vette is a lapot, és többé nem kérdezett róluk.

Ami azt illeti, vele szemben, én őt jól kifaggattam, úgy nagyjából mindenről. Mikor délután Zaynnél szóba került felmerült bennem valami olyasmi, hogy egy bandában voltak, ám mégis meglepődtem, mikor Liam erről mesélt. Tulajdonképpen kikezdtem az egyik legjobb barátjával. Ha még most Zayn olyan köcsög is, hogy nem áll szóba velük. Éppen ezért reménykedek abban, hogy Zayn többet nem fog erről kérdezősködni. Mert rajongónak neveztem magam, én meg azt se tudtam, hogy egy bandában voltak.

Liam hatalmas mosollyal az arcán mesélt végig, melyet öröm volt nézni. Komolyan ez a srác tele van boldogsággal, és, ha ő mosolyog, nekem is kell. Hihetetlen mennyire pozitív, és hogy ennyit tud mosolyogni. Azt hiszem, kezdem érteni, miért szeretik annyira, pedig, még nem is hallottam énekelni.

Mikor megjött a vacsoránk, nagy nehezen elszakadtam Liamtől, és a fültől fülig érő vigyorától. Más esetben, tuti idegesített volna, ha ennyit mosolyog. Egyszerűen csak idegesítőnek találtam volna, és kész. De, most egyáltalán nem merült fel bennem ez az érzés.

Mikor átvettük a kaját, valószínűleg Colgate reklámba illőek lehettünk volna, és tuti teletömték volna a pénztárcánkat a csodálatos szereplésért. Liam kijött, majd elkezdett erősködni, hogy ő kifizeti az ételt. Én persze, nem hagytam magam. Nem elég, hogy bőségesen megreggeliztetett, hozta ezt a mesés kosarat, drága bonbonnal, borral, egy édes plüss mackóval és virággal. Biztos, hogy nem ő fogja fizetni a vacsoránkat.

- Tessék – loholt utánam a konyhába, és, ha nem a pénzével tette volna ezt, még élveztem is volna.

- Rakd el.

- De Chanel! – erősködött.

- Te fizetted a reggelit, én a vacsorát. Ez így fair. Arról nem is beszélve, hogy hoztad a bort. Tehát hozzájárultál te is a vacsihoz. Szóval, rakd el!

- Megdöbbentően jól tudsz érvelni – mondta, mire elnevettem magam. – De, én akkor is szeretném kifizetni.

- Zavarba hozol, hát rakd már el, kérlek! Én pedig nem szeretném, hogy kifizesd.

- Jól van, elrakom, ha holnap megiszol velem egy kávét – alkudozott, barna szemei izgatottan csillogtak. Kávézzak vele? Mutatkozzak vele nyilvánosan? Azt nem lehet! Akkor a bulvár és a rajongók mindent előásnak rólam. Az pedig egyenlő a halálommal.

- Nem lehet – vágtam rá, mire letörlődött a mosoly az arcáról. Ó, ne! – Azért nem lehet, mert már, van programom, ami azt illeti. Délelőtt jön egy ember az egyik kertészettől, megcsináltatom a tavat, amit terveztem a kertbe.

- Ó, értem. Délután? – reménykedett, nekem pedig megesett rajta a szívem. De akkor is. A házamon kívül nem láthatnak meg vele együtt. És ez totál úgy hangzik, mint egy…

- Umm, edzek. Hét órától vagyok szabad, olyankor pedig már nem kávézok.

Halványan elmosolyodott, én pedig csak az arcát néztem.

- Viszont akkor átjöhetsz te – bukott ki belőlem, mire újra az a szép mosoly kúszott az arcára. – És… főzhetnénk valami vacsit – folytattam őrült gondolatmenetemet.

- Megbeszéltük – csúsztatta a hátsó zsebébe a pénztárcáját, mire elmosolyodtam és visszafordultam a tányérok felé. Szedtem magunknak, ő pedig végig nézte. – Hm, jól néz ki. Felbonthatom akkor hozzá a bort?

- Persze. A poharakat ott találod – böktem a velünk szemben lévő szekrényre. Beraktam az egyik tányért a mikroba, majd a pultnak dőltem, míg ő elővett két boros poharat. Figyeltem, ahogy felbontja az üveget, közben tányért cseréltem. Öntött mindkettőnknek, majd az egyik poharat a kezembe adta. – Mire iszunk? – kérdeztem.

- Hm, a megismerkedésünkre – vigyorodott el.

- Tényleg? – vontam fel a szemöldököm. – Segg részeg voltál!

- De te kijózanítottál!

- Oké, erre tényleg innunk kell – nevettem fel, és összekoccintottuk a poharat, majd a folyamatosan a szemeibe nézve megízleltem a bort. És tényleg isteni. – Hmm, jó választás – hümmögtem helyeslően, mire vigyorogva bólintott.

Kivettem a másik tányért is a mikroból, majd vettem elő evőeszközöket, Liam megfogta a poharam, és a borosüveget, majd kiindultunk a nappaliba.

- Üljünk le a földre, és együnk az asztalnál – mutatott a kis üveg asztalra, ami a szőnyegen állt a kanapé előtt. Bólintottam és lehelyeztem a tányérokat, ő pedig poharainkat és le is telepedett, én pedig vele szemben. – Mesés az illata! – szimatolt, én pedig felnevettem. Úgy nézett ki, mint egy édes kölyökkutya.

- Jó étvágyat! – mondtam, aztán újat kortyoltam a boromból, majd neki láttam én is.

- Hm, és az íze még jobb.

- Imádom ezt az éttermet!

Miközben szépen lassan elfogyasztottuk az összeset a tányérunkról, a borospoharainkkal felültünk a kanapéra, és tovább beszélgettünk. Hihetetlen, hogy ez a srác, hogy megtud nevettetni!

- Nos, mivel ennyire lenyűgöztél a vacsorával, egyszer, mindenképpen ennünk kell abban az étteremben. És, én fogom állni!

- Hát persze, a legfontosabb – forgattam nevetve a szemeim.

- Komolyan mondtam – komolyodott el.

