[15. - És én ennek eszméletlenül örültem]

Sziasztook!☺
Itt az újabb rész.:3 jövőhéten szombaton jelentkezem majd újra. Remélem szépen telik a karácsonyotok!:) Előre is sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!(: Remélem tetszeni fog a rész!:3 Jó olvasást!Xx.

Chanel Adele Sangster

Később kipróbáltuk a vízi bárt, és bár a srácok még koncert előtt álltak, mind kipróbáltak velem egy színes, enyhén alkoholos koktélt.

Frusztrált voltam még mindig a történtek miatt. Liam felsőtestének a látványa nem sokat segített az ellazulásban sem.

És ő sem könnyítette meg a helyzetemet.

Állandóan ölelgetett, bőre érintkezett az enyémmel, én pedig már annyira zavarban voltam, hogy alig vártam, hogy újra a szobámba legyek, egyedül. Fogalmam sem volt, mi ütött Liambe. Viszont tetszett. Jobban, mint kellett és szabadott volna.

Aztán hatalmas kő esett le a vállaimról, mikor megjelent Lottie, Lou és Lux, mindannyian fürdőruhában. Lux körül egy édes sárga napocskát ábrázoló úszógumi volt, és visítva integetett keresztapjának.

Igazat megvallva el is felejtkeztem róluk, érkezésem pillanatától fogva lekötött Liam, túlságosan is.

- Chanel! – mondta már –már éljenezve a nevem Lou, és rögtön átölelt.

- Szia – vigyorogtam.

- Te jó ég, imádom a fürdőruhádat! Lottie!

- Itt vagyok! Szia, Chanel – ölelt át ő is.

- Tudjátok, ma huszonkét éves lettem – lépett mögém Liam és átkarolta a derekamat a vízben. Lou és Lottie tekintetét le sem lehetett volna onnan kaparni. És nem hibáztatom őket érte. – És hamarabb üdvözlitek Chanelt, mint engem!

- Jaj, te, olyan gyerek vagy még! – nevetett fel Lou, majd Liam felé lépett, mire Liam elengedett és átölelte a nőt.

- Nem látszik, hogy huszonkettő lett – súgta nekem Lottie, mire vigyorogva bólintottam, Liam meg Lou háta mögött összeszűkített szemekkel nézett ránk.

- Minek titkolni? – nevettem rá Lottiera, majd ő is ölelésbe vonta a szülinapost. – Boldog szülinapot Liam!

- Köszönöm – kúszott kisfiús vigyor Liam arcára.

- Ajándékokat majd az este folyamán – vigyorgott Lou, és még mielőtt Liam válaszolhatott volna, Lux felvisított, hogy anyu. A fiúk persze letámadták szegényt.

Kicsivel később Lux is üdvözölt és édesen átölelt, majd azt mondta, hogy tetszik neki a fürdőruhám. Nevetve megköszöntem, mivel nagyon aranyosnak találtam, majd Lottie és Lou rábeszéltek még egy koktélra.

Délben aztán mindenki visszatért a lakosztályába, mivel készülődnünk kellett a koncertre. Legalábbis a lányoknak. A srácok, pedig még lazíthattak.

Ragaszkodtam ahhoz, hogy Lou és Lottie legyenek a sminkeseim, mint a legutóbbi alkalmakkor, így miután én lefürödtem, és belebújtam a fehér farmerba és fekete hosszujjúba kopogtattam Lou ajtaján, aki már jött is hozzám és Liamhez.

- Lányok, umm, nem tudok segíteni, mert anyuék most hívtak skype –on.

- Semmi baj, menj csak – mondtam mosolyogva Lottsnak, aki bólintott, megköszönte és már el is tűnt.

- Liam, útban vagy – sóhajtott fel Lou, és körülbelül ezredére szólt Liamre, aki az ajtóban ült, és nézte Lout, amint foglalatoskodik rajtam. Ennek részben örültem, és nem is. Mikor megkértem Lout, hogy segítsen a hajamban és sminkemben előre tartottam, hogy mit fog rólunk mondani Liammel. Bár ez nem tartott vissza attól, hogy megkérjem.

Aztán nem is igazán örültem annak, hogy Liam itt ül és figyel minket. Vagyis leginkább engem. Mert hiába voltak csukva a szemeim, éreztem a tekintetét magamon.

Lou nem árulta el mit csinál, én pedig teljesen rá bíztam magam. Ideges voltam, és megállás nélkül harapdáltam az ajkam belül. Nem csak a miatt, hogyan fogok kinézni – habár emiatt igazán nem kellett volna aggódnom –, hanem az este miatt, noha még az is messze volt. Máris izgultam, hogy Liamnek például tetszeni fog –e, az ajándékom. Izgultam a miatt, nehogy valaki felvesse a bulizás ötletét hotelen kívül. Nem szerettem volna, hogy akármi is elrontsa az estét. És csak reménykedni tudtam, hogy semmi és senki ne tegyen így.

Oké, és talán a miatt is idegeskedtem, hogy Liamnek tetszeni fogok –e.

- De hát az ajtóban ülök! Nem is zavarlak! – válaszolt Lounak értetlenül, az én arcomra meg mosoly kúszott.

- Jó, de zavarsz.

- Miért?

- Mert.

- Ne már, hagy maradjak. Szeretlek nézni.

- Vagy inkább Chanelt szereted nézni – vágott vissza, majd beállt a csend.

Az arcom tuti vörös volt hála Lounak, és szerettem volna tudni, hogy vajon Liam hogyan reagált, noha szemeimet mégsem mertem kinyitni.

- Oké, készen vagy csajos! – mondta Lou, én pedig felnyitottam az érzékszerveimet.

Az ajkaim a rózsaszín egyik gyönyörű árnyalatában pompáztak, az arcom két oldalt enyhén piros volt a pirosítónak köszönhetően, a szemem erősen ki volt húzva feketével, így még saját magamat is lenyűgöztem. Alapból hullámos hajtincseim most szög egyenesen álltak, és nem sűrűn vasalom a hajamat, éppen ezért is volt olyan furcsa és megdöbbentő a tükörképem.

- Hű – nyögtem ki. – Ez elképesztő – tapogattam óvatosan egy ujjammal az arcomat, Lou pedig felnevetett, miközben összébb pakolt. – Nagyon köszönöm Lou.

- Igazán semmiség Chan – legyintett Lou. – Nem sokára találkozunk – mondta, miután mindent a helyére pakolt, és Liam mellett az ajtónál elsurranva el is tűnt.

Felálltam és Liam felé fordultam. Ekkor már ő is állt.

- Tényleg elképesztően nézel ki – mondta, majd elmosolyodott.

- Köszi – mosolyogtam vissza rá, majd elindultam, mire ő is megfordult, fogta a széket, és visszavitte a nappaliba.

A szobámba mentem, és belebújtam a kikészített lapos talpú bőrcipőbe. A nyakamba raktam a nyakláncot, majd a hozzátartozó fülbevalókat pedig a fülembe akasztottam. Kezemre csúsztattam az arany, fekete színű karperecemet, amit nagyon szerettem, majd felkaptam a fekete táskát és visszamasíroztam vele a fürdőbe, hogy a szükséges sminkes dolgokat belerakjam.

A szobába visszatérve felvettem a fehér blézert, lehúztam a telefonomat töltőről, a hátsó zsebembe csúsztattam – rossz szokás –, majd újból visszacaplattam a fürdőbe, hogy megnézzem a végkifejlettet.

- Én kész vagyok – álltam meg Liam mellett.

- Gyönyörűbb vagy, mint pár perccel ezelőtt – sóhajtott fel, én pedig felkuncogtam.

- Badarságokat beszélsz! – álltam lábujjhegyre, ugyanis magas sarkú nélkül nem érem fel, és megpusziltam.

- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva és megfogta a kezemet.

- Igen – bólintottam, majd kiindultunk.

- Liam! Meglepetés! – kiáltotta el magát Niall, mikor is megálltunk az ajtóban, és szembe találtuk magunkat egy házaspárral, valamint a srácokkal, Louval, Lottieval és Luxal.

- Anyu, apu! – kiáltott fel boldogan Liam, aztán már a szülei karjai között volt. Te jó ég, erről nem volt szó!

Kisebb pánik fogott el, miután láttam Liamet a szüleivel. Senki sem említette egy szóval sem, hogy ők is megjelennek, habár gondolhattam volna. Hiszen, mégis csak a fiúk szülinapja. Nem tudom, miért hittem, hogy majd nem jönnek el. Talán mert ezer kilométerekre vagyunk az otthonától? Egy anyukának ez nem számít.

- Anyu, apu, ő itt Chanel, egy nagyon jó barátom, Chanel, ők itt a szüleim – mutatott be minket egymásnak, én pedig udvarias mosolyt öltöttem fel az arcomra.

- Jó estét, örülök, hogy megismerhetem Önöket! – fogtam kezet az apukájával.

- Szervusz, Chanel, részünkről az öröm! – mondta meleg, bársonyos hangján, ami kicsit hasonlított Liamére. – Geoff vagyok.

- Szia, drágám – ölelt magához Liam anyukája, amin nem lepődtem meg. Kedves, és közvetlen volt, akár a fia. – Nagyon örülök, hogy megismerhetlek.

- Úgy szintén – mosolyogtam rájuk.

Ezután Liam újra átölelte a szüleit, ők pedig el sem engedték.

A stadionban aztán megebédeltünk, és míg a srácok járkálva, és két falat között megálltak énekelni, Lux, valamint Geoff és Karen normálisan ülve ettünk. Lottie és Lou már belemerültek a munkába, amiből majd csak a hotelbe visszaérve zökkennek ki, és esetleg akkor esznek, mikor a fiúk már a színpadon vannak.

Mint a legutóbbi alkalomkor, teletömtem Luxot, aki így egy kanapén fetrengett, és iPad –en Pepa malacot nézett.

Fogalmam sem volt, hogyan kellene beszélgetést kezdeményezni Liam szüleivel, de ezen nem is kellett sokáig gondolkoznom, mert Liam anyukája hamarabb lépett szerencsére.

- Na és Chanel, mióta élsz Londonban? Liam mesélt rólad, ám nem sok mindent, mivel rohannia is kellet. Mondta, hogy nem régen volt neked is a szülinapod, és nem tudott felköszönteni, mert nem volt semmi ideje. Nagyon rosszul érezte magát miatta.