- Oké, felfogtam, rendben! Te fogod fizetni – kuncogtam, mire ő elmosolyodott.

- Mi is a neve? Csak, hogy tudjam, hova kell vinni – vigyorgott.

- Nos, tuti, leveszel a lábamról, ha a WHITE BOMB –ba viszel – vigyorodtam el, és egyszerűen nem tudtam visszafogni magam, és a flörtölős énem. Nem izgatott, hogy barátnője van, pedig kellett volna, nagyon is!

- Ezt megjegyeztem! – bólintott vigyorogva.

És láthatólag őt sem izgatta, pedig nem néztem volna ki belőle. Mármint, ezer százalék, hogy, édes, hűséges, és romantikus alkat. Már csak ez az ajándék kosár, amit hozott, és egyáltalán nem néz ki egy bunkó srácnak.

A bor, amit ő hozott már régen elfogyott, egy másik üveggel együtt, ami ezúttal az enyém volt. Nagyon kellemesen éreztem magam Liammel, igazán jó társaság volt, állandóan nevettünk valamin, és szerintem nem a bor hatása miatt. Szomorú voltam mikor elbúcsúzott, és el is ment, de az idő már fél tizenegy felé járt, és mennie kellett, különben a barátnője újra patáliát csap. Megértettem, bár tényleg nem akartam, hogy elmenjen.

És ami után elment… kezdtem kijózanodni. Miért voltam vele ennyire barátságos? Miért ajánlottam fel neki, hogy jöjjön át holnap este is? És ő miért mondott igent, mikor mondjuk vihetné a barátnőjét is valahova?

Annyira fura ez az egész. Alig egy napja ismerem, és már együtt nevetgélünk a kanapémon, együtt reggelizünk és vacsorázunk. Ráadásul komolyan leálltam vele flörtölni?

Amíg az ágyamba nem kerültem szidtam magam az idióta viselkedésem miatt. Már majdnem elaludtam, mikor kipattantak a szemeim arra, hogy keresnem kell egy kertészetet! Hiszen holnapra kell nekem egy szakember, aki tavat ás a kertem egyik sarkában.

Míg vártam, hogy bekapcsolódjon a gépem, úgy döntöttem, hogy lemegyek egy pohár vízért. Sosem szoktam éjszakára semmit sem felhozni, mert nincs rá szükségem, ám annyira nyugtalannak éreztem magam, és valami csoda folytán úgy gondoltam, hogy most a pia, nem sikerül megnyugtatni. Általában, ha iszok, azután mindig megnyugszok, de most még csak az alkohol gondolatától is felfordult a gyomrom.

A vizet lassan kortyolgattam, majd leraktam az éjjeli szekrényre és neki álltam a keresésnek. Egy kerti tó tényleg nem volt rossz ötlet, szóval, miért ne valósíthatnám meg? Vannak erre rendesen kiképzett emberek, akiket majd megfizetek, hogy királyul rendbe szedjék a kertem. És találtam is egy erre alkalmas kertészetet, akiknek a számát le is mentettem a telefonomba.

Ezután úgy döntöttem, megnézek egy filmet. Kiment az álom a szememből, és lenyugodtam. Fogalmam sincs, mi volt az a pillanatnyi pánik, de szerencsére amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is.

Mivel fáradt voltam, bár álmos nem, úgy döntöttem, ezerkettedére is megnézem a kis sárga emberkéket. Röhejes, de egy huszonhárom éves lány arcára is mosolyt tudnak csalni a Minion –ok és ez szerintem teljesen rendben van. Simán elmondhatom magamról, hogy én is a megszállottjukká váltam.

Egy órakor lecsuktam a gépem tetejét és az íróasztalra helyeztem. Ásítozva bújtam be a takaróm alá, majd magamhoz vettem a plüss mackót, amit Liamtől kaptam és a szemeim szinte rögtön lecsukódtak.

Liam mellém ült le a kanapéra, édes, mosolygós fejét pedig rögtön felém fordította.

- Szóval, nem bánod, hogy jöttem?

- Nem, dehogy – ráztam meg a kobakom.

- Akkor jó. Remélem nem zavartalak meg, vagy valami. Eléggé sokára nyitottad ki az ajtót.

- Az emeleten voltam. A ruháim között pakolásztam, de már pont végeztem, szóval…

- Tuti? Elmegyek, ha akarod… - emelkedett meg, de én a kezemet a combjára raktam, maradásra ösztönözve.

- Maradj már, tényleg pont végeztem – mondtam mosolyogva, ő pedig a fejével közelebb hajolt, miközben a kezem, még mindig a combján pihent.

- Nos, rendben van – mosolygott, és a kezét ő is a combomra rakta. Szemeim ajkaira tévedtek, aztán előre hajoltam, és megcsókoltam. Kezemet elvettem a combjáról és az arcára tettem, majd lecsúsztattam a nyakára, miközben ő hevesen visszacsókolt. Ő a mancsait a derekamra rakta és egy könnyed mozdulattal az ölébe húzott. Nyelvével ajkaimat bökdöste, és türelmetlenül morgott. Erre az én szám rögtön kinyílt, és a csók máris csókcsatává változott. Az alsó ajkamba harapott, mire a szájába nyögtem. Rendesen lázba hozott, és egyszerűen képtelen voltam elengedni.

[03. - Miért nézett rám úgy, amitől ezt éreztem?]

Sziasztook!

Itt is a harmadik rész végre, haha!:D Újabb szereplők a láthatáron, remélem lehet követni, ki kicsoda, és tetszeni fog a rész!(: Köszönöm szépen a pipákat, és a komit az előző fejezethez!♥ Egy hét múlva jelentkezem, jó olvasást!Xx.

Chanel Adele Sangster

A reggeli befejeztével Liam elkezdett pakolászni.

- Hagyd csak! Majd én megcsinálom.

- Én csináltam a rumlit, én is takarítom el – mosolygott.

- Liam, kérlek, hagyd! Menj, biztosan vár már a barátnőd – mondtam halványan mosolyogva, mire megállt.

- Felhívom, és…

- Liam! Nem hagyom, hogy eltakaríts magad után. Inkább szeretném megköszönni a reggelit. Isteni volt!

- Nos, hát akkor szívesen – nevetett. – Felmegyek a ruháimért – mondta mosolyogva, majd elhaladt mellettem, én pedig elkezdtem elrámolni.

Rengeteg mindent megtudtam róla. Például, hogy gazdag. Jó ég, hiszen világsztár! Biztosan millió tini lány oda van érte, és milliók szobájában virít jó pár poszteren. Na de hogy lehet, hogy nem ismertem fel? Igaz, ami igaz, nem érdeklődök olyan „normális” dolgok iránt, mint a mai fiatalok, de hát ez engem nem zavar. És biztos ő is megérti, hogy van még olyan ember a Földön, aki nem hallott róla. Nem néz ki egoistának, szóval, csak remélhetem, hogy nem sértődött meg. Na és, mit érdekelne, ha meg sértődött? Úgysem találkoztok soha többet!

Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy kár lenne érte. Mármint, nem akarom, hogy megsértődjön rám.

Mire észbe kaptam, már lent állt előttem a tegnapi ruháiban, a telefonját éppen a zsebébe süllyesztette.

- Szeretném elkérni a telefonszámodat. Arra gondoltam, hogy valami munka után nézhetnék neked. Mármint, én rengeteget utazok, alig van egy kis szabadidőm, és persze, imádom ezt. És úgy vettem le a szavaidból, hogy nem szeretnél te sem egy irodában ülni egész nap. Szóval talán tudok neked keríteni valami munkát. És legalább jobban megismerjük egymást, és barátok is lehetünk – mosolygott édesen, én pedig olvadoztam. Hogy lehetnek ilyen gyönyörű szemei?

- Hű, az óriási lenne! Mármint, úgy értem – túrtam a hajamba, és az alsó ajkamba harapva néztem rá – megtennéd ezt nekem?

- Persze! Nagyon szívesen.

- Szuper! Akkor diktálom a számom – mentem közelebb vigyorogva, ő pedig elő is húzta a telefonját. Lediktáltam, ő pedig megcsörgetett, hogy meglegyen az ő száma is nekem. – Nagyon köszönöm!

- Nem kell még semmit sem megköszönnöd. Elvégre, még nem intéztem semmit.

- Akkor is köszönöm! Hogy megpróbálod.

Közben elindultunk a bejárati ajtó felé.

- Jaj, és hogy mész haza? Elvigyelek? – jutott eszembe.

- Nem, dehogy, már hívtam taxit. A ház előtt vár.

- Ó. Honnan tudtad a címemet? – vigyorodtam el.

- Megjegyeztem, mikor a boltba mentem – jött zavarba.

- Rendben – kuncogtam.

- Én is köszönöm, még egyszer.

- Semmiség – ráztam a fejem mosolyogva.

- Majd hívlak – nyújtotta a kezét, amit megfogtam és kezet ráztunk. – Liam – mondta vigyorogva.

- Chanel – csúszott ki a számon, mielőtt észbe kaptam volna. Francba!

- Viszlát, Chanel – búcsúzott el, majd elindult lefelé a lépcsőn, én pedig az ajtómban állva figyeltem. Mielőtt beszállt a taxiba visszafordult, és mosolyogva intett egyet, én pedig visszaintegettem, majd bementem a házba. Bezártam a bejárati ajtót, majd neki dőltem és egy nagy sóhaj szakadt ki belőlem.

Mi volt ez?

Rendbe szedtem magam, először is vettem egy hideg zuhanyt, hogy lehűtsem magam Liam után. Egyáltalán nem szerettem volna rajta gondolkozni, vagy azon, hogy azt mondta, keres nekem munkát. Felöltözni szerettem volna, és elindulni a barlangba a srácokhoz, akik már tuti ott számolgatták a pénzüket, és olyan önelégült képet vágtak, mint általában mindig, ha fizetést kapnak.

Rövid, divatos fekete felsőt vettem magamra, úgyszintén fekete csőfarmerrel, amely rásimult a lábaimra. Fekete bakancsomat vettem elő, majd még egy fekete „DOLL” feliratú sapkát, tekintve arra, hogy szőke fejem még nem igazán száradt meg, a tusolás után. Fogmosás közben rendszerint járkáltam a szobámban, az erkélyre mentem ki, megnézni milyen az idő. Borult volt, és alighanem esni is fog, ezért eldöntöttem, hogy az egyik bőrkabátomat veszem fel. Végül sminket tettem fel, szempillaspirált, kihúztam a szemem tussal, és szájfényt kentem fel ajkaimra. A tükörbe cuppantottam, mint általában mindig, mikor sminkelek, aztán pedig a gardróbba mentem egy táskáért. Beledobtam a sapkát, egy napszemcsit, az előbb használt sminkes dolgokat, majd a fésülködős asztalom elé ültem, aminek fiókjai tele voltak ékszerekkel. Kiválasztottam, egy vastag láncú nyakláncot, ami kicsit feldobta az egyhangú szerelésemet. Jobb karomra csatoltam az arany Marc Jacobs órámat, aztán befújtam magam az egyik parfümömmel és késznek nyilvánítottam magam. Majdnem. A hajam még mindig nedves volt, és hála Istennek, engem egyenes hajjal áldottak meg, és bár néha irigylem az olyan lányokat, akiknek természetes hullámos, göndör a hajuk, most mégis csak jól jött, hogy nekem egyenes van. Így nem göndörödött be, csak simán a vállamra hulltak a szőke tincsek. Elő vettem a sapkát, amit már a táskámba gyömöszöltem, a fejembe húztam, becsuktam a teraszajtót és az ablakokat is, majd levágtattam az emeletről.

Lekapcsoltam a lámpákat, melyet Liammel kis közös reggelizésünk után hagytunk úgy, majd bezártam magam után a garázsba vezető ajtót, és máris az én drága autómnál voltam. Jókedvűen kaptam le a kulcsokat a kulcstárolóról, s nyomtam is meg a garázs ajtó nyitására kitalált gombot.