- Oh, igen. Nos, bevallom, nekem is rosszul esett, ugyanakkor tudtam, hogy Liamnek abszolút nincsen ideje, szóval egy részem meg is értette.

- Persze, érthető, hogy rosszul esett.

- De aztán egyáltalán nem haragudtam, mint ahogy ő azt hitte, és képzelte. Rengetegszer kért bocsánatot – nevettem.

- Miről van szó? – dugta mellém a fejét az említett, és a kezével átkarolta a vállam, majd kicsit közelebb vont magához.

- Arról, hogy elfelejtetted Chanelt felköszönteni a szülinapján! – mondta Karen.

- Ajh, anyu, ne már! – temette a fejét a kezei közé. – Nagyon sajnálom Chanel, ugye tudod?

- Persze Liam, ezt már ezerszer megbeszéltük.

- Nagyon hülyén érzem magam anyu, nem kell, hogy emlékeztess rá!

- Érezed is magad hülyén!

- Jó, de nem volt ideje, és én ezt teljesen megértem.

- Jó aranyom, de te meg iderepültél hozzá, és meglepted a születésnapján!

- Ajj, anyu, tudom, hogy elcsesztem! – nyávogott édesen, nekem pedig kedvem volt egy hatalmas cuppanós puszit az arcára nyomni. Akadályoztak ebben a szülei, de később tuti megpuszilom… - Na, ne égessetek le lécci Chanel előtt – nyomott puszit az arcomra, majd az anyjáéra is, édesapjának pedig a vállába bokszolt és odébb állt.

- Egyébként nem régóta élek Londonban – válaszoltam mosolyogva a feltett kérdésre. – Pár éve.

- Hol éltél korábban? – kérdezte Geoff, mire én rá néztem.

- Miamiben – válaszoltam elgondolkodva. Nem lenne szerencsés, ha Liam szüleinek mást mondanék magamról, mint neki.

- Sejtettem az akcentusod miatt – mosolyodott el halványan. – Bár már nem annyira észlelhető.

- Én észre se vettem – mondta Karen. – A szüleid is Londonban élnek? – kérdezte kedvesen. Naná, egy téma, amire mindenkinek rá kell kérdeznie, és senkit sem hagy nyugodni.

- Nem, ők Miamiben maradtak.

- Szabad megkérdeznem, miért költöztél el?

- Saját lábra szerettem volna állni, valamint London mindig is vonzott, imádom a várost. Nem volt nehéz kitalálni, hova menjek gimnázium után.

- Akkor most főiskolára jársz? – méregetett Geoff. Ne nézz ennyire ferde szemmel öreg, nincs bennem semmi különös!

- Nem – ráztam meg a fejemet. – Dolgozok. Illetve dolgoztam. Most éppen nem, de rajta vagyok az ügyön.

- Ó, értjük.

A délután hamar elment. Mikor nem éppen Karenal, vagy Geoffal beszélgettem, Luxszal játszottam.

Éppen mikor iPad –en játszottunk, fültanúja voltam egy beszélgetésnek Liam szülei között. Nem mintha hallgatóztam volna, sőt, erről egyáltalán szó sincs. Ám akaratlanul is meghallottam a nevemet, ráadásul nem is voltak tőlünk annyira messze, ami azt illeti, eléggé közel ültek. És hiába suttogtak, hallottam mindent.

Mint ahogy azt sejtettem, Geoff nem igazán szimpatizál velem, és ennek hangot is adott feleségénél. Egyáltalán nem bántam, mindinkább mulatatott a tény, hogy félti tőlem a fiát.

Ugyanis Geoffnak nem csak unszimpatikus vagyok, még Liamre is mérges, amiért ennyire „barátságosan” bánik velem, miközben „szerető” barátnője van. Képzelem, mennyire szeretheti Liam barátnője őt, ha közben félre lép és még a „szerelme” születésnapjára sem jön el.

Kíváncsi vagyok, mennyire fogja Liamet befolyásolni az apja velem kapcsolatban.

Hiába tagadja le, én láttam. Láttam, hogy Liam elérzékenyült, miközben a rajongók és a srácok elénekelték neki a ’Happy Birthday’ –t. Tudom, hogy viccelődik velem, és direkt nem akarja bevallani, de nem is bánom. Azt hittem minden egyes pillanatban elolvadok, amikor ránéztem, úgy örültem neki, hogy egyáltalán nem szomorkodott a barátnője miatt.

Lottie, Lou, Lux, Karen és én hamarabb leléptünk, hogy a hotelban kibérelt bárt fel tudjuk díszíteni. Teleraktuk színes lufikkal, kiraktuk a nevét hatalmas lufi betűkkel és ellenőriztük a tortát a hűtőben, mely sértetlenül állt a helyén.

Niall küldött sms –t, mikor megérkeztek a hotelba a srácok, és egyenesen a bár felé indultak. Tudtuk, hogy Liam egyből rá fog jönni, hogy készülünk valamire, mikor lejön a színpadról és csak édesapját találja az öltözőben. Így hát mikor beléptek a terembe nem igazán érhette nagy meglepetés, mikor felkiáltottunk mind, hogy ’Boldog szülinapot!’, de láttam az arcán, hogy mindenkinél boldogabb volt. És én ennek eszméletlenül örültem.

[14. - Tetszett Liam]

Heey babes!
Meglepetééés! Boldog karácsonyt mindenkinek!:3 Mivel sok rész van meg előre megírva, de mégsem annyi, hogy egy héten két részt tudjak hozni rendszeresen, ezért gondoltam, hogy ma, karácsony alkalmával megleplek titeket eggyel. Ez az én ajándékom nektek, haha!:3♥ Köszönöm szépen az előző részhez érkezett komikat, és pipákat, eszméletlen boldog vagyok, amiért mindig szántok egy kis időt arra, hogy pár sorral feldobjátok a napomat!:) Még mindig Lanel, Lanel és Lanel. Remélem még nem unjátok őket, ahaha. Még egy ideig maradnak is! És teljesen őszintén, imádom ezeket a részeket írni. Soo ya, lesz még Lanel.:3 Apropó, annak ellenére, hogy imádom ezeket a részeket írni, mindig van, hogy elakadok. És olyankor mindig jó barátnőm Beccsu segít tovább írni. Ezért van az, hogy a rész vége az ő munkája.:3 Ó, és boldog szülinapot Tommo baby!:3 Imádunk!:3♥
Jó olvasást!♥Xx.

Miután a srácok felköszöntötték Liamet, újra magunkra hagytak egy kis időre. Liam mosolyogva ült az ágyon, majd magához hívott, így leültem vele szembe.

- Boldog vagy? – kérdeztem mosolyogva, ő pedig csak magához húzott és átölelt.

- Igen, nagyon – mondta, miközben fejét a vállamra fektette.

- Akkor jó – öleltem át a kezeimmel.

- Olyan jó, hogy itt vagy! Mit csinálunk ma? Este koncert, de délelőtt a tiéd vagyok. Hány óra van? – lett izgatott, majd elengedett és megnézte az időt a telefonján. – Kilenc óra.

- Előbb reggelizel – böktem a mellkasába, ő pedig a kezét körbe fonta a csuklómon.

- Te pedig velem reggelizel.

- Én már Niallel reggeliztem – suttogtam vigyorogva, mivel tudtam, hogy ki fog akadni. Szerencsém lett, és élvezet volt nézni, ahogy szemei elkerekedtek, majd sértődötten eltátotta a száját.

- Na, mi van? – kérdeztem és oldalra biccentettem a fejemet. – Hát ne vágj már ilyen képet! – nyomtam össze két kezemmel az arcát, így úgy nézett ki, mint egy hal, amin nevetnem kellett.

- Nem hiszem el, hogy képes vagy lecserélni Niallre! A szülinapomon! – háborgott, én pedig nem bírtam ki, muszáj volt nevetnem. – Chanel! – rinyált kétségbeesett hangon. – Ne nevess már! – nyávogott és elnyújtotta a szót, de hiába. Én csak nevettem és nevettem, egyszerűen nem bírtam abba hagyni.

Liam mérges képpel ült és várta, amíg befejeztem a nevetést.

- Ne haragudj Liam! – pusziltam meg kuncogva, mire az ő arca is ellágyult. – Megérkeztem és éhes voltam nagyon, Niallnek meg pont előttem hoztak fel egy tucat kaját, szóval megosztoztunk.

- Hát jó – mondta még mindig durcásan, és egy aranyos kisfiúra emlékeztetett. – De akkor is velem reggelizel.

- Nem fér belém több – nyújtottam el a szót, hogy tisztán értésére adhassam. Ő csak megrázta a fejét, majd mintha fel akart volna állni, de hirtelen megállt a mozgásban. – Mi az?

- Chanel, izé, ő, nincs rajtam alsó – nyögte ki és az arca rózsaszínné változott, az én szemeim pedig kétszeresére nőttek az átlagosnál.

- Kint megvárlak – álltam fel és higgadtan, ám a lehető leggyorsabban kimentem a szobából.

Tér. Egy kis térre volt szükségem.

Feltéptem a következő ajtót, amit láttam, és megkönnyebbülésemre egy fürdőszobát rejtett.

Bement, becsuktam halkan az ajtót, majd neki dőltem, és a földre csúsztam.

Gyakorlatilag meztelenül hemperegtem Liammel az ágyában.

Nem hiszem el, hogy nem szólt! Se az elején, se egy kicsit később, mikor elhallgattam, se semmikor!

Miért nem szólt róla?

Egy takaró választott el a farkától!

Felálltam a földről, majd sminkemet leszarva kezdtem el vadul dörzsölni az arcomat vízzel.

Végig alsó nélkül volt mikor a srácok rajta hemperegtek, és akkor is, mikor én hemperegtem vele!

Mikor már sajgott az orcám, leálltam, és megnéztem magam a tükörben. Életem legrosszabb döntése volt ez, hogy nem foglalkozva a sminkkel ami rajtam volt, kezdtem fejt vesztve dörzsölni az arcomat sima vízzel. Úgy néztem ki, mint egy zombi, és ahhoz, hogy normálisan le tudjam mosni a sminket, majd újra tudjam csinálni, szükségem lett volna a smink lemosóra, valamint a többi cuccra. Amik ugye odakint, a lakosztály nappalijában álló bőröndömben lapultak. 

Kidugtam a fejemet az ajtón, majd halkan elszaladtam a folyosó végéig, és óvatosan kilestem. Szerencsére még Liam a szobájában volt, így felkaptam a bőröndöm és visszaiszkoltam vele a fürdőbe. Legalább sikerült elrejtőznöm Liam elől ilyen ábrázattal.

Rendbe szedtem az arcomat, visszakentem az alap sminket, majd kihúztam a fürdőből a bőröndömet és a fal mellé állítottam. Liam szobájának ajtaja nyitva volt, a szoba viszont üres volt.

Épp rakta le a vezetékes telefont, mikor megálltam a nappaliban.

- Rendeltem reggelit – magyarázta a készülékre mutatva, majd gyorsan elfordult és a konyhába indult. Megmosolyogtatott mennyire zavarba volt, habár én is ugyanígy éreztem magam.

- Na és mit csináljunk kaja után? – kérdezte, miközben megrágta a falatot.

- Liam, neked van szülinapod, azt csinálunk, amit te akarsz!

- Én nekem mindegy mit csinálunk, csak együtt legyünk.

- Na, jó, de mégis. Találj ki valamit!

- Hmm – gondolkozott el.

- Bármit választhatsz – kuncogtam, ő pedig szélesen rám mosolygott.

- Oké, akkor irány a medence, szauna és pezsgőfürdő!

- Mehetünk. Szerencséd, hogy van nálam egy bikini – vigyorogtam, majd megvártam, míg befejezi a reggelit, és mindketten öltözni indultunk. Vagyis csak akartam. – Öö, Liam, hol fogok én aludni? Niall azt mondta, hogy umm, szóval, hogy itt leszek veled, mert feleslegesnek látta, hogy foglaljon még egy lakosztályt – magyarázkodtam, és közben a bőröndömet néztem, ezzel egy időben pedig a hajamba túrtam.

- Umm, szóval Niall mondta? – kérdezte, és megvakarta a tarkóját.

- Hát, csak ő tudott róla, hogy jövök. Meg…

- Meg még ki? – nézett rám és felvonta a szemöldökét, mire én elmosolyodtam és megráztam a fejem.

- Lou és Lottie.

- Hát persze – vágott bosszús képet, én pedig felnevettem, és elé léptem.

- De nem jó meglepetés volt? – kérdezte, miközben egyik kezemet enyhén borostás arcára vezettem, majd tovább a nyakához, így fél karommal átöleltem.

- De igen – fonta körém a kezeit, én pedig lehunytam a szememet, és mélyet szippantottam az illatából.

- Szóval ez megfelel? – nyitott be a kisebb szobába, ami ennek ellenére gyönyörű volt, hiszen tele volt ablakokkal. – A srácok közül senkinek sem kellett ez a szoba, mivel túl kicsi – forgatta a szemeit, én pedig felnevettem.

- Tökéletes lesz, köszönöm – nyomtam puszit az arcára.

- Akkor mindjárt találkozunk a nappaliban – vigyorgott izgatottan, és magamra hagyott.

Nem pakoltam ki a bőröndömből úgy, mint legutóbb, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy meddig leszek, illetve, hogy meddig maradhatok. Legutóbbi kiruccanásomnál sem néztek rám páran jó szemmel, nem szeretnék Liamnek problémát okozni.

Az ágyra raktam a bőröndöt fektetve, majd kicipzáraztam és felnyitottam. Legelőször a laptopomat halásztam ki, és a takaró raktam, majd kutakodni kezdtem. Tudtam, hogy raktam be fürdőruhát, hiszen minden ruhaneműből pakoltam, gondolok itt sortra, ruhára, farmerra vagy éppen egy vékonyabb kabátra.

Megtaláltam a gyönyörű fürdőruhát, mely egy Victoria’s Secret darab, amit nagyon imádok. Kivettem a fehér puha és bolyhos törülközőmet, melyet szintén a bőröndbe passzíroztam, majd visszacipzáraztam a táskát, és oldalra, a földre raktam, hogy ne legyen útban. Szétnyitottam a hatalmas törülközőt és az ágyra terítettem, majd gyorsan lekapkodtam magamról mindent, és felvettem a fekete egybe részes fürdőruhát. Vállamra terítettem a törcsit, majd elindultam, de az ajtó előtt megálltam. Hiányérzetem támadt, majd rájöttem, hogy nincsen papucsom, amiben lemehetnék. Nos, igen, strandpapucsot nem pakoltam be.

Végül az ékszeres dobozkámból, melyet magammal hoztam, kivettem egy fekete hajgumit és a csuklómra raktam. Aztán kiléptem a szobámból, és elindultam a folyosón a nappali felé.

Liam a bárpultnál ült az egyik széken és a telefonját nyomkodta, majd amint érzékelte, hogy megérkeztem, felpillantott.

Szerettem volna hagyni, hogy teljesen leessen az állam, és, hogy folyjon a nyálam Liam kinézete láttán, de egyszerűen nem hagyhattam el ennyire magam. Elég volt a vörös arcom, és a nehézkes levegővételem.

Oda szerettem volna magam adni neki. Szerettem volna, hogy birtokba vegye a testem.

- Nincs papucsom – nyögtem ki nehezen azt, amit először az eszembe jutott.

- P –papucsod? – kérdezett vissza és a hangja enyhén megremegett. Akartam, hogy miattam legyen zavarban. És azt is akartam, hogy tetszek neki.

- Hát igen… - motyogtam lehajtott fejjel.

- Tessék, vedd fel az enyémet, én pedig majd elcsórom valamelyik fiúét – állt fel és kilépett a lábujjas fekete papucsából.

- Köszi – mosolyodtam el, és beledugtam a lábaimat, bár a papucs túl nagynak bizonyult az én kis lábaimhoz.

Mindketten mosolyogva néztük a lábamat, ami nagyon kicsinek tűnt az ő nagy negyvenkettes papucsához képest. Nem tudom miért, de jó érzéssel töltött el, hogy a papucsában vagyok. A filmekben a csaj megkapja a fiú kabátját, én pedig a strandpapucsát. Nekem akkor is különleges és jó érzés volt.

- Nagyon umm... csinos vagy – mondta, mire félve felpillantottam rá.

- Izé, köszi. Akkor megyünk? – kérdeztem hevesen dobogó szívvel és elindultam a kijárat felé.

Liam csendben követett, majd becsukódott a lakosztály ajtaja, ő pedig bezárta azt.

- Szólok a többieknek is, ha ez nem baj? – pillantott rám kérdőn.

- Nem, dehogy baj, persze, szólj csak – bólintottam mosolyogva, ő pedig bekopogtatott Niallhez, aztán benyitott és pár lépést beljebb lépkedett, míg én megálltam a küszöbön.

- Neil, megyünk medencézni, jössz te is? Louis? Harry? – kiáltott be, aztán rám vigyorgott, én pedig vissza rá.

- Naná, hogy jövök! – jelent meg a szőkeség szintén vigyorogva. – Wow, micsoda bomba nő! – kiáltott fel, mire magam mögé néztem, majd felnevettem.

- Van neve is – mormogta Liam, Niall pedig rám kacsintott. – Elviszem a papucsod, jó? – nézett újra Niallre.

- És akkor én miben megyek le?

- Majd Louiséban – vont vállat.

- És ő?

- Majd egy hoteli bolyhos mamuszban – terült el széles vigyor Liam arcában, majd Niall is vállat vont és rábólintott.

- Ne várjatok meg, majd nem sokára csatlakozok – mondta, majd Liam karjába bokszolt, és elindult visszafelé.

- Menjünk – fordult felém mosolyogva Liam.

A lifttel csendben utaztunk felfelé a hotel tetejére, ahol a medencék, vízi bár és nyugágyak fogadtak. Egy pár napozószékben feküdtek, a medence magányosan állt a medrében.

- Király – mondta Liam, majd az első sor székekhez sétáltunk és ledobta az egyikre a törülközőjét.

Követtem példáját, és én is leraktam a törülközőt az övé melletti ágyra. Hátam mögül csak egy csobbanást hallottam, és mikor megfordultam Liam homályos alakját láttam a víz alatt. Felnevettem, majd vele ellentétben a lépcsőket használva közelítettem meg a kék vizet.

Kellemes hőmérsékletű volt, így nyugodtan sétáltam bele, majd egyre közelebb Liam felé.

- Na, ne már, de uncsi vagy! – mondta, ahogy meglátott a medencében, majd megrázta a haját, amiből vízcseppek hullottak szét felé, és beletúrt a hajába, csak hogy a helyére állítson minden tincset. Nos, ez nem igazán sikerült neki, tekintettel, hogy a haja nedves volt.

- Miről beszélsz? – fröcsköltem le. – Mi van, ha hideg a víz? Beleugrasz, görcsöt kapsz, és majd nekem kell felrángatni a víz alól?

- Akkor a megmentőm lennél. De amúgy sem kapnék görcsöt – közölte lazán, de közben végig vigyorgott.

- Aha, hát persze – forgattam a szememet. – Különben ott van, hogy a medencébe ugrálni tilos – mutattam a táblára, ő pedig behúzta a fejét, mint egy kisfiú. – Ne aggódj, nem szidlak le, de, csak mert szülinapod van – vigyorogtam.

- Akkor jó – egyenesedett ki. – Akkor most legyél te is vizes – indult felém, én pedig hátrálni kezdtem. – Hiába menekülsz, úgyis elkaplak – közölte a nyilvánvalót, ami annyira nem érdekelt, én csak hátráltam és hátráltam.

- Nem hinném – mondtam visszatartva a nevetést, mire hirtelen rám vetődött, és mindketten elmerültünk a vízben.

Egyszerre is jöttünk fel és annyira közel voltunk egymáshoz, mint még soha, talán csak az álmaimban, ahol csókolóztam vele.

Én tényleg elhittem, hogy meg fog csókolni. És majdnem tényleg meg is csókolt. Majdnem.

- Bomba! – ordított fel Louis és közvetlen mellénk ugrott, ezzel minket szétrobbantva. Szeretném nem hinni, hogy direkt volt.