Nem sokára már a barlang felé száguldottam elhaladva a srácok háza előtt. Nem álltam meg, mert tudtam, hogy már úgyis ott vannak, vagy, éppen az egész éjszakát töltötték. Annyira nem lakunk közel egymáshoz, a barlanghoz viszont kellő távolságra, ha történne valami baj, gondolok itt most legelsőként a rendőrségre.

Akaratlanul is eszembe ötlik a tegnap éjszaka, miként kellett megállnom az első piros lámpánál, és hogy hogyan találtam egyszeriben magam mellet, egy részeg fiút. Az akkori és ma reggeli viselkedésemen még mindig nem tudok kiigazodni. Nem értem, miért vittem haza magammal, miért ápoltam úgy, mintha legalább hozzátartozója lennék, a reggelinél miért viselkedtem vele annyira természetesen, és bár folyékonyan hazudtam neki arról, mit is szeretek csinálni, és mit szeretnék csinálni, ezzel belevonva magam egy későbbi kínos szituációba, mégis úgy éreztem, hogy ez a srác rám nézett, nekem pedig mindent el kellett volna mesélnem magamról. Mindent.

És ez nagyon frusztrál. Nem is, inkább idegesít. Miért nézett rám úgy, amitől ezt éreztem? Miért éreztem magam a közelében úgy, hogy, ő mindent tud rólam? Miért adtam meg neki a telefonszámom? És miért árultam el neki a nevemet?

Leparkoltam Willhem Audija mellé, kiszálltam, és lezártam a kocsit. A környezetet kémleltem, mint mindig mikor idejövök. Mögém is pillantgattam, követ –e valaki. Fő az elővigyázatosság, sosem lehet tudni!

Puhán lépkedtem a nedves faleveleken, és imádtam, hogy ilyen csendben tudok közlekedni. Mármint, melyik átlagos ember tud úgy végig sétálni az erdőn, hogy ne reccsenjen meg a talpa alatt legalább egyetlen faág?

Büszke voltam erre a tulajdonságra, melyet elsajátítottam a bandába került éveim alatt, na meg arra, hogy nem nyomok túl sokat, és persze ez is sokat segít az egészen. Noha a testemmel soha sem voltam megelégedve és nem is leszek sosem. Mindig találok magamon valamit, ami miatt önutálat, vagy éppen undorodás fog el. Sosem voltam túlsúlyos, és rengetegen dicsérik a lábaimat, ám én mégis általában leginkább arra gyúrok. Utálom a combjaimat, szerintem nagyok és hiába görkorcsolyázok, vagy éppen biciklizek kilométereket.

Pár perc alatt a kis faháznál találtam magam, ami mögött található a titkos ajtó. A ház korhadozó falára csaptam egyet az öklömmel, mire félrehúzódott egy kis téglalap, ahova a tenyeremet kellett beillesztenem, hogy be tudjak menni. A program kettőt villant, majd halk zajjal a fal szintén elhúzódott, én pedig beléptem a kivilágított liftbe.

A dohos szag újra megcsapott, én pedig ösztönösen elmosolyodtam. Mivel a barlang azért barlang, mert a pincében van és van egy kijárat pár kilométerrel arrébb a felszínre – ami természetesen le van zárva, és úgy néz ki, mintha benőtte volna a föld – dohos és föld szag van állandóan. Ezt az illatot – számomra már illat – pedig már megszoktam és mindig elfog valami kellemes érzés, ha leérkezek ide.

Magabiztosan mentem előre a vak sötétben. Az orromig se láttam, de már nem volt szükségem fényre. Teljesen ismertem a járást, és ide lenn mindig biztonságban éreztem magam. Arra sem volt szükségem, hogy a falat érintsem, jól tudtam, hogy húsz lépés után egy éles kanyar balra és máris a srácoknál vagyok.

Ahogy egyre közelebb értem már hallottam a hangjukat. Ha egyedül vagyok, mindig megállok, mielőtt előbújnék. Szeretek nagy belépőket csinálni, arról nem is beszélve, hogy tökéletes alkalom egy kis fülelésre.

Totál idétlenségekről beszéltek a fiúk, ami megmosolyogtatott, hihetetlen mennyire őrültek és gyerekesek még.

- BANANA! – ordította Nathan eszeveszettül és a szájába tömött egy fél banánt. Shane hátra vetett fejjel nevetett rajta a piszkos fotelban ülve, mely lehet vagy ezer éves.

- Csináld megint, csináld megint! – kérlelte barátját, aki újra és újra elüvöltette ezt a bűvös szót.

Ahogy beljebb közeledtem, rálátást nyertem a nagyképernyős tévére, ami egy tévés szekrényen helyezkedett el. Természetesen apró, sárga kis barátaink töltötték be a képernyőt, ám a film le volt állítva. Gyanítom, Nath és Shane nézték.

Kicsit arrébb, az asztalnál Damon és Taylor ültek papírokba mélyedve, míg egy másik rongyos, piszkos kanapéban Dylan szenvedett a hasát fogva. Gondolom, éhes.

- Will, hozod már azt a kaját? – kiáltott a konyha irányába. Willhem ezek szerint pedig a konyhában van.

- BANANA! – ordított rám Nat, mire a karjába bokszoltam.

- Elég legyen már a banánozásból, és nézd tovább a filmet! – szóltam rájuk, és megforgattam a szemeim.

- Á, a bűbájos Chanel megérkezett – vigyorgott gúnyosan Tay. Közelebb sétáltam hozzájuk, miközben Taylorra néztem.

- Számolgasd csak tovább a pénzed, Taylor – szóltam vissza nem törődöm stílusban, végül megálltam Damon mellett.

- Mi a pálya? – nézett fel rám, én pedig rántottam egyet a vállamon. Nem tudhat Liamről!

- Semmi különös – hazudtam, majd megkerültem és leültem mellé. – Mit néztek?

- Áh, ezek semmiségek, majd mi megoldjuk – legyintett, mire Taylor felnézett.

- Komolyan? Igazán segíthetne ő is! – szólt be.

- Nyugodj le, Tay – mordult rá, mire Taylor megforgatta a szemeit, és vissza mélyedt a munkájába.

- Mi ez? – tudakoltam újra.

- Végig vesszük a tegnapi rablás folyamán elrabolt ékszereket. Majd leltározzuk, és eladjuk.