Nialltől sem vártam, hogy majd úgy, mint minden normális ember belesétál a medencébe, követte Louis és Liam példáját és beugrott mellénk.

- Hol van Harry? – kérdezte Louistól Liam, amint barátja a felszínre bukott.

- Ő is jön majd utánunk, csak Annevel telefonál – mondta Louis.

- Ja, oké – bólintott Liam.

Ezután egy kicsit kínosan éreztem magam ezért felfeküdve a víz felszínére úszni kezdtem egy távolabbi részre. Kínosan éreztem magam, mert éreztem a feszültséget köztem és Liam között. Elvégre, majdnem csókolóztunk! Ha nincsenek a fiúk, akkor megtörténik, és talán miattam megy majd tönkre Liam kapcsolata. Bár nem nagyon érdekelt, hangozzak akármilyen köcsögnek is. Tetszett Liam, és itt volt az ideje annak, hogy ezt a tényt elfogadjam és megbarátkozzak vele. Még ha nem is mondhatom el neki.

- Helló –helló - felkaptam a fejem az ismerős Ír akcentus hallatán, a lábaimat a medence kövezetére helyeztem és hunyorogva néztem az előttem álló szőke hajú srácra.

- Mi újság? – kérdeztem mosolyogva, nem igazán tudván, hogy még is mi mást kellett volna mondanom. Mi van, hogyha neki pont leesett, hogy mi történt majdnem Liammel és velem? Bár aztán nekem sem szabadott volna ennyire paranoiásnak lennem. Niall volt az utolsó, aki a medencébe ért, nem hiszem, hogy látott volna akármit is.

- Nem sok minden - vont vállat mosolyogva. – Örülök, hogy végül tényleg össze tudtuk hozni, és most itt vagy velünk. Meg annak is örülök, hogy Liam örül.

- Én is boldog vagyok Niall. Köszönöm, hogy segítettél – öleltem át mosolyogva. 

[13. - Boldog szülinapot Payno!]

Hiiii!
Már huszonketten vagyunk, wow.:3 A visszajelzések, pipák, mind nagyon -nagyon jól esnek!:) Örülök, hogy tetszik nektek a történet! A mai részben egy kis ugrás volt, valamint ismét Lanel, Lanel és Lanel.:3 Pipáljatok és komizzatok!^^ Jó olvasást!:3♥Xx.

Ui.: Jó szünetet nektek!☺

Chanel Adele Sangster

2015. augusztus 29.

A napok hamar elrepültek a fejem felett. Miután a kirándulásom véget ért Liamnél, visszarepültem Londonba. Egy pár napig hiányzott. De aztán kezdtem visszarázódni a hétköznapi kerékvágásba. Sokat lógtam a fiúkkal, akik nem kérdezgettek a kiruccanásomról. Idő közben meg volt az újabb bevetés, így érkezésem után szinte mentem egy Mercedes autókereskedésbe, ugyanis a srácok újabb járgányt akartak. Fiúk…

Talán az új hely, az új Chanel, és a mindennapos rutin miatt – reggel nyolckor kelés, tizenegyre a kereskedésbe, ötkor haza –, felejtettem el egy kis időre Liamet, és a Kanadában történteket.

Tehát visszaérkezésem másnapján Damon máris a mélybe dobott, én pedig élveztem. Jó érzéssel töltött el, hogy végre csinálok már valamit, nem mást, mint a rosszalkodást. Oké, ez így lehet, hülyén hangzik, de nem hihetetlen rossz kislány voltam?

Abbie Brown –ként beépültem a kereskedés irodájában dolgozóik közé. Először ide –oda szaladgáltam, amit kezdtem persze nagyon unni. Aztán megbíztak fénymásolással és kávéfőzéssel, majd újra szaladgálhattam oda és vissza. Szó nélkül tűrtem, hiszen nem akartam, hogy máris elbocsássanak. Noha nem szívleltem, hogy ennyire buta fruskának néztek az emberek. Mikor még az elején eldöntöttem, hogy ezúttal az intelligens oldalamat mutatom meg. És igen, nekem van olyanom is.

Két hét alatt sikeresen beilleszkedtem, majd mázlimra megkaptuk egy hónapra előre a beosztást, melyet boldogan vittem a barlangba, hogy a srácokkal megbeszéljük a rablás pontos időpontját.

A két hét alatt lezajlott a szülinapom a barlangban. Idén eltérő volt, mint tavaly, vagy a korábbi években. Idén nem mentünk bulizni, csupán a barlangban gyűltünk össze. A srácok egy hatalmas tortát vettek nekem, kicsit kipofozták a helyet, vettek pár héliumos lufit, egy pár dvd –ét, csináltak kaját, majd tele pocakkal bevágódtunk a kanapékra filmet nézni.

Mióta itt vagyok voltak igazán szép születésnapjaim. A srácok teljesen ugyanúgy viselkedtek, mint egy átlagos napon. A tenyerükön hordoztak, mint bármikor máskor, nevettünk, kajáltunk, filmet néztünk, mint bármelyik másik napon. Egyszer felköszöntöttek, mindenkitől kaptam valami apróságot, amit már szintén megszoktam, hisz’ állandóan ajándékokkal, csecse –becsékkel halmoznak el.

E napon, ami egyedüli negatívumságot okozott az Liam volt. Nem hittem volna, hogy még egy sms –t sem küld nekem. És igen, bevallom, rosszul esett. Haragudtam is rá.

Másnap, mikor felhívott nem vettem fel neki először. De aztán addig csörgött a telefonom, míg nem kissé idegesen, leplezett boldogsággal felkaptam a készüléket, és beleszóltam.

Liam elkeseredett hangja, és bocsánat kérései elfeledtették velem korábbi dühömet. Meg esett rajta a szívem, és elhittem neki, hogy nem volt ideje.

Természetesen a bosszú eszembe sem jutott. Nem bírtam volna ki, hogy ne hívjam fel a születésnapján, sőt, meglepetést szerettem volna neki okozni, így a betörés után rögtön, egy detroiti járatra ültem fel, mely egy éjszaka alatt elrepített Liamhez.

Előtte pedig lenyomoztam mindent. Telefonáltam Louval, Lottieval és Niallel is, akik mind segítettek a meglepetésben. Niall szerint Sophia nem tud részt venni majd Liam szülinapján, így nagyon örült, mikor felhívtam és összedughatták a fejüket Louékkal, hogyan is legyen az egész. 

Niall azt mondta, hogy nem lesz nagy party, meg mi egyebek, mely külön Liam kérése volt. Ismerte már annyira a barátait, hogy tudta, azok szerveznek valamit, mint eddig minden évben. Így hát a srácok bánatára nem lesz szórakozó hely, sem hangos zene, részeg fiatalok, vagyis egy fergeteges buli. És ez számomra is tökéletes volt.

Liam ajándékát, már a hónap elején kigondoltam, bár akkor még nem tudtam, hogy személyesen adhatom át majd neki a születésnapján. Egy Pandora –t jelöltem ki első helynek, ahol szerencsére tudtak is segíteni. Egy játékboltban vásároltam egy mini Audit, majd bevittem az ékszerüzletbe, ahol kicsit kicsinosítattam, és belegravíroztattam Liam nevét, a mini rendszámtáblába. Így elöl az állt, hogy Liam, hátul pedig az, hogy Payno. Erre a becézésre még akkor rákattantam, mikor először hallottam Nialltől.

És hogy hogyan jött a kis autó ötlete? Úgy gondoltam, hogy megismerkedésünk szimbólumaként tökéletes lehetne, más ötletem pedig egyáltalán nem volt. Szóval a gravíroztatott autót üvegbe csomagoltattam, majd otthon Batman –es papírzacskóba vontam, hiszen tudtam, hogy odáig volt azért.

Eredetileg tortát is én szerettem volna neki megrendelni, csak hogy arról már lecsúsztam, ugyanis a srácok azt már elintézték.

Jobban izgultam, mint legutóbb mikor először utaztam hozzá. Idegesebb voltam, mert most Amerikába repülök. A szülőföldemre, melyen öt, lassan hat éve nem jártam. Ahol talán az utcán szétszórva pár piszkos, szakadt plakátot találhatok magamról, ’ELTŰNT!’ felirattal.

A reptéren aztán félelem járta át a testem, de nem fordulhattam vissza. A bőröndömet felvéve indultam Paddy keresésére, akit ezúttal Niall bízott meg, hogy jöjjön ki értem.

- Chanel, örülök, hogy látlak! – ölelt át barátságosan.

- Szia Paddy, én is örülök! – mosolyogtam rá, ő pedig berakta a hátra a bőröndöm, míg én beültem az anyósülésre.

Az úton aztán faggatni kezdtem Paddyt.

- Liam még alszik, Niall már ébren van, és vár. Umm, Liammel leszel egy lakosztályban, mivel Niall feleslegesnek látott még egyet foglalni – mondta, én pedig lefagytam. Egy lakosztályban? Egy ágyban? Vagy ez mégis mi a francot jelent?

- Oké, de mi van Sophiával? – kérdeztem kicsit erőteljesebben.

- Ő nem jön. Csak két hét múlva találkoznak Londonban.

- Nem jön el Liam szülinapjára?

- Nincs ideje.

- Ó, értem – zártam le a beszélgetést. Ezt persze már tudtam, de még mindig ledöbbentett. Nem szándékoztam senkivel sem megosztani a gondolatom, miszerint biztos voltam benne, hogy Sophia hűtlen Liamhez.

- Torta? – törtem meg én a csendet.

- Még nem jött meg.

- És majd hol leszünk akkor pontosan?

- A hotelben. Lent egy kis hangulatos bárban. A srácok már lefoglalták nekünk.

- Kell majd valamit díszíteni, vagy ilyenek?

- Szerintem igen, de ezt Niall tudja.

- Rendben.

Gyönyörű luxus hotel előtt haladtunk el, majd parkoltunk annak mélygarázsában. Paddy cipelte a bőröndöm úri ember módjára, mint ahogy legutóbb is, és hamar a hatalmas előcsarnokban találtunk magunkat.

Paddy csak biccentett a recepciósok egyikének, aki viszonozta a gesztust, majd elindult a dupla liftek felé.

Nagy nyüzsgés volt a hotelben, ahhoz képest, hogy még csak fél kilenc volt. Éppen ezért nem utaztunk egyedül a lifttel.

Az ötvenedik emeleten aztán megálltunk újra, és elhagytuk a széles fülkét. A húszas számú faajtónál álltunk meg, majd Paddy bekopogott. Ebből gondoltam, hogy Niallnél és nem Liamnél vagyunk.

- Chanel! – tárult ki az ajtó, és a borzos hajú szöszi állt előttem egy melegítő alsóban, és mintás pólóban.

- Szia Niall! – nevettem fel, és átöleltem.

- De jó, hogy itt vagy! Alig várom, hogy elverjelek x –boxon! – lelkendezett.

- Azt várhatod – bokszoltam a karjába, amint elengedett.

- És Liam arcát is várom, mikor felkel és meglát – vigyorgott, én pedig hosszú idő után újra elpirultam. – Na jó, gyere be. Kösz Padds!

- Nincs mit – mosolygott, majd el is ment, én pedig a bőröndömet behúztam és követtem Niallt.

- Pont előttetek érkezett meg a reggeli, dobd le magad, és egyél!

- Értettem! Csak előbb kezet mosnék.

- Persze, balra az első ajtó – bólintott és a tekintetét már az ételeken jártatta.

Niallel ketten megreggeliztünk, közben pedig elmondott mindent, amit tudnom kellett.

- Liam felkel, átadom neki az első ajándékomat, vagyis téged.

- Na! – nevettem, és újra felmelegedett az arcom.

- Bocs, de az egyik legszuperebb ajándék vagy – vigyorgott.

- Aranyos vagy – mosolyogtam.

- Örülök, hogy Liam megismert. Mint tudod mostanában nincs minden rendben közte és Sophia között… És úgy vettem észre, hogy te össze tudod kaparni a földről – mondta, én pedig elgondolkoztam ezen. Igaza lenne Niallnek? Tényleg képes vagyok Liamet felrántani a földről, és egy kis jó kedvet csempészni belé? Te is tudod, hogy teljesen így van, Chanel!

Reggeli után Niall óvatosan belesett Liamhez, aki még aludt, így Niall beküldött.

Esetlenül megálltam az ajtó mögött, pont úgy, ahogy Niall belökött. Végül a bőröndömet arrébb gurítottam, és ott hagytam az előszobában, majd lassan beindultam. A szépen berendezett nappali és konyha mellett elhaladva megálltam egy résnyire nyitott ajtó előtt, ahonnan szuszogás hallatszódott.

Óvatosan bekukucskáltam, és éppen az a látvány fogadott, mint amire számítottam. Liam az ágyon elterülve, takaróval összegabalyodva feküdt és halkan szuszogott. Önkénytelenül is mosoly terült el az arcomon, majd bentebb mentem, és behajtottam az ajtót.

Közelebb sétáltam hozzá, majd leültem jobb oldalra egy kipárnázott székre, szemben Liam arcával.

Gond nélkül bámulhattam, amit mindennél jobban élveztem. Dereka és lábai körül volt a takaró, meztelen felsőtestét takarta a lepedő. Hátát, izmost karját láthattam csak, és azon kaptam magam, hogy az ajkamat harapdálom.

Aztán tekintetem újra békés arcára tévedt, melyet szerettem volna örökké az emlékezetembe vésni.

Szemei remegni kezdtek, majd pislogni kezdett, és ásított egyet. Mosolyogva néztem, amint felébred, aztán kipattantak a szemei és teljesen megváltozott az arckifejezése.

- Boldog szülinapot Payno! – suttogtam, aztán nem bírtam tovább várni, rá vetettem magam és annyira szorosan öleltem, amennyire csak tudtam.

- Chanel! – szólalt meg rekedtes hangján, az én szám pedig fültől fülig ért, noha ezt ő nem láthatta, annyira belé bújtam. – Nem hiszem el, hogy itt vagy!

- Én sem – motyogtam.

Nem tudom meddig ölelkeztünk, azt viszont igen, hogy örökké valóságig így tudtam volna maradni. Elment az eszed!

- Legjobb és legszebb születésnapi ajándék vagy, ugye tudod? – kuncogott a fülembe, az én szívem pedig tett egy háromszázhatvan fokos fordulatot.

- Niall is épp ezt mondta – mondtam halkan.

- Te előbb találkoztál Niallel, mint velem?

- Ami azt illeti, én vagyok Niall első ajándéka – húzódtam el tőle, hogy rá láthassak az arcára. Az a döbbenet játszott ott, amit éppen sejtettem, és amit Niall is szeretett volna látni.

- Nem hiszem el, hogy eltitkolta előlem!

- Nehéz volt, de sikerült, aminek annyira örülök! – öleltem át megint.

- Nagyon köszönöm, hogy itt vagy Chanel! Borzasztóan érzem magam még mindig, amiért nem hívtalak a szülinapodon. Ma azt is megünnepeljük, jó?

- Dehogy, Liam! És mondtam már, hogy semmi baj. Megértem. Elfoglalt vagy nagyon.

- De nem fér a fejembe, hogy hogyan felejtkezhettem el rólad, és hogy, hogy nem hívtalak fel.

- Nem baj! Ezzel már ne foglalkozz! – néztem rá, ő pedig lesütötte csodálatosan szép, barna szemeit.

- Biztos nem haragszol?

- Nem – mosolyogtam.

- Oké – adott puszit az arcomra, és a karjait a derekam köré fonta. – Na és mikor érkeztél?

- Egy órája.

- És mikor indultál?

- Tíz óra körül indultam otthonról.

- Te jó ég, aludtál a gépen?

- Igen, mivel magángéppel jöttem. Tudod, vannak befolyásoltságaim… - mondtam, ő pedig felnevetett.

- Hát persze, Miss! El is felejtettem – mosolygott.

- Payno, öreg haver, huszonkettő lettél! – rontott be Niall, majd utána szépen sorban a többiek.

- Oh, zavarunk? – húzódott kanos vigyorra Harry szája, amitől elpirultam és visszafúrtam a fejem Liam mellkasába.

- Nem zavartok! – mondta némi éllel a hangjában Liam, mire Niall és Harry összenevettek. Én ezt persze nem láttam, csak hallottam.

- Boldog szülinapot Liam! – kiáltott fel Louis és nyugisan elindult befelé, én pedig gyorsan kibújtam Liam öléből, és visszaültem a székre, ahol korábban ültem, mivel gondoltam, hogy Louis meg akarja Liamet ölelni, vagy valami.

Igazam is lett, Louis előbb szorosan átölelte Liamet, majd eldőlt vele az ágyon, és teljesen ráfeküdt. Példáját követte Niall, majd Harry, így mindhárman Liamre feküdtek. Előttem tornyosodott egy One Direction szendvics.

- Srácok, agyon nyomtok! – hallatszott tompán Liam hangja.

- Agyon nyomunk a szeretettünkkel! – válaszolt Louis, én pedig felnevettem.

- Chanel, segíts! – kiáltotta Liam kétségbeesetten, miközben elhúzta kicsit az í betűt, mi pedig mindannyian felnevettünk.

[12. - Nem látsz el az orrodig se]

Sziasztok!:3
Wow, hat pipa, két komment. Aslfkadklsg el sem tudjátok hinni, mennyire örülök a visszajelzéseknek!:3 Tartsátok meg jó szokásaitokat, haha.
Soo a részben Lanel megint momentel, de Lou is nagy szerepet kap benne. Und a vége, nos, muszáj volt valami kis csavart belerakni, but unalmas lenne, nem igaz?:D Jó olvasást!^^♥Xx.

Chanel Adele Sangster

Luxal nagyon jól eljátszottam, imádni való kislány és öröm volt őket Liammel nézni. Louval is megismerkedtem, és tök jól elbeszélgettünk. Leginkább sminkes dolgokról, és azt mondtam, hogy mielőtt megyünk, a koncertre átjöhet és mutatok pár szerzeményemet.

Louék után megjött Louis és Lottie is, Louis leginkább Luxal foglalkozott, míg Lottie bekapcsolódott hozzánk.

Ám mégsem kerülte el a figyelmem dühös és heves sugdolózások Louis és Liam között. Ezer százalék, hogy én voltam a téma, és teljesen tisztában voltam azzal is, hogy Louis nagyon nem csíp engem.

Később megkordult a hasam, melynek Liam pechemre fültanúja volt. Felkuncogott, én pedig új szokásommá válva újra elpirultam, amit azonban most mindenki látott.

- Én is éhes vagyok – mondta aranyosan Liam. – Rendeljünk valamit – csapott a combjaira, és a többiekre nézett.

- Néha azért vannak jó ötleteid is – vigyorgott rá Niall.

- Néha, mi – öklözött a karjába, Niall pedig felkiáltott és megdörzsölte a fájó pontját.

- Au, te állat!

- Na, jó, akkor majd én rendelek, mert ti erre sem vagytok képesek – szólalt fel Harry, felállt és a vezetékes telefonhoz indult. Niall is felpattant és követte, mint egy pincsikutya, Liam pedig azt hajtogatta, hogy mit egyen. – Liam, kussolj már, mert ez idegesítő – jött vissza Harry Niallel.

- Mi van? És meg se kérdeztetek, hogy mit kérek? – háborodott fel Liam.

- Hozzák az étlapot te okos! – borzolta össze a haját Harry, miközben visszaült a földre Lux mellé.

- Mennyi az idő? – kérdezte Louis.

- Fél kettő – válaszoltam gyorsan barátságosan Louisnak, és rá mosolyogtam. Ő viszont csak megköszönte és nem fordított rám több figyelmet.

Mielőtt még rendelhettünk volna megérkezett egy pasi és Paddy, akinek mosolyogva intettem, majd az ismeretlen beszélni is kezdett.

- Srácok, majd a stadionba esztek. Most pedig indulunk, mert ez már így is necces lesz – pillantott az órájára, majd el is fordult, és kirohant.

- Bírom, hogy mindig mi tehetünk arról, hogy nem indulunk el időben, miközben neki lenne a dolga, hogy szóljon, és mégsem teszi – állt fel Louis és kiindult Lottie pedig elhúzta a száját.

- Louis már megint puffog – sóhajtott Niall.