- Hm, további jó munkát – veregettem meg a vállát, és fel is álltam, ő pedig elmosolyodott olyan tipikus Damonosan.

Lehuppantam Dylan és Will mellé, felhúztam a lábaim és bekapcsolódtam a filmnézésbe, noha már láttam egy párszor. Mióta kijött, Shane és Nate meg vannak érte őrülve. Persze, meg lehet érteni, hisz’ én is imádom a kis sárga emberkéket, na de ennyiszer megnézni egymás után ugyanazt a filmet már unalmas.

Tompán érzékeltem amint Damon és Taylor szót váltanak, majd Damon felállt és elindult hátra felé. Tudtam, most mi következik, mégsem álltam fel a kényelmes ülő helyzetemből és loholtam Damon után, mint egy számítós, pénzéhes dög. Úgyis mindjárt magához hív, akkor meg minek rohanni?

- Chanel – szólt is hátulról, mire kelletlenül feltápászkodtam és eltrappoltam az irodáig. Az ajtó nyitva volt Damon kezében pedig egy vaskos köteg pihent.

- És van már új terv? – kérdeztem a srácokat, miközben visszahuppantam a kanapéra.

- Egyelőre még nincs. Van ötleted? – kérdezett vissza Damon.

- Gondolkozok rajta. De, ha most semmi tenni való, akkor lépek – álltam is fel.

- Ne már, nézd legalább végig a filmet – nyávogott Shane, mire nevetve megráztam a fejemet.

- Mennem kell. Majd beszélünk – nyomtam az arcára egy puszit, majd kisasszéztam a barlangból.

Az idő dél felé járt, mikor beültem az autómba, s még egyáltalán nem voltam éhes, tekintve a mennyei reggelire, amiből igazán jól belakmároztam.

A negyedünk központja felé igyekeztem egy Starbucksba. Valami hidegre és frissítőre vágytam, noha az időjárás nem a legmelegebb volt.

Hamar le is parkoltam, majd a táskámat megragadva kiszálltam, és lezártam a kocsit. A Starbucks –ban voltak elegen, mint mindig. Sokan társaságban ültek, beszélgettek, randiztak, vagy dolgoztak. De akadtak olyanok is, akik egyedül ültek, laptopjuk, telefonjukba mélyedve.

Beálltam a sorba, és a kínálatot nézegettem, hogy mégis mit rendeljek. Hívogatóak voltak a sütemények is, a kivilágított hűtőben, ám megembereltem magam és csak egy jeges vaníliás latte –t vásároltam elvitelre. Mikor az eladó srác megkérdezte, milyen névre szeretném, automatikusan rávágtam, hogy Liam. Csak utána esett le, mit is mondtam, mikor már ott díszelgett a poharamon egy smiley társaságában. Te jó ég! Komolyan Liamet mondtam?

Az italt szürcsölgetve sétáltam ki az üzletből, még mindig magamon ledöbbenve. Általában mindig más nevet mondok, persze csak minden üzletben. Az itteni kávézóban mindig Madinsont mondok, de volt már mikor máshol Barbarát, vagy Emilyt mondtam.

Ma pedig Liamet! Tuti azt hitték, hogy a barátomnak viszem! De nincs is barátom! És fogalmam sincs, miért Liamet mondtam! Igazából folyton eszedbe jut, mióta együtt reggeliztetek, csak magadnak sem vallod be.

Teljesen összerágcsáltam a szívószálat, mire az autóhoz értem. Megbabonázva húztam elő a kulcsokat, és nyomtam meg a nyitó gombot, mikor észrevettem, hogy egy srác mögöttem bámul. Szemöldökömet felvonva fordultam felé, ő pedig csak az autómat leste. Aha, szóval ez érdekel annyira!

Végig mértem a fiút, míg ő még mindig a kocsimat stírölte. Barna bőrén sok fekete minta díszelgett, ami amúgy is rohadt szexivé tette, de ezeknek tetejében szájából cigaretta lógott ki. És bár utálom a dohányt, elképesztő szexire jött ki a végeredmény.

Elvigyorodtam, és a karomat összefontam a melleim alatt, ezzel azokat direkt megemelve. A srác éppen felpillantott rám, majd kicsit elnyílt a szája, és felegyenesedett.

- Mit parancsolsz? – kérdeztem szemöldökömet még mindig fent tartva.

- Hm, téged – terült el egy dögös vigyor a száján. – Mondjuk a kocsid motorháztetőjén.

- Kissé szemtelen vagy, nemde? Hisz’ nem is ismerlek. Arról például fogalmam sincs, hogy hívnak – mondta megjátszva magamat, de igazából nagyon beindultam a srácra. Annyira dögös és szexi volt, hogy lehetetlen lett volna neki nemet mondani.

- Ugyan baby, hívj csak Zaynnek. És mivel látom, hogy előbb inkább „ismerkedni akarsz”, gyerünk vigyél el egy körre a kicsikével – támaszkodott az autómnak, én pedig elvigyorodtam.

[02. - Bírom a tetkós srácokat]

Meglepetééés!
Hali mindenkii!(: Hét közben úgy döntöttem, hogy a részek érkezését átrakom szombat délutánra/estére, ugyanis hülye ötlet volt hétköznap berakni, mikor mindenki tanul, és nem pedig az internetet lesi.:D Vagyis, a legtöbben, lol.
Amit még tisztázni szerettem volna a rész elején az Chanel nevei. Van neki az eredeti születési neve, amiből még csak a Montgomeryt tudjátok, a keresztnevét nem fogom elárulni idő előtt, ne aggódjatok.:3 Aztán Londonba költözésekor nevet változtatott a Chanel Adele Sangster -ra, amit jelenleg is használ. Und a többi idegennév, amik a részben szerepelnek, és Chanel hallgat rá, csupán a rablások miatt vannak, ugyanis nem lenne szerencsés Chanel Sangster névvel kirabolni az ékszerboltot, or valami mást.:D Bár a az elején az első részen kívül még nincs más neve, vagyis legalábbis úgy emlékszem lol. Ugyanis már a 12. résznél tartok, szóval nem emlékszem teljesen.:D
Nagyon szépen köszönöm a komit az első részhez!♥♥Na nem rabolom az időtöket tovább. Kommenteljetek és pipáljatok, jó olvasást!:3Xx.♥