- Nem, Louisnak igaza van. Tényleg neki kéne szólnia – biccentett az ajtó felé Harry a fejével. – Gyere hercegnő – állt fel, és felhúzta Luxot is.

- Majd én megcsinálom a hajad, oké? – kérdezte Lux Harrytől, aki csak vigyorogva bólintott és már el is tűntek.

- Harry adj rá légy szíves kabátot, nem akarom, hogy megfázzon! – kiáltott utánuk Lou, majd felkelt mellőlem és várakozás teljesen nézett rám. – Mutasd! – mondta csak vigyorogva, mire felálltam, és előhúztam a kártyámat.

- Mennyi időm van? – kérdeztem Liamtől.

- Fél órád biztosan – mosolygott Liam. – A kajálást meg kibírod, amíg odaérünk? Ígérem lesz sok étel, és megeheted az összeset – ígérte aranyosan, én pedig vigyorogva bólintottam.

- Igen Liam, nem vagyok kisgyerek, és nem kezdek el sírni, ne aggódj – paskoltam meg az arcát vigyorogva. Majd kiindultam Louval és Lottieval.

A lakosztályomba belépve megcsapott a hideg.

- Basszus, nyitva felejtettem az ablakokat – mentem gyorsan becsukni őket, hátam mögül pedig Lou és Lottie nevetését hallottam. – A fürdőben pakoltam ki – mondtam nekik, miközben becsuktam az ablakokat és a terasz ajtót, melyet szintén nyitva hagytam bukóra.

- Uh, Chanel, ezeket melyik oldalról rendeled? – kérdezte hangosan Lottie, én pedig el is indultam hozzájuk.

- Majd átküldöm a linket – mondtam, és megálltam mellettük.

- Ugye kifesthetlek ezekkel? – fordult rögtön felém Lou és kérlelően pillantott rám.

- Naná, hogy kifested! Én meg segítek – vigyorgott Lottie.

- Jó, de nektek is készülődnötök kell, és, ha engem festetek… - próbáltam volna tiltakozni.

- Nekem már meg van, mit veszek fel. Majd használhatom ezeket én is? – turkált tovább a sminkes táskámban Lottie.

- Persze.

- Oké, akkor átmegyek, átöltözök, és jövök vissza – mondta vidáman, majd magunkra is hagyott.

- Na és te mit veszel fel? – indult ki Lou, én pedig követtem.

- Szerintem valamilyen ruhát – gondolkoztam hangosan, majd a beépített szekrényhez mentem, ahova már időközben kipakoltam mindent. Untam a bőröndből kiráncigálni a dolgokat, bár azt is tudtam, hogy lassan pakolhatom vissza, mivel megyünk tovább egy újabb városba.

Kiválasztottam egy selymes anyagú pántos fekete ruhát és kiemeltem vállfával együtt a szekrényből, majd magam elé illesztettem, és megfordultam.

- Szerinted? – vontam magamra Lou figyelmét.

- Wow, gyönyörű ruha! – jött oda egyből és megtapintotta. – Ezt kell felvenned!

- Biztos? – kérdeztem és azon kaptam magam, hogy azon kattogtam, vajon Liamnek tetszene –e.

- Igen, biztos! Már látom magam előtt, mennyire tökéletes lesz majd rajtad! Sipirc, felvenni! – suhintott felém játékosan, én pedig vigyorogva a fürdőbe mentem. Levetkőztem és a fekete fehér neműmre húztam a ruhát. Pánt nélkül melltartó volt rajtam, így nem kellett még azzal is bajlódnom, hanem a ruha rögtön tökéletesen rám simult. Pont, ahogyan Lou azt mondta.

Kimentem és megálltam a szőnyegen, míg Lou egy fotelt húzott középre, aztán felpillantott rám.

- Ez az! – csillantak fel a szemei. – Nagyon szexi vagy!

- Köszi – kuncogtam. – Szerintem még húzok egy térdharisnyát, hiszen odakint hideg van.

- Igen, az jó ötlet. Valami kabátot is keress ehhez – mondta, és elhaladt mellettem a fürdőbe.

Találtam egy pár hosszú, felül csipkés mintával végződő fekete nejlonharisnyát, majd leültem az egyik kipárnázott székre és óvatosan a lábaimra húztam. Ezután kivettem egy fekete bőrkabátot, majd felakasztottam a fürdő ajtóra rögzített fogantyúkra.

- Már azt is tudom, mit tegyünk a hajaddal – mondta Lou, miközben lepakolt a kis asztalra minden smink eszközt.

- Így hagyjuk? – kérdeztem nevetve.

- Elöl, két tincset begöndörítek, meg a tincsek végét is egy kicsit szerintem – nyomott le a kanapéra, majd elém állt és a hajam kezdte méregetni. – Nem csak a végét göndörítem be.

- Nekem mindegy Lou, ahogy jónak látod – dőltem hátra és kihúztam a hátamat, ő pedig fogta a göndörítőt, és neki is állt.

Egy ideje csendben dolgozott már, mikor megszólalt, és teljesen ledöbbentett.

- Tudod Chanel, Liam és Sophia régóta együtt van, de még sosem láttam volna Liamen, hogy ekkora rajongással tekintett volna rá, mint rád – mondta, én pedig hirtelen köpni nyelni sem tudtam.

Hevesen kezdett verni a szívem. Mit jelent ez? Tényleg így lenne? Vagy Lou rosszul látja? Az… nem lehet! Nem lehet, hogy Liam így tekintsen rám! Nem vagyok a barátnője, és soha nem is leszek, mivel neki már van párja. Valaki, akit szeret, aki nem én vagyok, és nem is leszek!

- Lou… - szólaltam meg halkan, elég ingatag hangon, bár fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok mondani.

- Nem kell mondanod semmit, Chanel. Nem szeretnék beleszólni. Mindössze szeretném, ha tudnád, hogy ez így van, mert látszólag nem látsz el az orrodig se – mondta nyugodt hangon.

Válaszolni akartam neki. Meg akartam mondani, hogy ez nem igaz! Hogy rosszul látja. Hogy Liam csupán most egy kicsit elkeseredett Sophia miatt, mert hiányzik neki, de arról szó sincs, hogy hozzám kötné valamilyen érzése, a barátságon kívül!

De akkor belépett Lottie, Lou pedig elém állt, mintha a hajamat igazgatná, de közben az egyik kezével egy cipzárt húzott a szájára, mutatva, hogy tartsam a szám. És azt is tudom, hogy miért. Mert míg Lottie szinte rajongott Liam barátnőjéért, addig Lou egyáltalán nem szimpatizált vele.

- Na, itt vagyok! – szólalt meg Lottie, én pedig magam elé bámultam még mindig totál lesokkolódva.

- Én is kész vagyok, Chanel állj fel, és mutasd Lottienak a ruhád – mondta Lou, én pedig elszakítottam a tekintetem a barna szőnyegről, és felálltam, majd lassan Lottiera pillantottam, és magamra erőltettem egy mosolyt.

- Wow, Chanel, meseszép vagy!

- Köszönöm Lottie.

- Ehhez valami vad smink kell! – mondta rögtön.

- Lányok, ez mégis csak egy koncert lesz, nem pedig bulizni megyünk, szóval…

- Nyugi, nem lesz annyira vad, mint amennyire Lottie szeretné – nevetett Lou, aztán hátra nyomott a székbe, én pedig nagy levegőt véve lehunytam a szemeim.

Végül egy gyönyörű tusvonalból, fekete, csillogó, halvány szemhéjfestékből, szempillaspirálból, pirosítóból és élénkpiros rúzsból állt a sminkem. A végkifejlett tényleg lélegzetelállító lett, imádtam, amit a két lány varázsolt belőlem, és tudtam, hogy a segítségük nélkül fele ennyire jól se néztem volna ki.

Végül a kedvenc kereszt nyakláncommal, egy meseszép, vékony karkötővel – melyet Damontól kaptam –, gyűrűvel és egy pár fülbevalóval egészítettem ki az egészet.

Elvettem az egyik magammal hozott Louis Vuitton táskámat, abba belepakoltam a kellhető dolgokat, köztük a telefonomat, a pénztárcámat, a rúzst, valamint a szempillaspirált, hogy ha kellene, ki tudjam javítani a sminkemet, majd késznek nyilvánítottam magamat.

Lou még átment a lakosztályába, hogy rendbe hozza kicsit magát, és Lottie is kipingálta magát, majd kiment, így egyedül maradtam. A beépített szekrény tükrében nézegettem magam, és előre –hátra dülöngéltem a lábaimon. Izgatott voltam a koncert miatt, izgatott voltam Liam miatt, és piszkált belülről az ami Lou mondott. Még jobban akartam kinézni azok után.

Belebújtam a magas sarkúba, becsatoltam a pántját a bokám körül, majd felegyenesedtem és a tükörben megpillantottam magam mögött Liamet.

Az arcom rögtön felmelegedett és lesütöttem a szemeimet, miközben ő lassan felém kezdett el sétálni. Nem mertem ránézni a tükörben, a lábaim lefagytak és megmozdulni se bírtam. Csak álltam ott, míg ő mögém ért. Éreztem magamon égető tekintetét, aztán egyszer csak erős, izmos keze a derekam köré fonódott és hátra rántott magához, így beléütköztem. Tisztán éreztem a fenekemnek nyomódni dudorát, ami miatt felsóhajtottam, ő pedig lecsapott a nyakamra. Nyalta, szívta, csókolgatta, az én lábaim pedig már remegtek, azt hittem, össze fogok esni.

Azt hittem ennél jobban már nem pirulhatok el. A képzeletem játszadozott velem, és össze akartam rogyni a földön, ám nem tehettem. Liam még mindig mögöttem állt, és engem figyelt. Aztán hallottam, amint hangosan kifújja a levegőt és elindult felém.

- Chanel – szólalt meg bársonyos hangján, és nagyon tetszett, ahogy kiejti a nevemet a száján. – Atya világ, gyönyörű vagy! – terült el hatalmas mosoly a száján. – Fordulj meg, kérlek – fogta meg a kezem, én pedig lassan felé fordultam, és az ajkamba harapva pillantottam fel rá. – Lélegzetelállítóan nézel ki, ugye tudod? – emelte a kezem a szájához, majd egy forró csókot nyomott rá. Életemben nem csókolta még meg a kezem senki sem.

Teljesen elolvadtam tőle. Ez a gesztus olyan sokat jelentett, de mégsem tudtam, hova tenni. Egyre jobban piszkált Lou véleménye, és azt hittem felrobbanok az érzés kavalkádtól, ami egyszerre tombolt bennem.

Itt állt előttem Liam, tekintete zavarba hozott. Utáltam Lout, amiért korábban ezeket mondta nekem, amiért ennyire összezavart. Közben hálás voltam neki, és jól estek szavai. Le akartam ülni, úgy éreztem Liam lesújt rám, és csak be akartam feküdni az ágyamba vele, összebújva. Már a koncertre sem akartam menni. Minden, amit szerettem volna, az csupán az ágyam, és Liam. És közben frászt kaptam, az ilyesfajta gondolataimtól.

- Mondj valamit, kérlek – rántott vissza a jelenbe Liam, hatalmas barna szemeivel kérlelően pillantott rám.

- Én… köszönöm – nyögtem ki, ő pedig elmosolyodott, és leengedte a kezünket kettőnk közé, de nem engedte el. Továbbra is fogta.

Egyik részem majd megőrült azért, hogy történjen köztünk valami, a másik pedig azért könyörgött, hogy megnyíljon az ég, és Sophia pottyanjon be mellénk a szobába.

- Nagyon tetszik a ruhád – nézett rajtam végig újra mosolyogva. Várj, amíg meglátsz kabát nélkül. – Gyönyörűen áll rajtad. Mintha rád öntötték volna.

- Köszönöm – préseltem ki újra magamból.

Aztán még mindig angyali mosollyal közelebb hajolt hozzám, és csókot nyomott felforrósodott orcámra.

Ezzel egy időben valaki bekopogtatott, majd Niall beszólt, hogy ’Chanel, indulás!’ és már tovább is haladt.

- Mennünk kell – mondta Liam, majd összekulcsolta az ujjainkat. – Készen állsz?

- Persze, mehetünk – bólintottam. Megszorította a kezem, majd kiindultunk.

- Liam, nem kéne egy idegen csaj kezét fognod, mikor barátnőd van – haladt el mellettünk a pasi, aki korábban is lecseszte a srácokat, amiért még nem indultunk el időben. Liam szólásra nyitotta a száját, én pedig rögtön elengedtem a kezét, de a férfi már ott sem volt.

- Chanel, ne haragudj – fordult felém Liam, a hátunk mögött pedig felvisított Lux és kettőnk között elszaladt, majd Harry állt meg lihegve és a térdére támaszkodott.

- Egy órája van itt… - lihegett. – De kiköpöm a tüdőmet – egyenesedett fel, és a hajába túrt, én pedig felnevettem.

- Harry! – hallottuk az édes, kuncogó hangját a folyosó végéről.

- Megyek. Ti jöttök? – került ki minket és visszanézett ránk.

- Igen – indultam el utána, Liam pedig felsóhajtott, és követett.

[11. - Annyira félreérthetően viselkedik!]

Sziasztook!
Omfg, három komment, hat tetszik, jézusom!:3 Annyira örülök neki! Ezek szerint tetszik a történet, és remélem, hogy egyre jobban imádjátok Lanelt, lolz:3 A mai rész így visszaolvasva elég jó lett, Lanel momentel, és szerintem eszméletlen cukik, but inkább befogom a számat, olvassátok el és döntsétek el ti, hogy édesek -e, avagy nem.^^ Véleményeiteket most is várom, tényleg nagyon örülök neki, hogy szántok rám pár percet, és megajándékoztok, két három sorral!:3 A részek írása is könnyebben megy így, és alig várom, hogy a héten tudjak még egyet hozni! Holnap sok -sok csokit a csizmátokba!;) Jó olvasást!♥Xx.

Chanel Adele Sangster

- Hé, Liam, ide nézz!
- Liam, kérlek, pózolnál a barátnőddel?

- Liam, ki ez a lány? Hol van Sophia?

- Hét, te szőke, hogy hívnak? Liam Payne a barátod? Megállnál egy kép erejéig?

Rengeteg ember kiabált, a fényképező gépek kattogtak, a vakuk villantak, én pedig furán éreztem magam. Liam eszméletlenül szorította a kezem, ami nem fájt, mindinkább földön tartott, amíg beértünk a szórakozóhelyre. Sehova se mertem pillantani, csak az utánzott vörös szőnyeget figyeltem a lábaim alatt, valamint a kilakozott lábujjkörmeim, melyek szabadon láthatóak voltak a pántos magas sarkúmnak köszönhetően.

A zene megremegtette az egész helyet annyira dübögött, a fények táncoltak, és a lábaim önkénytelenül is lecövekeltek. Szédültem a fényektől, és ebben nagy szerepet játszott, az iménti vakuvillanások is.

Liam oldalra húzott és egy hideg falnak tolt, testével nekem dőlt szorosan, és védelmezett mindenkitől.

- Jól vagy, babe? – kérdezte, és tekintete az enyém után kutakodott.

- Igen, csak egy kicsit megszédültem – mondtam és a vállába kapaszkodtam. – Te már hozzászoktál ehhez, igaz?

- Muszáj volt – simított végig a mutatóujjával az arcomon. – Nem lenne jó, ha a vörös szőnyegen kidőlnék – mosolygott, én pedig felkuncogtam.

Odahajolt hozzám és lassan tapasztotta ajkait az enyémre.

Mikor felébredtem sokáig nem jöttem rá, hogy vigyorgok, mint egy őrült. Fogmosáskor aztán csak leesett, és a tegnaphoz képest, ma két méterrel a föld felett lebegtem.

Fogalmam sincs, miért álmodok állandóan Liammel, azt meg végképp nem, miért csókolózunk az álmomban mindig.

Élveztem, s ezt tagadni sem tudtam volna. Hiszen, ha nem így lett volna, nem ébredtem volna fel újra és újra mosolyogva.

Még mindig pizsamában feküdtem az ágyon hason, fejjel lefelé, pontosan az ajtóval szemben. A vezetékes telefont forgattam a kezemben, miközben az étlapot néztem, és, hogy mit reggelizzek. Mivel semmihez sem volt kedvem, és igazából éhes sem voltam, hagytam a fenébe, s úgy döntöttem, majd később ebédelek.

Fél tizenegy volt már, ám Liam még nem jelentkezett. Úgy gondoltam, hogy még alszik, mivel kipihentnek kell lennie a ma esti koncert előtt.

Valamivel később még mindig az ágyon fetrengtem. Ötletem sem volt, hogy mit kellene csinálnom, Liamet meg mint mondtam már, nem akartam zargatni.

Feltápászkodtam, és elhúztam a függönyöket. Napsütés csapott meg, és jobb kezemet a szemeim elé kaptam, annyira világos volt. Pislognom kellett, hogy kitisztuljon a látásom, és ez az egész az álmomra emlékeztetett.

Kinyitottam a terasz ajtót, és kiléptem a hidegbe. A szép idő ellenére hűvös szél fújt, és azon nyomban megborzongtam. A hideg áthatolt csontjaimon keresztül, és jobbnak láttam visszamenni a szobába.

Leültem az ágyamra és kezembe vettem a telefonom. Megakadt egy számon a szemem, vagyis a mai dátumon. Huszonegyedike van. Ami azt jelenti, hogy ma hivatalos vagyok életem első One Direction koncertjére.

Hirtelenjében izgatottság járt át. Csak az estére tudtam gondolni. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz, hova megyünk, bár abban biztos voltam, hogy nagyon jól fogom érezni magam.

Mivel még mindig egyedül voltam, unatkoztam, és este egy olyan banda koncertjére megyek, akiktől még egyetlen egy dalt hallottam, azt is tilosban, és félig kábultan, elővettem a laptopomat a bőröndömből, és leültem az ágyam közepére törökülésben, de kelhettem is fel a töltőért, mivel a gép lemerült.

Miután végre elindult a Macbook –om, izgatottan vártam, hogy betöltsön. Újra fel kellett állnom, hogy elhozzam a papírt, amin a wifi jelszava állt, az ajtó melletti kis asztalról.

Rögtön megnyitottam az iTunes Store –t, majd bepötyögtem a keresőbe, amit szerettem volna.

Fél óra múlva lecsuktam a gép tetejét, felkeltem, leraktam a földre, majd magamhoz vettem a pink Beats fülhallgatóm, csatlakoztattam a telefonomhoz, és újra meghallgattam a fiúk legelső számát, amit újonnan töltöttem le a telefonomra.

Ijedtemben nem csak ugrottam, de sikítottam is egyet, mikor Liam bevetődött mellém az ágyba és átölelte erős, férfias kezeivel a derekam. Nevetése lengte be a szobát, én pedig a párnába bújva próbáltam csillapítani hevesen verő szívemen.

- Nocsak, csak nem belemerültünk valamibe? Mit művelsz, hm? – kérdezte nevetve és kihúzott a párnákból, majd egy puszit nyomott az arcomra és a mellkasára vont. Háttal voltam neki, és még mindig dübörgő szívemet hallgattam. Félő volt, hogy meghallja. – Közösségi oldalak, mi? – cukkolt tovább, és olyan közel volt a fülemhez, hogy éreztem a leheletét.

- Nem – nyögtem ki nagy nehezen, aztán felé fordultam az ölelésében.

- Aha, hát persze – csikizte meg a nyakam mutatóujjával, arcán csodálatos játékos vigyor ült.

- Nem, tényleg nem! – háborodtam fel. – Nem úgy, mint egyesek! – vágtam rá.

- Nem igaaz, honnan veszed ezt? – nyávogott, én pedig felnevettem.

- Olyan gyerek vagy! – vigyorogtam.

- Csak úgy, mint te! – vágott vissza, majd egy kis időre mindketten elhallgattunk, így hallani lehetett a dalt a fülhallgatómból.

I think it went oh, oh, oh 
I think it went yeah, yeah, yeah 
I think it goes oh 

Best song ever, 
it was the best song ever. 
It was the best song ever, 
it was the best song ever

Szempillantás alatt öntött el a fejemet a vér, és azt hittem, menten elsüllyedek. Liam ezt pedig csak fokozta, hangosan el kezdett, oh –gatni, és yeah –zgatni, én pedig a mellkasára ütve gördültem ki az öleléséből. Szinte rögtön visszavont a mellkasára, miközben az ágyban fekve riszálta a csípőjét, és énekelt.