Chanel Adele Sangster

Éjfél is elmúlt, mire Liam ágyba került. Pontosabban az én egyik vendégágyamba. Miután megvitattam a sráccal, hogy mi ez a jó illat, amit állandóan rajtam, a kocsimban és a lakásomban érez, adtam neki gyógyszert és vizet, majd félálomban kibökte, hogy Liamnek hívják. Én nem szándékoztam neki bemutatkozni, ha megkérdezi holnap a nevem, akkor majd kitalálok valamit. Nálunk ez így megy. Ezer név, ezer új személyiség. És persze ezt is nagyon élvezem. Szeretek mindig egy új ember bőrébe bújni, máshogy viselkedni. Udvariasan, udvariatlanul, viccesen, mogorván, öntelten, ügyetlenül, nagyképűen. Minden új bevetés előtt a fejemben, magam előtt új Chanelt, formázok. Új névvel, személyiséggel.

Lementem a nappaliba, egyenesen az üveges szekrényhez, ahol néhány nehezebb ital pihent. Villanyt sem kellett kapcsolnom, ahhoz, hogy tudjam, mit veszek ki. Whiskeyt és egy poharat, majd leültem a kanapéra, és a kis dohányzóasztalra helyeztem a két üveget. Kibontottam, és töltöttem egy keveset a pohárba, majd hátradőltem és felhúztam a lábaimat. Egyben felhajtottam az egészet, aztán hátra döntöttem a fejem és egy nagy sóhaj szakadt ki belőlem.

Nem hiszem el, hogy hazahoztam egy részeg, ismeretlen srácot. Mégis mi ütött belém? Damon totál kiakadna, ha megtudná. Meg azt hiszem a többiek is. De a legjobban Damon.

És igazuk is lenne. Mit képzeltem? A furcsa az, hogy még csak arra sem gondoltam, hogy hazahozom és kielégítem rajta szexuális vágyaimat. Mert, hogy nagyon helyes srác, túlságosan is, hatalmas, édes barna szemekkel. Lefogadom, hogy kigyúrt teste van. Még azt sem lestem meg, pedig lett volna rá alkalmam!

Megráztam a fejem, és előre dőltem még egy italért. Éppen végigfolyt a torkomon az erős alkohol, mikor hallottam a kapu zúgását.

Leraktam a poharat és felugrottam. Ez csak olyan ember lehet, aki tudja a kódot, így be tud jönni, és rajtam kívül csak egy olyan személy van. Damon. Vagy, egy olyasvalaki, aki feltörte a záramat, és beakar törni. Nem is tudom jelen pillanatban, hogy melyik lenne a jobb.

Az előszobába futok, és majdnem hanyatt esek Liam cipőiben. Még ez is!

Kinézek óvatosan az ablakon, és egyből felismerem Damon alakját. Francba!

Visszarohanok a kanapéra, rávetődöm, közben pedig beütöm a térdem, ami miatt felkiáltok. Rohadt életbe! És ouch!

Gyorsan öntök még egy italt a poharamba, majd hátraülök és várom, hogy Damon beljebb fáradjon. Ezúttal a teraszajtót jelölte ki bejáratnak, így azon keresztül jutott be a házba. Mindig máshol jön be…

Ideges voltam. Furcsa. Sosem szoktam ideges lenni. Ha Damon lecsesz, inkább érzek izgatottságot, mintsem idegességet. Hiszen imádok veszekedni.

- Chanel! – vett észre. – Nem jöttél.

- Igen, ne haragudj. Üzenetet akartam írni, hogy nem megyek, mert nem érzem magam valami jól.

- De aztán mégsem írtál. Pedig küldetés után voltunk. Azt hittem ennyivel megtisztelsz.

- Hazaértem és egyből lefürödtem. Tudod, ma nem éppen kellemes figyelemelterelésben volt részem.

- Ó, igen – vigyorodott el és közelebb sétált. – Milyen volt?

- Rémes. De legalább jól sikerült az akció, nem?

- Igen, minden a helyére került. Hoztam is neked valamit – kutatott a belső zsebében, majd előhúzott egy dobozkát. Mosolyogva átvettem, és felnyitottam a tetejét. Egy pár gyémánt fülbevaló lapult benne. Gyönyörűek voltak.

- Hú, ezek meseszépek, köszönöm – hajoltam oda hozzá és puszit nyomtam az arcára.

- Annyira illenek hozzád – mondta őszintén mosolyogva. Nahát, ritka pillanatok egyike.

- Kérsz egy pohár italt? – kérdeztem.

- Nem, kösz, csak beugrottam, hogy minden oké –e. Holnap reggel – állt fel és elindult kifelé.

- Holnap – mondtam, majd mikor eltűnt a szemem elől, felálltam és az ablakon néztem, ahogy távozik. Ez meleg helyzet volt.

Másnap reggel a nap sugaraira ébredtem. Nem akartam kikelni az ágyból. Talán mondhatnám azt a srácoknak, hogy még mindig rosszul vagyok.

Levánszorogtam egy kávéért, mert tudtam, hogy miután azt megittam, se perc alatt felébredek. Nos, most kávé sem kellett, a srác, aki a konyhámban szorgoskodott, miközben – feltehetőleg reggelit – készített, dúdolgatva cikázott ide meg oda.

Hű.

Először is totál elfelejtkeztem Liamről.

Másodszor pedig, nem tudom, mikor éreztem utoljára ilyen finom illatokat a konyhámból. Mennyei!

A számban összefutott a nyál, és a hasam is megkordult, ahogy egyre közeledtem. Liam még mindig nem vett észre, éppen a palacsintát díszítette áfonyával és mézzel. Mhhm.

- Khhhmm – köszörültem meg a torkom. – Jó reggelt!

- Ó – nézett fel angyalian mosolyogva. – Szia!

- Szia – köszöntem lassan, miközben leültem a pulthoz. – Te… mit csinálsz? – kérdeztem komolyan, ő pedig megállt és értetlenül pillantott rám. Berezelt.