- Fejezd már be! – mondtam, és a fejem egy percre sem szűnt meg pirosnak lenni. Világítottam, mint egy kis piros pont. – Liam!!!! – visítottam, belőle pedig kiszakadt a nevetés, amiről azt hittem, hogy sohasem fejezi be.

És mikor ez megtörtént, a dühös, durcás tekintetemmel találkozott az ő tekintete.

- Félre ne értsd! – kapkodta a levegőt. – Nem azon nevettem, hogy a dalt hallgatod. Hanem azon, ahogy visítottál – csillapodott le levegővétele és rám vigyorgott cukin, majd kárpótlásul egy óriási nyálas cuppanóst nyomott az arcomra.

- Ó, igen? – kérdeztem „álmérgesen”. Igazából még mindig nem tudok rá haragudni. – Akarod, hogy visítsak ennél nagyobbat is?

Liamet rázta a nevetés, én pedig visszafúrtam a fejemet a párnába.

- Na de most komolyan Chanel, mióta vagy titokban a legnagyobb rajongóm? – vigyorgott és felvonta a szemöldökét.

- Honnan veszed, hogy a te rajongód vagyok? – kérdeztem még mindig indulatosan, és felkaptam a fejem a párnából. – Nekem a kedvencem… Niall!

- Hah, hát persze! – horkantott fel.

- Miért olyan hihetetlen? Ne hidd azt, hogy körülötted forog a világom – paskoltam meg az arcát, majd felkeltem az ágyból, felkaptam a telefonom, és a fürdőszobába vonultam. Ez tökéletes alakítás volt, Chanel!

- Amúgy, mit kéne felvennem a koncertre? – kérdeztem hangosan a fürdőből.

- Ó, e miatt ne aggódj. Vagyis ne csinálj problémát. Farmert, vagy nem tudom – vont vállat pont akkor, mikor kiértem. – Tőlem akár jöhetsz melegítőben is – vigyorgott.

- Melegítőt nem hoztam magammal – vágtam rá. – De akkor nem kell annyira nagyon kiöltöznöm ugye?

- Nem tudom, lehet, nyakkendőben leszünk mi is a színpadon, de nem tudok róla – próbálta komolyan mondani, én pedig a hozzám közelebb álló fotelből a díszpárnát neki dobtam.

- Nagyon tréfás kedvedben vagy, Payne! – mordultam rá, mire ő vigyorogva visszadobta a párnát.

- Egyszerűen csak feldobott az, hogy a zenénket hallgattad. Nem tudom miért – mosolygott kedvesen, bár nem nézett rám. – Komolyan, mióta vannak a telódon?

- Mit érdekel az téged? – sóhajtottam fel, és visszaraktam a fotelbe a párnát, amit az előbb hozzávágtam.

- Mert, csak szeretném tudni! Naa, mondd el!

- Fogalmam sincs. Egy –két hete – hazudtam neki hátat fordítva. Miért nem vagyok képes a szemébe mondani?

- Ohw, te zavarban vagy! – szólalt fel totál nyálas hangon, mire már megfordultam és csípőre vágtam a kezem.

- Liam, abbahagynád a cseszegetésem? Én nem élvezem! – mondtam, bár közben közel sem ez volt az igazság. Élveztem, hogy ilyen volt. Örültem, mert ő örült. És még, ha rajtam is virult, nem bántam. Ha Liam boldog, Chanel is boldog.

Közelebb mentem hozzá és felvettem egy másik párnát a földről, melyet az éjszaka folyamán lökhettem le az ágyamról. A következő pillanatban, már arra eszméltem fel, hogy Liam ölében ülök.

- Ne haragudj, babe – döntötte a homlokát a hátamnak. – Nem akartalak megbántani. Csak jó kedvem van – vette el a homlokát, majd az állát a vállamra támasztotta. – Haragszol?

- Nem, dehogy. Nem sértődök meg egy hamar – fordultam úgy, hogy rálássak.

- Akkor jó – terült el egy hatalmas vigyor az arcán. – Azt javaslom, hogy, ha már ilyen kedvemben vagyok, menjünk át a srácokhoz, és közösen csesztessük őket a sírjukba. Mit szólsz? – vigyorgott, mint egy rosszcsont kisfiú. Nem, én egyszerűen tényleg nem tudok neki nemet mondani.

Végül aztán Niall és Liam lakosztályában nyúltunk el a kanapén pudingot zabálva.

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem.

- Fogalmam sincs – mondta, miközben egyik ujjával megdörzsölte az arcát, ami valószínűleg viszkethetett neki. Olyan cuki. – Lottieval megismerkedtél? – kérdezte és rám nézett.

- Ó, aha, aranyos lány – mosolyogtam. – Kiköpött bátyja.

- Oh, Lottie is…

- Nem, ő nem kötött belém – mosolyogtam nyugtatólag Liamre.

- Figyelj, ne neheztelj Louisra se, emiatt! – ült fel, haja égnek állt, én pedig annyira nagyon beletúrtam volna. – Mostanában kicsit szétszórt, fáradt, mint én, vagy a többiek. Emiatt lehetett olyan bunkó, de különben teljesen az ellentéte – mosolygott folyamatosan rám, én pedig szerencsésnek éreztem magam, amiért egy ilyen fiú szentelte nekem a figyelmét.

- Mondtam már, hogy nem történt semmi.

- Akkor jó – nyomott hirtelen egy puszit az arcomra, majd visszadőlt kényelmesen, én pedig továbbra is a lábánál összekucorodva ültem, és tekintetemet szigorúan a tévére szegeztem. Éreztem magamon a tekintetét, én pedig egyre jobban könyörögtem magamban, hogy hagyja abba a bámulást. Sajnos nem könyörült rajtam, így a fejem pírba borult.

- Hé, Chanel, tudtad amúgy, hogy Liam önmagában is hülye, de, ha pudingot eszik, még csak rosszabb – jött be Niall és vágódott le mellettem lévő fotelbe.

- Kussolj Niall! Nem is tudom kettőnk közül, ki a hülyébb – pillantott rá Liam.

- Ha ezt a kérdést még felteszed magadnak, akkor szerintem egyértelmű, melyikünk – nézett rám nevetve Niall, mire én is szélesen elvigyorodtam.

- Gonosz vagy Neil!

- Te pedig hülye Payno!

Jó volt hallgatni civakodásukat, még inkább a beceneveket, amiket egymás fejéhez vágtak. Mindkettejük arcán egy –egy óriási vigyor terült el, majd inkább csak Liam arcának tanulmányozásába merültem bele, amit ő szerencsémre egyáltalán nem vett észre.

Gyerek sikoly és kacaj rántott ki kis világomból, és tekintetem rögtön Liam tekintete után kutatott. Mikor megtaláltam, ő csak a világ legédesebb mosolyával válaszolt – ahogy általában szokott –, majd Niall felállt és kiindult, Liam pedig felült mellém, és lehúzta a felhúzódott pólóját.

- Megjött Lou és Lux – súgta, és ezzel egy időben belépett Harry, egy szőke hajú kislányt fejjel lefelé lógatva, mögötte pedig egy hasonló hajú nő, mint Lottie.

- Louiseeee! – ugrott fel Liam, megkerülte a kanapét, aztán rögtön átölelte a vékony nőt, ezek szerint Louiset.

Idejét láttam annak én is, hogy megemeljem a hátsóm és bemutatkozzak, bár a kicsi még mindig visítozott, amin nem csodálkozok. Harry az első pillanattól kezdve szét kínozta, és fogalmam sincs miért, de megmosolyogtattak. Édesek voltak mindketten, Harry, ahogy ennyire kötődik, és szereti a kicsit, a kislány pedig, kislány, édes, aranyos, imádni való.

Liam mögé álltam, aki már elengedte Louiset, majd megfordult a kanapén keresve még mindig engem, de amint észlelte, hogy mögötte vagyok, mellém lépett és a derekamat átölelve húzott Louise elé. Annyira félreérthetően viselkedik.

- Szia Louise, Chanel vagyok – mutatkoztam be mosolyogva és a kezemet nyújtottam. Érzékeltem, ahogy Liamnek fülig ér a szája, és a szorításán, a derekamon már kicsit engedett. Talán észbe kapott.

- Szia, Chanel, szólíts csak nyugodtan Lounak, csak ez a majom olyan hülye, hogy így szólít – nevetett aztán megfogta a kezem és kezet ráztunk, bár láttam rajta, hogy inkább ölelt volna át. Nos, én nem olyan típus vagyok.

- Ugye, hogy megmondtam, Chanel? – kiált valahonnan Niall, és értem mit akar. Liamre értette.

- Mit is? – szólt vissza helyettem mérgesen Liam, én pedig felkuncogtam.

- Olyanon még, mint a gyerekek, igaz? – sóhajtott Lou, én pedig nevetve bólogattam. – Hazz, engedd ide légy szíves Luxot, hogy bemutatkozzon.

Lux kacagása abba maradt, és hallottam, hogy sugdolóznak Harryvel, amin én csak mosolyogtam. Lou mellé álltunk Liamel, Lux pedig Louhoz futva belé bújt, és a hosszú felsője mögül bámult ki szégyellősen rám.

- Ugyan Lux, ilyenkor bezzeg nem mersz rám ütni, kiölteni a nyelved, ugye? – nevetett Liam, Lux pedig ösztönösen tolta elő a kis nyelvét, csak hogy aztán egyből vissza is húzta, és rám nézett. – Tudtaam! – mondta gonoszul vigyorogva Liam.

- Szia, Lux, Chanel vagyok, és üsd meg Liamet nyugodtan, ő nem bánja – támaszkodtam a térdemre, ahogy hozzá beszéltem.

- Ez nagyon –nagyon gonosz volt Chanel! – hallottam mögülem Liam sértődött hangját, majd Niall nyerítését valahonnan, ám egyre közelebbről.

- Szia, Lux vagyok – mutatkozott be szélesen vigyorogva a kicsi, én pedig mosolyogva a kezemet nyújtottam elé, hogy lepacsizzunk.