Magamban szélesen vigyorogtam arckifejezésén, mely nem mindennapi látvány lehetett. Azt hiszem.

- Reggelit készítek. Neked – állt meg és megvakarta a tarkóját. – Izé, kettőnknek. Csak meg szeretném köszönni, amit értem tettél. Mármint, hogy hazahoztál magadhoz, gyógyszert adtál, meg minden. Hihetetlen miféle csodákra képes két szem Advil – fordult el és egy bögrét húzott elő. A kedvenc kávés bögrémet. Kávét töltött bele, majd elém rakta cukorral és tejjel együtt. – Nem tudom, hogyan iszod – tette hozzá, aztán máris elfordult.

Rávetettem magam a kávéra, amit amúgy is eredeti célomként tűztem ki.

- Honnan van a palacsinta? – bukott ki belőlem, mire mosolyogva hátra pillantott.

- Én sütöttem.

- Miből? – kérdeztem elmélkedve. Semmiből palacsintát készíteni? Tudom, hogy itthon semmi olyan nem volt, ami palacsintához kellene. Jóformán üres a fridzsider és a spájz. Erre a receptre meg kell tanítania. Hmm. Addig nem engedem el, amíg nem tudom, hogyan kell a nagy semmiből palacsintát csinálni.

- Átugrottam a boltba. Van itt egy kisbolt a következő utcában.

- Tényleg? – csúszott ki újra a számon az, amit gondolok. Mi a fene van velem?!

- Nem tudtad? – fordult meg mosolyogva.

- Nem – ittam bele gyorsan a kávémba. Jesszusom, én zavarban vagyok!

- Ez a legkevesebb, azok után, hogy hazahoztál magadhoz… - kezdett volna megint bele, de én feltartottam a kezemet.

- Láttam, hogy totál részeg vagy, és amerre jöttem, vagyis, ahol beszálltál eléggé rossz környék, meg nem tűntél valami szélhámos gengszternek, és megerőszakolni sem akartál, szóval… - hadartam, ő meg felnevetett. Megálltam a locsogásban és nagy szemekkel néztem rá. Olyan édesen nevetett, amilyet még soha életemben nem láttam és hallottam. Te jó ég!

- Tényleg nagyon köszönöm – mondta mosolyogva. – Viszont a telefonomat nem találtam. Elhagyhattam valahol?

- Ó, nem! – pattantam fel és kiszaladtam érte a garázsba. Elővettem a táskát, ami tegnap volt nálam a rablás miatt, kiszedtem belőle mindkettőnk telefonját aztán visszadobtam a tatyót a helyére és futottam vissza. – Nálam volt! – emeltem fel és felé csúsztattam a pulton. – Nem azért mert turkáltam rajta, vagy ilyesmi… Ha nem, mert csörgött és egy nő hívott, így jobbnak láttam nem felvenni. Aztán pedig valahogy ki kellet szedjelek az autómból, így a táskámba dobtam.

- Nem kell magyarázkodnod – rázta mosolyogva a fejét. – Ezt is köszönöm. És a nő, aki keresett valószínűleg a barátnőm volt. Igazából összevesztünk, én pedig dühös lettem és ittam egy kicsit… vagyis úgy terveztem, hogy egy kicsit, de aztán nagyon berúgtam… szóval, jobb is, hogy nem vetted fel. Valószínűleg rosszat hitt volna – mosolygott zavartan, és fogalmam sincs miért, de az én arcomra is egy óriási mosoly ült ki.

- Igen, én is pont így gondolkodtam – ültem le újra, és nagyot kortyoltam a kávémból.

Velem szemben leült ő is, ekkor már az asztalon volt minden, és hú. Kitett magáért. Egy pasi, aki jól tud főzni. Hmm.

Homlokráncolva meredt a telefonjába, én pedig elvettem az első szelet palacsintámat és Nutellát kentem rá.

- Nem hívod fel? – kérdeztem hirtelen, ráadásul teli szájjal. Totál hülye vagyok. Felnézett rám, és elmosolyodott. Kinevet? Vagy inkább megnevettetem?

- De, azt kellene – túrt a hajába. – De előbb inkább megreggelizek – rakta le a készüléket és mosolyogva felpillantott rám. Ez a srác annyira… rendes.

Elvett ő is egy palacsintát és követve példámat, Nutellásan ette.

- Reméltem, hogy szereted a palacsintát – pillantott fel rám, miközben beleharapott saját reggelijébe.

- Most őszintén, ki ne szeretné a palacsintát? – kérdeztem, ő pedig ismételten felnevetett. Jól szórakozik rajtam?

- Az egyik nővérem nem szereti – jegyezte meg mosolyogva, nekem pedig kicsit elkerekedtek a szemeim. – Korábban én sem szerettem. Aztán jött Niall, és gyakorlatilag minden ételt megszerettetett velem. Kivéve sushit. Attól még mindig kiráz a hideg.

- Miért? – nyújtottam meg kicsit a szót. – A sushi tök buli. Én szeretem. Meg a pálcikákat is. Pálcikával enni király.

- Szerintem nem – nevetett. – Szóval a palacsintát és a sushit szereted. Mit szeretsz még? – kérdezte picit oldalra biccentve a fejét, és a csillogó barna szemeivel, meg aranyos pofijával egy kölyökkutyára emlékeztetett. Egy édes kölyökkutyára, akit szívesen örökbe fogadnék.

- Ó, nagyon sok mindent megeszek, és sok mindent szeretek is.

- Például? – vonta fel a szemöldökét, miközben a második palacsintájáért nyúlt. Szemeimet szinte hipnotizálták mozdulatai, s miközben a mézért nyúlt, felfedeztem tetoválását a bal alkarján. Négy kis vastag nyilacska volt ott, ami rohadt jól nézett ki. Még tetkója is van!

- Például pizza. Imádom a pizzát – próbáltam elterelni gondolataimat. A pizzával. Sikeresen. Élek, halok a pizzáért.

- Hm, azt tényleg mindenki szereti. Milyen feltéttel?

- Jöhet bármi, kiéve a pepperoni.

- A pepperoni kihagyhatatlan a pizzáról!

- Ó, nagyon is kihagyható! Igazából megeszek tényleg bármit. Vagyis könnyebb lenne felsorolni, miket nem.

- Na, akkor mondd azt!

- Spenót. Meg spárga. Umm, és a gombák. Brr – borzongtam meg.

- Na, a gomba az, amiért én sem vagyok oda!

- Jó a tetkód – mutattam oda, mikor az áfonyáért nyúlt.

- Ó, ezek? Köszi – mosolygott.

- Bírom a tetkókat. Vagyis inkább a tetkós srácokat. Nőkön nem igazán szeretem.

- Akkor gondolom, neked sincs.

- Nincs is – erősítettem meg egy bólintással mondandóját.

- Nos, nekem még van egy itt – emelte fel a másik karját. Hunyorítanom és kicsit közelebb kellet hajolnom, hogy el tudjam olvasni, mi van oda írva.

- Everything I Wanted But Nothing I’ll Ever Need. Hm, ez nagyon tetszik!

- Meg itt – fordította előre ugyanazt a kezét, hogy rálátást nyerjek a tollra és a kis feliratokra.

- Tetszik. Mindegyik.

- És van egy kereszt a bokámon.

Azon kaptam magam, hogy szívesen megnézném az összes tattooját közelebbről, és az ujjaimmal is szívesen feltérképezném.

Ekkor Liam telefonja megcsörrent, és mindketten egyszerre kaptuk oda a fejünket.

- Nos, mégsem tudok nyugodtan megreggelizni – nézett fel rám, majd felvette a telefont. – Szia Niall – szólt bele, közben pedig harapott egyet a palacsintájába és néhány áfonya szemeket dobott a szájába. – Tudom, még nem hívtam – állt fel, és bocsánatkérően rám nézett, majd kissé arrébb vonult.

Talán egy barátja hívta. Őt már említette korábban is. Vállat vontam és falatoztam tovább. Mire Liam visszaért, a harmadik palacsintámat fejeztem be és nyúltam a negyedikért.

- Szóval ízlik – ült vissza mosolyogva, én meg hevesen bólogattam. – Bocsánat, az egyik barátom volt az.

- Nem gond – ráztam meg ezúttal a fejem.

- És azt hiszem azt nem kérdeztem még, hogy mivel foglalkozol.

Félrenyeltem, a narancslevet, amit időközben öntöttem magamnak, és fuldoklós köhögés vett rajtam erőt. Könnyeim is kicsordultak, és mire feleszméltem Liam már mellettem állt, keze a hátamon volt és finoman ütögetve azt, próbált segíteni.

- Hé! Minden oké? Nyugi! – simított végig egyszer –kétszer a hátamon, majd eltűnt és egy pohár hideg vízzel tért vissza, melyből kicsiket lassan kortyoltam.

- Minden oké! – préseltem ki magamból, de csak azért, mert nem akartam, hogy ennyire közel legyen hozzám. Úgy éreztem, mintha betört volna a magán szférámba és mindent tudna rólam.

Vonakodva vissza ült velem szemben, én pedig nem mertem rápillantani.

- Bocsánat… valami rosszat kérdeztem?

Dehogy. Minek kérdezed, ha már tudod?

- Nem – ráztam meg a fejem, és egy mosolyt erőltettem magamra, miközben felpillantottam még mindig gyönyörűen csillogó szemeibe. – Nincs munkám. Jelenleg munkanélküli vagyok – böktem ki az első dolgot, ami eszembe jutott. - Korábban egy bárban dolgoztam, de csődbe ment, így elbocsájtottak. Jelenleg pedig nem tudom, mihez kezdjek magammal.

- Ó, ne haragudj, nem tudtam.

- Nem, nem arról van szó, hogy nincs pénzem, vagy valami. Hanem, csak utálok egyhelyben toporogni. Úgy értem, kihívások elé állni, elesni, felállni, hibázni újra meg újra… Egyszerűen csak utálom ezt az állapotot, amiben most vagyok – ömlöttek belőlem a szavak, mint általában mindig. Itt nem csak arról van szó, hogy folyékonyan tudok hazudni, hanem csak szeretek beszélni, csacsogni. – Muszáj valamit csinálnom. Ez olyan, hogy például hétvége van, szabadnapom volt, esett az eső, és hideg volt, én pedig nem bírtam a seggemen megülni, gumicsizmát, meg sárga, nagy esőkabátot húztam és kimentem a kertbe gödröt ásni a Liliomfának. Szeretnék egy kis tavat a kert egyik sarkába, és gondoltam, miért ne. Szóval, igen, totál hülye vagyok – kezdtem el saját magamon nevetni, mire ő is nevetni kezdett.

- Ez jó. Teljesen megértelek. Én sem bírok sokáig punnyadni a kanapén a tévé előtt. Persze, van, mikor kifejezetten jól esik, vagy ezt tervezem, de amúgy én sem vagyok egy lusta típus. És, ha jól értelek, akkor azért keresel munkát, mert nem szeretnéd ugyanezt csinálni. Mármint itthon az ágyat nyomni, és spanyol sorozatokat bámulni.

- Igen, pontosan!

- És mi az, amit szívesen szeretsz csinálni?

- Nem tudom. Szeretek sportolni.

- És még?

- Utazni. Szeretek utazni! Meg keresztrejtvényt fejteni.

- Mert, akkor olyan irányban kellene elindulnod munkát keresni, amit szívesen csinálsz. Úgy értem, én énekelni szeretek… és…

- És? – vártam, hogy folytassa.

- Nos, ezért csinálom azt, amit szeretek.

- Énekelsz? Hol? Vagy, hogyan? – dőltem előre.

- Színpadon és stúdióban – nevetett. – Meg néha fürdés közben.

- Színpadon? Mármint, bárokban?

- Világszerte – kezdett feszengeni.

- Ó – esett le. Ezért kell így kihúznom belőle mindent. – Akkor szupersztár vagy! – bólintottam saját elképzelésem megerősítéseként.

- Hát… aha – vakarta meg a tarkóját, és tudtam, hogy zavarban van. Azt nem tudom, hogy honnan, de tudtam.